Megkésett Boldog Karácsony

Igaz, megkésve (tudnék indokokat felhozni miért csúsztam ennyire ki az időből, de nem fogok), de töretlen lelkesedéssel kívánnak ezzel a videóval a Végzet Mérnökei Boldog Karácsonyt. Azt hittétek, a többesszám véletlen? :D

Vészes dilemma

Aki szokott a BKV csuklós Volvo buszain utazni, nyilván ismeri a vészjelzők problémáját. A helyzet kicsit paradox: hibájuk abból adódik, hogy a céljuknak megfelelnek. Egy vészjelzővel szemben támasztott legfőbb követelmény ugyanis, hogy valódi vészhelyzetben könnyen működtethető legyen; így viszont vészhelyzeten kívül is roppant könnyű bekapcsolni. Olyannyira, hogy ennek már egy vicces, és egy nemkívánatos következménye is lett: vicces az, hogy a BKV készített külön bemondást, amely tájékoztatja az utasokat, hogy a vészjelző a vészjelző, nem pedig a leszállásjelző, és ilyen megfontolásból nem kéne nyomkodni. Az aggasztó pedig az, hogy amikor egy Volvón a vészjelző az utastér elejében is jól hallható módon működésbe lép, a sofőr reflexből lekapcsolja, és általában meg sem nézi, valóban van-e baj, csak bejátssza a fent említett bemondást. Az eset pedig gyakran előfordul, ugyanis (ha jól emlékszem) összesen 14 db vészjelzőt számláltam a buszban, és ezek mind kényelmesen elérhető magasságban vannak.
Természetes tehát, hogy a rengeteg Volvón eltöltött óra alatt elkezdtem megoldásokon gondolkodni, de eddig majdnem mindegyiket kénytelen voltam kizárni pont azért, mert nem teljesítik a könnyen működtethetőség kritériumát. Kézenfekvő lenne ugyanis az, hogy azért ne lehessen véletlenül megnyomni, mert eleve nem lehet csak úgy elsőre. Ez megoldható lenne például a gomb elé helyezett felhajtható műanyagfedéllel, plombálással, stb. De nem rossz ötlet a diverz működtetés sem. Hogy míg a leszállásjelző egy sima gomb, addig a vészjelző lehetne például egy csavarókapcsoló. A magasra helyezés már nem annyira bölcs ötlet, mert bár igaz, a 200-as sorozatú Ikarusokon egyenesen a mennyezetre kerültek a vészjelzők, ez feltételezi, hogy csak 180 cm magasságtól fölfelé kerülhet bajba az ember.
Ezek mind lehetséges megoldások, de mindegyiket azért zártam ki, mert elképzeltem egy worst case scenario-t. A mérnöki gyakorlat helyzetek szimulálására, azok tervezésére általában idealizált próbákat alkalmaz. Erre az esetre például a próbasérült lehetne egy felállni képtelen utas, aki még kiabálni sem tud, és akinek ezért nem mindegy, hogy a földön kúszva 1, vagy 2 méternyi kapaszkodón kell felhúznia magát a jelzőig. Ez hülyeség, de gondolom a tervezőkre is hasonlóan pesszimista feltételezések figyelembevételét erőltették rá, amikor beadták a derekukat, és olyan vészjelzőket terveztek, amelyeket mindenki össze-vissza nyomkod (az Ikarus 412 is hasonló problémákkal küzd). A helyzetet ráadásul ronthatja, ha a vészjelző gombja is STOP feliratú (spóroltak az öntőformával). De érdekes a Van Hool buszok esete is, ahol a vészjelző ún. dead man switch elven működik, tehát addig szól, amíg az utas nyomja. Lehet, hogy ezt a BKV a honosításkor megváltoztatta, de a Belgiumból frissen érkezett buszokon még így volt (tudom, mert kipróbáltam, amikor a BME-n voltak kiállítva).
Nehéz tehát megoldást találni, talán az ajtónyitótól eltérő működtetési mód lenne a legokosabb. De eleve felmerül a kérdés, hogy ennyire életmentő-e a vészjelző. Ha vesszük a legrosszabbul belátható budapesti buszfajtát, a csuklósat, ha valaki rosszul van hátul, valószínűleg látják az utastársak, és valaki tud szólni a sofőrnek. Ekkor tehát arra a valószínűtlen esetre kell felkészülni, ha egy szem utas van hátul, aki oly módon lesz rosszul, hogy nem tud beszélni (eszméletvesztés, stroke, ilyesmi). De míg ezt a valószínűtlen esetet sem szabad figyelmen kívül hagyni, hisz mindig a legrosszabbra készülünk, mivel a busz viszonylag kis tér, és többen vannak benne, általában egyszerűbb előrekiabálni a sofőrnek.

Elsőajtós lett a Mi Járatunk

Jó erlőre beharangozták, hogy az elkövetkezendő időszakban elsőajtóssá tesznek sok járatot, többek közt mától a 193E-t is. Mi, környékbeliek szkeptikusak voltunk, mondván, úgysem fog működni. Olyan városokban ugyanis, mint mondjuk Berlin, vagy Bedford, ahol ennek kultúrája van, a nép már erre van idomítva, számukra nem is lehetne máshogy, de ugyanígy van ez a magyar távolsági buszok utazóközönségével is.
Viszont egy ilyen szokást meghonosítani Budapesten, ahol utoljára a 60-as években volt kalauz a buszokon, nem lesz könnyű vállalkozás - gondoltuk. És épp úgy alakult, hogy ma szemtanúja lehettem a "bevezetésnek", tehát az első ilyen rendszerben közlekedő 193E-s buszon utaztam. A megállóban mellettem állt egy BKV formakabátos hölgy, feltételezve, hogy ellenőr, kérdeztem tőle, hogy ugye mától él az elsőajtós rendszer. Mondta, hogy igen, bár később kiderült, ő is utas minőségben szállt fel. Begördült a busz, ajtajain ott díszelgett az elsőajtós matrica-szett: elöl zöld nyíl, a hátsó kettőn piros behajtani tilos. Szálltam fel, és mutattam a bérletem a sofőrnek, aki tudomást sem vett róla, cserébe mindhárom ajtót kinyitotta. Gondoltam, na, eddig jól megy. Aztán jött a csavar, amelyre nem számítottam. Felszállt egy ellenőr és két látmellényes biztonsági. Az ellenőrnő elkérte a két biztonsági nevét és szolgálati azonosítóját, majd bemutatkoztak egymásnak. Az ellenőrnő ezután végignézte a már felszálltak jegyétbérletét, majd mindhárman felvették a harci pozíciót: ellenőr előre, két smasszer hátra. Nem hittem, hogy a BKV győzni fogja személyzettel, de ezek szerint mégis, bár nem tudom, hogy ez csak a beszoktatás fázisára terjed-e ki. Afelé mutatna (hogy igen), hogy a kiírások szerint a sofőrnek kell mutatni, akinél viszont jegy is kapható.
Az első megállóban nem volt komolyabb komplikáció, az egy szem felszálló felszállt elöl, ahogy a Szarvas csárda téren is csak két becsületes polgár szállt fel, ők is elöl. A Béke téren már kisebbfajta tumultus alakult ki, ahogy mindenki megrohamozta az első ajtót, és az ellenőrtől leszűkült keresztmetszeten eleve a jegybérletmutatástól lelassulva próbáltak átvergődni. Nem sokkal ezután le is szálltam, de a helyzetet tetézte, hogy a sofőrnek fogalma sem volt a járat vonalvezetéséről, így az ellenőrtől kérdezte, merre kell menni, aki meg a fülkén kívül letámasztott viszonylattábláról nézte le a megállókat.
Konklúzió: érdekes volt az első alkalomnak szemtanúja lenni, de korai még ítélkezni a módszer felett. A kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő, hiszen amióta a BKV bejelentette, hogy jelen finanszírozásával újévre csődbe megy, minden lyukat be kell tömni a költségvetésükön. Másfelől meg persze ne mi, fizető utasok fizessük ki a notórius bliccelők jegyét!

A második kép siralmas minőségének az a tény tudható be, hogy végig mögöttem állt a két biztonsági. És míg ha csak azt látják, hogy fényképezem, simán lefejelnek, ha azt is megtudják, hogy sajtós is vagyok, a BKV eddigi remek publicitása okán le is dobnak a buszról. :D

Biztonságos környékek

Ma kora reggel egy hajléktalan, aki a napját a közeli szelektív hulladéktárolóknál szokta kezdeni (üveget, aludobozt, ilyesmit gyűjt biztos) halálra vált arccal ment be a szomszédos közértbe, hogy két levágott lábat talált a kukák körüli szemét közt. A boltos először természetesen nem hitt neki, de amikor kiderült, hogy nem viccel, hívták a rendőrséget. A szemeteseknek is úgy kellett mondani, hogy el ne mozdítsák a szelektív tartályt, amikor jöttek volna üríteni. Ezt mesélte legalábbis nekem az egyik eladó abban a közértben, ahová már ezerszer mentem be, hiszen pár percre lakunk tőle. Lőrincnek ez a része olyan tipikus mindenki ismer mindenkit környék. Ezért is kavarják fel a közhangulatot az ilyen események.
A boltos, akivel máskor recepteket szoktam cserélni, most könnyes szemmel mondta, hogy már nem tudja, mivé lett ez a világ, már sehol nincs biztonságban. És valóban egyszerű lenne ebbe a következtetésbe ugrani, de ha belegondolunk, nincs olyan, hogy biztonságos környék. Persze, a statisztikák hosszútávon mutathatnak jól egyik-másik kerület, vagy kerületrész esetében, de elmebetegek, bűnözők, elfuserált értékítéletű emberek bárhol lehetnek.
A helyszínelő, amikor a közértben járt, az eladóknak mondta, hogy már majd' két napja talpon van, és ez még nem is az utolsó bűnügyi helyszíne (egyedül van a teljes körzetre). És azzal én sem vitatkozom, hogy a világ exponenciális ütembe válik egyre ijesztőbb és ijesztőbb hellyé. De sajnos be kell látni, hogy egy ilyen eseménytől nem lesz varázsütésre veszélyesebb egy környék. Nyilván kellemetlen belegondolni, hogy nap mint nap elsétáltam, és el is fogok sétálni az adott bűntény helyszíne mellett, de ez a kerületrész a szememben ugyanolyan marad. Nyilván vannak olyan környékek, ahol ez gyakoribb, és azokról ki is lehet jelenteni, hogy veszélyesek, de még a legbiztonságosabb élőhelyeken is előfordul az ilyesmi.
A helyszínen egyébként (nem a legelőnyösebb szögből készült, de a lesifotón is látszik) öt járőrautó (ebből kettő a szomszédos kis utcát zárta le), egy nyomozói autó, és a helyszínelők furgonja állt. A szelektív tartályok kb. 10 méteres körzete volt elkerítve bójákkal, szalaggal, és sok egyenruhás sürgött-forgott. Amit elvileg találtak: a tartályokat körülvevő szemét közt két levágott női láb, és emellé belsőszervek. De az esti híradóra majd biztos többet tudunk.

Öncélú önpusztítás...

...ha röviden kéne összefoglalnom a dohányzást, ezt mondanám rá. De ez egy blog, összefoglalom tehát hosszan.

Az apropót az adta, amikor elküldtem egy évfolyamtársamnak a Műhelyben nemrég megjelent rövid történetem olvasásra, és kifogásolta, hogy negatívan diszkriminálom a dohányosokat benne. Ez mondjuk nem teljesen így van, a legszorosabb barátaim közt is vannak dohányosok, nem nézek le, ítélek el valakit csak azért, mert dohányzik. És most nem is arról fogok durrogni, hogy így füstölnek a megállóban, úgy dobálják el a csikket. Ez mind ezerszer lerágott csont. Itt magáról a dohányzásról, mint szokásról, szenvedélyről szeretnék beszélni. Amiért ugyanis eltér a többi káros szenvedélytől, az az öncélúsága.
Ha végiggondolom, mindegyik káros szenvedélynek van egy olyan hatása, amelyet a főszerepbe helyezve az élvező motivált az adott szenvedély művelésére. Az alkoholnál a delíriumos állapot, a kábítószernél szintén, a gyorskajánál ott az önmagát etető mesterséges íz... És ez nem arra való, hogy a függő folytassa a tevékenységet, ez arra való, hogy elkezdje. Onnantól az addikció elintézi a többit.
Ezért olyan fura a bagó. A függőséget egy ördögi kör táplálja csak: szívom, mert kell a nikotin, kell a nikotin, mert szívom. De ez egy zárt kör, nincs eleje, nincs vége, mégis hogy kell elkezdeni? Itt a barbatrükk: a ciginél a csábító motiváció a tiltott gyümölcs effektusa. Mert a művelet nem más, mint egy apró, szárított növényekből, kátrányból, és egyéb nyalánkságokból összesodort kis rúd elégetése, és az égéstermék letüdőzése. Ha egy független, idegen civilizációnak írnám le ezt, mint szándékos tevékenységet, röhögésben törnének ki. Miért műveli mégis majd' kétmilliárd ember? Mert úgy nőttek fel, hogy a dohányzás tilos, nem jó dolog, káros, halálos! Így amikor stresszhelyzetben voltak, menekülőutat kerestek, erre pedig remek gyógyír a csábítóan tiltott gyümölcs. A káromkodás hatásmechanizmusa is hasonló, de ott van Éva és az alma esete is... Vagy újabban egyszerűen azért gyújtanak rá a tinik, mert menő. A filmekben a maffiafőnök is szivarozik, Columbo is pöfékel, az elegáns díva is szipkával tüdőzi le a rákocskákat. És minden gyerek felnőtt akar lenni.
De ahogy egy alkoholistával sincs különösebb gondom, amíg nem hány le, vagy egy szerencsejáték-függővel sem kezdek kötekedni, amíg nem halmoz fel tartozást felém, úgy a dohányzással sem lenne bajom, ha nem károsítana engem is. Viszont nagyonis károsít! Nem akarom most a passzív dohányzásról szóló kutatásokat, meg a "...súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét..." dobozcímkét szajkózni. De igenis nagyonis valós dolog, hogy amikor valaki úgy dönt, hogy hódol ennek a súlyosan káros, definíciójában is abszurd szenvedélynek, nekem is fizikai károm származik belőle. A legtöbb ember, ahogyan arra is legyint, hogy "nem ezen a pár percen fog múlni, hogy elérd a buszt" (pedig általában de), ezt is kineveti: "az a kevés kis füst mit árt neked, károsabb annál a városi levegő".
De nem is azt a pár órát/napot sajnálom, amellyel majd korábban meghalok mások gyengesége miatt, hanem az elvet, ami mögötte van. Hogy másnak joga van engem kevesebbé tenni, engem, aki egyébként soha egy szálat nem emelt a szájához (és nem is tervez), mert neki olyan kedve van. És úgy tűnik, igenis joga van, mert hiába tiltják egyre több helyen a dohányzást, hiába emelik a cigaretta árát, mindig az a gonosz, aki ezt teszi, mindig felháborodás övezi. (Hű... mégiscsak nehéz puffogás nélkül írni erről) Arról feledkeznek meg csupán, hogy a nemdohányzóknak erősebb joguk van egészségesnek maradni, és ezért a dohányosok tevékenysége inferior, ők azok, akiknek nem állhat feljebb. Mert ha megkérdezek egy dohányost, hogy miért dohányzik, nem tud értelmes érvet hozni. Nincs olyan indok ezen a kerek világon, amelyre én azt mondanám, hogy "Rendben, ezért megértem, hogy cigizel".
Racionális gondolkodó lévén néhány dolog nehezen megy a fejembe, hogy miért létezik, és miért nem lehet felszámolni. De mindre választ ad az emberi tényező: amíg emberek élnek ezen a bolygón, mindig lesz korrupció, mindig lesz háború, és mindig lesznek szenvedélyek (egy olyan világ ez, ahol jót nehéz, rosszat könnyű csinálni...) És ahogyan azt is egyszerűen nevetségesnek találom, hogy emberek háborúba szállnak más emberekkel azért, mert ők nem abban hisznek (nem tudnak!), mint amazok, úgy ezen is elképedek, hogy majd' minden harmadik ember a művelet káros és valós következményeinek teljes tudatában, mindenféle áremelés és elrettentés ellenére egy kis sodort rúd égéstermékét tüdőzi le csak azért, hogy hamarabb meghalhasson. Struccpolitika ez, mint a dacos gyerekeknél, akik nem hiszik el az anyjuknak, hogy fogat kell mosni. És ez teljesen normális, elfogadott, mindennapi. Nem szégyellnivaló, egyenesen menő...

Holidays are comin'

Tudom, tudom, TUDOM! Nem írtam majdnem egy hétig... De sokkal nehezebb újra írni, ha paradicsomokkal dobáltok... :D
Most egy olyan téma következik, amelyről már jó előre elterveztem, hogy írni fogok, de őszintén megvallom: most egy kicsit bajban vagyok... Méghozzá azért, mert amiről panaszkodni akartam, idén nem igazán fordult elő.
Minden évben frusztrálódom ugyanis azon, hogy piaci nyomásra már októberben elindul a mesterségesen generált karácsonyi láz, és mire decemberben arra kerülne a sor, hogy valóban átadjam magam a hangulatolásnak, már az összes fílinget elhasználtam idő közben, és kiégve ülök, bármiféle hangulat nélkül. Írtam is erről két éve (16. oldal), de tavaly is így volt. Idén viszont azt veszem észre, hogy nem kell "papapapapapapa"-t dalolva, fülemet befogva végigsétálnom a városon ahhoz, hogy elkerüljem az erőltetett hangulatolást. Feltételezem, hogy a válság miatt nem tudták úgy törni magukat, de az is lehet, hogy egyszerűen csak megunták. De azt veszem észre mindenhol, hogy egyik pláza/bolt/középület sem erőlteti meg magát idén. Egy égősor ide, egy girland oda, kész. Semmi karácsonyi dal, semmi műhó, semmi ál-ajándék... Miről panaszkodjak így?
És most, hogy idén így van, mégsincs hangulatom. Pedig már decemer van, már a tévé is biztos játssza a karácsonyi kamionos kólareklámot (mindig onnantól számítom a karácsonyi szezon kezdetét), azaz játszaná, ha az utóbbi pár évben el nem kezdték volna lecserélni mindenféle másra. Mondjuk az időjárás sem kifejezetten segít, de most, hogy már beadnám a derekam, és boldogan vetném magam a kapitalizmus csengettyűs-műkarácsonyfás várakozásának karjaiba, nincs hová. Nincsenek karok, mert sehol nincs készülődés. A Köki terminál dekója például siralmas... Igaz, most nyitottak, nyilván nem erre akarják elszórni az összes pénzt, ok. Akkor nézzök a Westendet: egy orbitális nagy műfenyő palástú kúp a Milleneum tér közepén, rajta hatalmas, idétlen, színes gömbökkel. Nem túl hangulatos.. Ugyanilyen óriáskúp az Allee bejáratánál (Képünkön). És még biztos sok plázában... És a legszörnyűbb, hogy ezek mellett kinnhagyják az általános dísznövényeket (trópusi növények, és miegymás). És számomra nem létezik lehangolóbb, mint a kettő kombinálása (ezért kötném fel magam, ha pl Miamiban kéne karácsonyoznom).
Lehet, régimódi vagyok, de hová tűnt a klasszikus dekó? Miért lett minden rideg, steril, mű? Miért csak az Árkád díszíti fel normálisan magát többtíz piros-arany gömbös műfenyővel, fenyőgirlanddal, apró fehér fényekkel (és lehet, már ők sem, rég jártam arra)? 20 nap múlva karácsony, hangulatolnék, és esik az eső, langyos a szél, a város pedig ugyanúgy fest, mint máskor... Miért?

Mea culpa

Mostanában minden nagyon király. Rengeteg szabadidőm van, kedvemre töltöm ki azzal, amivel akarom. Az puszta véletlen, hogy valahogy sosem a blogolás mellett döntök... Mindenesetre aki azt hitte volna, hogy esetleg a tanulmányaim miatt nem érek rá, az tévedett.
Na jó: tényleg örülök, ha lélegezni van időm.. A következő rövidke szabadidős periódus csütörtökön lesz, akkor fogok beszélni a blog további működéséről is. Meg közben persze folyamatosan gyűlnek a megíratlan témák (a rekorder már vagy fél éves, kép is van hozzá, egyszerűen csak sosem sikerül megírni), közben viszont megjelent a legújabb írásom a Műhelyben, azt majd feltöltöm fényképként, ha nem mindenki tud hozzájutni. Addig... bocsika.

Hóember az órán

Legalábbis beülhetne egy, fizikai akadálya nem lenne. Gondolná az ember, hogy egy európai uniós tagország egyik legnevesebb, legmagasabb presztízsű egyetemén az olyan alapszolgáltatások, mint az előadótermek, és közös tartózkodó-helyiségek fűtése, biztosított. De tévedne is az ember, ha gondolná, mert beköszöntött a tél (legalábbis az időjárás szerint), az idő egyre zordabb, ilyenkor pedig Reggel nagykabátban végigutazva a várost a hallgató kiengedni, felolvadni vágyna, de nem teheti, mert az előadótermek szélsőséges esetben ugyanolyan hidegek, mint az utca.
Tavaly történt a Ka51-es* (mai nevén talán Kf76) előadóban, hogy kabátban ülve írtam a zh-t, és (nem túlzok!) olyan hideg volt, hogy alig bírtam mozgatni a tollat. Igen, ez egy extremitás, és régen is volt, mondhatná a kötekedő olvasó, de erre is van frappáns válaszom. Most, hogy átkerült a közlekes HQ az STNagy előadóba, újra tűrnünk kell az egyik alapvető szolgáltatás hiányát: múlt héten többen kabátban, kesztyűben kényszerültek jegyzetelni, annyira fáztak (képünkön). Én magam még elvoltam, mert egyébként nem vagyok fázós...
Ma viszont, amikor az E épület tanulóterében ültem (tehát az emeleti körfolyosón), annak ellenére, hogy tavaly mennyezeti fűtésrendszert építettek ki (amilyenről még sosem hallottam előtte), idén pedig nyílászárókat cseréltek, pár óra üldögélés után majd megfagytam. Hatalmas ablaktáblák, márvány padló, a fűtés nem ért semmit.
Számomra ez is csak egy újabb példája a "hallgató nem ember" hozzáállásnak, amit annyira érzek a felsőoktatásban. Elcsépelt bár, de nagyon igaz: csak egy neptunkód vagy, egy adminisztrációs egység, púp a hátunkon, újabb negyed óra plusz a zh javítási időhöz". Megfagysz, rádomlik a menyezet, leszakad alattad az ülés.. Nem érdekes! Na de ezt majd egy következő Requiemben boncolgatom.

* Ez a terem a borzamas fűtése, és a hiányos, szigeteletlen üveg teteje ellenére az egyik, ha nem A kedvenc előadóm: időutazás az 50-es évekbe. Az oldalfalakon a TV boxokban például a mai napig megtalálhatóak a régi, tekerőgombos, szürke katódcsöves televíziók.

Országos polgári védelmi gyakorlat

UPDATE: Az Origo cikke szerint csak morgatópróba lesz, tehát jóformán fel sem pörgetik a szirénákat, csak megnézik, hogy működik-e még a motorja. Tehát akkor a 6 másodperces próba alig lesz hallható.

A rendszerváltás óta nem volt ekkora szabású katasztrófavédelmi / polgári védelmi gyakorlat, mint amilyen ma lesz 18:00-kor. 22 év után (és életem során) először tesztelik Budapest (és persze az egész ország) légvédelmisziréna-rendszerét (mintegy 2500 szirénát), és mivel a légoltalmi riasztások / katasztrófatervek témája rajongásom tárgyát képezik, kíváncsian várom, milyen lesz. Mivel katasztrófát, és nem légiveszélyt fognak szimulálni, két jelzést hallhatunk: az első a Katasztrófahelyzet jelzés lesz (120 másodperces 280 és 400 Hz váltakozó hangmagasságú jel), a második pedig a veszélyhelzet feloldásaként a Veszély elmúlt jelzés (30 másodperc azonos hangmagasságú jel, 30 másodperc szünet, ez háromszor megismételve). Légiveszély jelzés nem lesz, az egyébként 30 másodperc váltakozó hangmagasságú jel lenne, 30 másodperc szünettel, mindez háromszor. Itt egy ezt leíró rendelet, régen a jelzések időgrafikonjai a katasztrófavédelem honlapján is fenn voltak, most sehol sem találtam.

Hogy honnan tudom ezeket? Valahogy a birtokomba került 2004-ben egy naptár "Nem kell megijedni, elég csak tudni" fejléccel, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság kiadásában. Szerepelnek rajta a jelzések (az idő függvényében ábrázolva), és még annyi, hogy ilyenkor kapcsoljuk be a közszolgálati tévét, rádiót. És ezzel a naptárral nem csodálkoznék, ha én lennék az egyetlen az egész kerületben, aki tudja, melyik jelzés mit jelent.
Viszont korántsem én vagyok az egyetlen, aki tudja, milyen egy légvédelmi sziréna hangja. Az idősebbek számára nem is tudom, milyen hátborzongató élmény lesz, amikor hosszú évek után újra hallják a baljóslatú hangot. Nekünk, fiataloknak maximum a posztapokaliptikus filmek világát idézi, én kifejezetten szeretem is a sziréna hangját, de sokaknak nem lesz kellemes az élmény.
A katasztrófavédelem megint humoránál volt: ahogy tavasszal Középföldére adtak ki piros riasztást, most a Csillagok háborújából választott bolygókat fogja katasztrófa fenyegetni (műholdbecsapódás, ha már aktuálisak akarunk lenni). A lakosságnak semmi dolga nem lesz, valami olyasmit kell elképzelni, mint amikor a ferenc körúti villamosmegállóban bemondták, hogy "A hangosítórendszer próbája zajlik, megértésüket köszönjük".
És végül nézzük, hogyan is működik a légvédelmi sziréna. Sok verzió van, ha jól tudom, Budapesten a legelterjedtebb a hengeres kivitel, amely azáltal állít elő igencsak hangos (100 decibell fölötti) jelzést, hogy egy fix, és egy gyorsan forgó, palástján téglalaposan kivagdosott henger fordul el egymáshoz képest, ekkor a levegő áramlása kelti a hangot (ilydn látható a videón is). De van tárcsás kivitel is, ahol körbe köralakban kilyuggatott tárcsa forog egy másikon, az elv ugyanez. Az Államokban, ahol a tornádók miatt ezek a rendszerek gyakran használtak, elektromos szirénák vannak. Hangképzésük kevésbé elegáns, viszont gyakran forgó tölcséres kivitelben készülnek, hogy mindenfelé szórják a hangot.

Kíváncsi leszek az össz hanghatásra, mert a házunkhoz két légó sziréna is van közel (mindkettő 1 km-en belül, az egyik a képen szereplő), ezen felül pedig innen negyed órára tudok mégegyet fejből. De a többit nem tudom, szóval kíváncsi leszek, mennyire fedik le a városrészt hanghatásilag. Érdekesség, hogy a szirénák működtetése közvetlenül lehetséges az irányítódobozuknál, illetéktelenek ezt tették Pécsett pár éve.
Összefoglalásként: akármennyire elképzelhetetlen a jelen generációk számára, hogy az éjszaka közepén a hátborzongató hangot meghallva a pincébe kelljen szaladni, és figyelni, hogy fütyül-e a bomba, mert ha igen, akkor nem a házra esik, az ilyen rendszerek karbantartása, és rendszeres ellenőrzése fontos! Épp elég baj, hogy az utóbbi 22 évben nem volt ez megtéve. Ha mindig a legrosszabb lehetőséget vesszük, amikor tényleg baj van, sokkal kisebb lesz a kár. De addig jó, amíg ezek a szerkezetek rejtélyes szürke dómok, magasra nőtt acélgombák maradnak, és senki fel sem néz rájuk.

Metrópótlás mérnöki szemmel

Szombaton túrázni voltam. Tudni kell ezekről a túrás reggelekről, hogy az összes közlekedési krízis ilyenkor üt be. Történt ez most is: az előttem kettővel lévő metró gázolt a Kálvin téren, tehát abban a szerencsében részesülhettem, hogy szemtanúja lehettem a pótlás megszervezésének.
Egyszer már írtam a metrópótlásról, akkor a kettes metró nem járt éppen, amikor időre mentem volna. Ahogy akkor is, most is, ha felületes szemlélő lennék, csak annyit érzékeltem volna a dologból, hogy már megint nincs szolgáltatás, és menjen a francba a BKV. De ez koránt sem ilyen egyszerű. Amióta a BME-re járok, az életem színvonala nem mondom, hogy emelkedett, egy területen viszont már most sokkal több vagyok: szemlélet terén. Ha az ember egyszer megismerkedik a mérnöki szemlélettel, többé nem rázza le. Így most belegondoltam ebbe az egészbe a BKV oldaláról. A korábbi esetben azt hiszem füstölt a metró, ez pedig egyértelműen a Cég hibája, most viszont gázolás történt: egy vis major esemény, amelyre viszont ugyanúgy köteles reagálni a társaság.
A metró pótlása (pont most tanuljuk a rendszerbiztonságot) úgynevezett "hideg tartalékos" módon történik, azaz a tartalék csak akkor lép szolgálatba, ha már baj van, és a főszolgáltató kiesett. Ha belegondolunk, ez másképp nem is lehetne, nem állhatnának ott a pótlóbuszok járó motorral az ideiglenes megállóban, várva, hogy mikor mond csütörtököt a metró. Szóval a hideg tartalékos rendszerek nagy átka a kapcsolási idő. Ez az az idő, amely eltelik a főrendszer leállása, és a hideg tartalék életre hívása közt. Ez a hideg tartalékos rendszerek hátránya, cserébe hosszabb élettartamot biztosítanak (ez ebben az esetben nem igen releváns, a buszokat úgyis széthajtják máshol).
Szóval miután a metróvezető bemondta a hangosba, hogy "Beugrottak elénk a Kálvinon, sajnos ez van [...]." a kapcsolási idő úgy nézett ki, hogy álltam többszáz utastársammal a Nagyvárad téren a pótmegállóban, és vártam a buszt (azért a Nagyvárad téren, mert itt van kihúzó, itt tud a metró fordulni, és biztosítani legalább a kezdő szakasz közlekedését, míg a Nagyvárad és a Deák tér közti szakasz egy az egyben kiesik). Az első busz, amely megérkezett, egy névtelen hős jeltelen kasznin volt (egy feltáblázatlan Ikarus 260-as szóló busz). A többség persze méltatlankodva vette tudomásul, hogy kis busz érkezett, mögöttem kérdezte egy srác a másiktól, hogy "Kisebb buszt nem tudtak volna küldeni?" Akkor nézzük meg ennek is a hátterét! Ahogy a gázolás megtörtént, a forgalmi ügyelet értesítette a Dél-pesti garázst, hogy szükség van pótlásra. Ott megkeresték a tartalékos sofőröket, és előkotortak minden épkézláb buszt, amely nem azért állt a telepen, mert üzemképtelen volt. Sejtem, ilyen kevés akadt, bár szombat lévén azért talán épp elegendő. És az az egy kicsi szóló busz, amely elsőnek megérkezett - tippem szerint - állt a legközelebb a kapuhoz. Hogy miért küldték? Mert jobb, mint a semmi, sokkal jobb! És úgyis jön mögötte csuklós. Ahogy jött is: a következő adag egy Volvo 7700-as csuklós, és egy újabb 260-as szóló volt. Ezek közül a csuklósra már felszálltam (emlékeztetőül: időre mentem a Déli pályaudvarra), és velem együtt még annyi ember, hogy az utasteret már nehéz legyen megkülönböztetni egy szardíniakonzervtől. Az első megállónál, a Klinikáknál valaki szeretett volna leszállni, pechére az utastér belsejéből. Viszont ahogy megállt a busz, a tömeg már nyomult fel, így elég nehéz dolga volt a hölgynek. A kinn álló, felszállni próbálók úgy érveltek a "szeretnék leszállni" jellegű kijelentésekre, hogy már egy órája ott állnak, és ők márpedig fölszállnak. Eközben az első ajtónál a sofőrrel keveredett vitába a nép. Nem tudom, mit mondhattak neki, csak az ő válaszát hallottam, mert azt már kiabálta: "Nem úgy működik, hogy leakasztjuk a szögről az autóbuszt! Nem tudunk repülni!" Aztán valószínűleg közölhették vele, hogy ez a magyarázat nem kielégítő, mert utána azzal válaszolt, hogy "Engem sem érdekel!" És meg is érkeztünk elemzésünk újabb állomásához.
A tartalékos (beosztásű, nem munkakörű) sofőr talán a legrosszabb. Ha jön a riasztás, rögtön pattanni kell, és szaladni egy teljesen begyakorlatlan vonalra, ahol ráadásul habzó szájú tömeg vár, amelynek épp csak vasvilla nincs a kezében. Szóval no pressure. Hát persze, hogy mindenki a sofőrön veri le, és persze, hogy neki már amúgy is gitározni lehet az idegein.
A buszon körülnézve egyébként a rendszerek ismeretével ki lehetett következtetni az előzményeket. A Volvo, amelyen utaztam például korábban a 151-esen futhatott, mert a digitális állomáslistán a végállomás "Csepel, Határ utca" volt, az aktuális megálló pedig M3 Metrópótló. Az infós kijelzőn pedig 999-es viszonylat volt, tehát (ha úgy működik a Vultron, mint a német Ibis) nem történt más, mint hogy a sofőr beugrott a telepen a 151-esbe, és a 999-es végállomáskódot beírva feldobta a homlokkijelzőre, hogy metrópótló. A feltáblázatlan 260-assal együtt ez is jól példázza azt a kapkodást, amellyel ezek a buszok ilyenkor kiállnak. Hiszen nem is lehet máshogy, ez is (lélektanilag legalábbis) egy olyan riasztás, mint amikor a mentőket, vagy a tűzoltókat hívják.
A Ferenc körút után ellenkező irányban elment mellettünk egy 415-ös (a buszok sokfélesége újabb példa a szükségszerű ugrasztásra), amelynek a kerekei szinte darálták a kerékívet, úgy meg volt pakolva. Végül elértünk a Kálvin térhez, ahol láttuk a felszínen, villogó lámpákkal álló két tűzoltóautót, a rendőrséget, és a BKV forgalmi zavarelhárítás kis Roomster-eit. A korábban említett előző metrópótlásnál mire odaértem, már mindenhol rikítottak a láthatósági kabátos forgalmisták, és temérdek busz várta az utasokat, de most láthattam, milyen is, amikor még nincs semmi, aztán lassan lesz valami. Megérkezik az első forgalmi zavarelhárító, megjelenik az első walkie-talkie-s koordinátor, megkezdik a forgalmi számok szerinti jegyzést, stb. Sokszor mire beindul az üzem, már vége is a pótlásnak.
Ami mindennek az okát illet, nem tudni sokat. Egy nő halt meg, indítékát, vagy a baleset okát nem közölték. Szerencsétlen... szomorú...

Egy lépéssel a nyomtatott sajtó előtt

November másodikán írtam egy áttekintést a CET beruházás történetéről Partra vetett pláza címen. Kilenc napra rá megjelenik a Metropolban egy ugyanilyen cikk Partra vetett üvegbálna címen. Azt hiszem, nem kell többet mondanom. :D

A tömegközlekedés legvörösebb posztója

Ami nem más, mint a mozgólépcső-téma. Ahogy egy vasutas macsétát ragad, ha valaki azt meri mondani neki, hogy a vasúti jelző tilos fénye piros, a tömegközlekedésben a legszenvedélyesebb viták mindig e téma körül alakulnak ki. Nevezetesen, hogy a budapesti lakosság a metró üzemének 40 éve alatt nem tudta megtanulni, hogy (közutas szóhasználattal élve) telítetlen sávok esetén jobbra soroljon, és a lépcsőfokok bal felét hagyja szabadon azok számára, akik sietnének. Azért teszem hozzá ezt a telítetlen sávos kikötést, mert a reggeli, és délutáni csúcsforgalomban, amikor a lépcsők kapacitásuk maximumára vannak járatva, körülményes lenne ezt betartani, egyszerűbb, ha mindenki áll, ahová tud. Viszont amikor a teljes lépcső utazóközönsége jobbra áll, kivéve egyet, aki nem nem fért be jobbra (mert van mellette hely), hanem egyszerűen csak oda volt kedve állni, az valóban zavaró. Mint a tömegszörf (reggeli tömegben mindig megtalálni a leggyorsabb előretörési utat) lelkes űzője, engem is kéne zavarjon, de olyan kevésszer gyaloglok a mozgólépcsőn, hogy inkább csak nyugtázni szoktam.
Ma délután is volt egy ilyen nő (első képen a fekete kabátos), aki a sorból tüntetőleg kiválva balra állt. Jött aztán több siető is, akik kelletlenül kerülgették, de a nő nem sorolt be jobbra. Az ilyen helyzeteket csak érdeklődéssel szemlélem, nézem, vajon beválnak-e a szokásos viselkedési sémák, de azért kíváncsi lennék a nő szemszögére is. Csak ő áll baloldalt (a képen a többiek mind mennek), mindenkinek ki kell kerülnie, és nem érzi rosszul magát?
A téma népszerűsége nem tűnik lankadni, olvastam már róla (a metróban elhelyezett BKV-s tudnivalók táblán kívül persze) a Metropol olvasói rovatában, a BKV-figyelőn, ismerőseim facebook kiírásaiban, legutóbb pedig a BKV-figyelőre ki is került egy kép, amelyet aztán agyon share-eltek, és like-oltak. A képen nem volt más, mint egy mozgólépcső képe, a jobb sáv pirosra festve, a bal zöldre, és egy erélyes felirat, amely a jobbra állást szorgalmazta. Meglep, hogy ennyire bosszantja ez a jónépet, szerintem ennél még számtalan idegesítőbb probléma van városszerte, de úgy látszik, azok nem verik ki a biztosítékokat. Lehet, addig jó...

Folyóügyek. Gátlások?

Azok egyre kevésbé vannak. Ez annak apropóján jutott eszembe, hogy a múlt hónapban láttam egy sofőrt egy bevásárlóudvar (képeken) forgalmas parkolójában könnyíteni magán a két autósort elválasztó keskeny zöldsávon. Nem zavarta, hogy csak az nem látja, aki nem akarja, előkapta, és intézte folyóügyeit. Ilyenkor én, mint szemlélő csak a fejem csóválva elfordulok, bezzeg én ugyanezt nem tudnám megtenni, egyszerűen sisteregve égne el a pofám.
Eleve ilyen vagyok, például este sem tudnék üvöltözni az utcán, egyszerűen érezném magamon a falakat átégető szúrós tekinteteket. De ezeknek az embereknek tök mindegy, ki mit gondol róluk. Azért a nyilvános helyen pislogást vettem elő, mert az utóbbi pár évben számtalan példát láttam rá: buszsofőr a végállomáson, ahol nincs tartózkodó (ok, megbocsátható), taxisok a drosztnál, hajléktalan az aluljáróban, és még sorolhatnám. Lehet, igazságtalanul bírálom, mert mondjuk az utolsó pillanatban nem volt más választása, ha nem akart hólyagrepedést szenvedni (deeeee azért nem valószínű), na meg aztán Párizsban (ha jól emlékszem) még nyilvános piszoárok is vannak (ahol nekem, és még sok férfitársamnak az életben soha nem menne, ezt legutóbb egy kiránduláson beszéltük meg, amikor mindenki csak állt szerencsétlenül a piszoárnál, mert senkinek nem ment, ha a másik is ott van). Ez egy természetes folyamat, persze, itt inkább arról van szó, hogy ezt egy egyre nagyobb csoport már nem szégyelli mások előtt intézni. Nem rongálás, nem vandalizmus (az más kategória), és másnak akkora kára sem származik belőle... A köztisztaság elleni cselekmény, igen, de nem is ezen vonatkozása miatt érdemel említést, hanem azért, mert a fogyatkozó gátlások, az átalakuló társadalom remek példája. A következő ilyen posztban az inkompatibilis társaságokról fogok írni. Nagy szavak, tudom, de biztos már mindannyiotok került olyan helyzetbe, amelyről szó lesz. :)

Újkori Kristallnacht

Pár nap múlva, november 9-éről 10-ére virradóra lesz a kristályéjszaka évfordulója. 1938-ban ezen az éjszakán egy német diplomata halálának megtorlásául többszáz zsinagógát, és többezer (kb. 7500) zsidó üzletet gyújtottak fel, zúztak össze, tettek használhatatlanná. Az esemény a szervezett pusztítás után hátramaradó, az utcán, a közvilágítás fényében csillogó hatalmas kirakatüveghalmokról kapta a nevét. Szép, sejtelmes név, de egy borzalmas történést takar.

Hogy miért beszélek erről? Óhatatlanul ez jut eszembe, amikor mostanában BKV megállókban járok. Lassan egy hónapja történt, hogy a 193E vonalán lévő két megállóban is kitörték az üveget. Az Üllői út megállóban, ha jól emlékszem, csak a középső üvegtáblát a három közül, a Dávid Ferenc utca megállóban viszont három kristályhalom van a székek alatt, körül, és a megálló aszfaltján. Gondoltam, némiképp logikus, miért nem cseréli, de még csak nem is takarítja a BKV / FKF / Intermédia (nem tudom, kinek a hatásköre ez). Ha minden igaz, a megállók takarítása az FKF-hez van kiszervezve, viszont a megállófülkék az Intermédia tulajdona. Szóval logikus, hiszen ez egy Isten háta mögötti vonal, meg egyébként is, a kertvárosi ember szívós, nem fog rajta az üvegszilánk, meg ha igen, érte nem kár, a kertvárosiak úgyis fán nőnek. (Buszsofőr ismerősömtől tudom, hogy a rongálás közvetlen a kitörés után be is lett jelentve, de ha nem is lenne, a kukákat is üríti valaki, ergó a fenntartónak tökéletes tudomása van róla.) Nade az, hogy a 4-es 6-os villamos Petőfi híd, budai hídfő megállójában sem helyettesítik, de még csak fel sem söprik (!!!) az egy hete ugyanígy összetört üvegtáblát, az már kicsit meredek. Az a megálló napi több tízezer (megkockáztatom, hogy talán százezres nagyságrendű) utast kezel. Egyik este például csak a harmadik villamosra tudtam felszállni, akkora volt a tömeg. És egy ilyen megálló közepén ott hever elkerítetlenül a kristályhalom.
Általában kinevetjük az amerikaiakat, mert ők mindent hülyeségbiztosra csinálnak, és olyan könyveket adnak ki, mint a Thomas-féle kalkulus. Persze, ebből adódóan elkényelmesednek, de ne azért ne kövessük a példájukat, mert mi keménylegények vagyunk! Ne az legyen, hogy nálunk magyarázni derogál. És visszatérve az esetünkhöz: Amerikában ilyen egyszerűen nem fordulhatna elő. Az üveg kitörtétől számított egy órán belül már nem lenne ott semmi. Hogy miért? Mert ha valaki megvágja magát / elvágja a cipője talpát / lepottyantja a fagyiját, és az üvegről akarná felnyalni :D , úgy beperelné a fenntartót, hogy csak recseg. De a motiváció mindegy is, lényeg, hogy az amerikai gondolkodás ezért vitte sokra: bizonyos dolgok nem férnek bele a tűrésbe, és ezekre a dolgokra egyszerűen kijelentik, hogy nem fordulhatnak elő! Pont. (Gondoljunk csak Obama kijelentésére, miszerint Amerika nem kaphat rosszabb besorolást a hitellistán, hiszen ő Amerika!) Számtalan eset láttán gondolok erre, és szégyellem el magam, szinte odaképzelem magam mellé Frank bácsit az Államokból, ahogy kérdezi, hogy "Hát ennek a konténerszállítónak a konténere meg miért nincs letakarva hálóval?", vagy "Ezen az utcaszakaszon miért nincs közvilágítás?". Lehet, hogy nevetünk az Indiában a vonat tetején lógó utasokon, vagy az orosz autópályán hiányzó vezetőfülkével közlekedő teherautón, de valakik szemében mi is ilyenek vagyunk.

Partra vetett pláza

A BME-sek a túlparton sötéten ténykedő rivális fél előtt valami furcsára lettek figyelmesek még 2009-ben. Elkezdett kiemelkedni a földből valamiféle vashalom. A régi vámraktárak közt egyre púposodott, és púposodott, hegesztőmunkások szorgosan szikráztattak rajta. Találgattuk, mi lehet, de senki nem tudta. Aztán utánanéztem, és kiderült, hogy a CET nevű pláza épül, amely egyrészt azért kapta a nevét, mert egy üveg-acél bálna vetődött ki a Dunából a vámraktárak közé, másrészt pedig, mert Central European Time, hiszen egy közép-európai országban van.

Egy idő után, amikor már minden üvegtábla a helyén volt, és eltűntek az állványok, feltűnt, hogy a pláza csak nem akar megnyílni. Az újság is néha cikkezett róla, hogy valami zűr van a bevásárlóközpont, és a főváros közt. Nem igazán ástam bele magam, elkönyveltem egy újabb (igencsak látványos) panamának, de mivel most itt is írok róla, már kénytelen vagyok tényszerűen nyilatkozni. Nézzük tehát az Index ezzel foglalkozó cikkeit.

Az első cikkben megtudjuk, hogy a pláza egy bonyolult, átláthatatlan PPP konstrukció keretében épül(t), amely egyre inkább kezd úgy tűnni, hogy előnytelen a főváros számára. Hogy milyen szempontból, azt még nem tudjuk meg. Felmerülhet a kérdés: kinek a kije volt érdekelt akkor abban, hogy ez a szerződés megköttessen?

A második cikk már már elárulja, hogy a főváros a CET-re mutogat a késedelmes építés miatti kárért, az pedig vissza a fővárosra, mert az nem kötötte meg a közműszerződéseket. A holland tervezők azt is kifogásolták, hogy a komplexum nem az előrebocsátott minőségben készült el, attól függetlenül, hogy az építkezésen dolgozó 30 statikus szerint kivételesen jól sikerült.

A harmadik cikk szerint az üggyel már a fővárosi gazdasági bizottság foglalkozott, a negyedik cikkben pedig már pereli a fővárost a kivitelező, mondván, hogy annak nem volt joga lehívni a generálkivitelező számlájáról az egymilliárd forintos bankgaranciát. Közműszerződések továbbra sincsenek, viszont az építtető felvett jelzálogot az épületre, annak ellenére, hogy az eredeti szerződésben ennek tilalma kikötés volt a főváros részéről (menet közben módosítottak). Ja és a kivitelező a Fejlesztési Minisztériumhoz fordult a projekt felülvizsgálatáért. Kezd egy kicsit bonyolódni az én racionalitáshoz szokott mérnöki fejemnek. :D
Az ötödik cikkben a Porto Invest (a kivitelező) már elzárkózik a tárgyalások elől, és a fővárost vádolja az építkezés megakadásáért, a főváros viszont arra hivatkozva nem kötötte meg azokat a fránya közműszerződéseket, hogy a Porto nem készítette el az ideiglenes közműcsatlakozásokat. Ezaz, épületgépészet, ebbe tudok kapaszkodni.
A hatodik cikket már végig sem olvastam, túl gazdasági, a lényege, hogy Bagdy Gábor főpolgármester-helyettesnek nem állt jogkörében lehívni egyedül a bankgaranciát, viszont ezt a közgyűlés utólag jóváhagyja. Legalább ők tartsanak össze. A hetedik beszámolóban a Porto már tüntetni készül, ugyanis a késedelem, és a főváros nemfizetése miatt ők sem tudják kifizetni alvállalkozóikat, és mivel ez a jelentős volumenű projekt sok cégnek a közel egy éves bevételét jelenti, több alvállalkozó csődközelbe került. Bagdy-t olyan vádak is érték, hogy ki akarja véreztetni a projektet, majd átjátszani azt saját érdekeltjeinek. Ó, szürkegazdaság.. Gotta love it! Továbbá a Porto már megindította a pert a főváros ellen. A fővárosnak cikivé vált elfogadni a projektet, hiszen - mivel azon semmit nemdolgoztak 2010 december óta - azzal beismerné, hogy az épület valóban elkészült, és így azt is, hogy jogtalanul hívta le a bankgaranciát (mármint azon felül jogtalanul, hogy olyasvalaki hívta le, aki nem volt arra jogosult). Pikantériája a dolognak, hogy az épület az egyre elmérgesedő mutogatások kereszttüzében Építőipari Mesterdíjat kapott. Elképzelem, ahogy az öltönyös nyakkendős áll, és üvöltözik a keménykalapos biztonsági mellényessel, a háttérben pedig a szemüveges kárómintásmellényes szorongatja a díjat, és próbálja odaadni.
Ezáltal az üzlethelyiségek bérbeadása is csúszik, hiszen értékbecslésre sem volt idő, hogy alátámasszák a minimális bérleti díjakat, attól függetlenül, hogy az épület ekkor már fél éve kulcsrakészen áll. A főváros pedig Márton Imre (kivitelezők főnöke) vádaskodására visszavágva a cég offshore vonatkozásait kezdi firtatni.
A nyolcadik írás egész rövidke, arról számol be, hogy az alvállalkozók a fővárosi közgyűlés ülésén demonstráltak, követelték vissza azt a bizonyos bankgaranciát. A főváros, és a bankgaranciák.... valahogy mindig baj van belőle (Alstom metrók, ugye?). Következőnek megtudjuk, hogy az átadás-átvétel júliusban kezdetét vette, és ha nem merül fel komolyabb probléma, novemberre meg is nyílhat a komplexum. Most először találkozunk a jelenben is reális időponttal.
Július hetedikén az Állam lelkiismerete, az Ászok Ásza (Állami Számvevőszék) is beszállt a buliba, és feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, különösen nagy vagyoni hátrány okozása, hűtlen kezelés, és egyéb ilyenkor gyakran ismételgetett vádpontokkal. Az ekkoriban megjelenő fehér könyv szerint a CET Budapest egyik legsúlyosabb problémája, bár ha engem kérdeznek, amíg a 4-es metró épül, erre a címre SEMMI MÁS nem pályázhat (erről majd egy másik posztban).
A már ki tudja, hányadik cikkben a Porto Invest definíciójában utasítja vissza az ellene felvonultatott vádakat, és elég meggyőző érveket sorakoztat fel maga mellett: például azt, hogy a főváros egy fillér közpénz elköltése nélkül vált volna egy többmilliárdos beruházás tulajdonosává. Ha ez valóban így van, elég nagy hülyeség volt elkezdeni, és elmérgesíteni egy ilyen vitát. A kultúrpláza közben készen szomorkodik, a képeket érdemes megnézni.
Következőnek beszámolnak róla, hogy a műszaki átvétel nem valósulhatott meg bizonyos dokumentumok hiánya miatt. Eléggé úgy tűnik, hogy a főváros próbálja minél rosszabb színben feltűntetni a Porto-t, aki mellesleg visszautasítja a már korábban említett offshore vádakat.

Aztán új fejlemény történik: a Porto is bepereli a fővárost, nagyjából azokkala vádakkal, amellyel őt perbe fogta a főváros, és az Ász. Ezaz, most már mindenki beperelt mindenkit (igaz, az Ász a BRFK-nál, a Porto pedig a NNyI-nél), ez biztosan segít az ügy elsimitásában. A Porto továbbá egy szokatlanul durva hangvételű nyilatkozatban kéri számon Tarlóson Bagdy cselekedeteit.

A nyár utolsó napján a Porto-nak elege lett, és felmondta a közszolgálati szerződést a főváros súlyos szerződésszegéseire hivatkozva. Ezután már elvi megállapodásról olvashatunk a Porto és a főváros közt (wow, ezek szerint még szóbaállnak egymással), mely többek közt tartalmazná a "gondolt át jobban" elvű érvénytelenítését a Porto korábbi szerződésfelmondásának. Ez az ügy egyáltalán nem kusza, még teljesen a történések ura vagyok.
És amilyen viszonylag bíztató volt ez a legutóbbi állás, a legfrissebb beszámolóból pedig kiderül, hogy a főváros kb. fizikailag akarta elfoglalni az épületet, de ezt a beruházó biztonsági emberei nem engedték. Rövid farkasszemezés, és szócsata után a főváros végül távozott. Ebből az egész történetből két dolgot szűrtem le.

1: Igaz, hogy közlekedésmérnökként (ha az országban maradok) nagy valószínűséggel az állami szférában kötök ki, hiszen a közlekedés szervezése, tervezése állami kötelesség (és érdek), ettől függetlenül beruházóként ötvenháromszor is meggondolnám, hogy lepaktálok-e Budapesttel. Ugyanígy elmérgesedett a vita a francia Alstommal is a metrókocsik ügyében. Úgy tűnik, Budapest nem tud tárgyalni.

2: Ismét tervbe vettem, hogy írok a bürokráciáról, pontosabban arról, mennyire túlnőtte az embert. Régen (igazán régen, amikor az embernek ha kellett valami, megcsinálta ő maga) elképzelhetetlen volt, hogy ott van egy épület, használatra kész, és nem használják, mert nem lehet.
És mindez milyen békésnek tűnik az egyetem kampuszáról. A nagy bálna csak pihen, sütkérezik a napon, nézi a hajókat... Várja, mi lesz vele. Ha pedig magáról az épületről akarnék beszélni: manapság úgy tűnik, általános elv, hogy ha építészetileg nagyot akarunk alkotni, valami teljesen abszurd alakú, vagy fizikát meghazudtoló építménnyel kell előállnunk. A CET egyáltalán nem illik a Duna-part képébe, de még a két vámraktár épület közé sem. Önmagában még megkockáztatnám, hogy szép, de nem lenne szabad felelőtlenül beletervezni mindenféle épületet egy egyébként egységes városképbe.

Az alsó két kép forrása az Index.hu

Villámreview - Z liftek

ÉLőhalott

Az ÉL (Építőmérnöki Laboratórium / Épületakusztikai Laboratórium) valószínűleg a BME legbizarabb épülete. A Z épület csarnoklétesítménye, építésének dátumát az anyagok, és a stílus alapján a Z épülettel egy időre, a 80-as évek elejére tenném. Bejárata a kampuszon található, az utcai ajtó csak kártyával nyílik. Nade mindez teljesen átlagos infó, bizarságát az adja, hogy belépve az ember egy elhagyatott csernobili üzemben érzi magát. Az épület már ki tudja mióta (de a mindenen centi vastagon ülő porból ítélve régóta) nem teljesíti a célját, a középső építő téren régi székek, és gurulós táblák alusszák kómájukat, és egy demonstrációs ház falai is felfedezhetők. Az építőtér felett futódaru van, nem is tudom, mikor használhatták utoljára. Minden folyosója kihalt, a hallgatók csak gyakorlatokra járnak ide, illetve a földszinten van még egy gyártástechnológiai műhely, valószínűleg minden géppel, amelyet valaha megmunkálásra feltaláltak (de mindegyik a Csepel művek fénykorából).

A padló öntött beton, a falak sima fehérek, mindenhol por, kosz, lógó konnektorok, nyitva hagyott kapcsolószekrény-ajtók, hiányos álmennyezet. Oktatási épületnek semmiképp nem látszik, még sokadik ránézésre sem. Talán a második emeleti Vasúti Járművek tanszék birtokában lévő kisterem a legjobb felszereltségű, de ami minden mást illet: az épület üvöltve kéri az új funkcióba helyezést.
Ezt az üvöltözést az egyetem vezetése mintha meghallotta volna: kitűzte az ÉL sportcsarnok projektet, mely magában foglalja az építőtér teljes átalakítását modern sporttérré. 6 db tollaspálya, kosárpálya, és ha jól emékszem, még teniszpálya is helyet kapna, burda szabásminta stílusban egymásra festve. Mászófal is lenne, meg természetesen kulturált öltözők, felszerelések. És a legszebb az egészben, hogy mindennek már jelenidőben kéne lennie. Ehhez képest a tesisek még mindig vagy a szakadt K tornatermekbe járnak, vagy a Bercsényibe, vagy a Bogdánfi úti sportpályára. Az ÉL gyomrában pedig továbbra is centi vastagon áll a por. Az építőtérről tavaly ősszel kihordtak egy rakás dolgot, mert előtte szó szerint raktár volt. Elérték, hogy most szellősebben vannak a székek, de sporttevékenységnek továbbra sincs nyoma. Pedig ha megépülne végre a projekt (amely a tendereket megfúró vesztes cégek miatt késik), nem kéne a világ végére menni testet nevelni, és ne adj' Isten még kulturált, és modern, európai körülmények közt lehetne sportolni.

Meg kéne tanulni tüntetni

A világ nyugtalan. De még mennyire, hogy nyugtalan. Öt évvel ezelőtt például, 2006-ban még nyugalom volt. A természeti katasztrófák sem voltak mindennaposak, de nem is íródott mindig valahol történelem. Most gondoljunk csak bele: sorra dőlnek meg a diktatúrák, sorra árasztja el víz a városokat, és sorra omlanak össze gazdaságok. A világ nagyon nyugtalan, az események eszkalálódnak, és ettől egyre több ember megijed, ez egyre több embernek nem tetszik. Ha pedig a nép fél, vagy valamivel nem ért egyet, demokratikus berendezkedés esetén az utcára vonul. Sőt, most már diktatúrákban is megteszik, így dőlt meg pont a napokban a líbiai zsarnokság. Visszatérve: az állampolgári jogok, a szakszervezetek, és az információs társadalom (főleg ez) egyre inkább lehetővé teszik, hogy pillanatok alatt lehessen megmozdulást szervezni, legyen ez békés összejövetel, vagy randalírozás. Előbbire remek példa a tavalyi egyiptomi tüntetés, utóbbira pedig a nyári angliai randalírozás.

De a tüntetés módjánál fontosabb, hogy miért, vagy mi ellen tüntetnek. Ha egy épület jogtalan lebontása ellen, akkor lehet békésen, aláírás gyűjtésével, vagy lehet magukat a munkagépekhez láncolva, Green peace módon is, igazából mindegy, a cél jó. Viszont ha úgy tüntet a nép, mint Görögországban, az szinte abszurd. Az ország gazdasága romokban, akkora adósságspirál alján csücsül, hogy onnan már semmi nem rántja ki anélkül, hogy ezt a lakosok megéreznék. Ezért az állam - eléggé el nem ítélhető módon - megszorításokat foganatosított, kellett is neki, hogy megkaphassák a kilábaláshoz szükséges külső segélyeket. De mit tesznek a görögök? Tüntetnek a megszorítások ellen. Mintha nem tudnák (lehet, hogy nem is tudják?), hogy ha az állam nem eszközöl megszorításokat, nincs pénz, cserébe államcsőd van. De ők csak tovább mélyítik a válságot azáltal, hogy ki tudja, hány milliós károkat okoznak a városi közjavakban, és elvonják a rendészeti szervek - és így az állam - erőforrásait.
És ez csak egy példa, ugyanezt látom a mi kis országunkban is. Persze, lehetne rögtön pirosan, meg narancssárgán habzó szájjal ismételni a már agyon csépelt frázisokat, de én csak ugyanazt a folyamatot látom Magyarországon, mint New Yorkban, Londonban, és még a világ számos pontján (pedig ott nincs se Fidesz, se MSZP, se Gyurcsány, se Orbán): az embereknek nem tetszik, ami van, és ilyenkor reflexből mennek az utcára. Ne azért ne tegyék, mert nem tudnak jobbat, hisz ezt a felfogást én is elvetem, hogy "ha nem tudsz jobbat, ne kritizáld". Azért ne tegyék, mert agyatlanul bármi ellen lázadnak, ami más. Mégpedig, ha valóban nem tetszik a népnek a jelen helyzet, ebből csak drasztikus, és azonnali változtatásokkal lehet kilépni, hogy ne olyan célkitűzésekkel dolgozzunk, mint a globális környezetvédelem (2050-re felére csökkentjük a CO kibocsájtást, és hasonló köszasemmiért intézkedések). Ha változást akarunk, hagyjuk, hogy ezek a változások megtörténjenek. Elsőre úgysem lehet tökéleteset alkotni, az ilyen tüntetéseken megfogalmazott követelések pedig általában úgysem átgondoltak, és csak az adott problémára jelenthetnének megoldást, a többi ügy, és így a többi tüntető problémáival már nem kompatibilisek.
Így, hogy minden héten hallunk tüntetésekről a világ valamely táján, talán át kéne gondolni ezt az egészet, és meg kéne tanulni tüntetni.

Balesetveszélyes metróperon

Nem mostanában történt, megint jó szokásomhoz híven csücsültem a témán. Két hete, amikor még sánta voltam, szállok le a metróról a Ferenc körúton, és látom, hogy az előttem lévő hölgy majdnem hasra esik valamiben. Valamiért nem néztem le a lábamhoz, hogy megnézzem, mi volt a botlás oka, gondoltam, a probléma az ő készülékében van. Aztán én is majdnem elestem. Legnagyobb meglepetésemre pont az első kocsi (ha jól emlékszem) harmadik ajtajának vonalában egy hengeres púp van a peron kövezetében. Nem tudtam eldönteni, hogy az a rész emelkedett ki, vagy a környezete süllyedt meg, lényeg, hogy egy ekkora púp pont egy ajtóban komoly gondokat okozhat. Egy idősebb ember megbotlik, elesik benne, a leszálló tömeg pedig - ne adja Isten - áttapos rajta. De ha nem is, nem egészséges a biztonsági sáv közelében feküdni. Az első reakcióm az volt, hogy 'ez meg hogy került ide, tegnap még nem volt itt', bár később beláttam, hogy az első kocsiba szinte soha nem szállok. És szintén ellent mond e kezdeti feltevésemnek, hogy a márvány repedései már elkoszolódottak. Ez csak súlyosbítja a BKV mulasztását: ki tudja, mióta okoz veszélyt ez a felületi hiba a peronon, nem kis balesetveszélyt okozva.

1. mérés: Fila táskák

Jó rég beharangoztam a mérős sorozatot, le is folytattam a mérést, és azóta ülök az eredményeken. De most végre megkapjátok! A félbevágott plankton elv mentén amúgy is sokatoknak feltűnt már az elszaporodott márka, és másokról is tudok, akik számolták. De kétlem, hogy kattintószámlálóval, és egy héten keresztül tették ezt. :D Mivel tulajdonképpen ötször mértem le egy átlagos napot, a számolás tartalmaz többszörösen számolt táskákat, ezzel együtt íme az eredmény:

• 1. nap: 62 db
• 2. nap: 27 db
  
• 3. nap: 38 db
• 4. nap: 26 db
• 5. nap: 46 db
• összes megszámolt táska: 199 db
• napi átlag: 39,8 db ~ 40 db

A következő mérés tárgya: láthatóan műszaki hibás autók. De lehet a későbbiekre nézve javaslatokkal élni! :)

Közlekedés-szociológia (2. rész: a Combino gombja)

A körúti villamos már szállóige. Fontos szerepe van Budapest történelmében, a belváros verőerét alkotja. Naponta többszázezer, talán millió utast szállít el, így remek tenyésztér a városi nép viselkedésének megfigyelésére. És, hogy mégis a közlekedésnél maradjunk: vizsgáljuk a villamost! Pontosabban annak egyik funkcióját. 2006 óta kígyóznak a rekorder hosszúságú Combino villamosok a Nagykörúton, viszont a külön ajtónyitás funkciót csak 2009-ben vezették be rajtuk. A változás, amely ekkor állt be a tömeg viselkedésében, eszméletlen volt. Amíg a régi rendszerrel működtek a Combinók, vagy még régebben, amikor Ganz, vagy UV villamosok közlekedtek a vonalon, a procedúra egyszerű volt: beállt a villamos, a peronon álló utasok az ajtók mellé álltak, megvárták, míg a leszállók leszállnak, majd felszálltak, az ajtók záródtak, és a villamos ment tovább.
Na de most, hajjaj. A villamos beáll, a peronon állók rácuppannak az ajtóra, nyomkodják a gombot, az ajtó kinyílik, szembe találják magukat a leszállókkal, akik kitörnek az utasok falán keresztül, elhagyják a villamost, van, aki már eközben megkezdi a felszállást, aztán a többiek is felszállnak. Az ajtó záródik... záródna, de valaki visszanyitja. Megint záródna, most záródik is, valaki odafut kívülről, nyomja a gombot. De az ajtó nem nyílik. Nyomja mégegyszer, majd még ötvenszer, de csak nem nyílik. Aztán a villamos elindul.
Ezt látja a külső szemlélő. De most nézzünk a dolgok mögé. Mint már említettem az újonnan átadott pályaudvar kapcsán, az átlag közlekedő budapesti egy agyatlan robot. Olyasféle, amelyeket az ÁEK-ban használnak automatikus teherhordásra. Megy a megszokásai mentén, és ebből semmi nem zökkenti ki. Az, hogy közben lecserélték az alatta lévő villamost egy új rendszerűre. Nem áll meg elgondolkodni pár percre, nem figyeli meg az új szisztéma működését, de még csak a tájékoztató szöveget sem hallgatja meg, amelyen keresztül a szájába rágnák. Ezért nem tudja, hogy amikor a villamos beáll, valószínűleg lesznek leszállók, és az ajtó nem azért nem nyílik rögtön, mert nem jeleztek, hanem mert az engedélyezés bekapcsolása eltart pár másodpercig. Ez egyébként belülről is szokott téves gondolatokhoz vezetni. A beállás után nem ritka, hogy megnyomkodják még párszor a leszállásjelzőt, mert "nyilván nem jelzett az, aki elöl áll". Aztán amikor megtörtént a fenn vázolt módú utascsere, az ajtó, ha nem érzékel a fotokapu senkit négy másodperc után sem, magától zár. Az emberek arra már viszonylag jól rájöttek, ilyenkor hogy lehet visszanyitni. Nem, nem a kezet/lábat/kishúgot kell közé dugni, hanem a nyitógomb egyszeri megnyomása által. Ez viszont akkor már nem működik, amikor az indulás előtti egységes ajtózásár történik. Ezt a sofőr kezdeményezi, és onnan lehet megismerni, hogy az (egyébként irreálisan halk, tücsökciripelés szerű) indításjelzés akkor sem hallgat el, amikor a futók ugrálnak fel a villamosra, onnan, hogy minden nyitva lévő ajtónál szól, és onnan is, hogy a fent említett visszanyitós módszer már nem működik. Ilyenkor viszont működik a kéz/láb/kishúg ajtók közé dugása. Ezért lenne fontos tudnia, melyiket alkalmazza a polgár.
Végül miután az engedélyezés már levételre került, és a villamos indulna, mindig vannak, akik még próbálkoznak. Pedig (radikálisan napos időjárás kivételével) egyértelműen látná, hogy feleslegesen, ha ránézne egy másodpercre is a gombra, amit nyomkod: ha nem világít, nem fog tudni felszállni. Akkor sem, ha mégegyszer megnyomja. Vagy, ha még azon felül is. Vagy, ha belerúg az ajtóba. Ennek a hozadéka viszont, hogy a villamos megállóból kihúzásakor sokszor áll utas a biztonsági sávon, sokszor csupán centikre a villamostól.
Meg kell még említenem azt a jelenséget, amelyre Tomi (törzsolvasónk) hívta fel a figyelmem: vannak hülyegyerekek, akik végigsétálnak az indulni készülő villamos mellett, és visszanyitják az ajtajait, csak, hogy az ne tudjon elindulni. Ez főleg télen lehet kellemetlen, amikor ezáltal a hideg is bejut az utastérbe: az egyik ok, amely miatt eleve bevezetésre került ez az egész rendszer.

Hands-on áttekintés a Kökiről

Ígérem, fogok írni posztot a fák szaporodásáról is, de most ez a forró téma, nézzétek el :D. Ma csak egy órám volt (nyolctól tízig), így gondoltam, hazafelé benézek az új plázába, ha már tegnap kijelentettem, hogy nem lesz kész. El kell ismernem, a belteret egész szépen kipofozták, valóban inkább plázának hat, mint építési területnek. De a ráérős szemlélődést későbbre hagytam, hisz mivel MAGYAR vagyok, először természetesen az ingyen cucc után iramodtam. Az eredeti célkitűzés az obis vödör volt, ám mivel feltűnően sok embernél láttam Müller mintás labdát, gondoltam, csak meg keresem én is azt a puccos drogériát. Ez azonban a pláza átellenes végében volt, úgyhogy útközben felmértem a helyzetet: Egyesített Határ út fílingje volt a helynek, már ami a tolongást, és az előrejutás nehézkességét illeti. Mindenütt szórólapot, lufit, és miegymást osztottak, voltak boltok pedig, amelyek előtt szabály szerűen állt a sor, ugyanis a biztonságiőrök a bolt kapacitásán felül nem engedtek be senkit. Szokatlan látvány bárkinek, aki nem élt háború idején.
Mindegy, lassú emberek mögött andalgás és gyors tempózás váltogatásával odaértem a Müllerbe, ahol már idegesítően sok ember kezében volt labda. Az egyiket végül megszólítottam, hogy honnan szerezte, és ekkor tudtam meg, hogy már.... :(.... elfogyott. Így gondoltam, legalább vödröm legyen, irányba vettem az Obit, amely megint az átellenes végben volt. A Müller alsó szintjére vezető mozgólépcsők körül az elválasztó padló oldalát tükrökkel borították, így amikor az ember ereszkedik le, egy pillanatra erőt vesz rajta a vertigo: azt sem tudja, hol van. De impozáns, az kétségtelen.
Az Obiig eljutni sem volt leányabb álom, mint az ellenkező irány, ahol pedig megtudtam, hogy vödröt csak az kap, aki vásárol. Kicsit leeresztve mentem be (mert amúgy is meg akartam nézni pár dolgot), és el kell ismernem: a marketingosztály nem tétlenkedik! Amíg benn voltam, kb. öt percenként szólalt meg a szépen, modulárisan előre felvett bemondás, hogy "Az XY pénztárnál újabb szerencsés vásárló örülhet, mert visszakapta a vásárlása árát." Ez persze ösztönzi a MAGYAR embert, hogy vegyen bármit, hátha. A vérszemre hajlamosabbat pedig arra, hogy vegyen sok bármit. A másik marketingfogás, amely soha eszembe nem jutott volna (kép a facebook oldalon, link alul): a két szintet összekötő, hegymenetben közlekedő mozgójárda melletti kb. 30 centis sávon az apróáruk végig ki voltak téve, mint a Tescoban a pénztárnál, hogy a vásárló akkor is vásároljon, amikor épp szinteket vált. Az ötlet marketing szempontból zseniális, viszont nem magyar-kompatibilis: valaki meglát valamit, felveszi, megnézegeti, eldöntni, hogy nem kell neki, és leteszi egy másik termékkupac tetejére. Szemtanúja is voltam ennek a mozgójárdán töltött röpke idő alatt. Ez után még bementem egy-két boltba, majd fellátogattam a kajaszintre. Onnan láttam, hogy a Vak Bottyán felőli oldal parkosítása már megtörtént, bár a park elég jellegtelen, és egy darab pad sincs, remélem ezen még változtatnak. Viszont ami meglepett, hogy a kajáldák közt a kötelező gyorsétterem elemet sem a McDonalds, sem a Burger King nem képviselte. KFC volt csak, de az nagyon más kategória.
Ha a dizájnt kéne jellemeznem: a beltér mind tervezésében, mind anyag- és színválasztásában emlékeztet az Allee és az Aréna világos sémájára. Vannak szerencsétlenül üresen kongó folyosórészek, amelyek később sem tudom, mitől népesülnének be, de a többi téren sikerült megütni az átlag plázaszínvonalat. Kívülről viszont suta, zaklatott, szinte ronda. Itt egy ablak, ott egy rács, itt vakolt, ott téglás. Mintha bedobták volna a Westendet egy turmixgépbe. Ami pedig a félkész jóslataimat illeti: nem mondanám, hogy tévedtem. Az Obiba átvezető folyoón például nyitva lógtak az álmennyezet panelei, a Tesco alatti mozgójárda mellett az ablakok oszlopain még fenn volt a védőfólia, sok bolt még kiadatlan, sok még beépítetlen, de nem is ez a gond, hanem a pláza környéke. A felüljárók továbbra is botrányosan kaotikusak, félkész ajtók, félkész padlók, nem működő mozgólépcsők mindenhol... Pont, mint tegnap. Nem, mintha számítottam volna rá, hogy egy nap alatt készre építik, csak továbbra sem tartom szerencsésnek, hogy úgy nyissanak meg egy plázát, hogy labirintuson keresztül lehet csak megközelíteni. De nyilván nem volt más választásuk: nem akartak kötbért fizetni a már kiadott, és berendezett boltoknak.

Képes beszámoló a facebook oldalon.

Hogy lesz ebből holnapra pláza?

Röviden: sehogy.
Hosszan: Nem, nem fogom a teljes blogot a Köki ügyének szentelni, erre van már külön blog, csak mivel ez a téma a mindennapi életemből tisztességes darabot foglal el, megint erről írok. Az a cudar igazság, hogy a Köki terminál, mint projekt, már 6 éve létezik, és több, mint három éve épül. Ennyi ideje kellett a Köki utazóközönségének megbarátkoznia az újabb és újabb változtatásokkal, kellemetlenségekkel, most nem sorolom fel a folyamatot. Lényeg, hogy már áll az épület, vannak ablakai, van benne világítás, az emberek szemében már egészen kés van. És mivel ezek az emberek a vásárlók is, a pláza szeretne is kész lenni, hogy beengedhesse a sok két lábon járó pénztárcát. Másrészt pedig kinos lenne elismerni, hogy a nyolcvanharmadszor elhalasztott átadást sem tudják tartani, így valamit tenni kell: megnyitják hát. Bár attól függetlenül, hogy ők büszkén lobogtatják ezt a frázist, én inkább körüljárási jog megadásának mondanám. Ma újra levették az elfüggönyzést az üvegfalakról, így látni lehetett, hogy kb. ugyanúgy állnak a belső munkálatokkal, de ha nem vették volna, akkor sem kéne Einsteinnek lenni ahhoz, hogy lássuk: minden létező építkezési terület kész káosz még. Betonozótölcsérek, kordonrácsok, építőelemek hevernek mindenütt, a metróperon négy új lépcsőjéből egy üzemel csak, a mozgólépcsők mind állnak, hiszen még kész sincsenek. A Sibrik felüljáró mellett pedig még fel vannak tornyozva a Strabag építőbrigád konténerirodái. Egy szóval az ígért parkosítás, és útbővítés még nagyon jóindulattal is csak kezdetlegesnek mondható. És mégis megnyitják a komplexumot a nagyközönség előtt, annak ellenére, hogy a jelen paraméterekkel egyértelműen nem képes a várható tömeg fogadására kapacitásban (hú de sok idegen szó... tegyünk bele pár magyart is: puli, erőspista, gémeskút, Petőfi... ígyni).
Szóval nem megnyitó lesz holnap, csak előzetes bejárással egybekötött vásárlási lehetőség. Akkor beszéljenek megnyitóról, amikor a plázát mind a négy oldalról újonnan aszfaltozott utak, és zöld park veszi körül, belül minden bolt ki van adva (a mostani 80% helyett), a tetőkertben pedig diákok lógnak gimi után.
Ami a buszpályaudvart illeti: megörültem, amikor elkezdtek megjelenni a kocsiállásoknál alumíniumkonzolok az oszlopokra fúrva. Gondoltam, hogy majd digitális kijelző mutatja, hány perc múlva indul a következő busz (mint az Örs Vezér téren, csak működő verzióban), de csalódnom kellett, amikor ma láttam, hogy csak kemény lapos járatszámtáblákat fúrnak fel rájuk. Vidékre ez is jó lesz...

Fotóriport szokásos módon a facebook oldalon.

Nem hibázhatsz!

Legalábbis akkor nem, ha a BKV Volvo flottájából utazol valamelyik példányon. Egy olyan bosszantó tervezési / beállítási hibája van a BKV alkalmazásában használt Volvo 7700A-s autóbuszoknak, amely nem teszik lehetővé, hogy az engedélyezés után igényeljen az utas ajtónyitást - belülről. A nem szakmai olvasóközönségnek: az engedélyezős rendszerek már szinte minden modern autóbuszban felváltották az egy gomb - egy ajtó rendszereket. Lényegük abban áll, hogy az autóbusz megállóba érkezésekor a sofőr csak az engedélyező gombot nyomja meg, amely engedélyezi az ajtónyitást, és -zárást. Ez sokkal kényelmesebb, mint kifürkészni, hogy melyik ajtónál kíván cserélődni az utas, sőt, azokban a buszokban, ahol az ajtózárás automatikus, ennyiben ki is merül a sofőr dolga.
A BKV-s Volvóknál azonban az engedélyezés után az utas hiába nyomkodja a leszállásjelzőt (ha uram bocsá' későn tért észhez), az ajtó nem nyílik. Így vagy lesz valaki, aki kívülről kinyitja neki, vagy átmegy egy másik ajtóhoz, ahol még időben jeleztek, vagy a sofőr szemtanúja az utastérben zajló kálváriának, és kinyitja az összes ajtót. Vagy az utas fennmarad a buszon. Amiért viszont az elején nem egyértelműsítettem, hogy ez tervezési, vagy beállítási hiba-e, az az, hogy régen az ajtón található leszállásjelzők mellé volt matricán írva: "Megállás után a leszállási szándék már csak itt jelezhető". Mára viszont ezek a matricák minden ajtóról eltűntek, és a gombok valóban nem szolgálják e célt, így nagyjából fölöslegessé is téve magukat: arra fölöslegesek, hogy egy ajtóhoz négy helyen lehessen jelezni.
Lehet mondani, hogy aki nem jelzett, magára vessen, de a tömegközlekedési eszköz tipikusan egy olyan dolog, amelyet bolondbiztosra kell tervezni. Mégpedig azért, hogy a legrosszabb képességű "rendszertényezők" szerepelése mellett is hatékonyan működjön a rendszer. Ez a szépsége a közúti közlekedéstervezésnek: sosem tudhatjuk, kire tervezünk. A közút mindenki előtt nyitott, nem csak magasan képzett rendszeroperátorok tevékenykednek benne, mint a vasúton, a vízen, vagy a levegőben. Kicsit olyan, mint automatizálni egy krumpliszortírozó gépsort. Ahány krumpli, annyi alak, és mindenre fel kell készülni.

Ui.: üdvözlöm a Köki blog nyomán érkezett új olvasókat! :)