Öncélú önpusztítás...

...ha röviden kéne összefoglalnom a dohányzást, ezt mondanám rá. De ez egy blog, összefoglalom tehát hosszan.

Az apropót az adta, amikor elküldtem egy évfolyamtársamnak a Műhelyben nemrég megjelent rövid történetem olvasásra, és kifogásolta, hogy negatívan diszkriminálom a dohányosokat benne. Ez mondjuk nem teljesen így van, a legszorosabb barátaim közt is vannak dohányosok, nem nézek le, ítélek el valakit csak azért, mert dohányzik. És most nem is arról fogok durrogni, hogy így füstölnek a megállóban, úgy dobálják el a csikket. Ez mind ezerszer lerágott csont. Itt magáról a dohányzásról, mint szokásról, szenvedélyről szeretnék beszélni. Amiért ugyanis eltér a többi káros szenvedélytől, az az öncélúsága.
Ha végiggondolom, mindegyik káros szenvedélynek van egy olyan hatása, amelyet a főszerepbe helyezve az élvező motivált az adott szenvedély művelésére. Az alkoholnál a delíriumos állapot, a kábítószernél szintén, a gyorskajánál ott az önmagát etető mesterséges íz... És ez nem arra való, hogy a függő folytassa a tevékenységet, ez arra való, hogy elkezdje. Onnantól az addikció elintézi a többit.
Ezért olyan fura a bagó. A függőséget egy ördögi kör táplálja csak: szívom, mert kell a nikotin, kell a nikotin, mert szívom. De ez egy zárt kör, nincs eleje, nincs vége, mégis hogy kell elkezdeni? Itt a barbatrükk: a ciginél a csábító motiváció a tiltott gyümölcs effektusa. Mert a művelet nem más, mint egy apró, szárított növényekből, kátrányból, és egyéb nyalánkságokból összesodort kis rúd elégetése, és az égéstermék letüdőzése. Ha egy független, idegen civilizációnak írnám le ezt, mint szándékos tevékenységet, röhögésben törnének ki. Miért műveli mégis majd' kétmilliárd ember? Mert úgy nőttek fel, hogy a dohányzás tilos, nem jó dolog, káros, halálos! Így amikor stresszhelyzetben voltak, menekülőutat kerestek, erre pedig remek gyógyír a csábítóan tiltott gyümölcs. A káromkodás hatásmechanizmusa is hasonló, de ott van Éva és az alma esete is... Vagy újabban egyszerűen azért gyújtanak rá a tinik, mert menő. A filmekben a maffiafőnök is szivarozik, Columbo is pöfékel, az elegáns díva is szipkával tüdőzi le a rákocskákat. És minden gyerek felnőtt akar lenni.
De ahogy egy alkoholistával sincs különösebb gondom, amíg nem hány le, vagy egy szerencsejáték-függővel sem kezdek kötekedni, amíg nem halmoz fel tartozást felém, úgy a dohányzással sem lenne bajom, ha nem károsítana engem is. Viszont nagyonis károsít! Nem akarom most a passzív dohányzásról szóló kutatásokat, meg a "...súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét..." dobozcímkét szajkózni. De igenis nagyonis valós dolog, hogy amikor valaki úgy dönt, hogy hódol ennek a súlyosan káros, definíciójában is abszurd szenvedélynek, nekem is fizikai károm származik belőle. A legtöbb ember, ahogyan arra is legyint, hogy "nem ezen a pár percen fog múlni, hogy elérd a buszt" (pedig általában de), ezt is kineveti: "az a kevés kis füst mit árt neked, károsabb annál a városi levegő".
De nem is azt a pár órát/napot sajnálom, amellyel majd korábban meghalok mások gyengesége miatt, hanem az elvet, ami mögötte van. Hogy másnak joga van engem kevesebbé tenni, engem, aki egyébként soha egy szálat nem emelt a szájához (és nem is tervez), mert neki olyan kedve van. És úgy tűnik, igenis joga van, mert hiába tiltják egyre több helyen a dohányzást, hiába emelik a cigaretta árát, mindig az a gonosz, aki ezt teszi, mindig felháborodás övezi. (Hű... mégiscsak nehéz puffogás nélkül írni erről) Arról feledkeznek meg csupán, hogy a nemdohányzóknak erősebb joguk van egészségesnek maradni, és ezért a dohányosok tevékenysége inferior, ők azok, akiknek nem állhat feljebb. Mert ha megkérdezek egy dohányost, hogy miért dohányzik, nem tud értelmes érvet hozni. Nincs olyan indok ezen a kerek világon, amelyre én azt mondanám, hogy "Rendben, ezért megértem, hogy cigizel".
Racionális gondolkodó lévén néhány dolog nehezen megy a fejembe, hogy miért létezik, és miért nem lehet felszámolni. De mindre választ ad az emberi tényező: amíg emberek élnek ezen a bolygón, mindig lesz korrupció, mindig lesz háború, és mindig lesznek szenvedélyek (egy olyan világ ez, ahol jót nehéz, rosszat könnyű csinálni...) És ahogyan azt is egyszerűen nevetségesnek találom, hogy emberek háborúba szállnak más emberekkel azért, mert ők nem abban hisznek (nem tudnak!), mint amazok, úgy ezen is elképedek, hogy majd' minden harmadik ember a művelet káros és valós következményeinek teljes tudatában, mindenféle áremelés és elrettentés ellenére egy kis sodort rúd égéstermékét tüdőzi le csak azért, hogy hamarabb meghalhasson. Struccpolitika ez, mint a dacos gyerekeknél, akik nem hiszik el az anyjuknak, hogy fogat kell mosni. És ez teljesen normális, elfogadott, mindennapi. Nem szégyellnivaló, egyenesen menő...