Csak most csapok a homlokomra, hogy a blog szépen, csendben elmúlt már 3 éves is, és én erről teljesen megfeledkeztem. Úgyhogy akkor az újabb mérföldkőt elhagyva elárulok egy - tán nem annyira meglepő - szakmai titkot arról, hogy miért írok bizonyos témákról, és másokról meg miért nem.
Most, hogy lezajlott egy újabb választás, és kicsit megint egymásnak eshetnek az emberek, megint megfogalmazódott bennem egy dolog a bloggal kapcsolatban, amelyet eddig kimondatlan alapelvként követtem, és ezután is így tervezek tenni. Soha nem fontolgattam komolyan, hogy írjak az igazán rázós kérdésekről (és a politikát még ide sem venném, mert az egészen kishal azokhoz a nagy témákhoz képest, amelyek még nemzeteket is képesek egymásnak ugrasztani), mint például a vallás, az abortusz, vagy a melegjogok. Természetesen nekem is van véleményem ezekről, amelyeket - ha témaként felmerül egy magánbeszélgetésben - természetesen ki is fejtek, de a mai világban, ebben a fene nagy vétokráciában egy olyan médium nem engedhet meg magának véleményeket ilyen kérdésekben, amelyek élesen megosztják a társadalmat, mert egy ilyen cikket olvasva az olvasók fele azonnal elpártol az írótól. A Végzet Mérnökei (az évek során) szakmai bloggá alakult, amely főleg olyan írásokat közöl, amelyek a laikus, de közlekedés iránt érdeklődő embereknek a legérdekesebbek. A hozzáértők pedig a cikk nyomán értekezésben, vagy a cikkekel kötekedésben kiigazításában lelik örömüket. Nem bánom, mert a közlekedés egy olyan terület, amelyről nem csak véleményem, hanem már valamicske szakmai tapasztalatom is van, ezt szívesen megosztom. De a lényeg, hogy széles közönséget szeretnék megszólítani, és ez semlegesség nélkül nem megy.
Az, hogy olyan kérdések mellett, vagy ellen álljak ki, amelyeken az én meggyőződésem egyrészt nem változtat, másrészt pedig ez baltát vág az ismeretségeimbe, barátságaimba, egyszerűen nem éri meg. Mert bár igaz, hogy valakihez hozzátartozik a véleménye is, személyiségének teljes képét a nézetei nélkül nem lehet kialakítani, vannak olyan dolgok, amelyeket egyszerűen fölösleges megbeszélni. Példával élve: ha egy ismerősöm például fajgyűlölő, akkor az... valószínűleg eleve nem az ismerősöm. Viszont ha ő imádja a Blurred Lines c. számot, én pedig kiszerelem a tápkábelt a rádióból, ha meghallom, azzal együtt tudok élni. Nyilván a fent említett témák kicsit fajsúlyosabbak a zenei ízlésnél, de én ott húzom meg a határt, ahol még nem köthető közvetlenül hozzám a véleményem (olyan szempontból, hogy a másikra kihatna). Nem is biztos, hogy ezt jól meg tudtam fogalmazni, de azért remélem, érezhető, amit kommunikálni szerettem volna.
És akkor ennek jegyében a következő írás (végre valahára) a jellegtelen plázákról fog szólni, utána pedig egy nagy, tisztázó poszt arról, hogy mi is az a BKK. Tudom, volt már egy, de az emberek továbbra sem tudják.
