2014. február 28., péntek

Vaspor a fejekben

Hajjaj, ez egy nagy téma. Már régóta forgatom, őrlöm a fejemben, veszem sorra, mi mindenről kell szót ejteni a MÁV elemzésekor. Hálátlan dolog, mert úgyis ki fog maradni valami, illetve elveszítem az olvasótáborom felét, de akkor nézzük, mi is a gond az államvasúttal!
De ahhoz előbb meg kell vizsgálni a vasutat, mint közlekedési ágazatot (mint közutas, tudok róla objektívan nyiatkozni). A munkamegosztás elve érvényesül a közlekedési ágazatok közt, mindegyiknek megvan a maga haszna, a modal split nem hülyeség. A vasút például hosszú távú közlekedésben remek, teherszállításra méginkább. Viszont a pontosság nem az erénye, hihetetlenül zavarérzékeny, de ami a legrosszabb: az infrastruktúrája baromi fájdalmas. Ha egyszer valaki leszór bazaltot, lefektet sínt, felállít oszlopokat, akkor az (Magyarországon legalább is) az idők végezetéig ott lesz. Ezért olyan nehéz megversenyeztetni a vasúti személyszállítást, hisz majdnem a teljes utasforgalmi infrastruktúra lelenleg a MÁV tulajdona. Szóval a lényeg, hogy ha egy vasúttársaság jobban terjeszkedik, mint azt hosszú távon képes lenne fenntartani, amikor visszahúzódik, a nyomában rehabilitálhatatlan területek maradnak. Nincs ez máshogy a MÁV-val sem. Rengeteg (de rengeteg!) lepusztult, használaton kívül helyezett, rothadó és omladozó létesítményt látni a vasutak mentén (raktárházak, őrbódék, fűtőházak, állomásépületek, peronok), amelyeket nincs pénz se elbontani, se felújítani. Majd csak lesz velük valami. De ami még üzemel, az is gyalázat! Vannak olyan utasvárók és állomások, amelyeket még egy harmadik országból idelátogatő előtt is szégyellnék. Vegyük például a MÁV elhagyatott beszerzési igazgatóságát. Szemetesen, bedeszkázva, összefirkálva áll a vasút mellett, szégyenfoltként kiabál a város kellős közepén. Vagy vegyük a KÖKI vasúti részét. A felújított (bár már jelentősen leromlott) pláza résszel olyan erősen kontrasztol az az omladozó fertő, amelyet állomásnak mernek csúfolni, hogy az nem is igaz.
A másik nagy gondom, amely nem általában a vasúttal, hanem konkrétan a MÁV-val van, hogy hihhhhetetlenül tradícionális. Elismerem, a vasútnak van bája, lehet nagyon imádni, és egy kis hagyományőrzés sem árt meg soha senkinek, kivéve, ha ez a megújulásra való teljes képtelenségben mutatkozik. Az, hogy mindent ugyanúgy csinálnak, mint száz éve, hogy a vidéki állomásokon a mai napig tárcsázós bakelit telefonok szólnak, hogy észre sem veszik, hogy közben évezredet váltottunk, számomra egészen megdöbbentő. Lehet mondani erre, hogy nincs pénz változni. De azért nem hiszem azt, hogy ennyire ne volna mód a meglévő keretből megoldani legalább valamicske felzárkózást. Hogy a révfülöpi váróban ugyanazokon a fa székeken kell ülni, amelyeken a nagyszüleim is anno. Így néz ki, amikor meg sem próbálják. Persze, lehet jegyet venni online, meg van Elvira is, de azért érezni azt, amikor egy vállalat valóban modernizálódik, vagy csak kimeszeli a régi falat, de ugyanúgy átüt a salétrom.
Van az a finom vaspor, amely a vasúti kerék és a fékpofa kontaktusa nyomán kerül a levegőbe fékezéskor. Amely egyszer a naplementében úgy csillogott a zuglói vasútállomás levegőjében, mintha angyalpor lenne. Amelytől minden, ami vasútvonal közelében van, évek múltán sötét rozsdavörös színt ölt. Na, talán az a vaspor ült meg a fejekben is.

2014. február 26., szerda

Vétokrácia

A véletlen játéka, hogy a téma éppen megint aktuális. Sőt, amikor kitaláltam, nem volt annyira az, mint most. A vétokrácia kifejezést arra a fokú demokráciára találták ki nemrégiben, amely már túl nagy szabadságot ad: amikor bárki megvétózhat bármit, és ezért van egy helyben topogás. Legutóbb talán akkor találkozhattunk vele, amikor az USA kormánya képtelen volt megállapodni az adósságplafonról, és emiatt veszélybe került az egész ország igazgatása (az ország csődöt lett volna kénytelen jelenteni, ha jól emlékszem). Az egyik youtuber mondta találóan, hogy a képviselőház és a szenátus között akkora az ellentét, hogy a szenátus akkor sem tudna keresztülvinni egy "öntsünk vizet a szenátusra" törvénytervezetet, ha lángokban állnának.
De azért mondom, hogy most időszerű, mert ezt a jelenséget én összekötöm az utóbbi években elharapózó forradalom trenddel. A világ legkülönbözőbb pontjain üti fel a fejét tüntetési hullám, és egyre gyakrabban forradalmi / polgárháborús hangolat. Mostanság elég ugye jobbra nézni, hogy lángokban álló fővárost lássunk. Ez pedig azért van, mert az elmúlt pár generáció békében nőtt fel, nem ismer háborút (legalább is, ami az első és második világot illeti), a szabadság és az emberi jogok pedig annyira bele vannak égetve az agyakba, hogy ha bármely csoport akár csak egy kicsit is elégedetlen akármivel, rögtön mennek az utcára. És mivel mindig lesznek, akik elégedetlenek, ez könnyen végeláthatatlan folyamattá nőheti ki magát (ha ugyan ki nem nőtte még). Aztán az is visszatetsző, ahogyan mindenki teli torokból kiabálja a jogait, viszont a kötelezettségeiről vagy megfeledkezik, vagy azokról nem is tud! Mindenki követel, de senki nem ad.
Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, de én mindig vallottam, hogy az embereknek (mint minden kicsit is civilizált közösségnek) szüksége van vezetésre. És nem feltétlenül azért, hogy megmondja, mit csináljanak, hanem, hogy a döntés terhét levegye a vállukról. Az utópia nem az, amikor mindenki a maga ura, és mindenki egyenlő (minden utópia ennél a résznél bukik el), hanem az, amikor bár valaki megmondja, mi legyen, de az a valaki jól, szakszerűen és önzetlenül dönt.
Ezzel az egyre népszerűsödő tüntetési kedvvel pedig csak az a bajom, amit már korábban is megírtam, hogy az emberek csak addig jutnak el, hogy kimenjenek transzparensekkel az utcára. Utána nem nagyon tudják, mi a teendő, csak az előző generácó történeteiből ismert partizánkodás és székházfoglalás él a tudatukban. Ezzel nem azt mondom, hogy egyik megmozdulásnak sincs létjogosultsága: van, amikor a brutális, elnyomó diktatúrákat csak így lehet kirúgni a hatalomból. De azért azt is bevallhatjuk, hogy manapság minden kis apróság tömegeket mozgósít. Meg kéne találni az egyensúlyt. Mert nem csak a hatalom tud hibázni, a nép is tud farkast kiáltani.

2014. február 24., hétfő

BME zöld


A "Belvárosi bérházak" témát levettem a listáról, mivel ötletem nincs, milyen megközelítésből akartam írni a dologról, plusz a Nem nézünk fel posztban már eléggé jól kifejtettem a véleményem.

A BME zöld esetében azonban tökéletesen emlékszem, miről akartam beszélni (még ha kívülállóként olvasva a cím elég kriptikusnak is tűnhet). Rövidke írás lesz mondjuk, mert csak arról van szó, hogy a BME valamikor, a 90-es évek környékén vehetett párszáz hektolitert egy bizonyos pasztellzöld árnyalatú festékből, amellyel aztán az 1-es és 2-es kampusz több épületében is lefestettek jóformán mindent, ami vízvezeték, ablakkeret vagy fűtőtest (ez különösen a fehér fal előtt futó vízvezetékek esetében kellemetlen, ahol más helyeken éppen igyekeznek a tökéletes kamoflázst megvalósítani). Ilyen árnyalattal találkozni a K, F, Mm, Mt, R, T, H, G épületekben (amiről tudok, de lehet, több is van), illetve néhány kültéri alkalmazásban is. Az árnyalat szokatlan (nem az a szocreálzöld, és nem is kalapácslakk-kék), és az egységesítés is fura. Azt sugallná, hogy a BME épületei átestek egy átfogó felújításon valamikor 20 évvel ezelőtt (jelenleg ilyenről nem tudok, a levéltárban pedig nem fogok utána nézni).

2014. február 21., péntek

Flottaautók, (rajz)filmautók

Ötletem nincs, hogyan lehetne megnevezni ezt a vonzalmat, de egészen kiskorom óta rajongok mindenféle olyan megjelenési formáért, amely különböző dolgokat egységesít, legyen ez egyenruha, cégarculat, vagy egységes festésű céges járműflotta. Gyerekkorban van néhány tipikus eset, amellyel lehet találnozni, ezek BKV buszok, kukásautók (bár azoknak kevésbé látványos a festése), illetve a Family Frost fagyiskocsijai. Amikor a "Family Frost" témát felvettem a várólistára, szerintem olyasmiről akartam beszélni, hogy mindenki szemében az csak "a fagyiskocsi", én viszont mindig egy hűséges szolgálót láttam, aki x éve a cég szolgálatában áll, y ezer kilométert futott már, a keréknyomását ellenőrizni kell, szervizbe kell hordani. És mellesleg fagyit lehet venni belőle. A flottaautók mögöttes szervezési gondjaiba a legtöbb ember nem gondol bele. 
Egy példán keresztül érzékeltetve: nagyjából egy évvel ezelőtt vettem először észre a FF fagyiskocsikon az ipari áram csatlakozóját a vezetőfülke mellett, és akkor gondoltam rá először, hogy amikor a sofőr éjszakára leteszi a járművet a depóban, rá kell kötni a hálózatra, hogy a hűtő tudjon dolgozni az állás alatt, és a raktérben lévő ételek ne olvadjanak ki. Egy kicsit még a fagyinál maradva: régen, amikor még Iveco Turbo Daily teherautók csilingeltek hetente a kerületben, az egyik fagyissal összehaverkodtam, és megígérte, hogy majd ha lesz jogsim, vezethetem a kocsiját. Aztán teltek az évek, én közben megszereztem a jogsit még teherautóra is, de végül az ígéretét beváltotta. Viszont akkor már egy Mercedes Sprinter volánja mögé ültem be.
A másik fajta autó, amelyet soha nem tudtam ugyanúgy nézni, mint az átlag gyerek, az a filmekben és rajzfilmekben előforduló ikonikus autók. Például a Scooby Doo-ból ismeretes Mystery Machine (a magyar nevét nem tudom, de nem is vagyok hajlandó), amelynek sajnáltam a lengőkarjait, amikor dombokon ugrattak át vele, csodálkoztam, amikor Scooby vezette, és nem tudtam átérezni a társaság csodálkozását, amikor nem indult be.
Ha meg filmekről van szó, kicsit mindig sajog a szívem, amikor feltűnik a képen egy Ford Crown Victoria. Ez a típusú autó van jelenleg a legszélesebb körben használva flottaautóként az Egyesült Államokban, ilyeneket festenek például át taxinak vagy rendőrautónak. És mivel tömegtermék, a használóik (turbános taxis, fánkimádó rendőr) sosem becsülik meg szegényt, pedig egy különösen elegáns megjelenésű, méltóságteljes autó. Feltett szándékom, hogy egyszer a birtokomba kerüljön egy, bár Magyarországon a fehér folló ehhez képest elcsépelt.
Szóval így vagyok én az autókkal.



2014. február 17., hétfő

A D porta lámpás csomópontja

Na ez egy olyan téma, amelyről szerintem már minden bőrt lehúztam. Röviden: van egy jelzőlámpa a Ferihegyi út D porta részénél, amelyen értelmetlen jelzéskombináció szokott megjelenni. Erről először a gólyaévemben írtam cikket a régi Közhír blogra, aztán csak meséltem embereknek, mint érdekes anekdota. Természetesen a szakdolgozatomban is elővettem, és majdnem egy oldalon tárgyaltam, mint ékes példája annak, amikor kiegészítő jelzőt nem teli jelzésképű főjelzőhöz csatolnak, vagy, amikor teli és maszkolt jelzőket alkalmaznak együtt (keresztmetszeti és sávonkénti irányítás, ebből valószínűleg most sok minden nem érthető, majd írok róla egy kisokost). Később, amikor a BKK-nál úgymond hatalmi pozícióba kerültem, leadtam a jelenségről egy másfél oldalas jelentést (kérelmet), hogy ugyan javítsák már ki, mert aláássa a közlekedési szakma tekintélyét. Természetesen nem lett a dologból semmi, úgyhogy beküldtem a hülye kresztáblák pályázatra is (arról sem hallottam vissza), viszont legnagyobb meglepetésemre pár hete megkaptam a volt BKK-s kollégáktól a diszpozíciós tervet, amely az >>>ÉÉÉN<<< bejelentésem alapján készült el. Csillogó szemmel vetettem rá magam a módosított jelzéstervre (és találtam is benne pár dolgot, bár nem tudom, jogosan-e, mert megint csend van a dologról). Lényeg, hogy minden közlekedésmérnök életében nagy pillanat, amikor miatta ül be a furgonba a szerelőgárda, támasztja oda a létrát az oszlophoz, mászik fel és kéri el a társától a 6-os kulcsot, stb. Mindez azért, mert én egy íróasztalnál fél évvel ezelőtt azt mondtam, hogy nosza. Amikor az ember szellemi munkája fizikai formát ölt, szép tud lenni. Ettől függetlenül mindig különleges helyet fog elfoglalni ez az idióta jelzőlámpa a szívemben.


2014. február 14., péntek

Végletek az egyetemen

A BME több évszázados intézmény, három kampusszal és meg sem fogom számolni, hány épülettel. A számra vonatkozóan elég annyi, hogy még az államvizsga előtt megfogadtam, minden, addig kihagyott épületet meglátogatok. Ez nem sikerült, de most már folyamatban van a pótlás.
Szóval egy ilyen nagy kiterjedésű és múltú komplexum esetében nem meglepő, hogy az épületek minőségében kolosszális eltérések vannak. Nézzük meg a (szeintem) két legtávolabb álló épületet, az F blokkot, illetve a Q-t!

 Az F blokk déli szárnyát még elfogadom, de a délit teljes szívemből utálom. Az 1. világháború korabeli igénytelenség jegyében épült (a pontos építési dátumot korábban sem sikerült kiderítenem), egyetlen használható terme az F2E, amelynek padozata ósdi és kényelmetlen, padlózata ijesztő mértékben remeg (habár elvileg biztonságos), berendezése és technikája szégyellnivaló, és úgy általában elmondható róla, hogy európai egyetemhez egyáltalán nem méltó. És mégis ez az épület ugyanúgy a BME-s hallgatókat szolgálja, mint a pár éve átadott Q, ahol meg posztmodern szökőkút van az előtérben, a kis gyakorlati termek árnyékoló rolóját automata vezérli, az ülések pedig önvisszatérítősek (amiről úgy emlékeztem, készítettem képet, de nem). A folyosókon és a termekben folyton susog a levegőztető, amitől remekül kómába lehet esni. Nagy kár viszont, hogy a folyosók barátságtalanul szélesek és ablaktalanok. Kevés leülős hely van (minden folyosórészen 2×4 konnektoros kis fülke), illetve az 1. félemeleten van egy folyosó, amelynek az egyik fala kb 30 fokban dől kifele. Ettől pedig az ember kb nem tud egyenes vonalban menni, mintha folyton neki akarna csapódni a falnak. Szóval itt jut eszembe az, hogy mindenkiegyenlődevannakegyenlőbbek.

Ami pedig a két véglet közt van, az a szocreál. Ide sorolható a J, a Z ... ja, kb ennyi. Mer bár az St, sőt, az RTH blokk (meg úgy az egész kampusz) ugyanabban az érában épült, mégis merőben eltérnek egymástól. Az előbbin például már érezni a 90-es évek előszelét (amely a legjobban az I épületben teljesedett ki, ahol mellesleg ujjlenyomatolvasók rögzítik a kijáratnál az órai katalógust, ha már végletekről beszélünk). Viszont az RTH blokk az 50-es évek hivatali stílusát hordozza, így megint nem hiteles tanúja a szocialista realizmusnak. A 2-es kampusz gyöngyszeme egyébként talán a reaktor (és a hozzá tartozó sugárzóan szép rózsakert), amely egyszer talán kiirtja egész Budapestet, de addig is a 60-as évek kecses formavilágát remekül ötvözi egy csészealj aerodinamikájával.
Aztán ott vannak a cicomás öregek, mint a K, a CH, vagy a könyvtár. Az olvasóterem például egészen lélegzetelállító, a sóhajok hídjában végződő szoborsétány pedig tavaszi virágpompában szintén lenyűgöző. De a K épület aulája is megér egy közepén megállást és fölnézést. Igaz, a CH beltéri dúcolása nem volt teljesen méltó az épület pesztízséhez, de már azt is elbontották, összesséében ezek azok az épületek, amelyeket a háttérben kéne videón mutogatni, amikoe azt monsom valakinek, hogy BME-s vagyok. Vagyis öö.. voltam.

2014. február 12., szerda

Áttekintés a 2-es kampuszról

Na ez az a poszt, amelyet nagyjából sehogy nem lehet aktualizálni. Amikor felvettem a listára, olyan célt szolgált volna, hogy az átadás után pár hónappal revizitáljuk a témát, hátha kibuknak gyerekbetegségek. 
Mondjuk azok elő is buktak, igaz, nem túl sok. A kampusz átrendezésének koncepciója alapvetően jó volt, a nem túl elegánsen, itt-ott elszórt parkolóhelyek egybe gereblyézésée és az áramlástani épület felének elbontása széppé, rendezetté, emberbaráttá tette a központi részt. Igaz, az áramlástani épület másik felét is nyugodtan el lehetett volna bontani. Jaj, bocsánat, ilyet nem szabad mondani. 
Szóval három dolog bántja csak a szemem: a BME alakú padok, a DCS felé néző napszékek kialakítása, illetve az aszfaltburkolat. Az előbbivel az a gondom, hogy bár design szempontból ötletes, leülni elég awkward rájuk. A betűk zugaiban megül az avar és a szemét, illetve a B betű lyukai esős időben feltelnek vízzel (mert ami nem kéne, hogy vízzáró legyen, tuti, hogy az lesz), télen pedig be is fagynak. Ez nyilván nem tesz jót se a betonszerkezetnek, se a fának (1. kép). Ami pedig a napszékeket illeti: a székek maguk kényelmesek, és valóban elég jól éri a nap azt a vékony sávot. 
Viszont a székek megközelítése csak a gondosan ápolt gyepen keresztül lehetséges, amely egészen jól bírja, csak a székek alatt kopott már ki - óhatatlanul. Továbbá a szóló székeknél nem nagyon van hová pakolni, és mivel egy egyetemen nem ritka, hogy az emberek táskával mászkálnak, kényelmetlenné tud válni, ha az ember csak felmálházva tud ülni a széken, nincs hová lepakolni. További probléma, hogy a kampuszt kedvelő szarkák előszeretettel ülnek a székek támlájára, és végzik a dolgukat a háttámlára, illetve az ülőlapra. A székek egyébként egyszer már át lettek lakkozva, nem tudom, milyen okból. Az aszfaltburkolat esetében pedig egyértelmű a gond: nem volt pénz újra. Ahol csak lehetett, maradt a régi (felfestésekkel együtt), és ehhez kapcsolódik tarka minta szerint az új ott, ahol kellett. Ha választani kell, hogy csak 80%-osan újítják fel a kampuszt, vagy semennyire, nyilván az előbbi verzió a csábítóbb.
U.i.: az áramlástani épület mögött álló fát körülvevő acél gyűrűn is mindig zavart, hogy nincs leülő felület, de ezt úgy-ahogy megoldotta a nem sokkal arréb lévő Bosch körtefa.

2014. február 7., péntek

Parkolás (az egyetemen)


Amikor ezt kigondoltam, a nemrég bevezetett szabadhelykijelzési rendszerről akartam írni, de mivel az már évek óta működik, így kicsit érdekes lenne csupán erről beszámolni. Szóval nézzük a parkolást általában, mint műveletet (és mint jelenséget), illetve az összes egyetemi parkolási lehetőséget!
Forgalomtechnikából tanultuk, hogy a gépjárművek életük ~95%-át állással töltik. Minden nagyvárosban gondot jelent a parkolás, ezért igyekszik a közlekedési szakma a gépjárműveket leállíttatni a külvárosban, illetve ösztönözni a sofőröket, hogy váltsanak tömegközlekedésre, és úgy közelítsék meg a belvárost. Ezek a fajta parkolók a P+R (Park and Ride, parkolj és utazz) létesítmények. És míg külföldön (főleg nyugaton) hatalmas sikerük van, addig Magyarországon az ügy állapota nevetséges. Washington államban például számtalan ingyenesen használható létesítmény van, míg Magyarországon ami kevés van, az is kicsi és fizetős. Ezért rémálom parkolni Budapesten, mert akinek kocsija van, eszébe sem fog jutni, hogy letegye azt a külvárosi kerületek valamelyikében, hogy onnan aztán komoly szívás árán jusson a munkahelyére.
Minden nagy intézmény felé komoly elvárás, hogy az ott dolgozók / oda járók gépjárműveinek helyet találjon. A modern épületek esetében ezt a legtöbbször mélygarázzsal oldják meg (mint az IQ blokk épületeinél), azonban a patinásabb épületek esetében (mint pl a BME több száz éves történelmi kampusza) a korabeli méretezési kritériumok között nem szerepelet a nagy gépjárműszám, helyette elég volt a kapubejárók sarkaira kerékvető követ tenni, hogy a szekér ne üsse le a félfát. A Műegyetem esetében két helyen lehet ingyenesen megállni: a K épület előtti rakparti szakaszon, illetve az R épület előtti murvás részen (legalább is, amiről én tudok). Ezek szorgalmi időszakban esélytelenek, tanítási szünetben és hétvégéken viszont remek megállási lehetőséget biztosítanak.
A kampuszra is be lehet hajtani, ha rendelkezik az ember behajtási engedéllyel. Nem tudok olyanról, hogy hallgató ilyet kaphatna, viszont a tanároknak egy álom a bejutás. A 2-es kampusz rekonstrukciójától fogva kifejezetten szépen kialakított parkoló részeken lehet letenni a kocsit, és a sorompóknál szabadhelykijelzés is működik, amely nem a parkolóhelyek foglaltságáról tájékoztat valós időben, hanem a behajtási engedélyeket számlálja. Ha valakinek van egy St-s engedélye, és behajt, akkor az St parkoló szabad helyeiből elvesz egyet, és kész. Külön egységet képeznek az R-T-H épületek Egry József utca felé eső parkolói, ahol nincs helykijelzés, illetve innen nem is érhető el az épületek túloldalán lévő kampuszrész.

2014. február 5., szerda

Körülmények (kontextus)

Mint ahogy a listán szereplő adalék is jelezte, ez a téma valószínűleg a legrégebbi volt a várólistások közül. Remélem, nincsenek túl sokan, akik valami nagy, egyszer majd kiderülő rejtélyt sejtettek a cím mögött, mivel olyan rég találtam ki a témát, hogy már abban sem vagyok biztos, mit akartam kihozni belőle.
Eredetileg valahogy úgy szólt a dolog, hogy mennyire befolyásolja hangulatunkat, értelmezésünket, cselekvésünke a "kontextus", illetve szigorúan véve a körülmények (mivel a kontextus szövegkörnyezetre utal). Egy példán keresztül: ha étteremben eszem, általában csak fő fogást rendelek, meg talán desszertet, levest szinte soha (a téma kigondolásának idejében, azóta rászoktam). Ha viszont itthon ebédelek, elképzelhetetlennek tartanám, ha az ebéd nem levessel kezdődne. Másik példa: ha egy tömött buszon valaki megáll tőlem 10 centire, nem is foglalkozom vele. Viszont ha ugyanezt egy üres buszon tenné meg, biztos hátrálok pár lépést, mert minek áll be az aurámba. Pedig mindkét esetben tökéletesen ugyanaz történik.
Tán a mesterséges intelligencia azért nem lesz a közeljövőben összemérhető az emberi elmével, mert képtelen olyan komplex számításokra, a körülmények hálózatának olyan bonyolult figyelembevételére, amely az emberi cselekvést oly kifinomulttá teszi. Azért kell a 4-es metrót eleinte emberi személyzet felügyelete mellett üzemeltetni, mert nem bízunk a gépekben. Adott bemenetre (általában) adott kimenettel válaszolnak, árnyaltság csak jelentős erőfeszítések árán érhető el.
Diplomám kapcsán foglalkoztam kicsit az észleléssel (illetve az ezzel foglalkozó tudományággal, a pszichofizikával). A két mellékelt kép is jól szemléleti az észlelés körülményfüggését: amíg csak az árnyékos alakot látjuk, feltételezzük, hogy egy vetkőző nő sziluettje vetül a matt üvegre, hiszen ilyen ábrázolásmódot ilyen összefüggésben látni a leggyakrabban filmekben, képeken, rajzokon. Viszont amikor megkerüljük az üveglapot, látjuk, hogy igazából Jézust ábrázolja a szobor.

A közlekedésbiztonságban is figyelembe veendő szempont, hogy egy adott jelzést a gépjárművezető különböző szituációkban nem ugyanúgy észlel. Például ha egy nem túlzsúfolt környezetű, széles úttestű, 2×1 sávos úton zebra vezet keresztül, az autóvezető sokkal inkább fog biztonságosan viselkedni, az esetleg ott álló gyalogost átengedni, mint ha az út mente tele van reklámtáblákkal, vagy a zebra mögött közvetlen csomópont található, esetleg, ha nemrég hagyott el egy másik zebrát. Nehéz dolog one size fits all jellegű megoldásokat kitalálni egy olyan sokszínű felhasználói bázisnak, mint a közúti gépjárművezető. A feladat hasonlatos a krumplihámozó gépsorhoz: a krumplinak méretétől és alakjától függetlenül héj nélkül kell távoznia a következő gyártási fázisba.

2014. február 3., hétfő

WC-k az egyetemen


Ez a poszt azt hiszem, eredetileg a hatalmas kontrasztról szólt volna, amely egy-egy épület, és azok mosdói közt megfigyelhető. Illetve talán azt is bele akartam venni, hogy milyen trükköket, praktikákat sajátít el a hallgató arra, hogy megtalálja a legelhagyatottabb, de mégis legjobban felszeretl mosdót.
 Amikor ezt a posztot megálmodtam, még nem tartott ott a vizesblokk-felújítási program, ahol most. Ósdiak voltak a mosdók a J, Z, St épületben is (ez utóbbiba költözött át a Közlekkar), de például az ÉL-ben még nyoma se volt annak a hipermodern edzőteremnek, amely mára a csarnok (és a kampusz) ékévé vált. Bezzegazénidőmben, ha az ember benyitott egy vizesblokkba, amely nem a K, vagy az R épületben volt, bizony időutazott pár évtizedet hátra. Sakkmintás padló, metlaki falicsempe, hörgő csapok, fanyelű wc-kefék... Az ember álmodni szokott ilyen wc-kkel. Érdekes, én is sokszor szoktam, pedig a valóságban sosem kerültem olyan kínos/lehetetlen helyzetekbe, mint amilyen a tipikus vécés álom (hogy nincs ajtaja, hogy átlátszó a fala, hogy több van egy fülkében, hogy kiönt, stb).


A BME egy hatalmas intézmény, ~25 000 hallgatóval, 3 kampusszal. Egyedül a mosdók fenntartása is hatalmas feladat. Ha összeszámoljuk, hogy a K épületben hány mosdó van (akár szintenként!), kifogyunk az ujjakból. Érthető tehát, hogy nem volt mindegyik tip-top állapotban, de azért van szint a fűtött ülőke és a pottyantós közt is. Mindenesetre ma már, ha az ember a BME-n bárhol betér egy mosdóba, jó eséllyel felújított, EU-konform helyiséget talál, és még kezet is tud mosni szappannal. Igaz, van még néhány hagyományőrző épület (mint a T és a H), de a helyzet mára sokkal jobb.
Ami a "kedvenc mosdó" megtalálását illeti, tán a legnagyobb főnyeremény a K épület, mely a mosdók számát illetően (a korábban említettek szerint) versenyzik a Hogwarts kastélyával. Jó eséllyel találunk olyan mosdót, amelyről a diákok fele még nem is hallott, a legjobbak az oldalsó lépcsőházakból nyílnak. ;)
És a végére néhány érdekesség: az egyetem (alighanem) leginkább felülméretezett mosdója a Goldmann földszintjén található férfimosdó, amelyben kb. 10 mosdókagyló van, illetve 2 különböző térben összesen kb. 20 piszoár. Ezeken felül természetesen fülkék is vannak, abból is úgy nagyjából 10. És eddig akárhányszor jártam benne, egyedül voltam. Ami pedig a legfényűzúbb mosdót illeti, az valószínűleg a J épület 3. emeletén található blokk (2. kép jobb fele). De a V2 mosdói is megérnek egy említést, amelyek két oldalról folyosóval határoltak, így hosszúkásak, és mindkét irányban el lehet(ett) hagyni azokat.