2013. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!

Idén is videóval kívánnék minden kedves olvasónak boldog karácsonyt!


Akit érdekelnek a videó filmtechnikai részlete, lesse meg a videó leírását Youtube-on!

2013. december 3., kedd

Belegondoltál már fordítva?

Van valami, ami csak kb. egy éve kattant át nekem. Onnan, hogy bele se gondoltam, csak kicsit fura volt, odáig, hogy teljesen összeállt a dolog. Az pedig a levegő. Annyira körülvesz minket, és annyira szó szerint ott van mondenhol, hogy a jelenlétét hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha semmi nem lenne ott. Pedig ott van! És erre emlékezni elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsünk csomó mindent vele kapcsolatban.
Az első furcsa dolog nekem a vákuum volt. És nem csak az, hogy két u-val kell írni, hanem, hogy mitől szív. Mi szív? Hová szív? Hát pont nem szív! Az jelentette nekem a megoldást, hogy a levegőt egy mindenhol ott lévő, mindent kitöltő, mindennek nekifeszülő labdatengernek képzelem. Az atmoszféra határától a Föld felszínéig tart, és nehezedik ránk. Egy atmoszféra nyomással (nem véletlenül ez a neve), vagy 0,1 MPa-lal, vagy 1 bárral. Ha valahol vákuum keletkezik (tehát levegőhiány), a kilométerekre fölétornyosuló levegő azt azonnal be akarja tölteni, oldalról, alulról, mindenhonnan igyekszik oda. Ha beszívom a levegőt, csak annyi történik, hogy kitágítom a tüdőmet, és belétolul a levegő. Nehéz átállni erre, de ha belegondoltok... Amikor bekapcsolom a porszívót, a turbinája elkezdi gyorsan kilökni a levegőt belőle, így a cső végén beáramlik az új.
Aztán ott van a szél. Honnan fúj? Mi hajtja? Ez sem fúj, hanem inkább "gurul". Ha valahol meleg a levegő, az könnyű. Ha könnyű, akkor nem felszáll, hanem bezúdul alá a hideg, és felnyomja a meleget. Ha bezúdul, akkor fúj a szél. Ha a földszinen kinyitják a bejárati ajtót, az emeleten megreccsen a lambéria, mert a házba zárt labdatengert megnyomja lent az ajtó, és a mozgás egészen a tetőlambériáig jön az emeletre.
Áramlástanból volt egy olyan feladat, hogy egy fúvókában áramlik gyorsan a levegő, és a fúvóka aljából nyílik egy üvegcső, amely egy tál folyadékban végződik lejjebb. És hogy lehet megállapítani a fúvókasebességet abból, amilyen magasra a folyadékot felszívja az edényből. Hát én ott elakadtam, hogy mitől szívja fel a sebesség. De most már világos. Azért, mert amikor a levegő irányítva áramlik egy irányba, nincs ideje a falnak ütközni (statikus nyomás), a mozgási energiája nagy része a dinamikus nyomás. Ha pedig nem ütközik a falnak, az edényre nehezedő labdatenger fel tudja nyomni a folyadékot a csövön.
Szóval ez a titok! Fordítva van. A meleg nem felszáll, hanem felnyomják, a vákuum nem szív, hanem a levegő tolul be.
Amit viszont még mindig nem értek, az az, hogy hogyan nem keverednek össze a rádiohullámok. Ugyanis a levegő "megtelt". Annyi Wifi jel és rádiójel és (tv jel most már nem) és bluetooth jel és hang és minden terjed a levegőben, hogy ezek hogy nem interferálnak. Pedig túl vagyok egy félév Telekomon, és még mindig nem tiszta. Hogy tudja egy wifi router úgy megrezgetni a levegőt, hogy az az én laptopomon behozza a Youtube videót. Ilyen gyorsan, ilyen pontosan, minden laptopnak a saját adatforgalmát... Hogy? Mitől működik? Hogyan bízhatott a sikerben az, aki a rádiokommunikációt feltalálta? Őrült egy ötlet...

2013. november 22., péntek

Kérdőív

Nos, mint alkotó, mindig csak adok. Nem úgy, mint most! Most kérek: kérlek titeket arra, hogy mondjátok meg a frankót, áruljátok el, ti hogyan közlekedtek.

Sokan bizonyára tudjátok, hogy a végzős félévemben vagyok, ennek pedig elengedhetetlen hozadéka a diplomamunka megírása. A java már megvan, viszont mivel sok állítást tartalmaz, amelyekről csak úgy érzem, hogy helyesek, de megfelelő alappal még nem rendelkezem hozzájuk, kérdőív összeállítása mellett döntöttem, amely segít felmérni azt, hogyan közlekedik az átlag magyar gépjárművezető.

Diplomámban egyébként a közúti jelzésrendszer átfogó reformjával foglalkozom, mivel nyáron tök jól belejöttem a kötözködésbe a BKK-nál.

Szóval a kérdőív:


A kitöltés kb. 20 perc (komótosan), de ha úgy érzitek, hogy már nem bírjátok tovább, akkor se csukjátok be a kérdőívet, hanem lépegessetek el a végéig, és küldjétek el, ami addig megvan. Így legalább nem vész kárba semmi.

És ha ismertek olyat, aki szeret a közlekedésről társalogni, bátran mutassátok meg neki(k) is! :)

2013. november 17., vasárnap

CET-ből Bálna

Korábban (hú, de rég volt) már foglalkoztam vele, miért is nem nyit meg az elkészült CET. Azóta eltelt két év, és a fővárosi önkormányzat végre kibogozta a ki tudja, ki mindenkivel a PPP szálakat, és végre sikerült valami hasznot is húzni az üresen álló épületből. Megtöltötték kutya futtában az alsó szintet (jóformán tényleg csak azt), és megnyitották, hadd szórakozzon a pesti nép. (A képekre kattintva galéria nyílik!)
Furcsa, hogy letettek a CET névről, amely több jelentéssel is bírt, és nemes egyszerűséggel átkeresztelték bálnának. Lehet, hogy a "Ha nem tudod legyőzni őket, csatlakozz hozzájuk" elvet követve a közhasználatú név mellett döntöttek. Az épület környékét szépen megcsinálták, a Duna felőli oldalon hangulatos sétány és kerékpárút van.
A plázába lépve az igényes padlózat az első dolog, ami szembetűnik. Valódi pácolt burkolatot kaptak a folyosók, a gesztenye barnája pedig a sötétkék álmennyezeti szegéllyel, meg a sok üvegfelülettel végtelenül elegáns hangulatot kölcsönöz az egész helynek. A szinteket elválasztó nyersbeton födémek sem rondítanak bele a képbe.  Nem tudom, miért, de erősen skandináv hangulatúvá teszi mindez a plázát. Az is fontos, hogy a rengeteg üvegfelöletnek köszönhetően nagyon világosak a terek.
https://picasaweb.google.com/100297948164882725146/CETBolBalna?authkey=Gv1sRgCOrL3P7T0oaoaA
Az épületet a Szabadság híd felől megközelítve a bálna farkánál lehet belépni. Kétoldalt a magasföldszintre, középen az alsó szintre (földszint? alagsor?) lehet jutni. Ez utóbbi az egyetlen szint, ahol boltok vannak, ezek is főleg kézműves jellegű boltok (mind ételben, mind termékekben). A pláza maga rövid, de nagyon hangulatos. Már csak meg kéne tölteni tartalommal, ugyanis ottjártunkkor szinte mindegyik helyiség üresen kongott. De nem csak arra gondolok, hogy nem volt bérlőnek kiadva, még a szerkezetkész állapotot sem sikerült továbbfejleszteni. Sok volt a lezárt rész is, például fölöslegesen másztunk föl a kilátóteraszig (igen, másztunk, mivel a három liftből csak a középső működött, az is csigalassúsággal), mivel sehol nem volt kiírva, hogy az zárva van. Előttünk, és utánunk is jöttek a kíváncsiskodók, mindenki csalódottan távozott. A fa Budapest-makett is ki van állítva a pláza déli végében, szintén egy bezárt teremben. A vámraktárak tetejére a legjobb kilátás a két és feledik emeletről nyílik, ahol teljes hosszában látni mindkét régi épületet, és azt is, ahogy rájuk fekszik az üvegbálna.
https://picasaweb.google.com/100297948164882725146/CETBolBalna?authkey=Gv1sRgCOrL3P7T0oaoaA
Az alsó szint kézműves boltjai és a gyermekmegőrző kivételével még a második emeleti kortárs galéria jelent megnéznivalót, amely azonban rendes, fizetős kiállítás. Saktómunkatársként természetesen a vaj-forró kés módszerrel léptünk be, de ekkor tudatosult csak bennünk, hogy "kortárs" alatt "modernművészet" értendő. A művészet egyébként olyan dolog, amely erősen szubjektív, minden alkotó és befogadó számára mást-mást jelent, azonban most bele fog gyöngyözni a homlokom, hogy ne sértsek meg senkit. Mondjuk inkább úgy, hogy egyszerűen képtelen vagyok felfogni a legtöbb modern alkotás esetében, hogy mégis mi vitte rá az alkotót annak létrehozására. Például amikor egy lánctalpas kanalas munkagép "havat tol" egy videofelvételen, alatta pedig ugyanaz a munkagép (játék) a hótolás pillanatában található megfagyva... Vagy amikor a vásznon csak színek vannak valami egészen kifejezéstelen elrendezésben (ennél nagyobb "modernművészet" klísé nincs is), az... nem tudom. Mondom inkább a jót: rögtön a belépéskor odamentem egy teljes falat betöltő alkotáshoz, és kijelentettem, hogy az a kedvencem, nem érdekel a többi. Nem gondoltam volna, hogy ez be is jön. 
https://picasaweb.google.com/100297948164882725146/CETBolBalna?authkey=Gv1sRgCOrL3P7T0oaoaA
Az alkotás sok kis vászonból áll, a címe "Kint és bent". A vásznak kb. fele egy belvárosi bérház gangjának részleteit ábrázolja fekete-fehérben, másik fele pedig valami olyasmit, ami úgy néz ki, mint egy mozaikkal kirakott szökőkút alja, amint a víz mintája eltorzítja a csempéket. És mindez állítva-fektetve, össze-vissza rendezve. A kis festmények (a gangosak) önmagukban is teljesértékűek lennének, de az összhatás mégjobb. Aztán van egy olyan is, hogy egy lavor le van téve a földre, és projektor vetít bele valamit a mennyezetről. Nem lövöm le a poént, valami maradjon a látogatásra is. Illetve meg kell említeni még a tibeti miniszerzetest. Nyilvánvalóan nem tapiztam meg, de feltételezem, viaszból volt, és olyan élethűre sikeredett, mintha egy valódi kis ember ülne törökülésben, és nézne beletörődve a világba sárga tekintetével. Az alkotás többi része.... elhanyagolható volt, de ez a kis emberke nagyon ott volt a szeren.
Mérnökileg érdekes volt még egy interaktív darab (az egyetlen), amelynél ha a hozzátartozó gombot megnyomtam, egy lécbe vert három szögbe áram került, amely áthúzott a mellette csordogáló vízsugárba. Mindezt pedig egy videokamera játszotta át az alkotás fölött lévő tévére. Érdekes, hogy egész sok mozgóképes alkotás volt, ezek nagy része azonban... dehát nem mondok semmi rosszat. :D
Kifele menet még megnéztem a mélygarázst is (amely annyira nem is mély, a pláza déli végében van az alsó emelettel egy szintben), és még az is szép. Igaz, egy mélygarázsba túl sok fantáziát nem lehet vinni, de kicsi, takaros, átlátható, és világos.
Szóval jó, hogy végre megnyílt, rossz, hogy kb. üres, és a művészeti részen bőven van még mit fejleszteni (ha tényleg kulturális központnak szánják), de az irányvonal jó.


2013. október 11., péntek

Belegondoltál? - Gőzmozdonyok

Mi jön a gőzmozdony kerekei közül? Hát gőz, nem? És mi jön a kéményéből? Hát füst, nem? :D Lehet, hogy ez a többségnek trivialitás, de azért valljuk be, hogy amikor egy gőzmozdony közeledik, csak azt látjuk, hogy ömlik belőle a szürkés gáz, amely valójában gőz és füst keveréke. Hiszen a mozdony fűtője a kazánba lapátolja a szenet, amelyben a tűz forrósága felhevíti a fölötte lévő tartályban a vizet, ez gőzzé forr, onnan pedig vezetéken keresztül a mozdony orránál, a kerekek szintjén lévő váltakozó irányú munkahengerbe jut (innen a szakaszos pöfögés). A kerekek innen pedig rudazaton keresztül kapják a hajtást.
Továbbá némelyik mozdony (mint a képen látható) azért húz maga után szerkocsit (angolul tender), hogy messzebbre tudjon menni. A szerkocsi nyitott, felső tárolórészén szén, alul a tartályban víz van, a mozdony két üzemanyaga. Érdekes dolog egyébként a gőzmozdonyok világa, ez a korabeli MÁV oktatófilm például kifejezetten jól megragadja az egész hangulatát.

2013. október 5., szombat

Apple crumble

Gyermekkoromban, amikor a bedfordi iskola menzáján kérdezte a konyhás, hogy apple crumble-t kérek, vagy [akármi volt a másik opció], mindig csillogó szemmel kértem az előbbit. A brit konyha utánozhatatlan süteménye egyedi állagával (mert az ízek a magyar gasztronómiában is megtalálhatók) szinte példanélküli az itthoni asztalokon. Pedig egyszerű. Felháborítóan egyszerű. Annyira egyszerű elkészíteni, hogy egész végig skeptical Fry-ként néz az ember. Nézzük, hogy kell csinálni:

Hozzávalók

Morzsa
- 375 g liszt
- 100 g cukor
- 200 g vaj
- csipet só

Alma
- 8-10 db alma
- 2-3 evőkanál cukor
- 1 teáskanál fahéj
- (1 evőkanál liszt)
- (citromlé)

Elkészítés

- keverd el a liszttel a cukrot, csipet sót
- morzsold el vele a hideg vajat addig, amíg zsemlemorzsára nem kezd hasonlítani
-melegítsd elő a sütőt ~180 fokra

-párold elő az almát (erre több megoldás is létezik, mindenki saját szájíze szerint, én két opciót kínálok:
--> hámozd meg, csumázd ki, kockázd fel az almát kicsire
--> keverd el a liszttel, fahéjjal, cukorral (esetleg citromlével)
--> tedd be a mikróba magas fokozaton 2-3 percre (gőzölésig)
VAGY
--> hámozz, csumázz, kockázz
--> tedd egy lábosba, öntsd le kis citromlével, szórd meg fahéjjal, cukorral
--> megfő a saját levében

- vajazz ki egy sütőedényt (lehet jénai, csatos aljú forma, mindegy, mert a crumble úgysem lesz formált, könnyen kezelhető, inkább lassagne mintájára formából kiemelős, ez a mennyiség pont kitölt egy 30 cm átmérőjű, 5 centi falmagasságú formát)
- szórd az aljára egyenletes vastagságban a morzsa kb. felét (kicsit kevesebbet)
- fektesd a morzsarétegre az előpárolt almát
- szórd le a maradék morzsával
- tedd be a sütőbe 180 fokon 50 percre (a morzsa nem lesz klasszikus aranybarna, szemre lehet sápadt, amikor már rég ki lehetne venni)
- hagyományos tálalás szerint vaníliasodóval (vagy mondjuk híg vaníliapudinggal, esetleg vaníliafagyival) szolgálják fel

Egyszerű, szolíd, igénytelen (elkészítés szempontjából), zseniális! És csak 18 év kellett hozzá, hogy reprodukálni tudjam gyerekkoromnak ezen részét. (na jó, ebből 17,95 évet azzal töltöttem, hogy nem néztem utána rendes receptnek).


2013. szeptember 12., csütörtök

WC lámpaláz

Motorok, sör, autótuning, fociválogatott.

Most, hogy elmentek a lányok, beszélhetünk a vizelésről. Pontosabban a lámpaláz jelenségéről. Minden férfi sorstársam ismeri a jelenséget, amikor áll a piszoárnál, előadásra készen, és mellé lép valaki. Azonnal "torkán akad az ének", és jön a lámpaláz. Ezért van az igényesebb mosdókban elválasztó fal a piszoárok közt, de az semmit sem segít. Emlékezetes, amikor egyszer Ghánában könnyítettem épp a helyzetemen - legalább is könnyítettem volna, de vagy 100 méterre láttam, hogy valaki épp arra néz. Na, onnantól kezdve senki semerre.
És a legrosszabb, hogy az ilyen helyzetekben mindig versenynek érződik, hogy ki tud előbb valamit felmutatni. De a legtöbbször csak csendben állnak egymás mellett a versenyzők, mindenki a rajtvonalnál, senki nem mozdul. :D
Thomas Fink könyvében ki is dolgozott egy képletet, mellyel különböző elrendezésektől függően megállapítható, melyik piszoárt érdemes elfoglalni ahhoz, hogy a legkisebb legyen a konfliktus esélye. Látszik tehát, hogy a jelenség széles körben ismert, viszont mint minden érdekes emberi funkciónál, itt is elgondolkodom rajta, vajon milyen evolúciós haszna volt ennek anno. Vajon az, hogy ha ragadozó jelenik meg, vagy esetleg rivális, ne tudjon azonosítani minket a jelölésünkkel? Akkor viszont mi értelme a territórium kijelölésének? Ugyan úgy nem értem a sírást. Miért pont ilyen testi folyamatokkal jelentkezik a szomorúság. De mondjuk a nevetésnek is kevés értelme van.

2013. augusztus 13., kedd

Belegondoltál? - Recés tollú kulcsok

Előbb egy kis terminológia: a kulcs feje a fej, eddig nem sok újat mondtam, viszont azt, ami abból kiáll, tollnak nevezik. Két fő kivitel van: a régebbi esetében a toll egy henger, amelyből különböző alakban állnak ki fém lemezalakzatok a végén (talán valakitől úgy hallottam, ez a pillangókulcs/lepkekulcs), illetve a modernebb verzió (legjellemzőbb példa itthon az Elzett), amelynél a kulcstoll egyik (vagy mindkét éle) recés. Belegondoltatok már, hogy ezeknél a kulcsoknál pontosan hogy nyílik a zár? És, hogy mi az a pergő, fémes reszelő hang, amikor bedugjátok a kulcslyukba?
A legjobban ez a gif szemlélteti a zár működését:


Alapállapotban a zárhengerbe rugó által nyomott pöcökpárok lógnak bele. Mindegyik pöcökpár esetében más az alsó és felső pöcök hosszának az aránya, ami azt jelenti, hogy mindegyiket más magasságba kell emelni ahhoz, hogy egyszerre mind lehetővé tegyék a zárhenger elfordulását - hogy pont ott legyen köztük a vonal, ahol a zárhenger külső palástja. A kulcstoll recéje pedig ezen magasságok sorozata. Miután a kulcs benn van, a zárhengerre förgzített kiállás mozgatja a zárnyelvet.
Ez segít megérteni azt is, hogyan törik fel a zárakat a filmekben, sorozatokban. Igaz, hogy (hacsak nem rém gagyi a zár) nem elég hozzá pár másodperc, és pusztán egy hajtűvel sem lehet megoldani, a módszer nem sokkal bonyolultabb. Két dolog kell hozzá: egy nyomatékkulcs, amelynek hegyét a kulcslyukba dugva a feltörő enyhe nyomatékot fejt ki a zárhengerre azért, hogy amikor másik kezében a speciális, vékony, alakra szabott lemezt bedugja, és a pöcköket egyenként feltolja a megfelelő magasságig, azok utána ne essenek vissza (hiszen a nyomaték ellenében az a pöcökpár engedni fog).
Hogy honnan tudom mindezt? Egy időben beleástam magam a témába, és be is szereztem egy ilyen készletet. Szóval nehogy meglátogassam valamelyikőtöket az éjszaka közepén.

A gif forrása: http://www.youtube.com/watch?v=Wtl2hmHZCLw

2013. augusztus 5., hétfő

Hello BKK: 30. +31. nap

Pénteken, az utolsó napon nem csak én búcsúztam. Viszont ahogy én sem végleg, a taxisok sem, hiszen a költözést pénteken kezdték, de hétfőn még volt dolog. Reggel finomítottam a Nagybánya utcás javaslaton, utána lementünk kávézni a Hivatal nevű presszóba a srácokkal, így utoljára. Egyébként ez a Hivatal kellemes kis hely, például a menük fűzős kartondossziék, bent az itallap pedig egy nagy polcra felrakott mappákból áll, minden mappára ki van írva egy ital, meg annak az ára.
Utána az Erzsébet téren, a kerék hűlt helyénél ebédeltünk (mindenki a mekiből hozott kaját végül). Délután már semmi nagyba nem fogtam bele, hiszen úgysem tudnám végig vinni. Az Igló utca kicsit megint visszajött kísérteni, de az maradt hétfőre.
Igen, mert bár pénteken leadtam a pisztolyom és jelvényem a biztonsági irodában (a belépőkártyámat, amely egyébként egy kirúgott kolléga kártyája volt, látszott még a hely, ahonnan lekaparták róla a fényképet), hétfőn azért visszamentem, mivel a Főnöktől is el akartam köszönni, aki péntekig volt szabadságon, illetve mert volt még pár elintéznivalóm. Nevezetesen az Igló utca ügyében utána kellett még járnom valaminek, a Nagybánya utcáról is egyeztettem a KKD-s illetékessel, illetve baleseti kutatást kértem Lócitól a Lőcsei - Telepes kereszteződésre.
Reggel mindenkinek vittem amerikai csokis kekszet (előző este sütöttem), jól is tettem, mert tőlük meg kaptam BKK-s szeretetcsomagot mindenféle jósággal (pl régóta áhított fényvisszaverő csuklópántot, bögrét, nyeregvédőt!, meg az első naptól fogva keresett BKK-s naptárat). Ebéd előtt megint elmentünk utoljára kávézni a Hivatalba a srácokkal, utána pedig össznépileg gyros tálat ebédeltünk a céges konyhahelyiségben. Ezt követően tényleg elbúcsúztam mindenkitől (de nem örökre, körvonalazódik már az esetleges folytatás lehetősége), és még egyszer utoljára kimentem terepre. Egy ügy, amelyet még két héttel ezelőtt bíztak rám, de mindenféle dolgok miatt elmaradt - posztumusz is beadom a jelentést róla. És ha az is megvan:

Bye bye, BKK!

2013. augusztus 1., csütörtök

Hello BKK: 29. nap

A 25. nap (péntek) óta nyomtam egy PAUSE gombot, ugyanis betegség okán azóta itthon vesztegeltem, ma tudtam először újra munkába állni - az utolsó előtti napon. Ettől függetlenül eseménydús nap volt: reggel egy kisebb csapattal meglátogattuk a City taxi telephelyét, ahová odahívtak nekünk pár már átfóliázott taxit, hogy azokon tesztelhessük a színárnyalatmérő csodamasináinkat. Jópofa kis gép, könnyű kezelni. Külön érdekessége a dolognak, hogy a helyszínre oda-vissza a fent említett cég által biztosított prototípus-taxival mentünk (fehér rendszámos, foglaltságjelző nélküli kocsi, csak a matricázása van meg).
Reggel indulás előtt, illetve visszaérkezés után befejeztem a Gabitól átvállalt baleseti adat adagom térképre vitelét, utána kávéztunk / ebédeltünk
a srácokkal. Utána megint kapartam magamnak egy ügyet, ezúttal a Nagybánya utcával kapcsolatosat (szakmabeli olvasóim biztos most is kitalálják, melyik kereszteződés a problémás). Arról megírtam a hevenyészett javaslatot, majd holnap kidolgozom jobban. Végül pedig segítettem a taxi alosztálynak "pepita" taximágnest fóliázni (hogy lehessen taxi festést szimulálni a BKK-s céges autókon a mérési gyakorlatokhoz).

2013. július 25., csütörtök

Hello BKK: 24. nap

Nagyon jól érzem magam! Ritka, hogy levegő után kapkodva röhögök, de itt naponta előfordul. Még "csak" öt hete vagyok a cégnél (és már csak egy továbbira leszek), de már annyira befurakodtam magam, hogy nem csak ők fognak hiányozni nekem (legalább is nárcizmus nélkül is így látom).
Szakmai ügyek: a baleseti adatok térképre vitele folyamatosan a háttérben futó feladatnak tekinthető, csinálom is, van még holnapra is. Az Igló utca megint előkerült, de most úgy, hogy már a fővárosi tanács rágyalja, és jönnek vissza hozzám az üggyel kapcsolatos kérdések. Igencsak fura érzés... Hisz csak egy kis gyakornok vagyok. Az Astoriához már csak egy helyszínrajz hiányzik, ha megkapom, el tudom készíteni a javasolt forgalmi rend tervezetét, és tudom csatolni a javalsathoz - onnantól leadható. Legépeltem a Dávid Ferenc utcai zebra javaslatát, jóvá is hagyattam, már csak osztályvezetői aláírásra vár. Lócival konzultáltam az ő ügyét illetően, ő pedig segített nekem az Astoriával. Ezen kívül van még egy megnézedő és értékelendő baleseti helyszínem a XIV. kerületben.
A társaság nagyon jó, ilyen környezetben sokkal könnyebb dolgozni. Főleg, hogy az ottlétem hosszához mérten már elég kiterjedtnek mondható a kapcsolati rendszerem: összesen 5 osztályról van több mint 10 külsős ismerősöm, akikkel fordulhatok (és szoktam is fordulni) különböző ügyekben, illetve még külső cégekkel is levelezem. Szóval zajlik az élet a hivatalban. Az irodatechnika viszont még mindig újdonság: a BKK az első környezet, ahol műszaki szempontból kisebbrendűségi komplexusom van: úgy rá tudok csodálkozni egy multifunkcionális hálózati nyomtatóra is, mint egy gyerek.


2013. július 20., szombat

Belegondoltál? - Víznyomás

Mivel a blog törzsolvasói közé egészen sok, nem feltétlenül műszaki gondolkodású ember tartozik, úgy gondoltam, érdekes lehet egy sorozat, amely egészen rövidke kis írásokban fogalmaz meg olyan tényeket, amelyeket az emberek általában csak elfogadnak, nem gondolnak bele a miértbe, vagy a hogyanba.

Ilyen például az, hogy ha kinyitom a vízcsapot, miért folyik a víz. Triviális jelenség, születésünk óta így van, mégsem mindenki gondol bele. A magyarázat nem túl bonyolult: a víznyomás miatt, amely az a nyomás, amellyel a vezetékben lévő víz az elzárt csap golyószelepének feszül folyamatosan. Na de honnan lesz víznyomás? Mert ha fogok egy víztározót, és síkban összekötöm vezetékkel a házammal, ott bizony nem fog víz folyni (na jó, fog, ha a tartály aljára kötöm a vezetéket, de a nyomás messze nem lenne elég, hogy mondjuk a panelházakban több emelet magasra is felnyomja a vizet). Víznyomást a szolgáltatók általában víztornyokkal érnek el (mint amilyen a képen is látható). Többségében UFO alakúak, de vannak szép, klasszikus példányok is, mint amilyen a margitszigeti (amely mellesleg a vízművek logója is). Az érkező, tiszta ivóvizet elektromos szivattyú juttatja fel a torony tetejébe, ahonnan az lezúdul, a víztömeg saját nyomása és a helyzeti energia miatt felgyorsul, és a víznyomócsőbe kerül (ezért olyan nagy baj, ha nyomócső törik el, mint egy éve, nyáron az egyetemnél). Itt meg is jegyezném, hogy nem feltétlenül van szükség víztoronyra nyomás előállításához, hiszen a gellért hegyi víztározóban maga a hegy magassága gondoskodik a helyzetienergia-különbségről.
És ebből következik, hogy ha az áram elmegy (de úgy tartósan, és mindenhol), az olyan alapvető dolgokról is lemondhatunk, mint a víznyomás, hiszen ha nincsen szivattyú, ami feltolja a vizet a toronyba, az nem is tud onnan lezúdulni.

A következő írásban az Elzett stílusú kulcsokról lesz szó. Abba belegondoltál már? :)

2013. július 17., szerda

Hello BKK: 18. nap

Nem, nem raboltak el az ufók, nem is léptem ki, és a blogról sem feledkeztem el, egyszerűen csak nincs semmi olyasmi mostanában, ami az eddigiekhez képest újdonság lenne.
  • megint elmentünk arra a meg nem nevezett helyre baleseti adatokat gyűjteni, tegnap egész nap azt csináltuk, ma pedig elkezdtük térképre vinni. Én összesen 86 balesetet írtam ki, a többiek is kb. ugyanennyit, és ez csak a májusi adag.
  • kaptam egy ügyet: az Astoriánál kell megvizsgálnom az egyik csomóponti ág forgalmi rendjét, mert sok a szabálytalankodó. Azért próbálok minél általánosabban fogalmazni, mert bár semmiféle titoktartást nem írtam alá, ha ne adja az ég, valamelyik ügy körül botrány robbanna ki, és elkezdene érdeklődni a sajtó, nem akarok semmibe forrásként belekeveredni.
  • megint elő akarok venni egy független ügyet is: ma, hogy megint majdnem elütöttek a zebrán itt nálunk, meg akarom nézni a Dávid Ferenc utcai buszmegálló zebráját, nem lehet-e valamit kezdeni vele
  • a kollégák még mindig nagyszerűek, imádok mindenkit ^.^
Ja, és a Deákon sétálgatva tegnap meg kellett állapítanom, hogy a kerékpáros forgalomtechnika nagyon cuki.

2013. július 10., szerda

Hello BKK: 13. nap

Még tegnap Lóci rámbízta az aktuális projektjét (egy sima, folyópályás zebra jelzőlámpássá alakításának tervét), hogy nézzem át, hátha én találok benne valami hibát. Találtam is, de a legszokatlanabb a csomópont programja volt. Ugyanis alap állapotban az összes irány (jármű, gyalogos) pirosban várakozik, és akkor ad zöldet, ha a) infravörös érzékelővel autót lát, vagy b) a gyalogos gombot nyom. Ha pedig lezajlott a forgalom, és megint sehol senki, visszaáll pirosba, és vár. Én ilyennel konkrétan még soha nem találkoztam. Érdekes volt visszafejteni a fázistervét.
Miközben a tervdokumentációt vizsgáltam, odaült a főnök, és mondta, hogy ha én is úgy gondolom, kijelölne az alosztály képviselőjévé a következő ügyben: meg kell vizsgálnia több BKK-s szakterületnek (alosztálynak) is, hogyan lehetne elegánsabban elhelyezni a BKV buszokon a másodlagos menettáblákat (pl "villamospótló", "felszállás az első ajtón", stb). A feladat pedig bizony az lesz, hogy ki kell szállni valamelyik buszgarázsba, és az utolsó porszemig teljesen kivizsgálni a helyzetet minden busztípusra, és az összes javaslatot prezentálni később. Próbáltam viszonylag póker arccal közölni, hogy persze, szívesen vállalom a feladatot.
Később pedig érkezett egy olyan kérdés az alosztályhoz, hogy hogyan lehetne egyszerűsíteni és ésszerűsíteni a KRESZ-táblákat. Erről a témáról pedig azt kell tudni, hogy konkrétan a diplomatémám magja. Szóval a mai nap is lehetőségekben termékeny volt.
Délután terepre mentem, és megnéztem a hátralévő 11 iskolám közül egyet. Eredetileg kettőt néztem volna, de az 52-es villamos minden görbe, továbbá minden egyenes fánál is megáll, szóval azzal az eggyel elment az idő. Ha nem említettem volna: meg kell vizsgálni Budapest összes "gyerekintézményének" környezetét atekintetben, hogy szükséges-e előírni 30 km/h-s korlátozást az épületek előtt (a "gyermekek" veszély táblán felül).

2013. július 5., péntek

Hello BKK: 10. nap

Reggel kijavítottam az Igló utca forgalombiztonsági javaslatát a főnök módosításainak megfelelően, és miután jóváhagyta, Gabival iktattuk, és leadtuk a divízióvezetőnek. És végtelenül furcsa volt látni egy (végülis) hivatalos iratot, amelynek a tetején ott díszeleg a nevem, mint ügyvivő, BKK-s pecsét, és amelyre több osztályvezető aláírása is rákerül. Meg persze amelynek hatására valahol egy táblagyárban egy munkát (remélhetőleg) elkészít egy táblát, egy brigád pedig kiviszi, és fölszereli. És mindezt azért, mert én úgy írtam elő. Könnyű lenne elszállni az ilyesféle hatalomtól is. :D
Később kimentünk Lacival a Tartsay csomópontba utóellenőrzésre, megnézni, hogyan érvényesítették a múlt héten kért módosításokat. Nem volt tökéletes, van még javítani való. Ebéd után befejeztem a baleseti adatok térképre rögzítését, és megmutattam a főnöknek a kedvenc jelzőlámpámat, amelyre nagyjából 37 másodperc alatt javasolt megoldást, amely - hazafelé leellenőriztem - valóban működik is. Szóval majd levélben tájékoztatjuk arról azt, akit kell. És már olvasói megkeresésem is volt, azt az ügyet is betettem a foglalkozandó ügyek mappájába. Szóval munka, az van, csak még mindig nem áll rendelkezésemre minden eszköz, hogy ezeket hatékonyan tudjam intézni.
Ami az irodát illeti: kaptam egy kukát! Éjszaka arra járhatott a kukamanó, mert azt vettem észre, hogy az én asztalom alatt is van egy, és nem hiányzik egyik szomszédostól sem. Szóval már szinte teljesen magaménak érzem a kis vackom. És még a gép háttérképét is saját képre cseréltem.
Ja, és még egy tanulság: ezek szerint péntekenként csak kb 2-ig szokás dolgozni, mivel fél háromkor nagyjából mindenki elpucolt. Hát engem sem kellett sokáig győzködni.


2013. július 3., szerda

Hello BKK: 8. nap

Ma reggel egy meg nem nevezett helyen kezdtünk testületileg (szakterületileg). Adatgyűjtési napot tartottunk, baleseti esetek adatait gyűjtöttük, hogy azt később térképen, kronologikusan ábrázolhassuk (ez lenne a szakterület legfontosabb tevénekysége, a balesetiok-kutatás). A munka viszonylag monoton volt, 46 baleseti esetet vettem nyilvántartásba (az oldschool módszerrel: papírra, tollal), utána viszont cserben kellett hagynom a többieket, mert 12:45-kor indulnom kellett a KKD-val helyszíni bejárásra (mely körútnak része volt az örökbe fogadott, problémás csomópontom is). Céges kocsival mentünk, szóval a szemem jópár brill értékével csillogott. Velünk tartott egy BKK Közutas munkatárs a Szabó Ervin térről, aki nagy szakértelemmel rendelkezik az UME (Útügyi Műszaki Előírás) terén. Elég sokat tanultam tőle. Az Igló utcával zárult a bejárások sorozata, ahol legalább egy órát elidőztünk. Készítettem további képeket (az előző alkalommal elmulasztott részletekről, illetve a nem elég részletesen felmért helyekről jobbakat). Sok olyan dologról is megtudtam, hogy már a KKD is kérvényezte, amit én magamtól kifogásoltam, illetve más tekintetben is módosult az állás, szóval a holnap nagyjából teljesen újraírom a forgalombiztonsági javaslatomat. Továbbá egyeztetni kell még a kivitelezővel a csomópont távlati terveit illetően.
Úgy hangzik, mintha már elég mély vízben úszkálnék? Hát, igen. Ezek nem tipikus gyakornoki feladatok. De sikerült beleültetnem magam egy olyan hónapok óta húzódó ügybe, amelybe már több szakembernek beletört a bicskája. Nem is én fogom megváltani a világot, az én feladatom, hogy biztonságossá tegyem a jelen állapotot. Egyébként a bejárás során egy teljesen önálló ötletemet sikerült keresztül vinni, illetve két másik felvetésemre találtunk közösen megoldást. Még mindig jó érzés, hogy ér valamit a szavam a "nagyok" közt.

Hello BKK: 7. nap

Rögtön, mikor beértem reggel, Laci azzal fogadott, hogy kettőkor megyünk helyszíni bejárásra Kőbányára egy építendő középsziget ügyében. Ezt már szeretem! Inkább állok az út mellett, mint ülök az asztal mögött. 
Mivel már email címem is van, én is részesülök minden jóból, ami az osztályon belüli kommunikációban zajlik, így például végre én is elolvashattam az előző napi fődiszpécseri jelentést. Amely nem más, mint a BKV-s, illetve budapesti közúti események rövid válogatása, járműkiadási statisztikák, stb. Utána ebédig nem igen tudtam előremozdulni egyik ügyemmel sem, így jobb híjján régi forgalombiztonsági javaslatokat böngésztem a közös szerveren, hogy addig is tanuljak belőlük.
Ebédre megint kiültünk a Kerékhez (Erzsébet téri óriáskerék) ifjú kollégámmal, és figyeltük, milyen ötletes módon van átadva a forgómozgás a kerékszerkezetre. Illetve felvetettem, mi lenne, ha volna egy Forgalomveszélyességi osztály, amely gonosz ikertestvérünkként folyton ellenünk dolgozna. Aztán Lóci vizionálta, ahogy 58-as villáskulccsal a hónunk alatt, gonosz mosollyal kocogunk el az óriáskeréktől, ahol előzőleg meglazítottunk több csavart. :D
Ebéd után útnak indultunk Lacival, és a KKD egy munkatársával a korábban említett helyszínre. Fél óra villamosozás után oda is értünk, ahol csatlakozott még egy önkormányzati munkatárs, a tervező két mérnöke, illetve még ketten a BKK Közúttól. Gyorsan megvitattuk, hogy két lehetőség van a középsziget kialakítására, majd mindenki ment, amerre látott. Én visszamentem az irodába, mert bár 4-re értem vissza, találkozóm volt 5-kor a Keréknél, szóval addig is kellett lennem valahol.
Később egyébként a Margitszigeti Szabadtéri Színpad átadójára látogattam ki, és a frissen átadott zenélő szökőkutat is megnéztük. Jó nap volt.

2013. július 1., hétfő

Hello BKK: 6. nap

Reggel leszaladtam az IT-re, és rákérdeztem, mi van az ügyemmel, mire ők megnyugtattak, hogy amint beér az accountokkal foglalkozó kolléga, megcsinálják a felhasználói fiókom. Utána még egyszer utoljára átnéztem az eddig megállapítottakat a problémás csomópontommal kapcsolatban, majd egy sajátos jelöléstechnikai ötlettel lementem a KKD (Közúti Közlekedési Divízió, ők a nagy forgalomtechnikusok) egyik nagy szaki mérnökéhez, hogy mondja meg, jó-e, amit megálmodtam. Azt mondta, hogy nem, de igen hasonló dolgot el lehet érni egyébként létező rajztechnikai elemekkel, szóval végülis sikernek könyveltem el. Mellesleg odahozta a csomópontért felelős illetékest is, akivel megegyeztünk, hogy helyszíni bejárást tartunk holnap (céges kocsival! *.*). Illetve kinyomtatott nekem egy tárgyalási jegyzőkönyvet, amelyből megtudtam néhány dolgot az üggyel kapcsolatban, és jól is jött, mivel a bírálatot több ponton is megváltoztatta. Aztán a főnök elé tártam az észrevételeim, majd egy jó fél órás diskurzusba merültünk a lehetséges megoldásokat illetően (igazi szakmai eszmecsere volt, még mindig gyönyörködtet az ilyesmi :"). Miután megbeszéltünk mindent, befutott az IT egyik munkatársa, és örömmel újságolta, hogy kész a fiókom. Felállítottuk pár perc alatt a gépem, céges email címet is kaptam, és már tudtam is dolgozni (volna, ha hozzáférést is adtak volna az alosztály közös szerveréhez. Szóval azt még el kell intézni, de legalább internet meg Word volt már). Legépeltem életem első forgalombiztonsági javaslatát (adott hely/helyzet forgalombiztonsági felülvizsgálata, minden kritika leírva, képekkel illusztrálva, megoldási javaslatokkal kísérve). 4 oldal lett, ha jól emlékszem, csomószor átgondoltam még, aztán odaadtam a főnöknek korrekcióra. De a bejárásig eleve nem lehet még megírni a véglegeset. 
Az ebédet fiatal kollégámmal költöttük el az Erzsébet téren, az óriáskerék szabályozástechnikáját taglalva. Nem jutottunk konszenzusra, mindenesetre biztosan érdekes, hogyan oldják meg a kabinkörök számlálását. Illetve az is csak ma tűnt fel, hogy a forgás gumiabroncsos kontaktusú dörzskerékkel van átadva a kerékre a merevítő háromszögkeret egyik (meg lehet, hogy a másik) szárán (is).
Később telefonált a területi illetékes a KKD-ról, hogy a bejárást áttennék szerdára, pont akkorra, amikor az alosztállyal közös adatgyűjtésre vagyunk hivatalosak egy külső helyszínre. Szóval úgy egyeztem meg az illetékessel, hogy megyek velük bejárni, és a jövő heti (következő) adatgyűjtésre megyek el, de fiatal kolléganőm szerint ennek a főnök nem fog örülni. Szóval majd megbeszélem vele, melyik verzió legyen.

2013. június 28., péntek

Hello BKK: 5. nap

Reggel dolgozgatok nagyban, amikor bejönnek az IT-s srácok egy gépet cipelve, és Iksz Ipszolint keresik, szakmai gyakorlatost. Mondjuk nekik, hogy olyanról nem tudunk, mert a srácot, aki velem együtt kezdett, nem úgy hívják. Aztán kiderült, hogy ma valóban kezd Iksz Ipszilon nevű srác, viszont ha már arrafelé flangáltak az IT-s fiúk, közbeszúrtuk, hogy mellesleg én is várok már hétfő óta egy PC-re. Csodák csodájára megtalálták az igénylést, és lehozták az enyémet is (ekkor  már három új PC volt lehozva, nekem külön asztalom lesz, a másik két srác egy asztalnál fog ülni, egymással szemben). A két másik szakgyakos srácét elkezdték felállítani, az enyémre viszont mondták, hogy addig nem tudnak fiókot kreálni nekem, amíg nincs törzsszámom. Szóval kolléganőmmel felmentünk a HR-re, hogy miért nincs nekem törzsszámom. Kiderült, hogy olyan nem is lehetne, hogy nincs, holott itt dolgozom. Viszont mivel ez ingyenes szakmai gyakorlat, menjünk fel a munkaügyre. Felmentünk a munkaügyre, ahol azt mondták, nem is adhatnak nekem, ha nincs munkaszerződésem, sőt, a másik két srácnak sem szabadna, hogy legyen. Szóval visszamentünk a negyedikre, és közöltük mindezt az IT-val. Akik azt mondták, hogy akkor... majd kitalálnak valamit. Végülis hétfőig ráérnek, ugyanis akkor jön vissza a szabadságos kolléga, akinek eddig a gépénél (és akinek a jelszavával) dolgoztam.
Továbbá tegnap hazafelé menet szemtanúja voltam egy majdnem balesetnek egy olyan csomópontban, amelyben nemrég adták át a lámpás irányítást, de nagyon csintalanul működik egyelőre. Szóval hirtelen felindulásból beszámoltam erről a főnöknek ma reggel, aki lemásoltatta nekem a csomópont dokumentációját a tervezővel, átküldte, én meg kinyomtattam, és elkezdtem tisztázni (mind magamban, mind papíron) a forgalmi rendet, fázistervet, jelzőcsoportokat, stb. Majd a dokumentációval, és a jegyzeteimmel felfegyverkezve kimentem a helszínre, és közel egy órát fényképeztem, videóztam, megfigyeltem. Míg ott voltam, "lakossági véleményt" is kaptam az egyik sorompónál várakozó fickótól, aki látta a nyakamban a BKK-s kártyát. És tudott ő is olyat mondani, amire magamtól nem figyeltem volna! Aztán eleredt az eső, és hazajöttem.

2013. június 27., csütörtök

Hello BKK: 4. nap

Rövid reggeli megbeszélés után 9-12-ig részt vettem egy nagyobb szabású kerékpárút-építési projekt értekezletén (a tervező mérnökiroda és a közúti divízió képviselői közt). Még egy javaslatom is volt, melyet természetesen elvetettek. :D Ebéd után pedig megint a street view-n keresgéltünk: iskoláknál kellett megnézni, hogy az utcafronton le van-e korlátozva az autóforgalom 30 km/h-ra (és ha nem, feljegyezni a címet későbbi helyszíni bejárásra). Később pedig elmentünk fagyizni a fiatalokkal. Minden kolléga jófej!

2013. június 24., hétfő

Mi is az a BKK?

Ma, hogy megkezdtem szakmai gyakorlatomat a fent említett cégnél, már igazán időszerűvé vált, hogy összefoglalóan válaszoljak a kérdésre, amelyet már sokan feltettek nekem:
Mi az a BKK?
A legtöbben a BKV járművek oldalára matricázva találkozhattok vele, ezért is azonosítják sokan a két céget. De a BKK ennél sokkal több. Ha röviden kéne mondani, azt mondanám, hogy a BKK minden, ami közlekedés budapesten. A szervezeti fa diagram egészen ijesztő, nem is tudom felsorolni, de a főbb tevékenységi területek a teljesség igénye nélkül: közlekedésszervezés (BKV, és egyéb szolgáltatók koordnálása, menetrendkészítés, tarifálás), közútfenntartás és forgalomirányítás (az FKF-től vették át), taxiszabályozás (nem is tudom, ez kinél volt korábban, talán a fővárosnál), információ-szolgáltatás (Fővinform, útinform), forgalmi koncepció, forgalombiztonság. A BKK uniós kötelességből jött létre, mint egy kvázi köztes lépcső a főváros és a közlekedés résztvevői közt. Tehát például a BKK alakítja ki a jegyárakat és a menetrendet, telepíti a szükséges infrastruktúrát, majd a közlekedési szolgáltatást megrendeli (most jellemzően a BKV-tól, de mivel a buszközlekedést már megnyitották, később jöhetnek más magánszolgáltatók is).
És azt kell mondjam, a BKK egy elég szimpatikus cég! Nem, nem fognak pisztolyt a fejemhez, kiérdemelték, hogy ezt mondjam. A kommunikációjuk hatékony, a kiadványaik informatívak és igényesek, megfelelően használják a közösségi médiát, jók és frissek az ötleteik.

2013. június 7., péntek

"Úgyis meglesz!"

És ezt mégis honnan a francból tudod?

Igen, nemrég elvágtak egy vizsgán, szóval most nem vagyok virágtépkedős kedvemben, de erről a témáról békeidőben, a legnagyobb idill közepén is ugyanez a véleményem. Szóval akkor most vegyük elő kicsit! Most van az egyetemisták össznépi klimaxa, az érzelmileg leglabilisabb időszak, a vizsgaidőszak. Ilyenkor (az egyértelmű tanulás okozta frusztrációtól eltekintve) számos idegesítő tényezővel kell megküzdenie egy egyetemistának. Például a kívülállók szüntelen kérdéseivel. Majd amikor az ember kifejti kételyeit a vizsga sikeres kimenetelével kapcsolatban, a válasz az, hogy "Á, úgyis meglesz." És ettől én tapadókorongok, szigonypisztoly, és mindenféle segédeszköz nélkül is gyorsan, és hatékonyan tudok a falra mászni.
Tudom, csak jót akarnak.. pontosabban csak kedvesek akarnak lenni. De nekem van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy nehezen viselem az irracionalitást. Márpedig egy helyzetről ilyen ítéletet mondani a pontos elvárások, az érintettek képességei, és a tanulási folyamat előrehaladásának pontos ismerete nélkül nem is tudom, kinek, és miért jó.  Csak egy ártatlan, üres frázis, de pont ez az! Üres! Senki nincs vele előrébb.
Mondjuk az is sajátosságom, hogy viszolygok a valódi jelentéssel nem bíró kijelentésektől, hiszen azoknak semmilyen hasznos szerepét nem sikerült még felfedeznem. "Vigyázz magadra", "Nem lesz semmi baj", és társai. Ha az ember komolyan gondolja, ha konkrét háttere van annak, amit mond, természetesen nincs vele semmi gond. De ha csak azért mondja, hogy valami kijöjjön a száján, hát...
Na, szóval én már csak ilyen betegesen racionálisan vélekedem az emberi kommunikációról, de ezzel szerencsére nem vagyok egyedül.

2013. június 5., szerda

Ár

Majdnem napra pontosan három éve írtam ezt a "mérnöki szépirodalmi" alkotást, ahogy egy barátom nevezte. Akkor elég hamar vége lett a vizsgaidőszakomnak, és mielőtt még hazamentem volna az azóta már bezárt Z épületből, leültem kicsit a megáradt Duna partjára. Ott született ez a mű.

Szikra pattant. Végzetes volt ez az amúgy is instabil közeg számára. Domino-elv szerűen gerjesztette ezután egyik atom a másikat, innentől nem volt megállás. A robbanás a térhez képest hatalmas erővel teljesedett ki. Elég naggyal ahhoz, hogy lefelé taszítsa a dugattyút, azt a dugattyút, amely az imént oly könyörtelenül sűrítette össze a bosszúját most kiélő anyagot. Ettől viszont a dugattyú felbőszült, régi lendületével újra felfelé iramodott, és az utolsó molekuláig kitolta addigra füstté semmisült áldozatát, majd büszkén dolga végeztére új keveréket szívott a hengertérbe. Mindez olyan gyorsan zajlott le, hogy ez a kis mementó kívülről csak egy csattanás volt, amely ezer társával együtt kerregéssé olvadt össze. Pont olyan kerregéssé, mint amilyet egy benzinmotoros szivattyú hallat.
Három szivattyú volt a nyitott aknafedél mellett. Az egyik teljes gázzal működött, vibrált fehér házán a Honda felirat. Kék elvezető csövén nem is lehetett volna látni a sok munka gyümölcsét, csak egészen a végén, ahol vastag sugárban fröcskölt a barna víz az aszfaltra. A másik szivattyú csak ímmel-ámmal dolgozott. A vászontömlőjében futrinkázó víz kiszámíthatatlan, mégis ritmikus perisztaltikája a lengedező széllel együtt fura táncra perdítette a textíliát.  A harmadik gép állt, csak nézte két társát. Mindhárom gép közös céllal izzadt ezen a meleg nyár eleji délelőttön. Munkájuknak köszönhetően nem tört fel ugyanis a buzgár valamelyik beljebbi csatornából, elöntve ezzel a környező utcákat, járdákat. Szükség volt erre a tehermentesítésre, a csatornarendszer így is alig bírta zabolázni magát. Árvíz volt Budapesten.
Az árvíznek általában nem örülnek az emberek, most viszont volt két férfi, aki mégsem bánta a fővárost kettészelő folyó nyolc méter huszonhét centiméteres uralkodását. A szivattyúktól nem messze parkolt a Csatornázási Művek fehér furgonja. Duna felé eső ajtaja nyitva volt, a bent ülő láthatósági mellényes férfi lába az ajtóíven felpolcolva pihent. Valamiről beszélgetett volán mögött ülő társával, hogy miről, azt ki tudja. Munkájuk minden bizonnyal kimerült abban, hogy felállítsák a három szivattyút úgy, hogy azok szüntelen robotolásukkal a temérdek barnás vizet a csatornából az autóútra fröcsköljék, amely onnan úgyis lecsordogál a folyóba, amelybe az út végződött. A gépek nyugalmát gumitalpas műanyagoszlopokba tűzött fehér-piros csíkos falécek őrizték; na meg néhány magányos bója. A néhai autóút kőszegélyén fiatal egyetemista ült, háttal a folyónak, élvezte a hűsítő folyami szellőt, a víz illatát. Hol a vászontömlő cifra táncát nézte, hol a fölötte lógó forgalmi jelző időről időre felvillanó sárga fényét. Mellette külföldi fiatalember ült, élvezte a napsütést. Valószínűleg ő is egyetemista volt.
Néha feltűntek kíváncsiskodók, akik éppen jöttükben-mentükben megálltak egy pillanatra megnézni, mit művelt Budapesttel ez a virgonc folyó. Megnézték a víztükörből kimeredő kresztáblákat, a sodrásnak hősiesen ellenálló pontonokat, esetleg még a veszteglő turistahajókra is vetettek egy pillantást, aztán mentek tovább. Ezt a láncot törte meg két nő, akik az egyetem egyik közeli épületéből jöttek ki cigarettaszünetre. Átlépdelték a szivattyúk dagadó tömlőit, megálltak a kőszegély mellett, és rágyújtottak. Hogy ők miről beszélgettek, az is titok marad, de mint mindennek az utóbbi pár napban, ennek is minden bizonnyal köze volt városunk Janus-arcú folyójához, a Dunához.

2013. május 22., szerda

Lámpalázas magyar média

Gondolom, feltűnt már páratoknak, hogy a magyar média nem olyan, mint a nyugati. Gondolok itt most arra, amit egy példán keresztül tudnék a legjobban szemléltetni: ha az ember bekapcsolja a BBC-t, vagy a CNN-t, ott a hírbemondók bár komolyan és pontosan olvassák be a híreket, ha tévesztenek, mégse ciki, sőt, az is teljesen elfogadott, hogy kiegészítik az ismertetetteket a saját (és nyilván a csatornával leegyeztetett) véleményükkel, vagy megbeszélik egymás közt. Ugyanakkor ha egy magyar híradóban lenne ilyen (mint ahogy az RTL próbálkozott is vele egy időben, nem tudom, mi lett a kísérletből, hisz nem nézek tv-t), az teljesen furcsán venné ki magát, awkward lenne. Ugyanezt veszem én észre a magyar dalokban: Igaz, műfaj függvénye, mert például a magyar jazz-ről észre kellett vennem az utóbbi időben, hogy a fiatal, feltrekvő művészek olykor hihetetlen magas szinten űzik. De ha nézünk magyar popszámokat, a legtöbbször azzal találjuk szembe magunkat, hogy az énekes kínosan artikulál, logopédusokat gyönyörködtetve, tisztán mond ki minden szót, és ettől olyan érzése lesz az embernek, mintha hallott szövegértési gyakorlaton lenne egy nyelvvizsgán. És, ha belegondolok, ez tényleg elég műfajfüggő, mert vannak olyan magyar számok, ahol a szöveg első hallásra majdhogynem érthetetlen, viszont így legalább a dal dinamikája nem megy a rovására a dalszövegnek.


Hogy miért jutott eszembe erről írni? Mert nemrég felkapott volt Radics Gigi vadonatúj száma, amelyet korábban kiadott ám angolul is. És meglepődtem a kontraszton: hogy ugyanaz az énekesnő ugyanazt a számot mennyivel rosszabbul adja elő magyarul (a saját anyanyelvén), mint angolul.


Tulajdonképpen én azt is ki merném mondani, hogy a lámpaláz népbetegség. Nézzük meg a magyar színészeket: van egy kis csoport, akikre az ember rámondja, hogy igazán jó (akik sokféle szerepet is el tudnak játszani, nem mindig csak ugyanazt a stílust). Aztán vannak azok, akiket bár sokan kedvelnek, de azért... hát nem tudom. Aztán meg vannak a szappanoperák színészei (akik közt azért szintén van jó!). Ha ehhez képest megnézzük az amerikai médiatermékeket, mondjuk a hagyományos, amerikai formátumú sorozatoknál maradva, még a rosszabb sorozatok mellékszerepeire is jobb színészeket találnak, mint nálunk a főszerepekre. Azt nézve az embernek nincs olyan érzése, hogy egy sorozatot néz, elfeledkezik róla, hogy az nem a valóság. És, hogy ez miért lehet? A kommunizmus karótnyeltségét gondolnám én oknak. Amikor a "hivatalos dolgokat" komoly emberek intézték, a hírbemondók nem nevettek, a rádiósok, ha elrontottak egy mondatot, újrakezdték az egészet. És ebből nehéz ám kinőni. Nem is nagyon sikerült. 

Vagy ezt csak én gondolom így?

2013. május 11., szombat

Közlekedési kisokos: FB-k

Miért beszélsz nekünk a Facebook-ról?
... Szóval a mai részben az automata jelzőlámpás csomópontok lelkéről, a forgalomirányító berendezésről (FB) lesz szó. Névtelen hősök jeltelen dobozban, igazi (szó szerinti) szürke eminenciások. Biztos vagyok benne, hogy számtalan példány mellett gyalogoltatok már el anélkül, hogy tudtátok volna, mi az. De most már tudjátok: az 1. képen látható összefújt, szürke kis készülék a csomópont(ok) lelke. Természetesen több márka több típusa üzemel a városban, ez itt éppen egy régebbi darab.


És akkor ez mondja meg a lámpáknak, hogy mit mutassanak?
Közvetlenül igen.  Közvetve viszont lehet csomópontokat távirányítani (budapest ~1000 lámpás csomópontjából ~700-at) a Szavó Ervin téri kánaánból, illetve csomópontok kommunikálhatnak még egymással is, vagy fogadhatnak utasításokat vasúti biztosító berendezéstől is. A régi készülékek igazi retró relékkel működtek, a megfelelő kapcsolási kombinációkat pedig forrcsúcstáblák állították elő, ami azt jelenti, hogy az áram fizikailag csak arra tudott menni, amerre szabadott neki. A későbbi (mai) gépek már PLC-kkel (programozható logikai vezérlő) és PC kártyákkal irányítanak, logika alapján. Ettől függetlenül (nagy meglepetésemre) ezek is használnak reléket, igaz, kisebbeket és halkabbakat. De itt egy érdekes kísérlet: ha azt akarjátok, hogy mindenki hülyének nézzen, keressétek meg egy tetszőleges csomópontban az FB-t, tapasszátok rá a fületeket, és hallgassátok meg, hogy kattog-e (és ha lehet, nézzétek össze a fázisok váltakozásával, hogy szinkronban van-e (ha nem abban van, akkor vagy egy bombát hallgattok, vagy elromlott a fizika)).
Mi az a fázis?
Na jó, akkor vegyük át a csomóponti irányítás alapjait! Amit az utca embere "piroslámpa" néven ismer, az a jelzőlámpa / jelzőfej. A csomóponton áthaladó sávokat irányoknak nevezzük, az irányítást pedig úgy kell megoldani, hogy egyik irány se ütközzön a másikkal. Ehhez meg kell nézni (tervezéskor), hogy mely irányok konfliktálnak, ezek együttes mozgását ki kell zárni. Ha megvan, hogy ki mehet kivel egyszerre, ezeket az egymást nem bántó irányokat fázisokba soroljuk. Ha számolunk mellé még köztesidőket (két konfliktáló irány zöldje közti idő) és zöldidőket (amennyi ideig zöldje van valamelyik fázisnak), akkor megkapjuk a periódusidőt, ennyi időnként ismétlődik a program (Budapesten a csomópontok jellemzően 60, 90, ritkábban 120 másodperces programokat futtatnak). Egy csomópont több programot váltogathat (és szokott is), erre szükség lehet a forgalom jellegének változása miatt a nap folyamán. Reggel például a városba igyekvő irányoknak kedveznek a lámpák, délután meg a kifelé menőknek.
Minden irányhoz tartozik legalább egy jelző, de jellemzően egy jelzőcsoport. A főjelző mindig (na jó, nem mindig, de az kialakítási hiba, ha nem) a sáv jobb oldalán található, pont, mint a KRESZ táblák. Egy főjelzőhöz tartozhatnak ismétlőjelzők, amelyek ugyanazt mutatják, mint a főjelző, csak megismétlik azt például nagyobban (a hátrébb állóknak), vagy az út fölött (második kép: a mai napig nem tudok felülemelkedni azon, hová tették ezt az ismétlőjelzőt. És először fel sem tűnt :D ), és kiegészítő jelzők is, ez jellemzően a jobbra kanyarodást, vagy a busz továbbhaladását engedélyező lámpa.
Egy jelzőcsoportba csak olyan jelzők tartozhatnak, amelyek mindig ugyanazt mutatják. Egy jelzőhöz tartozhat.
Hagyd abba.... kérlek,.... hagyd... abba...
Jól van már, mit csináljak, ez a szakmám, el tudom ragadtatni magam. Na, legközelebb a jelzőfejek felépítéséről mesélek. Könnyű lesz most, hogy már demonstrációs eszköz is rendelkezésemre áll. :3


2013. április 29., hétfő

BME kertészet

Amikor járok-kelek a kampuszon, és szerencsére (sajnos) ilyen sokszor van, folyton a BME kertészet munkatársaiba és munkagépeibe botlok. És el kell ismerni, az 1-es (történelmi) és 2-es (szocreál) kampusz nagyon szépen karban van tartva. A K épület udvara előtti sétány tavasszal gyönyörű, amikor virágba borul, de a borostyánnal futtatott hegedűfejes rész (a "körforgalom") is nagyon szép. Az Antony Hopkins-féle gyep mondjuk kizárt, hogy túlélje az ODOO-t, viszont a mögötte lévő háromszögben a tulipánok (ugye jól emlékszem, hogy azok vannak ott?) szintén gyönyörködtetik a szemet. Aztán a szocreál kampuszon a napozószékes pázsitot automata öntözőrendszer kényezteti, a reaktorkert rózsái is egészen elbűvölők. És feladataik elvégzéséhez kis, motoros vontatókat használnak, folyton azzal pöfögnek át az egyik helyről a másikra.
Na, de a kertészet nem csak a meleg hónapokban aktív: télen kis hókotró (és sószóró!) traktorokkal járják a kampuszt, és teszik lehetővé, hogy mindenki el tudjon jutni az órájára. Viszont amikor ezt a(z egyébként becsülendő) munkakedvet látom, mindig eszembe jut, vajon mekkora lehet a kertészeti osztály költségvetése. Mert a látszat alapján elég nagy. És ez meg ahhoz a dilemmához vezet, amelyre még mindig nem találom a válszt: legyen szép kampusz, ahol a hallgató jólérzi magát szünetekben, és mosolyogva megy utána órára, vagy legyenek normális projektorvásznak és székek a teremben, működő VGA kábelek, rendesen burkolt padló, és a falban maradó konnektorok? Mert míg a kertészet minden jóval el van látva, a gépészet bizony toldozgat-foldozgat. 
Ha a J épületet nézzük meg (amellyel a kutya sem törődik, bár nemrég kapott a lobbi új kukákat és bútorzatot, a bejárat üvegezése pedig új matrica designt, az pozitívum), elég lehangoló minden nap oda órára járni. Egy korábbi írásban kifejtettem azt a kettősséget, amely a J-hez fűz, és frusztrál, hogy látom magam előtt a fehér falú, bézs padlójú termet, az enyhe körívben elrendezett, rugós visszatérő székes padsorokat, a beszédpódiumot, a világos folyosókat, mindez a nyírfák lágy ölelésében. Ehelyett alapszínek, kékkel foltozott piros kőpadló, hólyagosodás ellen felhasított linóleum, falról lógó régi hangszórók.
Szóval nem tudom eldönteni, hol lenne jobb helye a pénznek. Mert a kampusz nagyon szép, szeretek is ott lenni, lelket ad az egész egyetemnek, viszont órán ülni olykor pont a korábban említettek miatt elég lehangoló. Szerintetek?

2013. április 25., csütörtök

Közlekedési kisokos: Útellenőri szolgálat

Aki gyakran jár autópályán, találkozhatott már magas furgonokkal, tetejükön jó nagy villogókkal, amelyeken az állt, hogy "ÚTELLENŐRZÉS". Nos, a név elég beszédes, valóban ezt teszik, de mi is a feladata egy útellenőrnek?
Hé, a kérdezés a mi dolgunk!
Bocsánat. Na mindegy, szóval ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, azt mondanám, hogy az útellenőr az autópálya gondnoka. Feladata egyszerre komplex és egyszerű: megy, és nézelődik, egészen addig, amíg valami rendben nem lévőt talál. Akkor, ha képességei megengedik, ő maga orvosolja, ha nem, akkor segítséget kér a diszpécsertől.
Mi romolhat el egy autópályán?
Ó, elég sok minden. Az autópályára nem szabad pusztán úgy gondolni, mint egy útra. Az egy üzem (ahogy tanáraink szokták mondani), melynek - a használat idejére legalábbis - részét képezik a közlekedők. De nem (csak) ők szoktak elromlani, hanem az autópálya maga is rengeteg potenciális hibapontot tartalmaz. Ha a műtárgyait nézzük, legyen az elektromos, vagy sima forgalomtechnikai eszköz, bármi elmozdulhat, leeshet, feldőlhet. Egy olyan helyen pedig, ahol mindenki csak átutazik, és megállni csak a legvégső esetben szabad, valakinek ezeket helyre kell tenni. Ez az útellenőr. Ha például látja, hogy egy ponton elengedte az oszlop a vadkerítést, megdrótozza. Ha egy elfordult, lecsúszott táblát lát, megigazítja. Ha döglött állatot talál, elföldeli a rézsűben (igen, ez is feladatuk!). Viszont amikor a közlekedő romlik el (baleset történik), akkor is általában ők az elsők, akik a helyszínre érnek.
Akkor minden van náluk?
Majdnem minden, és azon belül is mindegyikből egy kicsi. Van náluk például egy rövid köteg drót, seprű, gereblye, kapa, olajfedő homok, bóják, kis jelzőtáblakészlet, terelőoszlopok, szerszámok, és még sok más. A kocsi pedig fel van szerelve hátul figyelmeztető reflektorsorral, oldalt pedig munkareflektorral (hogy éjszaka is lehessen munkát végezni).
És hogy beszélnek a központtal?
Jellemzően URH rádión keresztül. De elég szigorú flottakövetést is alkalmaznak az autópályakezelők, látják az autó majdnem minden adatát, olyan szintig is, hogy működik-e éppen a villogója.
És segítenek kereket cserélni, ha elakadunk?
Nem. Beállnak az autós mögé figyelmeztető reflektorral, hogy fedezzék, amíg az munkát végez, de műszaki, vagy elsősegélyen túlmutató életmentést tilos végezniük.

2013. április 20., szombat

A királydinnyék földjén

Most, hogy itt van ez a szemtelenül csodálatos idő, amely minden nap simogatja a budapestiek lelkét, végre elérkezett az idő, hogy péntek-szombat-vasárnap reggelente beiktassak 1 óra bringázást (testmozgás gyanánt). Nyáron már kísérleteztem az ilyen fajta edzéssel, de akkor a kerület belseje felé, a Bókay kertig mentem. Abban viszont az útvonal forgalmassága nem tetszett, szóval most inkább a kerülethatár felé vágytam. Ki is néztem félig fejben, félig műholdon az útvonalat, majd elindultam Gyál felé. Tegnap az első videóban is emlegetett rádiótelepig mentem, amely után már csak egy lovarda volt, ott pedig nem akartam áttekerni (magánterületnek nézett ki). A tegnapi napot a kerekek túlélték. Ma azonban odahajtottam a lovardához, és megkérdeztem a kinn állókat, hogy át lehet-e ott tekerni. Mondták, persze, nyugodtan. Szóval átbringáztam a mezőn, viszont az út laza homokos volt, és elég nehéz volt irányban tartani rajta a bringát. A csapás 90 fokban elkanyarodott egy mesterséges csatornához érve, és keresztezett egy autóutat. Azon áthajtottam, és a túloldalán, a csatorna mellett pihentem meg. Akkor készítettem ezt a videót:



Aztán elindultam visszafelé. Az út nem lett kevésbé járhatatlan, szóval helyenként felhajtottam a csapás melletti füves részre. És olyan fajta ember vagyok, akinek a fejében folyamatosan futnak a risk assessment-ek, tehát ekkor beindult a királydinnyés gondolatfolyamat. De mivel a legtöbb esetben az ilyen gondolatok túlkapásnak bizonyulnak, figyelmen kívül hagytam. Nem voltam bölcs. Ezért:

Aztán jött egy hívásom, és megszakadt a felvétel. Folytatva:


 
Szóval szegény bringámat ennyi hűséggel és méltósággal leszolgált év után bevezettem a defektesek világába. Nyergére és kormányára állítva átvizsgáltam a kerekeit, és telis tele volt kis mocsadék tüskés rögökkel. 


Némelyik tüskét még itthon, csipesszel sem tudtam kihúzni. Végül megérkezett a felmentő gépjármű, és hazaszállított a sebesült bajtársammal együtt.


Szóval a mese tanulsága: rohadék királydinnye. :D

2013. április 12., péntek

Sávelhúzás

Ezt az írást most főleg a forgalomtechnika iránt érdeklődőknek ajánlom, de annak is, akiben ennek kapcsán felmerült, hogy mi is az a forgalomtechnika. Az ugyanis jellemzően egy olyan szakterület, amelyet túlnyomó többségben felhasználói oldalról ismernek az emberek, és mint ilyen, elsiklanak afelett, mennyire komplex is tud lenni.
Csak, hogy ne legyek ennyire kriptikus: a Közúti pályák című tárgyból az volt a házifeladat, hogy tervezzük meg az M3-as szakaszos, egyoldali pályafelújítását sávelhúzásos forgalomtereléssel. Legnotóriusabb ismerőseim emlékezhetnek rá, mennyire szeretem a sávelhúzást, így érthető módon csillant fel a szemem, amikro elkezdtem foglalkozni a dologgal. Kicsit túl is dolgoztam az ügyet, azt hiszem, de legalább élvezettel csináltam (hozzá kell tenni, hogy forgalomtechnikával tervezek foglalkozni majd mérnöki éveimben).
Megjegyzendő az is, hogy erre még senki hozzáértő nem bólintott rá, tehát csak azt mutatja, mire vittem az eddigi mérnöki szemléletemmel. Szóval lehet benne hibás elgondolás, de akkor többszöri átnézés után sem bukkantam rá.

Szerk: volt benne két hiba: az egyik a teljes aszfaltmennyiség kiszállítási időszükségletét számító képletben, a másik pedig az 5 km-es szakasz burkolatának teljes tömegénél - a mértékegységben.

A dokumentáció letölthető itt.

A színes, szagos, képekkel illusztrált rész kb a harmadánál kezdődik, előtte csak az ütemezés kiszámítása szerepel.

2013. április 8., hétfő

"Nem ittál eleget."

Tegnap kimentem a hajtányversenyre. Mert nem szerettem volna úgy elvégezni a közlekkart, hogy legalább egyszer nem tettem tisztességem ezen az egész egyedi, hagyományos eseményen. De úgy, mint a Kari Napok többi része, mondanom sem kell, ez is az ivásról szól. És akkor meg is érkeztünk ahhoz a témához, amely az egyik legnagyobb szakadékot húzza közém, és kortársaim közé. Történetesen ugyanis a legtöbb alkoholt egyszerűen nem szeretem. Számtalan ismerősöm próbálta már velem megszerettetni például a bort, néhányan hallva, hogy miket iszom meg szívesen, azt is mondták, hogy majd "belenövök a férfias italokba", de én nem igen érzem ezt megtörténni. És már látom, ahogy olvasóim elborzadva zárják be a blogot, és sorra alakulnak a "Tiltakozzunk Shaun ellen" Facebook csoportok, de így van, és kész: nem szeretem az alkoholt. Az ízétől mostanában szabály szerint kiráz a hideg, de abban sem lelem túl nagy örömöm, ha elvesztem a tetteim fölött a kontrollt. Ami alkoholt szeretek, azt a kísérő íze miatt szeretem.
Hogy miért beszélek erről? Nem pusztán azért, mert én személy szerint nem szeretem, hiszen akármennyire kirívó az esetem, én is találkoztam már olyannal, aki meg a pizzát nem szereti. Sőt, olyannal is, aki szereti, csak majonézzel. Azért beszélek most erről, mert amint az emberek erről tudomást szereznek, életük egyetlen és legfontosabb céljává teszik, hogy első körben megszerettessék velem a piát, második körben pedig leitassanak. Tegnap is többen jegyezték meg, hogy nem tűnök elég (vagy egyáltalán) részegnek, és ez így nem helyénvaló. És ezt én elég viccesnek találom. Mert ha egy olyan bolygón élünk, ahol (ahogy látom), az emberek jelentős százaléka osztozik az alkoholfétisben, minden bizonnyal bennem van a hiba, és ezt az anomáliát meg kell szűntetni, az univerzum egyensúlyát vissza kell állítani. Mert az egyén alkoholizálása csak akkor nyer jogerőt, ha mindenki más is csak így boldogul. De valóban ez lenne a normális, a status quo?
Az ember elég régóta tudatmódosít. Nincsenek erről konkrét történelmi ismereteim, de ha jól sejtem, rögtön a durvább dolgokkal kezdték az ősi sámánok (gombák, füvek, ilyesmik), és az alkohol csak később jött be a képbe. Viszont amikor bejött, az emberek rájöttek, hogy milyen jó elutazni időnként egy olyan helyre, ahol nincsenek problémák, ahol mindenki sokkal beszédesebb, közvetlenebb, viccesebb. És ez itt a lényeg: az elutazást kicserélném arra, hogy elmenekülni. Mert (és ne egy öregember "bezzegazénidőmben" hangján olvassátok ezt, de) én ebben az egészben menekvést látok. És ha piciny lelkemben háború dúlna, vagy nem lenne olyan jó életem, mint amilyen van, és mindig is volt, lehet, hogy én is egy lennék a sok közül. De azon szerencsések egyikének mondhatom magam, aki elégedett az életével, a körülményeivel, magával. Akinek nincs mi elől menekülnie.
És már hallom is a "De..." kezdetű mondatokat, mondván, más miatt is lehet inni! Mondjátok hát el: ti miért isztok? Ez talán egy olyan téma, ahol meg tudom ragadni olvasóim önvédelmi mechanizmusát, és így kiprovokálni egy vitafórumot. :D

2013. április 5., péntek

Videók a múltból

A sajtófotós csodatelefonommal, melynek szlogenje: "A blogra jó lesz", néha videót is felveszek. Még néhább ezek a videók a BME-vel kapcsolatosak. Aztán a feledés sötét szakadékába zuhannak, de nem most! Megosztok hármat.



Az első egy szerkó (Szerkezeti anyagok és megmunkálások) laboron készült, a CNC (Computer Numeric Controlled, számítógépes numerikus vezérlésű) esztergagép munkál meg réz nyersdarabot. A felvétel maga nem a világ legakciódúsabb jelenete, pár másodperc után már eléggé meg lehet jósolni, merre megy a cselekmény. :D A házi feladat az volt, hogy le kellett kódolni azt a CNC programot, amely egy sima réz hengerből előállítja a megadott alkatrészt. Elvileg az én programomat vittük be a gépbe, gyakorlatilag nem, mindenesetre a kis készdarab velem jött haza. :D


A második videó már a múlt héten készült, KIRKOM (Közúti irányító és kommunikációs rendszerek) laboron. A feladat az volt, hogy PC-n lekódoljuk az egyszerű ciklust (piros, piros-sárga, zöld, sárga), majd vezeték nélküli kapcsolattal feltöltsük a jelzőlámpát vezérlő Siemens PLC-re. Itt a lámpa épp az egyik csapat programját futtatja.


Ez pedig tegnap készült: szól a tűzjelző a BME St épületében. Állítólag előző nap is szólt már, de én magam is tudok két korábbi alkalomról. Tipikus esete a farkast kiáltásnak, hasonló témával foglalkozott is már a blog korábban. Egy esetben volt csak valóban tűz (amennyire tudom), akkor is egy gép kezdett el füstölni valamelyik laborban.

Szóval néhány szemelvény a BME-s életből, de ez messze torzítva és eseménydúsan mutatja az egyébként szürke hétköznapokat.

2013. március 31., vasárnap

Boldog 2. szülinapot! - Áttekintés a blogról III.

Két éve ilyenkor, március 31-én éjszaka, - pont ezen a laptopon, amelyen e sorokat is gépelem - született meg két blogszolgáltatónál is a Végzet Mérnökei blog (végül a Blogger győzött, mivel a blog.hu alkotói felülete kevesebb mint borzalmas). A név eredetét tavaly  már felfedtem, de azóta sok új taggal bővültünk, így aki még nem tudná, itt fény derül a nagy nagy titokra.
Mivel a blog az első pillanattól kezdve szervesen össze van fűzve a Facebook-kal, statisztikák egész garmadája áll rendelkezésemre, mégis kevésszer nézek rájuk. Ha még azt is hozzávesszük, hogy valószínűleg nekem van a legszégyellősebb olvasóközönségem az interneten, néha arról is elfeledkezem, hogy egyáltalán vannak emberek, akik várják az írásaimat. Na de akkor most nézzük az eddigi termést.
 
   
 A legforgalmasabb hónap 2010 októbere volt, amikor összesen 2818-an voltak kíváncsiak a blogra (és nem, ebben nincsenek benne az én megtekintéseim, ugyanúgy, ahogy a többi adatban sem, ezeket külön szűröm). Ez az adat mondjuk azért egészen mulatságos, mert a blog 2011 március 31-én született, szóval akkor valaki elrontott valamit. De ha feltesszük, hogy 2011 októbert akart mondani, abban az időszakban foglalkoztam intenzíven az épülő Köki Terminállal (ez a téma később is vissza fog köszönni), de akkor írtam azt a bejegyzést is, amely a BKV figyelőn is megjelent, és ennek hatására a BKV napokon belül (!) orvosolta a problémát.

 
 Az olvaósközönségem - nem meglepő módon - jellemzően a 18-24 éves korosztály. Ezen belül is a srácok vannak többségben, ki gondolta volna. Ez az adat egyébként a Facebook oldalról származik.  Vitathatatlan többségben budapesti magyarok látogatják a Facebook oldalt, bár sok helyről van egy-egy látogató, a teljes lista nem fért ki (lusta voltam összerakosgatni paintben), de azért így is főleg Európán belül maradunk.
A forgalom legnagyobb része a Facebook oldalról származik, és hiszem is, hogy sikeres blogot csak a közösségi médiával integrálva lehet üzemeltetni. Ugyanis ha a kedves olvasónak egyszer elnyerem a kegyeit valamelyik poszttal, és felvesz a news feed-jébe, utána akkor is bele-belekukkant a tartalomba, ha épp nem arról írok, amiért feliratkozott. Plusz így nincs az, hogy az olvasók elpártolnak a blogtól, ha sokáig nincs tartalom, mert eleve nem kell naponta idejárni, és nézni, hogy frissült-e. Ha meg frissül, rögtön feltűnik a falukon is.
 Ha a keresési kulcsszavakat nézzük, kicsit betekintést nyerhetünk a külső forgalom forrásába. A legtöbben mondjuk úgy tűnik, célirányosan keresik a blogot a google-ról ((a) végzet mérnökei), a harmadik legnépszerűbb keresőkifejezés azonban még mindig a Köki Terminál, pedig elég régen volt róla utoljára szó. Utána Solaris trolibusz, légvédelmi sziréna, és valamiért a BME F épületblokkja, azon belül is az F229. Érdekes terem, az egyetlen az egyetemen, amelynek karzata van, ettől függetlenül nem értem az érdeklődést iránta, főleg internetes keresésben.
Ha a bejegyzéseket nézzük, a legtöbben a Köki Terminálról írt félidei jelentésre voltak kíváncsiak, második legtöbben pedig Zsiga, elhunyt kartársam gyászjeletését nézték meg. A harmadik legnépszerűbb a tavalyi polgári védelmi gyakorlat ismertetője volt, és utána jön az ok, amiért állandó rovattá tettem a közlekedési kisokost: meglepő népszerűségnek örvend azóta is a metró automatikus irányítását taglaló bejegyzés.

 A legtöbben még mindig Firefox-ot használtok (használunk), hiszen ha már róka, akkor lángoljon is. De egyre több a krómbevonatú bönséző is, és úgy tűnik, van, aki még mindig Internet Explorert használ (bár az új marketingstratégiájuk egész jó).
 Az oprendszereket illetően nem meglepő a Windows lealázó fölénye, mert bármennyire is érdekes, a számítástechnikában is sokat számít az, ki volt először. Utána viszont az apple fanboyok és fangirlek a másodikok, harmadikként pedig telefonról kuksoltok a legtöbben. Linux után még egy kis Apple, utána a hipsterebb rendszerek.
Végül pedig a Google összesítése a különböző nemzetiségű forgalmakról: második leggyakrabban az USÁból jönnek nézelődni, gondolom, téves keresések révén, hiszen mégis csak az a legnetesebb társadalom. Aztán jönnek az oroszok, angolok, németek, románok (?), lengyelek, izraeliek (??). Azért kérdőjelezek néha, mert a többi helyen van ismerősöm, de Romániában, Izraelben, Franciaországban és Ukrajnában senkiről nem tudok, akit érdekelhetne a blog. Dehát ez legyen a legnagyobb baj: A Végzet Mérnökei mindig, mindenki előtt nyitva áll, akit érdekel a világ egy közlekedésmérnök-palánta szemével. Szóval boldog második születésnapot ennek az érdekes, de eddig sikeres kísérletnek, jövőre találkozunk ugyanitt.