Auchan, a kiöregedett kutya

Furcsa, de mindigis különös kötődésem volt a hipermarketekhez. Pedig erre látszólag semmi nem ad okot... Már a nevében is benne van... Hiper! Hatalmas, lelketlen multigépezet, amely a dolgozóit akár pár forint megtakarításért is megsanyargatja, ha kell - gondolja az utca embere. Sokaknak mondtam már, hogy árufeltöltő is szívesen lennék ilyen helyen, az tartott csak vissza (a BME okozta időhiányon kívül, persze), hogy csak rosszat hallottam az ilyen munkákról.
Kötődésemet talán az magyarázza, hogy egyike vagyunk azoknak a családoknak, ahol a bevásárlás nagy családi esemény (volt régen, legalábbis). Talán ezért vontam be tudat alatt a család ilyenkor jelenlévő összes tagja közé magát a program helyszínét, a bevásárlóközpontot is.
A körítés végére érve: régen a soroksári Auchanba jártunk, akkor még nem létezett a most már sokkal közelebbi Market Central Ferihegy bevásárlóudvar, és annak Tesco-ja. A soroksári áruházat 2000-ben nyitotta a francia multicég, az ország másodikjaként. Nem pontosan emlékszem, de gondolom, a kezdetektől oda járhattunk, mint csábító új alternatívája a helyi kisközértnek. Lényeg, hogy a boltot csilivili pompájában "vettük át", és nagyjából párhetente, de havonta biztosan látogatást is tettünk benne. Pizzáztunk, fagyiztunk, nézegettem a játékosztályt, karácsonykor az égősorokat, gömböket, szóval hangulata volt, na! Aztán megnyílt 10 perc kocsiútra a vecsési Tesco, és mint a kiöregedett, megunt kutyát, kidobtuk egy dobozban mindennapi rutinunk autójából szegény Auchant az élet autópályája mellé.
Az elején persze sajnáltam, eleve minden változásnak ellensége vagyok. De hamar megszoktam az új kiskedvencet, a brit hipermarketet.
Olyannyira csak oda jártunk, hogy évek teltek el anélkül, hogy betettem volna a lábam a piros-zöld madár alá. Míg végül a hét elején megint meglátogattam. A bolt arculata mit sem változott, az Auchan foggal-körömmel ragaszkodik régi színeihez, szlogenjéhez, betűtípusához. A bejáratnál a vásárló elől elmenekülő beengedőkapuk helyett már csak antitolvaj kapuk voltak, viszont felettük még mindig ott lógott a belépők képét sugárzó monitor: figyelünk! Bent lehangoló látvány fogadott. Az áruház pompájából jóformán semmi nem maradt. Az épületet mind mérnöki, mind a régi jóbarát szemével szemlélve maga alá gyűrte az idő vas foga. A folyosó közepére kitett mobil hűtőpultok oldala leverve, meghúzva, bennük a félig ürességben tengő-lengő leértékelt árukat elválasztó kopott plexilakpok a különböző kategóriák közt hevenyészve. A húspult kidőlt-bedőlt üvegét a bevásárlókocsiktól védő króm kerékvetőcsövek lefittyedve, a pult alatt a szivattyúból csöpögő víz helyén rozsdafolt az elkoszolódott fugájú csempén. Emellett azért végeztek átépítést is, bár az új vevőszolgálati pult és a "pénzügyi sarok" élesen világító halogény fényei csak erősítették a környezetükkel vetett kontrasztot.
De ami igazán elszomorított, az a kasszáknál fogadó látvány volt.
Az Auchan az országban egyedüliként alkalmazott egy nagyon elmés megoldást a kasszáinál. Az eladó nem egy fém csúszdára pakolta rá a termékeket, hogy aztán onnan bárgyún a vevő felé csússzanak le, hanem a csúszda helyén két rövid futószalag volt. A szalag pénztáros felőli végén szögre húzva egy-egy tömbnyi zacskó sorakozott, mindefölött pedig üveg pult volt. A pénztáros a kisebb termékeket a zacskótömb legkülső, kihúzott elemébe pakolta be sorra, amikor pedig végzett, leszakította a teli zacskót a szögről, és a kis futószalagon a vevő felé továbbította, akinek onnantól már csak be kellett emelni a bevásárlókocsiba. A nehezebb cikkeket pedig a mini futószalagok feletti üveg pulton csúsztatta jövőbeli gazdája felé. Ez persze még abban a korszakban volt, amikor nem sajnálták a nejlonszatyrot a jónéptől, no meg a környezettől sem. Ez az egész vélhetőleg a zacskóadó bevezetésekor szűnt meg, és a brilliáns kasszák kiadó részeire felkerültek az uniform fémcsúszdák. Alájuk bekukkantva persze még ott szomorkodik mindenhol a két rövidke futószalag.
Ami pedig végképp elmélyítette bennem az érzést, hogy az Auchan pénzügyileg már kétségbe esett, az a folyosón talált "kalandpark" volt. Két nagy fa konstrukciót helyeztek ki az egyik üzletsori folyosóra, amelyeken bukósisakos kisgyerekek mászkálhattak, az egyik faszerkezettől pedig kötélpálya vezetett egy ütközőbakig. Igen, mindez a folyosó közepén. Ha egy bevásárlóközpont ilyen vállalkozásoknak adja bérbe a közlekedőfolyosóit... ott nem megy úgy a bolt, ahogy kéne.

Trend a rozsdás építészet?

Egész röviden értekeznék az új kampusz kialakításának egyik sarokkövéről.... vagy inkább sarokköveiről.. vagy inkább botlatóköveiről (ez a hagyományos nevük, ha nem tévedek). Egész pontosan arról van szó, hogy a kettes (vagy ahogy én hívom, szocreál) kampusz újrakövezésénél apró cselhez folyamodott a tervező: a kampusz különböző épületeihez inkább művészi, mint valóban használható eligazítást tervezett a burkolatba. A világosszürke alapszínen sötétszürke csíkok jelzik, merre is kell gyalogolnunk a különböző épülethez, azt pedig, hogy melyik épület csíkján gyaloglunk, a csík mentén a burkolatba süllyesztett acél járólapok jelzik. Hogy miért botlatókő? Mert a betű a lapon kiáll a burkolat szintjéből kb. 1 centit. Annyira kiáll, hogy senki nem lép rá. Ez pedig azzal jár, hogy nem kopik, nem fényesedik, helyette rozsdál. Amikor január 11-én vizsgára mentem (előtte nem voltam benn az egyetemen karácsony óta), meglepve láttam, hogy mindegyik botlatókő élénk narancssárga a rozsdától az előző napi zápor hatására. Méghozzá annyira, hogy a környező kövekre is átmosódott a vasoxid jellegzetes színe.
Maga az ötlet jó, műszaki egyetemhez ilyen műszaki rendszerszemléletű tájékoztatás illik (bár a DCs épület kb. 4, egymástól nem több, mint 50 méterre lévő kapujánál vicces, hogy mindegyik elé van téve egy Dcs jelű botlatókő), de lehet, hogy egy kicsit elszámították magukat a tervezők. Igazából az egész kampusz felújításáról azért nem írtam eddig rendesen, mert nem akarom folyamatában kritizálni a dolgot, hiszen szerintem még nincs kész. De az eddigiek alapján úgy látom, hogy ezeket a köveket mindenki ki fogja kerülni, és nem lesznek fényesek, csak rozsdásak. Bár, ahogy a címben is van, az építészetben mintha divat lenne a rozsda mostanság. Nézzük csak meg például a Corvin mozi előtt az újonnan nyílt Corvin sétány pláza LED-es reklám...(minek nevezzem)...felületét. A járókelők fölé emelkedő konstrukció külső burkolata nyers rozsdás vas. De az Újpest-Városkapu metrómegállónál is van egy irodaház, amelynek külsején jelentős mennyiségű rozsdás vas van szándékosan (második kép).
Szóval nem tudom, hogy a kampusz új ékei szándékosan követik-e ezt a trendet, vagy egyszerűen csak nem gondolták át eléggé (szépsége a megoldásnak, hogy akkor is jónak tűnik, ha elrontották). És messze nem ez az egyetlen érdekes oldala az új kampusznak, de ezekről majd később írok (majd ha kiderült, hogy a jelen állapot már végleges :D).

Áttekintés a Blogról II.

És akkor most nézzük a statisztikákat:
E bejegyzés megírásáig összesen 8460 alkalommal jelent meg a blog valakinek a monitorán, telefonján, iPadjén (később erre is kitérek), ezt bárki leolvashatja a jobb menüoszlop legalján a számlálóról. Reprezentatív módon van mellette bal oldalt egy kis grafikon is, amely nagyjából sejteti a forgalom ingadozását. A blog írójának azonban ennél sokkal részletesebben is rendelkezésre áll a napi/havi/évi oldalletöltések kimutatása.

Ha most csak az elmúlt hónap értékeit nézzük (az összesített sajnos nem szemléletes, alig látszanak rajta a részletek) kitűnik kapásból két időpont, december 19-e és január 10-e. Visszakereséssel rögtön látszik, hogy mi magyarázza ezt a "lopott forgalmat": december 19-én a 193E-s busz elsőajtósításáról írtam, január 10-én pedig a BKV csődjéről spekuláltam, akkor ezek forró témák voltak, sokan rágugliztak, és nálam kötöttek ki. De ugyanez volt elomdható az októberi időszakra is, amikor pedig majd' 100 látogatóm érkezett naponta a Köki terminállal kapcsolatos keresésekből adódóan.

Itt is vannak furcsa dolgok: fogalmam sincs például, hogy hol jár a 999-es busz, vagy egyáltalán létezik-e, de az is biztos, hogy soha nem írtam róla. :D A "Franc pláza kőbányán" pedig röhögni lehet: valóban írtam plázáról Kőbányán, meg Francról is (melynek polgármestere vagyok), de nagyon nem egyszerre. Na meg az is érdekes, hogy a BME F229-es termére kerestek háromszor, ezek szerint csak én írtam az ott tapasztalható nemkívánatos mini-földrengésekről.

Ha már a forgalom forrásáról van szó, arra is van kimutatás, és ott is találtam érdekességeket.

Atekintetben mondjuk nem ért nagy meglepetés, hogy a forgalom nagy része a Facebook-ról származik, lévén a törzsolvasók onnan értesülnek egy-egy új postról. A Google-os keresés sem nagy meglepetés, mint már korábban néztük, onnan jön a potyaforgalom. A GrafUrtól származó forgalom már meglepett, nem is tudtam, hogy kitette a linkem az ajánlóba, azóta viszonoztam a gesztust :D (Közhírből kollégám, ő is jófajta blogot vezet) Érdekes még a sorban következő domar.ru, amely szerintem a vírusterjesztésnek egy új fajtája, ugyanis fogalmam sincs, milyen okból linkelne ide egy orosz oldal, viszont (mivel a blogíró kíváncsi), rákattintottam, és egy nagyon gyanús oldalon találtam magam, ahol nem is időztem sokat ezután. Van még tunéziai és német google, és mégegy ismeretlen oldal. És ha szóba kerültek a nemzetiségek:

Nem tudom, az orosz megkeresések a fent említett gyanús oldalról származnak-e, mindenesetre van félig orosz származású olvasóm, nem is egy! Ugyanígy volt kinek elszámolnom a mostanra már eltűnt írországi oldalletöltéseket. Románia, Németország és Tunézia kapcsán már nem tudok kire gondolni. Ami az Államokat illeti, arra is van tippem. Végül pedig a bevezetőben firtatott megtekintési módok:

A világ nagy része lángoló rókán böngészik, nincs ebben semmi meglepő. A Chrome a szilárd második, mögötte kullog az Internet explorer, végül pedig a hipster böngészők: az Opera és a Netscape. Oprendszerek tekintetében toronymagasan vezet a Windows (hiába, ezen a piacon tökéletesen működött az elsőként érkező egyeduralma), utána Linux, mögötte az Apple fanboyok és fangirl-ök, az utolsó helyen pedig nem is tudom, mi áll... Google a barátom, most már tudom. És itt megint nem szerepel két érdekesség, amely korábban leolvasható volt: megtekintések Androidról és iPadről (igen, az iPad-et is tudom kihez tenni :D) Már csak ezért is jó, hogy a blog optimalizálva van telefonos megjelenítésre is, hogy tényleg akárhol, akármikor olvashasd "A Közlekedésmérnököt"! :D

Áttekintés a Blogról I.

Kedves olvasóim! Amikor az újságíró túl lusta ahhoz, hogy kitaláljon cikkötletet, interjút készít. Amikor pedig a blogger túl lusta, hogy valami érdemleges témát találjon, összegzi a blog statisztikáit. Nézzük tehát, hogyan szerepelt eddig a Végzet Mérnökei!

Elsőként egy kis történelem: a blogot 2011 március 31-én hoztam létre, de korántsem áprilisi tréfaként. Nevét egy első félévbeli órán készült margórajzról kapta, az első szülinapon majd felfedem, mi is áll a dolg mögött. Az eredeti elképzelés akkor egy személyes blogról szólt, ahová kötetlenül, bármiféle nyomás nélkül írhatok a kis életemről, legyen az a BME kampuszának kerítésén innen, vagy túl (ahogy az a szlogenben is olvasható, igaz, a kerítést kivettem belőle később, mert bár úgy precíz, jelmondatnak elég körülményeskedő). Szóval ekkor indult a blog, természetesen 0 törzsolvasóval. Csináltam egy egész jelentéktelen mértékű beharangozást Facebook-on, és mivel akkor még nem volt a facebook-kal integrálva a blog, a törzsolvasóimról csak a beépített Google-os feliratkozásról tudhattam. Az első három előjegyző olvasó hamar meg is jelent (mondanom sem kell, mindannyian az ismeretségi körömből). A loggal párhuzamosan egyébként rögtön létre is hoztam a Facebook oldalát (a BKV-figyelő és Sanyi a bagoly mintájára), mert tudtam, hogy így lehet fenntartani az olvasóközönség érdeklődését. Ha ugyanis van simán a blog önmagában, és állandóan nézni kell, mikor van újabb bejegyzés, egy idő után mindenki megunja. Ha azonban a blogon közvetlenül lehet lájkolni azt, csak egy kattintásba kerül, és az olvasó máris látja a saját facebook falán, ha új bejegyzés jelenik meg. Így verejtékes munka árán sikerült kiderítenem, hogy lehet tisztességes RSS feed-et beállítani a Facebook oldalra, kiraktam a blogra a facebook közösségi modult, végül pedig egy okos olvasói javaslatra külön-külön lájkolhatóvá tettem minden postot (ha az olvasó lájkolja, rögtön megy is ki az üzenőfalára, ilyen úton is számtalan olvasóm lett már).
Na, de ne siessünk előre: a Facebook-integráció után megugrott az előjegyzők száma, mindenki előbújt a bokorból, és lájkolt. Az olvasószám sokáig a 20 környékén tengettlengett, aztán jött az október, és elkezdtem a Köki terminál ügyével foglalkozni. Ekkor többször is szerepelt a blog a Köki blogon, ahonnan özönvízszerűen jöttek az új, már ismeretlen olvasók. Ekkor kezdtem látni, hogy az eredeti koncepció már nem működőképes, mert az új olvasókat már egyáltalán nem érdekli az én kis életem, ők a világra kíváncsiak "a közlekedésmérnök" szemével (ahogy azt a Köki blog aranyosan megfogalmazta, mintha én valamiféle etalon, vagy legalábbis szakértő lennék :D) De a koncepció más szempontból is átalakult: bár igaz, a legeslegelső post a közlekedésautomatika laborban tett látogatásról szólt, azóta a "Túl" címkés postok több, mint kétszer annyian vannak, mint az "Innen" címkések (aki nem tudná, ez mit jelent, lesse meg jobb felül az Ars Poeticát). Ekkoriban kezdtem gondolkodni a személyes blogom újraindításán, hogy a személyes vonatkozást máshol folytathassam, ezt a blogot pedig megtarthassam a félig-meddig az olvasók által ráhúzott "A mérnök megszólal" sémában (bár nem győzöm hangsúlyozni, nem vagyok más, mint egy mérnökhallgató egy billentyűzettel :D). Később a blog (egyik cikke, direkt link a blogra nem volt) megjelent a BKV-figyelőn is, a(z akkor még) Ferenc körúti metróállomás balesetveszélyes peronjával kapcsolatban (amelyen fájós lábbal egyszer majdnem hasra estem). A figyelő a bejegyzést és a képet emelte át, és csodával határos módon egy héten belül a BKV kijavította a burkolat hibáját. Igaz, nem a bloggal kapcsolatos, de másik hasonló történet a kispesten gazdátlanul, karbantartás nélkül álló toronydaru témája. Balga módon nem a blogra írtam róla, hanem elküldtem Gál Misinek a Budapest-figyelő blogra témajavaslatként, aki azután forrásmegjelölés nélkül ki is tette a blogra. Ennek hatására pedig az Index és az MTI is foglalkozott az üggyel, bár sajnálatos módon a toronydaru gémjét azóta is vígan fordítgatja a szél a volt Stefánia-gödör fölött.
Szóval így van a blognak most 70 rendszeres olvasója, ebből 40-en ismerőseim. A többi statisztikáról a holnapi bejegyzésből értesülhettek.

Mi van, ha leáll a BKV?

Tudom, menjek a fenébe, már a hetente írást sem tartom be. De amint vége a vizsgaidőszaknak, és újra járni kezdem a várost, és érnek imputok, lesz téma is, tessék megnyugodni. Hogy egészen őszinte legyek, most sem írtam volna, de annyi fórum harsogja kétségbeesetten a BKV kérdését, hogy muszáj megvizsgálni mérnöki szempontból.
Kezdjük kicsit távolabbról: szerintem már mindenkinek egyértelmű, hogy a világ valamilyen csúcsesemény, nagy változás előtt áll, mivel jelenlegi struktúrájában széthullóban van. Régen az év eseménye volt mondjuk a sri lankai tsunami, ma viszont minden egyes napra jut valami (legyen az államcsőd, leminősítés, diktatúra bukása, skót függetlenségi népszavazás, és még sorolhatnám). Ebből a lényeg: a világ változik, méghozzá elég gyorsan. Gyorsabban, mint ahogy az emberek ezt követni, megszokni tudnák.
Az a réteg, amelynek a tömegközlekedéssel egyáltalán dolga van (tudom, hogy "közösségi közlekedés", de kifejtettem már, hogy Budapesten ilyen nincs :D), az a jóléti társadalmak lakossága. És most jóléti alatt nem olyan országokra gondolok, mint Svájc, hanem az olyan országokra, ahol érvényesül az "olyan nincs, hogy nincs" elv. Fejtsük ezt ki például Magyarországot nézve: ismeretes ugyebár, hogy az ország a II. világháború után orosz megszállás alá került, és ott is maradt egészen az 1989-es rendszerváltásig. Az ezalatt uralmon lévő vezetés politikájának egyik sarokköve volt a jólét illúziójának megteremtése. Ezért van az, hogy sok idősebb ember manapság is visszasírja az "átkost", még akkor is, ha annak idején hitelből csilingelt a villamos, hitelből lógott a kolbász a hentesnél, hitelből ették a gulyáslevest a Tomi ebédlőasztalon a panelben. Hitelből építettek jóléti (vagy akkor inkább már dzsentri) társadalmat Kádárék. Aztán elmentek, és hátrahagyták a feketelyukként örvénylő államkasszát, amit azóta csak tágítani sikerült az újabb és újabb hitelek felvételével. Mellékesen megjegyezve: a 85 GDP%-os adósság, amit mindenhol emlegetnek, az a tartozásunk KAMATA! Az összeg, amely emögött van... maradjunk annyiban, hogy nagy. Na, de ha sokat beszélek még erről, valamit biztos rosszul mondok, mint a jó mérnökember, én sem értettem soha a gazdasághoz.
Ebből az egészből pedig azt akartam kihozni, hogy a magyar, azon belül is a budapesti nép megszokta, hogy minden van, aminek lennie kell: olyan nincs, hogy nincs! Ezért is sztrájkolunk ennyit: nem látjuk be, hogy van, amikor egyszerűen nincs miből adni. De mivel a világ ennyire széthullóban van, ebbe természetesen beleértve Budapestet is, lassan szembesülnünk kell vele, hogy igenis van. Igenis van olyan, hogy nincs.
Utánagugliztam feltételezésemet alátámasztandó, és mindenhol egy őszi önkormányzati törvénymódosítás bukkant elő, amely kifejezi, hogy a közösségi közlekedés a helyi önkormányzat feladata. Próbáltam azt is kideríteni, hogy kötelező jellegű feladata-e, de azt már nem találtam. Ez fontos ugyanis, mert például a légtéri fordalomirányítás kötelező jellegű állami feladat, tehát annál tényleg olyan nincs, hogy nincs. Viszont ha a városi tömegközlekedés nem kötelező jellegű önkormányzati (és nem is állami) feladat, akkor (bár igaz, összeomlik az ország gazdasága, ha a főváros megbénul) megteheti a polgármesteri hivatal, hogy széttárja a kezét: ez van. Ha a tömegközlekedés biztosítására mondjuk vonatkozna egy olyan passzus, mely szerint (a főváros esetében) ha az önkormányzat nem tud gondoskodni róla, az állam kell biztosítsa, akkor sem lenne messze olyan értékű helyettesítés, mint teljes üzem esetén. Tudom, sok a "gondolom" és a "talán", de most nincs időm rendeleteket túrni, csak a lehetőségeket vázolom.
Valamelyik gazdasági tárgyamon (meg nem mondom már, hogy gimis gazdaságismereten, vagy egyetemi menedzsmenten) hallottam, és azóta is gyakran mondom, hogy "állami vállalat nem mehet csődbe". A BKV téma korábbi fázisaiban ezért legyintettem mindig, mondván eddig sem volt egy aranybánya a cég, de eddig sem hagyták bedőlni. És most is szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban, hiszen ha hagyják megbénulni a fővárost, az (ha jól emlékszem) napi 14 milliárd forintnyi kiesést jelentene a magyar gazdaságnak. És most, hogy ilyen jól áll az ország, ez nem lenne szerencsés.
Mindenesetre ha valóban leáll a BKV (csak, hogy a címben említett kérdést is megválaszoljam), két dolgot tudok elképzelni. Vagy a magas prioritású vonalakat (metrók, négyeshatos villamos) megtartják, a külvárosiak pedig jussanak be a nagyobb közlekedési csomópontokig, ahogy tudnak (a gyalázatosan szegényes P+R hálózat mellett ez érdekes lesz), vagy pedig tényleg szó szerint leáll a BKV ahogy van, és akkor a már amúgy is túlterhelt közúti infrastruktúrát elözönlik a munkába igyekvők, és szó szerint beáll a város. Ez utóbbit nem szeretném megélni, úgyhogy reménykedjünk az "állami vállalat nem mehet csődbe" mondat igazában.
Tarlós (bírom a nyilatkozatait) az Info rádiónak adott nyilatkozatában felvázolt mégegy lehetőséget: "Megoldást jelentene még, ha pénzjegynyomdát nyitnánk a városháza alagsorában, de erről a belügyminiszter úr lebeszélt."

Biztonságilag ÚjraÉrtékelni Kéne

Az emberek mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak a számoknak, még akkor is, ha azoknak ők maguk adtak ekkora szerepet. Amikor ugyanis december 31-éről január 1-re éjfélre vált az óra, az évszám megváltozik. Ettől azonban még ugyanazt az oxigént szívjuk, a Föld ugyanúgy a Nap körül forog, a problémáink ugyanazok maradnak. Csupán egy új (később történelmi) korszakba lépünk. De most hagyjuk a filozofálást, nem is erről akarok írni, hanem magáról a szilveszterről.

Kezdjük azzal, hogy nem vagyok nagy rajongója. Jópofa, amit ünnepel, egy új lélektani korszak kezdetét, csak az nem tetszik, ahogy ünnepli. Valamikor régen, (MIB terminológiával élve) amikor még mindenki szentül hitte, hogy a lidérceket el kell űzni, ilyenkor hangoskodni, durrogtatni volt szokás, hogy az újév érkeztekor ezek az ártó szellemek már hetedhét határon túl járjanak. Ez maradt meg az újkorra, kontextusától teljesen megfosztva. Az ok tehát megvan, a létjogosultság elfogadása számomra viszont nehézkes.
Racionális gondolkodó lévén egy bizonyos pont után sokkal előrébb helyezem a biztonsági protokollokat, mint a hejehuját. És az, hogy bármilyen részeg jöttment hülyének kiadnak potenciálisan életveszélyes robbanóanyagokat a leglazább biztonsági előírások mellett, számomra elfogadhatatlan. Persze, mondhatjuk, hogy részegen egy forró vasalóval is lehet gyilkolni, de azért a körülmények nem azonosak. Tudjuk ugyebár, hogy az egység sugarú felhasználónak mindent szájba kell rágni, és még sokszor úgy sem sikerül a termék rendeltetés szerinti használatát szavatolni. És akkor most képzeljük el, hogy ez a termék egy 16 csöves tűzijáték. El sem kezdem sorolni, hány ponton mehet félre a dolog. Szilveszter napján utálok a legjobban az utcán lenni. Akármikor közlekedem 31-én, a tarkómon érzem a szétrobbanó petárdák darabjait, lelki szemeim előtt látom a gellert kapott tűzgolyókat. Háborúban áll ilyenkor a város. A Vörösmarty téren például szabályszerűen életveszélyes lenni, a tér közepéről indítja ugyanis mindenki a ki tudja, hol készült és mennyire legálisan szerzett tűzijátékait. A petárdázókról nem is beszélve. Petárdázik boldog, boldogtalan, annak ellenére, hogy 1: olcsó játék tudjuk kiknek, 2: eleve tilos.
Számokban összefoglalva az idei szilveszter: 5 sérülés, 8 lakástűz, 400 köbméter szemét, 550 mentőautó készenlétben és megtelt toxikológia (Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai toxikológia szóvivője idén is poénkodva számolt be éjszakai "pácienseikről", nagy forma az az ember :D). Semmi rendkívüli nincs ebben, mondhatni átlagos. Inkább az a furcsa, hogy nem több a sérülés, hogy a "részegek valahogy mindent megúsznak" elv itt is érvényesül. És mázli ez, nem körültekintés: ismerősöktől is hallottam már majdnem lerobbant kezekről. Mázli azért is, mert amikor a világ süllyedő tendenciájától megcsömörlött nép elveszti gátlásait, és átadja magát a féktelen züllésnek, a Darwin-díj elnyerésére a választék eléggé kiszélesedik.
Lényeg, hogy a szilveszter és a józan ész konfliktusa mindig lenyűgöz, de a többség szereti, szóval maradjak csendben. A 2012-világvége vonalról majd egy másik bejegyzésben ejtünk szót, most, mivel számtalan ismerőstől hallottam, hogy a 2011-es év ritka rossz volt számukra:

Sokkal jobb évet kívánok 2012-re, mint az előző volt, a blog teljes szerkesztőségének nevében! (höhö)