Jellegtelen plázák

Na lássuk, mit lehet kihozni ebből a kb. 2 mondatos témából. Az alap felütés az, hogy a plázákból mi marad meg az embereknek. A belsejük! Főleg a boltválaszték és az elrendezés, de esetleg még a burkolatok színe, anyagválasztás is. Például, hogy a Westendben sötétebb színű a padló, míg az Allé mennyezetén a fehér dominál, a Köki plafonján cikkcakkos fények futnak, a Mammut meg úgy összességében bézs. De egy valami van, amire még a szemfülesek sem fordítanak nagy gondot: mégpedig az, hogy hogyan is néznek ki ezek a plázák kívülről.

Ezt a témát még az előző eonban annak hatására találtam ki, hogy belegondoltam, fogalmam sincs, hogy néz ki a Westend kívülről. A tudatomban annyira össze van olvadva a Nyugati pályaudvarral, ami pedig magára vonzza a figyelmet, hogy az egyetlen stílusjegy, amelyet fel tudtam idézni, a Váci útra néző, küllős vonatkereket utánzó ablak volt. És ez ma sem nagyon van másképp.

A leginkább talán akkor figyeljük meg  a plázákat kívülről, amikor karácsonyra fel vannak díszítve. A legtöbb pláza ízlésesre csinálja legalább a külső dekót, de a Köki terminál a szerencsétlenség egészen új dimenzióit feszegeti évről évre a karácsonyi szmájlijaival és a homlokzatra felhevenyészett egy db. égősorral.

De szerintem van még valami, ami miatt ilyen nehéz elkülöníteni egymástól a plázáka külsőépítészeti szempontból. És itt alakul kicsit ördögi körré: a tervező tisztában van vele, hogy a plázának a beljese számít, a nagy boltterek, az elrendezés, ezért az épület mérete és alakja eleve funkcionálisan alárendelt a belsőnek, tehát adott egy otromba, szabálytalan alakú épület, amelyre az emberek úgysem figyelnek. Akkor meg mit törje magát? Megcsinálja a külső borítást vöröstéglásra, vagy szürkére, esetleg a kettő kombinációjára, és el van intézve. És a legtöbb pláza valóban ilyen kívülről. De persze vannak akkukktojások is, mint pl a CET / Bálna, amely kifejezetten szép belülről (és kívülről sem annyira ronda).

A cikk írása közben gyorsan végignéztem Street view-n a nagyobb budapesti plázákat, és tán még az Arénáról a legnehezebb nem tudni, hogy néz ki, mivel a semmi közepén van és hatalmas.

Születésnap - Vélemények

 Csak most csapok a homlokomra, hogy a blog szépen, csendben elmúlt már 3 éves is, és én erről teljesen megfeledkeztem. Úgyhogy akkor az újabb mérföldkőt elhagyva elárulok egy - tán nem annyira meglepő - szakmai titkot arról, hogy miért írok bizonyos témákról, és másokról meg miért nem.

Most, hogy lezajlott egy újabb választás, és kicsit megint egymásnak eshetnek az emberek, megint megfogalmazódott bennem egy dolog a bloggal kapcsolatban, amelyet eddig kimondatlan alapelvként követtem, és ezután is így tervezek tenni. Soha nem fontolgattam komolyan, hogy írjak az igazán rázós kérdésekről (és a politikát még ide sem venném, mert az egészen kishal azokhoz a nagy témákhoz képest, amelyek még nemzeteket is képesek egymásnak ugrasztani), mint például a vallás, az abortusz, vagy a melegjogok. Természetesen nekem is van véleményem ezekről, amelyeket - ha témaként felmerül egy magánbeszélgetésben - természetesen ki is fejtek, de a mai világban, ebben a fene nagy vétokráciában egy olyan médium nem engedhet meg magának véleményeket ilyen kérdésekben, amelyek élesen megosztják a társadalmat, mert egy ilyen cikket olvasva az olvasók fele azonnal elpártol az írótól. A Végzet Mérnökei (az évek során) szakmai bloggá alakult, amely főleg olyan írásokat közöl, amelyek a laikus, de közlekedés iránt érdeklődő embereknek a legérdekesebbek. A hozzáértők pedig a cikk nyomán értekezésben, vagy a cikkekel kötekedésben kiigazításában lelik örömüket. Nem bánom, mert a közlekedés egy olyan terület, amelyről nem csak véleményem, hanem már valamicske szakmai tapasztalatom is van, ezt szívesen megosztom. De a lényeg, hogy széles közönséget szeretnék megszólítani, és ez semlegesség nélkül nem megy.

Az, hogy olyan kérdések mellett, vagy ellen álljak ki, amelyeken az én meggyőződésem egyrészt nem változtat, másrészt pedig ez baltát vág az ismeretségeimbe, barátságaimba, egyszerűen nem éri meg. Mert bár igaz, hogy valakihez hozzátartozik a véleménye is, személyiségének teljes képét a nézetei nélkül nem lehet kialakítani, vannak olyan dolgok, amelyeket egyszerűen fölösleges megbeszélni. Példával élve: ha egy ismerősöm például fajgyűlölő, akkor az... valószínűleg eleve nem az ismerősöm. Viszont ha ő imádja a Blurred Lines c. számot, én pedig kiszerelem a tápkábelt a rádióból, ha meghallom, azzal együtt tudok élni. Nyilván a fent említett témák kicsit fajsúlyosabbak a zenei ízlésnél, de én ott húzom meg a határt, ahol még nem köthető közvetlenül hozzám a véleményem (olyan szempontból, hogy a másikra kihatna). Nem is biztos, hogy ezt jól meg tudtam fogalmazni, de azért remélem, érezhető, amit kommunikálni szerettem volna.

És akkor ennek jegyében a következő írás (végre valahára) a jellegtelen plázákról fog szólni, utána pedig egy nagy, tisztázó poszt arról, hogy mi is az a BKK. Tudom, volt már egy, de az emberek továbbra sem tudják.

A BuBi bringák

A legutóbbi hétvégén volt alkalmam kipróbálni a majdani BuBi kerékpárjait a Rákóczi téri bemutatón, melyek külön erre a célra készültek a Csepel gyárban. A bringák a biztonság és az univerzalitás jegyében készültek, azonban néhány aggályom és félelmem velük kapcsolatban. De nézzük sorban!

A bringák megjelenése élénk zöld, bár nem annyira, hogy bántsa a szemet. Inkább talán "friss zöldnek" nevezném. Még mielőtt felültem volna egyre, meggyőződésem volt, hogy nehéz, lomha jószágok, egyrészt elnézve a váz méretét, másrészt tudva, hogy elég sok biztonsági extra van rajtuk. Felülés előtt kíváncsian vártam, milyen könnyű a nyergen állítani, de örömmel láttam, hogy eléggé. Az ülés rúdjának megszorítását csatos szorító végzi, amely (az eddig használtakkal ellentétben) tartja is a nyereg magasságát, nem hagyja lecsúszni. Mégis könnyen oldható, szorítható. A nyeregrúd továbbá meg van számozva (hat fokozat biztos meg van jelölve, tovább nem néztem), így elég csak egyszer beállítani a magasságot, aztán megjegyezni a számot későbbre. 

Miután felültem, az első furcsaság, amelyen megakadt a szemem, a csengő volt. Biztos én vagyok lemaradva, de ilyet még nem láttam: végtelenített gyűrű veszi körbe a csengődóm alját, azt tekerve lehet csengetni. Egyszer sem használtam forgalomban, nem tudom, jobban kézreáll-e, mint a nyeles, vagy a rugós pöckös kivitel, de biztos oka van, hogy ilyennel szerelték a bringákat. De ha már biztonsági felszerelésekről beszélünk: gondoltam volna, hogy tükröket is kapnak a bringák, ha egyszer a biztonság zászlóshajóiként reklámozták azokat. Gondolom, azért nem került rájuk, mert a tükör törékeny, és itt a vandálbiztosságon is nagy a hangsúly. Bár később még visszatérek erre. Egy csinos kis parabolatükröt viszont krómozott fémből, vagy akár foncsorozott műanyagból is el lehet készíteni, így lehet, hogy egyszerűen csak költségbeli megfontolás állt a háttérben. Persze, bringára nem feltétlen szükséges a tükör, az enyémen sincs, de lehet, hogy nem mindenkinek forog úgy a feje, hogy minden művelet előtt egy 360°-os panorámát felvegyen maga körül.

 Az első pár métert megtéve egyértelműen éreztem, hogy a bringa irányítása bizonytalan. Persze, akármikor ismeretlen kerékpárra ül az ember, meg kell szoknia a váz méreteit, a kormány csapágyazását, stb. És nem tudom, hogy csak a magánnyomorom-e, így kezeljétek személyes észrevételként, de később 3 dologra vezettem vissza a bizonytalan úttartást.

1. A kerekek tömörek (vagy szivacsbetétesek, vagy tömör gumi, mindkettőt hallottam már, de megtapogatva az előbbire tippelnék), aminek következtében az ellenállásuk nagyobb, illetve nem tudom, képzeltem-e, de az oldalirányú merevségük sem olyan, mint egy fúvott keréké.
2. A kormányrúd a markolatokhoz képest alacsonyan van csapágyazva, ez eléggé különbözik a hegyibringáktól (mint amilyen nekem is van), ez gondolom, csak megszokás kérdése.
3. Viszont különösen zavarónak találtam, hogy az elülső kosarat nem a kormányrúdhoz, hanem a váz elejéhez rögzítették, így amikor fordítom a kormányt, a kosár nem mozdul, ezzel elvéve azt az optikai feedback-et, hogy egységnyi kormánykitérítéskor mennyire fordul a bringa. Eddig nem voltam tisztában vele, de úgy tűnik, a perifériás látással észlelt mozgásbeli ellentét elég zavaró ahhoz, hogy az ember minden mozdulat után túlkorrigáljon.

A városban megtett két órás túra során azért csökkent a bizonytalanság, de még a végére is kicsit idegennek éreztem a friss zöld bringa irányítását.

Egyébként látszik is, hogy a kerekek tömörek, mert ahol a szelepnek kéne lennie, semmi nincs. Az elején feltűnt továbbá, hogy a kerekeken csak egy borostyánsárga küllőprizma van, de utána azt is észrevettem (és meg is erősítették a Magyar Kerékpáros Klub munkatársai), hogy a kerékkülsőn fényvisszaverő "reflexcsík" fut körbe, amely még sokkal jobb is, mint egy prizma (a fehér csík a KENDA felirat fölött). Ha már kerék: a bringa fékezéséről elöl-hátul dobfék gondoskodik, a lámpákat pedig agydinamó hajtja. Három fokozatú váltó is van a következő állásokkal: 1 (hegymenet), 2 (normál), 3 (országúti). És bár Shimano gyártmány, ahogy az én bringámé is, a váltási irány pont fordított a kettőn. Így előfordult, hogy nagy sebességnél országútiba akartam kapcsolni, de hegymenetbe tettem helyette. Érdemes odafigyelni.

És akkor itt jön az, ami valószínűleg csak az én szememet böki: nem tudom, mikor, de a BuBi-t egy idő után MOL BuBi-ként kezdték emlegetni, ami elég egyértelműen azt jelenti, hogy a MOL beleöntött egy kazal pénzt a neve szerepeltetéséért cserébe. Nem ez lenne az első példa, hogy nagy cégek az érdekeikkel ellentétes célt támogatnak (például a McDonald's az olimpiát), engem az zavar, hogy nagyon erőltetett szaga van ezt a rendszert MOL BuBi-nak hívni, amikor egyszer a BKK terméke, az honosította meg a koncepciót, dolgozta ki, valósította meg (tudtommal). Ha a MOL pénze nélkül nem jöhetett volna létre, akkor persze, éljen a magyar olaj, attól még fura.

Na, és akkor beszéljünk a félelmeimről: minden közhasználatú tárgynál elsődleges szempont (vagy legalább is az kéne legyen) a vandálbiztosság. Kíváncsi voltam, a Bubringák esetében ez hogy valósul meg. Ugyanis sajnos már látom magam előtt, ahogy ezek a bringák az első negyedév után felhasogatott nyereggel, összefirkálva, hiányosan búslakodnak a dokkoló állomásokon. Egyik állomás sincs még bekamerázva, remélem, azért be lesznek. Így legalább a leállított bringákat nem éri rongálás. Ettől függetlenül amint elvisznek egyet, becsületjátékká alakul megint csak a dolog. Bár a kölcsönzés konkrétumairól még csak részletes tervek vannak, szerencsére elég biztosan azonosítható lesz, hogy ki vitte el melyik bringát, így a felelősségre vonás is könnyebb.

Ami a rendszer használatát illeti: a konkrét folyamatot, egy bringa kölcsönzésének lépéseit nem tudta elmondani nekem senki a bemutatón, így azokat majd később írom meg (bár igaz, csak az MKK embereit kérdeztem, a BKK-sokat nem).

Szóval virágzik Budapest, és a BuBi is csak egy újabb virág az újdonságok mezején. A rendszer kb április végére, május elejére élesedik az önkéntesekkel végzett tesztet követően. Kíváncsi leszek!