A BKV-s Volvóknál azonban az engedélyezés után az utas hiába nyomkodja a leszállásjelzőt (ha uram bocsá' későn tért észhez), az ajtó nem nyílik. Így vagy lesz valaki, aki kívülről kinyitja neki, vagy átmegy egy másik ajtóhoz, ahol még időben jeleztek, vagy a sofőr szemtanúja az utastérben zajló kálváriának, és kinyitja az összes ajtót. Vagy az utas fennmarad a buszon. Amiért viszont az elején nem egyértelműsítettem, hogy ez tervezési, vagy beállítási hiba-e, az az, hogy régen az ajtón található leszállásjelzők mellé volt matricán írva: "Megállás után a leszállás
Lehet mondani, hogy aki nem jelzett, magára vessen, de a tömegközlekedési eszköz tipikusan egy olyan dolog, amelyet bolondbiztosra kell tervezni. Mégpedig azért, hogy a legrosszabb képességű "rendszertényezők" szerepelése mellett is hatékonyan működjön a rendszer. Ez a szépsége a közúti közlekedéstervezésnek: sosem tudhatjuk, kire tervezünk. A közút mindenki előtt nyitott, nem csak magasan képzett rendszeroperátorok tevékenykednek benne, mint a vasúton, a vízen, vagy a levegőben. Kicsit olyan, mint automatizálni egy krumpliszortírozó gépsort. Ahány krumpli, annyi alak, és mindenre fel kell készülni.
Ui.: üdvözlöm a Köki blog nyomán érkezett új olvasókat! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése