2012. június 28., csütörtök

Amcsik és autóik

Nem kell Amerikába menni, elég csak bekapcsolni a tévét ahhoz, hogy az ember észrevegye: az államokbeli autók merőben mások, mint az európaiak, vagy inkább úgy mondom: mint a világ többi részén. De az is remek szemléltetője ennek, amikor egy tengeren túlról idetévedt példányt fedezünk fel a budapesti forgalomban. Szemünk sarkából is észrevesszük, és rettentően kirí környezetéből. Nézzük, miért is lehet ez!
A személyi autózás bölcsőjének egyértelműen az USA tekinthető: emlékszem még arra a képre a törikönyvemből, amelyen egy paraszt család ült egy tető nélküli Ford T-modellben, alatta pedig a felirat: minden család számára elérhető volt az automobil. Ettől alakult annyira máshogy az amerikaiak és az autók viszonya. És azt kell mondjam, inkább kárára, mint hasznára vált ez a kapcsolatnak: messze túlsúlyban van az autóhasználat, és messze nem veszik elég komolyan a vezetést. Vannak államok, ahol már 15 évesen lehet jogsit szerezni. Na meg aztán ott van az automataváltó elterjedtsége is. Ijesztően sok amerikai nem tud mit kezdeni egy kéziváltós autóval, és egyenesen kuriózumnak számít, ha valaki "drives stick". Szóval ezekből adódóan az amerikaiak számára a vezetés nagyjából a gyaloglással ér fel (gyakoriság, és komolyság szempontjából), csak persze sokkal kényelmesebb.
Azt, hogy maguk az autók miért mások, nem tudnám megmondani. Biztos közrejátszik valamennyire a korábban már többször is tárgyalt "olyan nincs, hogy nincs" effektus: mindent túlbiztosítani, mint méretben, mind teljesítményben. Példaként nézzük a kedvenc autómat, a Ford Crown Victoriát! Talán mondanám, hogy a leggyakoribb autó az államokban, lévén dominánsan használják mind hivatali autóként, mind taxiként. 2 méteres szélességével és 5,3 méteres hosszával joggal nevezhető csatahajónak, habár a régi Cadillac-ek mellett azért elbújhat. 4,6 literes V8-as motor hajtja (négy egész hat literes lökettérfogat!! Nálunk a 2 is soknak számít már), és mindez miért? Hogy Mr Johnsont New Yorkban az 5. sugárúttól a 7.-ig repítse. De még a rendőrautók esetében is túlzás.
Végül pedig a legérdekesebb eltérés: Amerikában nagyon nagy hagyománya van a specializált autógyártásnak. A legismertebb példák: tűzoltóautó, taxi, "step van (2. kép)", mentőautó, szemetesautó. Míg nálunk  ezt a nagy autók esetében sorozatgyártott alépítményre szerelt speciális felépítménnyel oldják meg (szemetes, tűzoltó), a kisautóknál pedig egyszerű, kis átalakításokat végeznek (mentő, rendőrautó, taxi), addig Amerikában kimondottan erre a célra gyártják a járműveket. És ez egy olyan filozófia, amely a "van elég" elvére épül, amely kimondja, hogy megtehetik, hogy olyan járműveket gyártanak, amelyek csak az adott célra jók, mert marad még bőven mellette másmilyen is. Ha nálunk megnézünk egy szemetesautót, egy sima Mercedes, vagy Rába, vagy Steyr teherautó, amely kapott a hátára egy MUT felépítményt. Ha megnézünk egy kintit (3. kép): hatalmas villa emeli a konténert az orrától a hátába, jobb oldalán különleges, álló pozíciójú vezetőállással van felszerelve, hogy a járműkezelő könnyebben tudjon ki-be szállni, húzogatni a konténereket. De ugyanez van a step van-okkal is: mindkét oldalán húzóajtó, hatalmas raktér, amely a vezetőfülkéből is elérhető. (Ez egy seattle-i UPS furgon, a magyar UPS átalakított Mercedes Sprintereket használ, bár elég erősen érződik az amerikai hatás: ilyen nagy dobozt senki más nem rakott még furgonra nálunk).
A mentőautónak szintén nagy doboza van hátul, amelyben rendesen helyet tud kapni minden, na és persze nem is beszéltünk a motorikus teljesítményről, és a megkülönböztető jelzésekről. Míg a magyar rendőrautók közönséges Skodák és Opelek (széttaposva, persze), addig az amerikaiak direkt erre készültek. Tolóütközővel az elejükön, keresőreflektorral az A oszlopon, na, meg persze stroboszkópos villogóval elöl, hátul, felül. A tűzoltók és a mentők is fényárban úsznak, míg a magyarok csak szerényen villognak. És utolsó példaként az iskolabusz is remek példája az "olyan nincs, hogy nincs"nek: olyan nincs, hogy a gyerekek veszélyben legyenek. Szabványosított sárga szín, padlómagasság, vészkijárat, ablakok, figyelmeztető villogók, természetesen V8-as motor, bal oldalon kihajló STOP tábla, a lökhárítón kihajló terelőkorlát, figyelmeztető felirat: ezek az iskolabuszok gördülő erődök. Nálunk ugyanez egy Ikarus egy "gyerekszállítás" táblával a hátsó ablakban.
Szóval ilyen téren gyökeresen más a gondolkodása az Államoknak, mint a világ többi részének. Ott van elég, ott van miből, és ott nem is lehetne már másképp. Bár, mostanság kezd elfogyni a jólét mögül a fedezet, és lassan átváltoznak gentry-kké (?)...

2012. június 20., szerda

A Moszkva sétahajó

Aki már legalább egyszer sétált a Duna mellett Budapesten úgy, hogy közben nem volt csukva a szeme, biztos találkozott már azzal a hajótípussal, amelyről most egy kicsit szó lesz. A budapesti hajózó állomány elég tekintélyes részét ugyanis ezek az igencsak retró sétahajók teszik ki, amelyek egyébként közel is állnak a szívemhez.
A MAHART honlapján, a típust jellemző tömör, de annál informatívabb leírásból megtudhatjuk, hogy a hajók (becsületes típusnevükön R-51 és R-51E, a gyártó számomra rejtély) fejlesztése 1965-ben indult (le sem tagadhatná, mindjárt mondom is, miért) a Szovjetunióban, és eleve nagy mennyiségben szánták exportra. El is árasztották vele (gondolom) a tagállamokat, tehát mi is kaptunk bőven. A hajókban eredetileg 2 db 150 LE-s motor dolgozott, melyeket később a MAHART a hazafiasság jegyében Rábákra cserélt, később pedig a gazdasági szempontok előtt meghunyászkodva Cumminsra. A 91-105 t vízkiszorítású hajók teste 5 mm-es acéllemezből, felépítményük 3-4 mm-es alumíniumötvözetből készült. 243 főt tudnak 24 km/h-val repíteni, szülőhazájukban 32 db működik még.
Na, de ennyit a száraz részletekről, most jöjjön a mustra. A hajó már első ránézésre masszívan eltér a többitől: nagyon meglepő, de a teste kecses! Igen, egy orosz gyártmányú valami kecses. Szokni kell a gondolatot. Vonalai egyenesek, a vízfelszínhez közel kezdődnek, és tökéletesen párhuzamosan követik is azt. Az orr szépen formált, a híd pedig az alak dinamizmusát követve ül az alsó fedélzet tetején, kicsit hátracsúsztatva. De ami miatt semmilyen igyekezete ellenére sem tudná eltitkolni, hogy a 60-as évek szülötte: a felső, nyitott fedélzet tetejét felfelé elkarcsúsodó V alakú oszloppár tartja, amely az összes létező, akkoriban készült amerikai autó motorháztetejét, na meg a magyar középületek bejárati ajtóit kilincsként díszítette. A hajón rengeteg üvegfelület van, tulajdonképpen úszó üvegpalotának is elmenne. A hajótest mélyen ül a vízen, mint egy kacsa, és legalább olyan könnyen siklik is rajta. Hátul pedig szépen, szögben levágva érnek véget az elemek, míg a hajónévnek is helyet adó lemezben futnak vissza a vízbe. A konstrukció egyszerű, de roppant légies, és milyen méltóságteljes! Az összes többi, mellettük horgonyzó hajó ócska halászbárkának tűnik árnyékukban.
Az már kevésbé szép látvány, ahogy a hajdan tekintélyes MAHART flotta tagjai lassan mennek át maszekba, hol átalakítva, hol csak átfestve, hol rozsdásodva. Van, amelyiket úgy átalakítottak, hogy csak avatott szem ismer rá. Régen például volt Nagymaros, Szob, Esztergom, Sződliget, Zebegény, Gönyü, és még sokáig sorolhatnám, hány város nevét viselte Moszkva. Mára csak 11 maradt állományban. 
De még a MAHART példányain is meglátszik a kor: a vastag acéllemezt minden hajón horpadások borítják, a sokszori újrafestés miatt árulkodóan megvastagodtak a szerelvények, és bizony ennek ellenére a rozsda is megkezdte hódítását rajtuk. Motorjuk (hang alapján legalábbis) rendben van, sőt, egész szépen muzsikálnak, és nem is nagyon füstölnek. 
 És a végére valami, amin mindig elmosolyodom: a MAHART flottás Moszkvákon van visszapillantó tükör! :D

2012. június 16., szombat

A BKK taxistervezete

Nyilván hallottatok a taxirendelet körül folyó szokásos hőzöngésről. Sem a gazdasági, sem a közlekedésszervezési oldalához nem tudok hozzászólni még, csupán azt látom, hogy meg lehet ezt csinálni brutálisan szigorú szabályozás mellett is működően (lásd New York). Amihez viszont most is értek már, az a design. A BKK előzetes tervként fekete autót mutatott be, mely az ajtók szélességében "át van kötve" sárga csíkkal. A színválasztás nem rossz, hisz könnyen kiszúrható, viszont a taxisok pl. kifogásolták, hogy a fekete autó nagyon melegedne. De a Metropolban olvastam kék-szürke színkombóról is, ami viszont siralmasan lehangoló lenne, és egyébként is, már foglalt a BKV által.
De én még a festés helyét is megkérdőjelezem. Ghánában például minden taxinak a kerékívpanele van élénk narancsra festve. Nem nagy felülete az autónak, gondolom könnyen leszedhető, mégis jól látszik. Plusz sokkal előnyösebb egy autó látványa szempontjából, ha vízszintesen hangsúlyos, és ettől hosszabb hatást kelt, mintha függőlegesen átkötözött sonkának néz ki. Egyébként érdekességként megjegyzem a ghánai taxiszabályozással kapcsolatban, hogy minden kocsiban kötelezően kell legyen kis porral oltó, viszont a műszaki kritériumokat nagyjából senki nem ellenőrzi: tulizó kerék, törött tükör, hiányzó biztonsági öv, minden belefér.
De a szirogú dresscode egy kicsit azért furcsa: ne feledjük, hogy a korábban említett New Yorkban a TLC (Taxi and Limousine Committee) azt is megszabja, hogy milyen márkájú autókból lehet választani, de ezt meg is teheti, hiszen ott a taxigyártásnak évszázados hagyománya van (sőt, eleve a specifikus járművek gyártásának, erről is fog többekközt szólni az amcsik és kocsijaik témájú jövőbeli írás). Tehát ott könnyű National School Bus Glossy Yellow (igen, ez a szín hivatalos neve, a 2. képen lévő taxi egy seattle-i példány, azért lehet narancssárga) autókat forgalomba állítani, ha eleve úgy jönnek ki a gyárból. Nálunk viszont ahány taxi, annyi fényezés, ha ezeket mind át kéne festeni... El sem tudom képzelni a költségeket és a többletmunkát. A ghánai megoldás megengedi az autó eredeti fényezésének megtartását, ez talán barátibb lenne az autótulajdonosokkal szemben.
De ti mit gondoltok? Hogy néznének ki jól a taxik?

2012. június 12., kedd

Biztonságos az F2E - állítja a GMF

Nem tudom, hányan emlékeztek még arra a 2011. szeptember 14-i bejegyzésre, melyben arról írtam, (látszólag) milyen kriminális állapotban van az F2E előadó. A dolog azóta is folyamatosan bosszantott, mivel idén különösen sok órám volt oda kiírva. Akárhányszor ott tartózkodtam, és remegett alattam a padló, megfogadtam, hogy amint hazaérek, kinyomozom, ki a felelős az épületek karbantartásáért, és kérdőre vonom. Ezt végül meg is tettem április 24-én, amikor is kiderítettem, hogy a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság (GMF) az illetékes az ügyben. Az (általuk "felindultságot tükrözőnek" nevezett) levélben megfogalmaztam aggályaimat, melyek közt a legsürgetőbb azt kérdőjelezte meg, hogy biztonságos-e egyáltalán az oktatás a teremben. Sokáig semmi nem történt, gondoltam, miért pont most működne a bürokrácia gépezete.
Ma azonban jött a meglepő fordulat: levelet kaptam a műszaki főigazgató-helyettestől, mely szerint az előadótermet statikai vizsgálatnak vetették alá, és nem találtak semmi rendelleneset. A felmérés összefoglalójából a következőek derülnek ki: az ügyemben eljáró tartószerkezeti szakértő és a neki segédkező műszaki ellenőr helyszíni szemlét tartott, melynek alkalmával "[...]felnyittattuk az előadóterem alatti búvótér lebúvó nyílását is." Ott megállapították, hogy az előadóterem padlózata alatt acélgerendás, téglaboltozatos, ún. "poroszüveg" födém található, melynek acélgerendái a Budafoki úttal párhuzamos falakon mestergerendákra fekszenek fel. Ezen gerendák támaszköze 7-8 méter, amely a szokásosnál nagyobb, tengelytávolságuk 1,40 m. A négytámaszú mestergerenda a homlokzati falra, illetve két db. köztes, öntöttvas oszlopra támaszkodik fel. "A poroszüveg födém acélgerendáira az előadóterem nézővonalát megadó másodlagos acélszerkezet támaszkodik, ez tartja a padozatot." A födémet jó állapotban találták, rajta alakváltozásnak nyomát nem fedezték fel, viszont a 86-os busz elhaladásakor ők is tapasztalták a rezgést. Erre magyarázat, hogy az F épületblokk 1902 és 1905 közötti építésekor "[...]csak teherbírásra méretezték a szerkezetet, a használhatósági (alakváltozási, lengési, stb.) szempontok még nem szerepeltek a tartószerkezettel szemben támasztott követelmények közt." Továbbá a tájékoztatóból kiderül, hogy a poroszüveg födémű szerkezeteknél ez szokványos, és például a K épületben is észlelhető jelenség (habár ott sosem találkoztam vele).

A felmérés végül két fő okot nevez meg az érezhető remegésre:
  • a szokásosnál nagyobb, 7-8 méteres támaszközt,
  • és azt a tényt, hogy a födémek nem egy fix talra, hanem önmagukban is mozgó mestergerendákra támaszkodnak föl.
Végül pedig megállapították, hogy mivel statikai veszély nem áll fenn, a fent vázolt jelenség kényelmi okból való megszűntetésére sem mód, sem szükség nincs, már csak azért is, mert a tünetek személyi megítélése erősen szubjektív.
Meglepődtem, hogy egyáltalán foglalkoztak az üggyel, hát még azon, hogy komolyan is vették. Bár igaz, "hivatalos" titulusommal szignóztam a levelet, remélem, egy mezei bejelentéssel is legalább így foglalkoztak volna, és ez nem csak amolyan BME-figyelő effektus a BKV, és annak figyelője mintájára.
Egy ilyen reakcióval már nem igen van alapom vitába szállni, hiszen korábban is mondtam, nem vagyok sem építő-, sem építészmérnök, mindössze a mérnöki józan eszem tiltakozott hevesen minden ellen, ami akörül a terem körül történik. Szerencsére bejelentésemet is ennek tükrében fogalmaztam meg, hangsúlyoztam, hogy természetesen nem vagyok szakértő, csak mindig igyekszem a biztonság felé tévedni: inkább legyen kivizsgálva fölöslegesen, mintsem baj legyen belőle.

2012. június 8., péntek

Akár tetszik, akár nem

A szoknyák rövidülnek, a dekoltázsok mélyülnek, ebben gondolom, mindenki egyetért. Férfiként álszentség lenne azt állítani, hogy ez felháborít, sőt, akár azt is tagadni, hogy nincs ínyemre. Ösztönlények vagyunk, ez van. Azonban ennek az éremnek is két oldala van. Vajon gondol-e valaki azokra, akik esetleg erre nem kíváncsiak? A média legalábbis, úgy tűnik, nem.
Pár hónapja lecserélték az (azóta már bezárt) 1-es reptér óriás hirdetőfelületein a reklámokat: mindkettőn fehérneműreklám kapott helyet. Ez persze messze nem újdonság már, mégis ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy írok róla. A fehérnemű-bikini márkák már régóta reklámozzák (mindenféle pironkodás nélkül) termékeiket csábos modelleken, akik óriásplakátokról szemeznek a reggel munkába igyekvőkkel, a metróra várakozókkal, a gyorsforgalmi úton haladókkal. Az illatszergyártók is kezdenek felbátorodni. Bár a magyar tévébe még nem mertek benyomni rizikósabb reklámokat, külföldi csatornákon már mennek igencsak erotikus töltetű promóciók. De talán az eddig legmerészebb reklámkampányt a Viasat indította, méghozzá az Éden hotel 2. évadának népszerűsítésére. Sokáig láthattunk kivillanó melleket citylight-okon, óriásplakátokon, de még a Metropol címlapján is. 
Ekkor gondolkodtam el igazán azon, hogy ez mennyire helytálló. Milyen abszurd látvány például egy ilyen újságot egy ötvenes éveiben járó nő kezében látni a metrón. Szabadna egyáltalán ezt? Az ilyen töltetű tartalmakat sokan szeretik "fogyasztani", viszont aki nem, arra is joga van rátukmálni a marketingszakmának? Az én szememben ez ugyanolyan blődség, mint amikor emberek másokra akarják ráerőltetni vallásukat. Mindenkinek joga van a saját elvei szerint élni, manapság bizonyos emberek számára ez egyre nehezebb. Nevezhető prűdségnek, nevezhető konzervativitásnak, nevezze mindenki, aminek akarja. Attól még tiszteletben tartandó. Ugyanúgy ízlés kérdése, mint a pizza, vagy a bulizás. Jellemzően kedvelt, de nem mindenki által.
Egy kedves ismerősömmel, egy eladónővel beszélgettem a témáról még régebben, aki egy másik oldalát hozta fel a történetnek: ha hazafelé az autóban pl. a férje meglátva az egyik plakátot, megjegyzi neki, hogy milyen jól mutat az a fehérnemű azon a modellen, aztán természetesen felmerül, mi lenne, ha ő is kipróbálná, jön a kínos felismerés, hogy rajta esetleg van még a modellhez képest plusz húsz kiló. Mennyire torzítja ez el a nők amúgy sem túl egészséges önképét? Szerintem mondjuk ez nem olyan erős vonatkozása a témának, hisz mindenki maga felelős az önértékeléséért, bár kétségtelen, ez nem könnyíti meg a dolgot. A Dove pl hasonló módon gondolkodott, amikor elkezdett "hétköznapi nőkkel" reklámozni, akiken van pár plusz kiló, szeplősek, alacsonyabbak/magasabbak. És ezt a kampányt azóta is folytatják.
Szóval most, hogy minden nap - különösen nyáron - már valóságos kínzás a városban (a férfiak számára), és már az összes médium csapjából is kihívó tekintetek kacsintgatnak felénk, lehet, valaki(k)nek azért nem ártana elgondolkodni azon, hogy etikus-e ez. Bár egy percig sem gondolom, hogy az ilyesmi kérdéseket a profit elé helyeznék, mégpedig egy jó nővel még az üveggyapot szigetelést is el lehet adni.