Új galériák a facebook-on

Állandóan fotózom, aki csak egy kicsit is ismer, számára ez nem újdonság. Amióta pedig olyan mobilom van, amelynek a képminőségét akár elfogadhatónak is lehetne nevezni, mindig van lehetőségem, hogy megörökítsem, ha valami érdekeset látok a városban, vagy az egyetemen. Ezentúl, hogy ne csak a bejegyzések mellett lehessen képeket látni, feltöltöm az arra érdemes (és témájuk/szakmaiságuk miatt inkább a blogra, mint a profilomra illő) képeket a blog facebook oldalára, az Eközben a Városban, és az Eközben az Egyetemen mappábka, bármiféle rendszer nélkül, ahogy épp jönnek. Vagy foróriportként megfogva egy témát, kvázi bejegyzés helyett, esetleg azt kiegészíve. Ezzel is szórakoztatva titeket a postok közt. :)

Klikk, klikk, klikk

Kb. egy évvel ezelőtt pakoltam a pincében, és találtam egy kattintószámlálót, amelyet nagyapám használt még laboratóriumi mérések során (aki nem ismerné a szerkezetet, annak talán az "Axe számláló" eszébe juttatja. Ha az sem, akkor a bejegyzés alatt található videó biztosan). Gyorsan birtokomba vettem, de eddig különösebb szerep nélkül ült a polcon. Viszont egy nap, amikor különösen meleg volt, és a lányok különösen az időhöz öltöztek(/vetkőztek, ahogy tetszik :D), gondoltam, mégiscsak meg kéne nézni, mennyire is szépek a budapesti lányok. Megragadtam hát a számlálót, betettem a zsebembe, és végigkattintgattam a napot. Az eredményt a képen láthatjátok. Ekkor gondoltam, hogy miért hagynánk itt abba: mindig számlálhatnék mást. Támadt is pár ötletem, de ezekből hamar ki fogok fogyni. Itt jöttök a képbe Ti.

Lehet majd folyamatosan ötleteket felvetni a facebook oldal üzenőfalán, hogy mit számoljak (a ma indult heti számlálás célpontja, szinte közkívánatra a Fila táska). És nem napi számlálásokat fogok tartani, ahogy eddig gondoltam, hanem hetit, így számolható napi átlag is, és egyébként is: egy mérés nem mérés (az ötletért hála törzsolvasónknak, Gyurinak).

Budapest: No Vacancy

A már korábban említett félbevágott plankton elvén újabb dolgot vettem észre: kezdünk sokan lenni. Nem a Földre gondolok, hanem konkrétan Budapestre. Az egy dolog, hogy a Határ úton reggelente az állomási ügyeletes többször kénytelen bemondani, hogy "kérjük, a peront teljes hosszában vegyék igénybe, haladjanak a lépcsőtől a peron végébe, és a felszálláshoz minden ajtót vegyenek igénybe", mert a Határ út állomás kapacitásának a határán üzemel már pár hónapja. A kb. 20 méter széles, és 120 méter hosszú peron szinte teljesen megtelik két szerelvény közt, és hozzá kell tenni, hogy ezek reggelente egy-két percre követnek.

De mindezt be lehet tudni a Köki terminál építésének, már csak fél hónap (pluszmínusz), és ilyen téren újra rend honol az életünkben *kopkopkop*. De itt nem áll meg. Ahogy leszállok a Ferenc körúton, a tömeg bedugul a mozgólépcsőn, pedig kettő is üzemel hegymenetben. Bölcsen a két szélső, tehát a középsőről budapesti legyen a talpán, aki át tud vágni az embertengeren. És ahogy felértem a lépcsőn, csak egy újabb fejezet kezdődik, az Egyetemre menet c. eszperente nyelven írt könyvnek még mindig nem értünk a végére. A négyeshatos következik. Szoktam mondogatni, hogy a vidékiek számára két nagyszerű beavató szertartást is kínál Budapest legforgalmasabb villamosvonala. Az egyik: túlélni a nagycsuklóban a Fehérvári úti váltót, a másik: csúcsforgalomban menni egy kört a vonalon.
Jobb napokon a peronon álló tömegben van egy akkora rés, ahol a hátrafelé igyekvők le tudnak csordogálni, mint lösz a csöpögő csap alatt, de ha tele van, kénytelen vagyok (gondos felugrálós körültekintés után) a villamossínen hátragyalogolni, majd fellépni a peronra, ha megérkeztem. Ekkor beáll a villamos, amelyről azért szállnak is le (a Ferenc körút mégiscsak egy főbb hub), de nem ritka, hogy el kell engedni egyet. És amint fenn vagyok, a társadalmi szférám az intim szférámon belülre zsugorodik, mert szabad a csók, a tánc viszont nem, mert nincs annyi hely. (Erről is fogok majd írni egy már kb. fél éve a fejemben dédelgetett postban: mennyit számít a "kontextus".) Ehhez képest a kampuszon már szinte szétszív a vákum, olyan kevesen vannak.
És amikor ma reggel (amikor is szokatlanul sokan voltak valamiért, a Népligetnél például volt, aki kénytelen elengedte a metrót, mert nem fért fel) épp a Ferenc körút villamosmegállóban játszottam ember-Mózest, elgondolkodtam, miért nincs szabályozva, hányan élhetnek egy városban. Ahogy mindennek, egy városnak is van kapacitása, és Budapest (ahogy a határ úti megálló is) igencsak a maximumra van járatva már pár éve. Kínában például biztosan vannak ilyen irányú korlátozások is. De később belegondoltam, hogy valószínűleg most sem az őslakosság a baj, hanem az, hogy egyre többen ingáznak be az agglomerációból. Azt pedig szinte lehetetlen szabályozni. Aztán ott van az a kérdés, hogy ki döntené el, ki jöhet, ki nem. Szóval ez egy sakk-matt helyzet, amely egyre kellemetlenebb. Kíváncsi vagyok, mi lesz még két év múlva.

A Határ utas kép minőségéért én vagyok, aki az elnézést kéri: lépcsőn menet, gyenge fényviszonyok mellett ennyire futotta. De minden poszthoz kell kép, és így is jobb, mint a semmi.

A Skála fényóra felújítására reflektálva

Farkast kiált az indításjelző

Ma volt szerencsém egy olyan metrószerelvényen utazni, amely a "fényezése" alapján a bontóból lett visszahívva, de nem ezért írok róla.

Ismeretes, hogy tavasz végén megjelentek a metrókon a formára a kocsik belsejéhez szépen illesztett indításjelzők. Akkor még csak élettelen dudorok voltak az ajtók fölött, később viszont bejelentette a BKV, hogy az esélyegyenlőség jegyében vezette be a rendszert (meg gondolom, mert EU-s norma). Kíváncsi voltam, milyen fényük lesz, és amikor először láttam működni a renszert, csalódottan vettem tudomásul, hogy LED-esek. Tudom, egy LED ötezer évig elél nulla áramon, ettől függetlenül szerintem ronda, egy 50-es évek formatervű szovjet metrón semmi keresnivalója. A legfőbb bajom a LED-del, hogy a felizzási ideje kb. nemlétező. Azonnal ég, azonnal elalszik, semmi finom átvezetés, mint egy Cadillac kabrió indexe (ezért nem szeretem az új Volkswagenek hátsó lámpáit sem). No de mindegy, az esztétikumot ilyen szinten úgyis csak én nézem, az átlag butapesti azt sem tudja, min ül éppen.
Ami miatt mégis írok, az maga a rendszer működési elve. Nem tudom, milyen toldom-foldom módon tudták integrálni ezt a rendszert a metró ósdi áramköreivel, de nem sikerült valami fényesen. Amely kocsikon egyáltalán működik a kocsibelsőt (szó szerint) narancs fénybe borító lámpa, ott is elég szeszélyesen teszi. A mai, roncstelepről előcibált kocsiban például a bemondás előtt villogni kezdett, a bemondás kezdetekor kicsit kihúnyt, aztán ismét villogni kezdett, és végül az ajtó zárása után jóval (kb negyed perc) aludt ki (videó alant). Ez a kocsi önmagában is semmibe teszi az egész rendszer lényegét (ha egész utascsere alatt világít, és még indulás után az alagútban is, minden figyelmeztető erejét elveszti), hát még ha figyelembe vesszük, hogy semelyik két szerelvényen nem működik ugyanúgy, tehát az ember inkább figyelembe sem veszi, mert csak összezavarja.
Biztos más a Mityisi metrók drótozása (ajtóvisszajelzés, stb), mint az Ikarus-oké, midnenesetre azokon meg tudták oldani, hogy egyrészt (ha jól tudom, de javítson ki valaki, ha nem) az indításjelző megszólaltatása nélkül nem lehet zárni az ajtókat, másrészt amint mindegyik nyitott ajtó zárt, az indításjelző rögtön elhallgat. Két félév elektrotechnika után sejtem az egyszerű választ: az indításjelzés zárja az ajtózáró parancsot továbbító áramkört is, (amelyet ekkor már csak az ajtózáró kapcsoló szakít) az ajtó zárást visszajelző egység pedig megszakítja az indításjelző tartóáramkörét. Semmi fedélzeti számítógép, minden szigorúan mechanikus. Nem lehetett volna a metrókban is megoldani? Ahány szerelvény, annyi féleképp viselkedik az indításjelző rendszer. És a fénye, az otromba fénye... Nem tudom túltenni magam rajta.
Érdekes mementó még, hogy a kisföldalattit is ellátták indításjelzőkkel, és láttam mindkettőre példát: volt szerelvény, amelybe az orosz metrókon használt tejüveg búrás verziót tették, és volt, amely az Ikarus oldalindexet/Hannoveri villamos indításjelzőt kapta.

A videót az említett, furán működő indításjelzőről csípőből lőttem (nem akartam hülyének látszani), és nem szoktam ilyet nyilvánossá tenni, de vágatlan is (ezért most nem fogom elővenni a vágóprogit :D).

Fejem tetejére állították a világot

Mindig minden változik. De mivel ez a változás folyamatos, és lassú, általában nem vesszük észre. Azonban egy bizonyos mennyiségű változáson túl ennek ellenére is feltűnik. Ahhoz pedig, hogy ne vegyem észre, két évvel ezelőtthöz képest mennyit változott a környezetem, egy félbevágott planktonnak kéne lennem.

Megpróbálom sorra venni, mi mindenre is gondolok. Két éve, amikor egyetemre kezdtem járni, már javában épült a Köki terminál, ezért már a régi P+R parkoló helyén volt a buszvégállomás. Most az egyetemmel járó orbitális életmódváltozás ecsetelésétől természetesen eltekintek, az egy teljesen másik téma. Viszont az egyetemi életen belül is voltak változások: a legnagyobb ezek közül természetesen az osztott BSc képzés bevezetése volt, amely már kezd hatni ránk is, az utolsó évfolyamra, akik még "hibrid" BSc-ben indultunk.
A legtöbb, és legszembetűnőbb változás a közlekedés terén történt/történik. Az például örökösen gondoskodott a szellemi frissességünkről, hogy (mivel a Kökit úgy építik, mintha egy terített asztalt kéne kicserélni, tehát forgalom alatt) állandóan más útvonalon terelték a népet, mindig áthelyezték a megállókat, lépcsőket, peron járható részeit, stb. Aztán jött a vágányzár. Bejelentették a kezdetét, visszavonták, bejelentettek egy újat, azt már tartották. Eközben a metrókon elkezdtek megjelenni a borostyánsárga indításjelzők. A metró maga pedig női hangon kezdett beszélni. Kimatricázták az állomásnév-matricákra a vágányzár információit, aztán átmatricázták, mert elrontották. Aztán a Ferenc körút megállót átnevezték Corvin negyednek, így elkezdték átragasztgatni a régi matricákon. Csak azért, hogy aztán magukat az állomásnév-matricákat is lecseréljék. De természetesen raktak bele hibát, két megállót (Árpád híd, Forgách utca) felcseréltek, így külön kis matricákat gyártottak ennek orvoslására. Azzal is szórakoztatták a matricákat felhelyező brigádot, hogy az egyik ajtó felé csak a vonalra, a szembelévő felő mindhárom metróvonalra vonatkozó matricákat gyártottak. Láttam olyan matricát, amely alatt szintén új, de a másik ajtó felő való matrica volt. Oops. Aztán a segélyhívókat nagy SOS feliratokkal, és piros-sárga borítással látták el, végül pedig, mivel a BKV úgy tűnik, fuldoklik a pénzben, lecserélték a kb. két éve kihelyezett általános tájékoztatókat (középső ablakon teljes szélességű matrica) a régieknél kisebbekre, és tömörebbekre.
A vágányzár következményeként pedig a buszvégállomás úgy, ahogy van, a Határ útra került (ebbe beleértem a négyelemegyszázas nőt is), és ott is lesz még ki tudja, meddig. Így a Köki és a Határ út teljes utazóközönsége hömpölyög át minden reggel, és délután ezen az (ilyen mennyiségekhez mérten) csöpp állomáson. Ami viszont különösen bosszantó, hogy mivel kocsiállások kialakítására nem volt hely, a buszok csak megállnak a nagy közös megállóban, és mennek is tovább (sidenote: ez az egyetlen hivatalosan kitáblázott hármas megálló, amelyet valaha láttam). Ez pedig azt jelenti, hogy nem lehet a buszban ülve várni az indulást, lehet cserébe pankrációzni, amikor a busz beáll, és rohanni, ha a busz egy már benn álló mögé áll be, és ott nyit ajtót (anyád *****át, hogy egy várakozó, egyébként elegáns üzletember utastársam őszinte reakcióját idézzem az imént említett esetkor).
Emellett persze még említést érdemelnek az átnevezett megállók. Csak az egyetem környékét, ha nézem: Rákóczi híd, Újbuda-központ, Szerémi sor, Karinthy Frigyes út, Corvin negyed... Egyik nap, amikor a 6-ost pótolták a Moszk.. Széll Kálmán tér, és az Oktogon közt, groteszk látvány volt, ahogy két villamos közlekedett egymással szemben, az egyikre Oktogon, a másikra Széll Kálmán tér volt írva. Két éve látom ezt a jelenetet, bizony elképedem.
De jó öreg egyetemünk sem akart kimaradni a mókából, az is megtaposta az amúgy is fejünk tetejére állított világot. Kampuszfelújításba kezdett, ám a tenderek (láss csodát,) elcsúsztak, így most, évkezdésre örvendeztettek meg minket azzal, hogy két szomszédos épület közti út is 5 perc. A díszburkolat helyenként kész, helyenként nincs, és akkor enyhén fogalmaztam. Az E épület szétvert bejárati lépcsőjén ma reggel egy srác a szemem láttára esett orra, mert elcsúszott azon az esőben sikamlós bútorlapon, amely a padlót volt hivatott helyettesíteni az adott darabon. Mindent kordonok zárnak el, a kert műtárgyai (váltó, hajócsavar, vasmacska) kiforgatva a földből, ezerszámra készülnek az új parkolók. Legalább a tanároknak lesz hol megállnia, és nem előlünk veszik el a helyet. És akkor nem említettem a Z-St költözést, a K épület teljes átszámozását (a Ka26 már pl 38, ha jól emlékszem), sem az egyébként erősen stagnálni látszó Él sportcsarnok projektet. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha beleleshettem volna ezekbe a jelenetekbe pár évvel ezelőtt, mennyire csodálkoztam volna, most meg tudomásul vettem, megszokom, továbblépek. És biztos vagyok benne, hogy ha két évvel ez utáni snittekbe kukucskálhatnék bele, ugyanilyen meglepő dolgokat látnék.

Lovaskocsikra épült Budapest

Majdnem nem írtam három napon belül... de aztán mégis :D Már megint van négy-öt post ötlet a fejemben, és már megint megtartanám magamnak... De nem! Most akkor beszélek a város infrastruktúrájáról. Nevezetesen arról, hogy ezt a várost (mint a legtöbbet) arra építették, ami akkor volt: lovaskocsi, gyalogos közlekedés, és legföljebb omnibusz. Csoda, hogy az utcák olyan szélesek, mint amilyenek. Tudom, ez így durva egyszerűsítése egy város fejlődésének, de az alapok itt rejlenek. Aztán szépen megjelentek a motoros személykocsik, a villamosok, a buszok, és a város kinőtte magát. Ezért mondom mindenkinek, aki, miután megtudja, hogy közlekedésmérnök leszek, bíztat, hogy majd tegyek rendet. Piszkosul nehéz, ha az embernek meg van kötve a keze, ha adott az infrastruktúra. Eléggé Ádámtól, és Évától kezdtem a téma bevezetését, amely pedig nem más, mint a boltok áruellátása.
Minden reggel a Ferenc körúton szállok át a hármas metróról a négyes-hatosra. A megállóval szemben van egy CBA, és mellette még más boltok, az áruszállítók pedig mindig akkor pakolnak, amikor állok a megállóban, körülbelül 7:50-kor, tehát a reggeli csúcsban. Általában két teherautó rakodik, bár akkor reggel egy haramadik is épp akkor érkezett. Egy teherautó elfér teljes szélességében a parkolósávban, de a harmadik már belelóg a forgalomba. Aznap reggel még a szemetes is jött, és mivel a teherautóktól nem fért oda, a külső sávban állva végezte a szemétürítést.
És ekkor gondoltam arra, hogy nincs-e erre jobb megoldás. Régen például tehervillamosokról (Mukikról) töltötték fel a körúti boltokat a villamos üzemszünetében, hiszen akkor volt A körút, a város üzleti verőere, és ezzel nagyjából kifújt. Ma viszont már mindenhol vannak boltok, a teherautóknak mindenhová el kell jutnia. Akkor viszont nem lehetne ezt éjjel/hajnalban csinálni? Valószínűleg nem, mert az áruszállítókat nem érdekelné, hogy senki nem alszik, ugyanúgy csapkodnának. Maradna a rakodóterületek normális kialakítása, erre viszont nem igen van lehetőség a bevezetőben említett okok miatt. Adott infrastruktúra. Ezért inkább elnézőleg állaították meg a megállási, várakozási tilalmakat a KRESZ-ben, hiszen tudjuk, amíg folyamatos a rakodás, szinte bárhol meg lehet állni.

Meddig bírja az F2E?

Na, ideje felébredni a nyári álomból, habár az időjárás erre nem emlékeztet. Megpróbálok minden harmadik napon írni valamiről, mert állandóan úgy járok, hogy a post ötletek megragadnak a fejemben, de sosem kerülnek írott formába, mert vagy nincs hozzájuk kép, vagy nem tartom önálló bejegyzésre érdemesnek. Viszont ha a fejemben vezetem a blogot, abból a közönség vajmi keveset profitál, úgyhogy akármi van, gyakrabban fogok írni. Lejjebb adok a magas normáimból, nem kell minden bejegyzésnek irodalmi Nóbelre érdemesnek lennie... Ez a bejegyzés is egy olyan, amelyet már több, mint fél évvel ezelőtt akartam megírni. Témája a legutáltabb előadóterem, az F2E.
Ez a terem a fából faragott berendezése, és a befűthetetlenül, szürreálisan nagy belmagassága alapján is jól láthatóan az 1900-as évek elején épült (az F épülettömb az egyik legrégebbi része az egyetemnek). Az ergonómia tanszék sírva fakadna, ha egyszer látogatást tenne benne. Két nagy előadó van ebben a prehisztorikus tömbben, az F229, és az F2E. A két terem egymás tükörképe, tehát mindkettőbe három fordulónyi lépcsőn kell felmenni a sokadik emelet magasságába (ez már eleve kényelmetlen. Az is az, hogy ha egy egész évfolyam vár egy előadásra, a sor a lépcsőn áll egészen a földszintig). Az viszont különbség köztük, hogy mígy az F229-be építettek egy karzatot (ez az egyetlen karzatos előadója az egyetemnek tudtommal), és ekkor a berendezést is felújították minimális mértékben, addig az F2E belmagasságát meghagyták annak kb. 15 méteres valójában. Két oldalról hatalmas (és obszcénul hőhatékonytalan) ablaktáblák határolják, amelyeknek a fele életveszélyes, és (rudazattal) kinyithatatlan. A terem gépesítése kimerül az ablakok árnyékolóinak mozgathatóságában, a táblamozgatókban, illetve a tavaly felszerelt rekord méretű projektorban, és az ahhoz tartozó vászonban. A hangosítás működőképességéről nem tudok.
A padokat az 1930-as évek karót nyelt hangulatához tervezhették, mert akkor sem fér fel az ülőlapra az ember feneke, ha úgy ül, mint egy cövek. A padsorokat a katedrától elválasztó hullámrácsos kapuk pedig tárgyalótermet idéznek. A padló igénytelenül foltozott linóleumkockákból áll, a padok barna, és a fém részek há....ászöld színére csak fintorogni lehet, a sarokba támasztott régi tvállványok csak a port gyűjtik, az előző muzeális távkurblizós vászonhenger látványától pedig sírva lehet fakadni. Ebbe a miliőbe pedig remekül illeszkedik az a két demonstrációs tárgy, amelyet valószínűleg az elektromosság felfedezésekor hagytak ott: két hatalmas elektromotor alkatrész. Nem szállítják el, mert 1: leszakad a lépcsőház alatta, 2: ki a fenének kéne.
Azok alapján, amiket eddig írtam, a cím inkább az lehetne, hogy "Meddig bírja a hallgató az F2E-ben." Pedig a bejegyzés célja egyáltalán nem az előadó ócsárolása, ez egyszerűen csak jólesik. A cím arra utal, hogy az egész terem padlója remeg. Szabályosan remeg, akárhányszor elhalad egy csuklós busz az épület előtt a Budafoki úton. Annyira remeg, hogy a tea felszíne gyűrűződik a palackban. Nagy meglepetésemre amikor mástól kérdeztem, volt, hogy észre sem vette, de mégnagyobb meglepetésemre ez úgy tűnik, senkit nem aggaszt. Sem a tanárokat, sem az üzemeltetést. Nem vagyok statikus, és az előadó alatti szintek elrendezését sem ismerem, valószínűleg vannak tagoló falak, tehát nem a levegőben lóg az egész előadó padlója, de azt azért sejtem, hogy ilyen erősségű, és rendszerességű remegés semmilyen épületnek nem tesz jót. Főleg akkor, ha ebben az épületben még velociraptorok tanultak az átadásakor. Szóval meddig bírja az F2E? Mikor tűnik el egy egész évfolyam óra közben? Majd kiderül, ha megtörténik, mert biztos senki bele nem néz az ügybe addig.