Azok egyre kevésbé vannak. Ez annak apropóján jutott eszembe, hogy a múlt hónapban láttam egy sofőrt egy bevásárlóudvar (képeken) forgalmas parkolójában könnyíteni magán a két autósort elválasztó keskeny zöldsávon. Nem zavarta, hogy csak az nem látja, aki nem akarja, előkapta, és intézte folyóügyeit. Ilyenkor én, mint szemlélő csak a fejem csóválva elfordulok, bezzeg én ugyanezt nem tudnám megtenni, egyszerűen sisteregve égne el a pofám.Eleve ilyen vagyok, például este sem tudnék üvöltözni az utcán, egyszerűen érezném magamon a falakat átégető szúrós tekinteteket. De ezeknek az embereknek tök mindegy, ki mit gondol róluk. Azért a nyilvános helyen pislogást vettem elő, mert az utóbbi pár évben számtalan példát láttam rá: buszsofőr a végállomáson, ahol nincs tartózkodó (ok, megbocsátható), ta
xisok a drosztnál, hajléktalan az aluljáróban, és még sorolhatnám. Lehet, igazságtalanul bírálom, mert mondjuk az utolsó pillanatban nem volt más választása, ha nem akart hólyagrepedést szenvedni (deeeee azért nem valószínű), na meg aztán Párizsban (ha jól emlékszem) még nyilvános piszoárok is vannak (ahol nekem, és még sok férfitársamnak az életben soha nem menne, ezt legutóbb egy kiránduláson beszéltük meg, amikor mindenki csak állt szerencsétlenül a piszoárnál, mert senkinek nem ment, ha a másik is ott van). Ez egy természetes folyamat, persze, itt inkább arról van szó, hogy ezt egy egyre nagyobb csoport már nem szégyelli mások előtt intézni. Nem rongálás, nem vandalizmus (az más kategória), és másnak akkora kára sem származik belőle... A köztisztaság elleni cselekmény, igen, de nem is ezen vonatkozása miatt érdemel említést, hanem azért, mert a fogyatkozó gátlások, az átalakuló társadalom remek példája. A következő ilyen posztban az inkompatibilis társaságokról fogok írni. Nagy szavak, tudom, de biztos már mindannyiotok került olyan helyzetbe, amelyről szó lesz. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése