Öncélú önpusztítás...

...ha röviden kéne összefoglalnom a dohányzást, ezt mondanám rá. De ez egy blog, összefoglalom tehát hosszan.

Az apropót az adta, amikor elküldtem egy évfolyamtársamnak a Műhelyben nemrég megjelent rövid történetem olvasásra, és kifogásolta, hogy negatívan diszkriminálom a dohányosokat benne. Ez mondjuk nem teljesen így van, a legszorosabb barátaim közt is vannak dohányosok, nem nézek le, ítélek el valakit csak azért, mert dohányzik. És most nem is arról fogok durrogni, hogy így füstölnek a megállóban, úgy dobálják el a csikket. Ez mind ezerszer lerágott csont. Itt magáról a dohányzásról, mint szokásról, szenvedélyről szeretnék beszélni. Amiért ugyanis eltér a többi káros szenvedélytől, az az öncélúsága.
Ha végiggondolom, mindegyik káros szenvedélynek van egy olyan hatása, amelyet a főszerepbe helyezve az élvező motivált az adott szenvedély művelésére. Az alkoholnál a delíriumos állapot, a kábítószernél szintén, a gyorskajánál ott az önmagát etető mesterséges íz... És ez nem arra való, hogy a függő folytassa a tevékenységet, ez arra való, hogy elkezdje. Onnantól az addikció elintézi a többit.
Ezért olyan fura a bagó. A függőséget egy ördögi kör táplálja csak: szívom, mert kell a nikotin, kell a nikotin, mert szívom. De ez egy zárt kör, nincs eleje, nincs vége, mégis hogy kell elkezdeni? Itt a barbatrükk: a ciginél a csábító motiváció a tiltott gyümölcs effektusa. Mert a művelet nem más, mint egy apró, szárított növényekből, kátrányból, és egyéb nyalánkságokból összesodort kis rúd elégetése, és az égéstermék letüdőzése. Ha egy független, idegen civilizációnak írnám le ezt, mint szándékos tevékenységet, röhögésben törnének ki. Miért műveli mégis majd' kétmilliárd ember? Mert úgy nőttek fel, hogy a dohányzás tilos, nem jó dolog, káros, halálos! Így amikor stresszhelyzetben voltak, menekülőutat kerestek, erre pedig remek gyógyír a csábítóan tiltott gyümölcs. A káromkodás hatásmechanizmusa is hasonló, de ott van Éva és az alma esete is... Vagy újabban egyszerűen azért gyújtanak rá a tinik, mert menő. A filmekben a maffiafőnök is szivarozik, Columbo is pöfékel, az elegáns díva is szipkával tüdőzi le a rákocskákat. És minden gyerek felnőtt akar lenni.
De ahogy egy alkoholistával sincs különösebb gondom, amíg nem hány le, vagy egy szerencsejáték-függővel sem kezdek kötekedni, amíg nem halmoz fel tartozást felém, úgy a dohányzással sem lenne bajom, ha nem károsítana engem is. Viszont nagyonis károsít! Nem akarom most a passzív dohányzásról szóló kutatásokat, meg a "...súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét..." dobozcímkét szajkózni. De igenis nagyonis valós dolog, hogy amikor valaki úgy dönt, hogy hódol ennek a súlyosan káros, definíciójában is abszurd szenvedélynek, nekem is fizikai károm származik belőle. A legtöbb ember, ahogyan arra is legyint, hogy "nem ezen a pár percen fog múlni, hogy elérd a buszt" (pedig általában de), ezt is kineveti: "az a kevés kis füst mit árt neked, károsabb annál a városi levegő".
De nem is azt a pár órát/napot sajnálom, amellyel majd korábban meghalok mások gyengesége miatt, hanem az elvet, ami mögötte van. Hogy másnak joga van engem kevesebbé tenni, engem, aki egyébként soha egy szálat nem emelt a szájához (és nem is tervez), mert neki olyan kedve van. És úgy tűnik, igenis joga van, mert hiába tiltják egyre több helyen a dohányzást, hiába emelik a cigaretta árát, mindig az a gonosz, aki ezt teszi, mindig felháborodás övezi. (Hű... mégiscsak nehéz puffogás nélkül írni erről) Arról feledkeznek meg csupán, hogy a nemdohányzóknak erősebb joguk van egészségesnek maradni, és ezért a dohányosok tevékenysége inferior, ők azok, akiknek nem állhat feljebb. Mert ha megkérdezek egy dohányost, hogy miért dohányzik, nem tud értelmes érvet hozni. Nincs olyan indok ezen a kerek világon, amelyre én azt mondanám, hogy "Rendben, ezért megértem, hogy cigizel".
Racionális gondolkodó lévén néhány dolog nehezen megy a fejembe, hogy miért létezik, és miért nem lehet felszámolni. De mindre választ ad az emberi tényező: amíg emberek élnek ezen a bolygón, mindig lesz korrupció, mindig lesz háború, és mindig lesznek szenvedélyek (egy olyan világ ez, ahol jót nehéz, rosszat könnyű csinálni...) És ahogyan azt is egyszerűen nevetségesnek találom, hogy emberek háborúba szállnak más emberekkel azért, mert ők nem abban hisznek (nem tudnak!), mint amazok, úgy ezen is elképedek, hogy majd' minden harmadik ember a művelet káros és valós következményeinek teljes tudatában, mindenféle áremelés és elrettentés ellenére egy kis sodort rúd égéstermékét tüdőzi le csak azért, hogy hamarabb meghalhasson. Struccpolitika ez, mint a dacos gyerekeknél, akik nem hiszik el az anyjuknak, hogy fogat kell mosni. És ez teljesen normális, elfogadott, mindennapi. Nem szégyellnivaló, egyenesen menő...

Azon filózom... (4. rész: Bőség - mohóság)

Röviden: ringlót szedtem.

Hosszan: van hátul a kertben egy ringlófa, amelyre a törzsolvasók emlékezhetnek egy korábbi bejegyzésből. Ez a nem is túl nagy fa minden évben bőséges termést hoz nyár végén, idén egyenesen roskadt a sok ringló alatt. Amikor a mesekönyvekben a gyümölcstől roskadó fáról írnak, erre gondolnak.
Kitelepedtem a kislétrával, és a legnagyobb vájlinggal, és elkezdtem szedni. Eleinte a bőség zavarával küszködte nem tudtam koncepcióhoz tartani magam, mert akármerre néztem, a sok kis sárga bogyó mindenhonnan lógott, mindenhonnan szedni akartam. Aztán elkezdtem áganként végigmenni, ez jó módszernek bizonyult. Gyorsan telt a vájling, szorgosan hordtam be, és öntöttem át a gyümölcsösrekeszekbe. Kettő, négy, hat, nyolc vájling is volt már, a rekeszek pedig teltek. De amikor visszamentem a fához, és felnéztem rá, az alig változott. Még mindig dominánsabb volt a lombjában a sárga, mint a zöld. Volt olyan ág, amelyet a tenyerembe fogva nem láttam a tenyerem a sok gyümölcstől.
És én szedni akartam tovább. Többet, mégtöbbet! Hiába tudtam a racionális felével az agyamnak, hogy már ennyiből is több, mint elég befőtt lesz, le akartam szedni mind! Mindnek nálam kellett lennie, ott a konyhaasztalon, a rekeszekben. És aztán rájöttem, miért gondolom ezt. Mert emberből vagyok.
Ugyanazon ok miatt, ami miatt egyik magántulajdont nélkülöző utopista ideológia sem tudott életképes lenni: mert az ember mohó. Ösztöne, természete, hogy tulajdonoljon, birtokoljon. Amíg van, amíg rendelkezésre áll, addig kell neki (és akkor mégjobban, amikor nem). Ezért nem működhet egymaga semmilyen kommuna elgondolásra épülő társadalom, mert semmi nem lehet igazán közös. Mindig mindenki magának fogja akarni, maximum elvenni lehet a másiktól.
Nem véletlen, hogy a magántulajdon már az őskorban kialakult, és azóta sem szűnt meg. A zsákmányolás alapvető emberi tulajdonság, levetkőzni nem lehet. Vannak, akik le tudják, de a többségben mindig benne lesz.

Azon filózom... (3. rész: Bizalom)

Az egész világ bizalomra épül. Ja, hogy nem a konklúzióval kéne kezdeni? Bocsi. Szóval a bizalom definíció szerint olyasvalami, amelyre nincs garancia, amit mindig csak megelőlegezni tudunk. Akkor is, ha az, akinek megelőlegeztük, hosszú ideje rászolgál, mert nem tudhatjuk, hogy a jövőben is rá fog-e. Ezért tartom az egyik legnagyobb gerinctelenségnek a bizalommal való visszaélést. Most nem fogok a plázamacskák adatlapján gyakori vendég "A bizalom egy tükör..." kezdetű metaforához nyúlni, de a lényegi mondanivalója a helyén van. Ha egyszer elvész, maximum csak tettetni lehet a meglétét a továbbiakban.

Furcsa tehát, hogy az élet oly sok területén hagyatkozunk rá majdnem 100%-ban. De hol is? Pl ha besétálunk egy étterembe, leülünk a kültéri teraszra, rendelünk, és fogyasztunk. Annyit kéne csak tennünk, hogy amíg a pincér távol van, felállunk, és távozunk. Valószínűleg nem akadnak ránk. Vagy (amikor ez a post megszületett a fejemben) ahogy vezettem hazafelé a Tescoból, és arra gondoltam, ahhoz, hogy sebességösszegzés után 120-szal frontálisan ütközzem a szembelévővel, csak annyit kéne tennem, hogy öt fokkal elfordítom a kormányt balra. Életeket változtatnék meg, ha nem oltanék ki! És ugyanez vonatkozik a szembejövőre is (a Kresz őseink által sokat emlegetett kölcsönös bizalmi elve is valamiféle ilyesmit tárgyal). Mégis megbízom a többiekben, mégpedig azért, mert az ő érdekük sem szolgálja (ha az autópályára szembe felhajtó öngyilkosjelölt idiótákat most nem nézzük). A pizzarendelés is valami ilyesmi. Ott még csak az sem mondható, hogy súlyos, vagy kb bármilyen következményekkel járna kiküldeni egy pizzát a találomra telefonkönyvből kinézett címre. Mégis működik a rendszer, mert bár voltak, vannak, és mindig is lesznek hülyegyerekek, és a világ lassan kezd erre tendálni, de a többség még lelke mélyén tisztességes, tud bízni. Ezért nem hullott még szét ez a bizalomra épülő világ.

Emily az élet törékenységéről egy épület tetején állva (Skins, 4. évad):
"I could be dead in a second... Everything's... so... fragile. Don't you realize that?"

Azon filózom... (2. rész: Bogáti megmondta)

Ezen eszmefuttatás alapgondolata a kedvenc könyvemből származik (Bogáti Péter - Az utolsó ember). Aki nem, hogy ismeri ezt az egyébként alig ismert könyvet, de még el is szeretné olvasni, az ne olvassa ezt tovább, mert spoilereket tartalmaz.
Szóval a könyvben C. Robinsont, a Földön egyedül maradt mérnököt egy lázálmos éjszakán földönkívüliek látogatják meg. Eleinte fel sem tűnik neki, csak később veszi észre, hogy úgy beszélnek vele, hogy a szájuk nem mozog, tehát telepátia útján. Később Robinson szemére is vetik az idegenek, hogy gondolatai rendezetlenek, "egymás szavába vágnak", de megnyugtatják, hogy idővel megtanulja visszafogni a privát/nem releváns gondolatokat, és csak a fontosakat átengedni. Robinson viszont nem hajlandó ebben az új módiban meglátni a praktikumot, és úgy érvel, hogy a gondolat az ember "utolsó menedéke". Ez a gondolat talán a kedvencem a könyvből, mert maximálisan egyetértek vele.
Az ember is végső soron állat, csak épp a bolygón a legsikeresebb. Sok jellemző tesz minket emberré, ha most az anatómiai elemek felsorolásától eltekintünk, olyanokra gondolok, mint az erkölcs, kultúra, globális kommunikáció. Ugyanilyen jellemző, amit úgy hívok, hogy társadalmi filter. Az egy dolog, hogy legbelül mi sem vagyunk mások, mint ösztönlények, hedonisták, de ezek az érzelmek/igények jópár rostán átmennek, mire megfontolt cselekedetekké válnak. A gondolat pedig az utolsó szűrőt, a társadalmi szűrőt még nélkülözi.
Ha meglátok valakit az utcán, az első, ösztön szerű gondolatom lehet az, hogy úristen, de ronda, de nyilván nem állítom meg, és mondom a szemébe, mert abból senki nem profitál. Amint a gondolatok olvashatóvá válnának (bizonyos elméletek szerint a lét magasabb szintjén a kommunikáció így történne), arra kényszerülnénk, hogy ezeket a gondolatokat megtanuljuk elzárni, ahogy az idegenek mondták Robinsonnak, és csak a szalonképeseket átengedni. Ekkor viszont nem csináltuk mást, mint kiiktattuk a beszédet, és a gondolat felső rétegével helyettesítettük, amelyre a nyilvános gondolatok ugyanúgy szűrés után kerülnének át az alsó szintről. Ezért nem látom a jövőt bármely erre a területre irányuló fejlesztésben. A könyv viszont egy erős pozitív érvet is állít: a gondolat minden ember fejében egyformán születik meg, csak akkor válik korlátozottan érthetővé, amikor az adott nyelv szerint ölt testet. Így tehát a valódi világnyelv a gondolat maga lehetne.

"Sajnos, tudom. Arról beszél, hogy elveszett az ember utolsó menedéke: a gondolat szabadsága." (Robinson, miután az idegen vázolta neki, miért is lehetetlen hazudni az ő bolygójukon).

Azon filózom... (1. rész: Tudományok)

Amikor várom, hogy elkészüljön a pirítós, vagy forr a víz, hajlamos vagyok mély filozófiai diskurzusba esni önmagammal. Ezekből az érdekesebbeket kitálalom nektek is, mert miért ne. A kedvenc témáim általában a legmélyebbek, az egyik ilyen a tudományok alapjai. Itt van ez a föld már egy jó ideje, nemrég megjelent rajta az ember. Megjelent, és hozta a dolgait: kultúra, építészet, nyelvek, és többek közt tudományok. Ezeket a tudományokat két részre osztanám (az elmélkedés szempontjából): egyfelől vannak azok, amelyeket az ember kreált emberi kreálmányok kiegészítésére, segítésére. Ezekkel semmi gond, mert az alapjaikat teljes mértékben ismerjük, hisz mi alkottuk (ilyen például a géprajz, vagy az irodalom). Vannak viszont azok, amelyek a legjobb indulattal is csak tapogatózásnak mondhatóak egy sötét szobában: ezek azok a tudományok, amelyek a világ megismerésére irányulnak (például biológia, fizika).
Félreértés ne essék, a világ megismerése fontos, és dícséretes, hogy az ember, mint főemlős, elindult ebbe az irányba. Csak arról nem szabadna megfeledkezni, hogy mi itt albérlők vagyunk, és bármennyire is úgy tűnik, hogy urai vagyunk a helyzetnek, és jól elboldogolunk ebben a kis homokozóban, valójában arról sincsen fogalmunk, hogy mit nem tudunk.
Amikor teljes elméleteket vetnek el úgy, ahogyan például az időutazást szokták cáfolni az időparadoxonnal, vagy a más bolygókon való élet lehetőségét zárják ki a víz hiánya miatt, mosolyognom kell. Mert ugyanúgy, ahogy pár lépést hátralépve minden végtelenül egyszerűvé, és gyerekessé válik, ez is ilyen: "az nem lehet, mert nem tudjuk elképzelni". És miért kéne a világnak az emberi képzeletre korlátozódnia? Az univerzum is végtelen szerintünk, és miért? "Mert ha nem lenne az, mi volna mögötte?" Hát, kérem szépen, az egy dolog, hogy nem tudjuk elképzelni azt, hogy semmi (mert egész életünk alatt vagyunk, tehát van valami), de attól még nem lehet kizárni.
Ezért képedek el, amikor a komoly tudományok a komoly tudósaikkal úgy bizonyítanak, hogy valami "lehetetlen". Szeretnék emlékeztetni, hogy a "lét" is emberi fogalom, amely (igaz, hosszú, de akkor is csupán) tapasztalati megfigyeléseken alapul. Ha holnap megjelenne a semmiből a Hősök terén egy ötven méteres rózsaszín elefánt, akkor az is lenne hirtelen, csak épp eddig igen ritka volt.
Ezért igyekszem minél nagyobb szerénységgel szemlélni a világot, folyton emlékeztetve magamat, hogy fogalmunk sincs semmiről. Nem tudjuk, mi mozgatja az evolúciót, miért van ott az aranymetszés a levelek erezetében, miért nem húzták ki még soha a lottón az 1,2,3,4,5-öt, ez még mind felfedezésre vár. És lehet, hogy fel sem fedezzük, mert nem tudjuk felfogni, mert csak emberek vagyunk, az univerzum dolgai pedig jóval túlszárnyalnak minden emberi képzeletet. Na, kész a pirítós :D