2015. július 12., vasárnap

Shaun's Tunes: Bogi & The Berry - Körút


Négy évvel ezelőtt megírtam a blog első (és eddig egyedüli) zeneelemzését, méghozzá a Take That formáció The Flood c. számáról. Szeretem a számot, de messze nem a kedvencem. Azért ihletett mégis meg, mert a videó és a dal összhangja annyira el lett találva, hogy így már kitűnt a tömegből, viszont önmagában csak a videó vagy csak a dal abszolút nem nyújtana semmi különlegeset.
Hogy miért pont most, ennyi év után folytatom a sorozatot, és miért pont ennek a meglehetősen új bandának, a Bogi & The Berry-nek a (tudtommal) második számát cincálom szét benne? Mert egy olyan jelenséget láttam kibontakozni a szám körül, amely egyáltalán nem ritka: van egy csapat, bontogatják a szárnyaikat, és sokan lehurrogják, mondván, hogy milyen gagyi, egyszerű, közhelyes, meg úgy általában miért nem alkotnak rögtön elsőre tökéleteset. És van még egy oka: a szám maga azt az életérzést próbálja megragadni (hozzá kell tennem, nem sikertelenül), amelyet a mai Budapesti fiatalok igencsak magukénak éreznek. Na, de csapjunk is bele!


2015. július 8., szerda

A dánok és a magyarok

A Facebook oldalon már több mint egy hónapja ígértem nagyobb lélegzetvételű írásokat, amelyek általánosságában reflektálnak a dánok és a magyarok közti különbségekre. És becsszó, tényleg újra és újra és újra végiggondoltam, mit is akarok mondani, de sosem éreztem úgy igazán, hogy "Áhá! Rátaláltam az elemi különbségre!" És mondjuk most sem. Mindössze arról van szó, hogy ha még tovább várok, akkora lesz már a lélegzetvétele az írásnak, hogy eldurranok, mint azok a békák, amelyek úgy teleszívják a begyüket. Szóval akkor nézzük, miért is olyan fundamentálisan más az élet Dániában.
Az elején le is lőném a poént: nagyjából minden jó tulajdonságuk oda vezethető vissza, hogy náluk fán nő a pénz. Odakinn, mi külföldiek egymás közt a Maersk vállalatóriást szoktuk emlegetni, mint a dán gazdaság fő mozgatóját, de van ott valahol a képben még egy Lego is. Az igazság ennél gondolom, bonyolultabb, de a lényeg az, hogy a gesztenyét kb. a 2. világháború környékén kaparták ki maguknak, és most már csak dől a lé.
Az adók persze asztronómiai magasságokban mozognak, a gépjármű-regisztrációról pedig jobb nem is beszélni, de ők mégis boldogak, akár a kagyló. Például azért, mert az egy jóléti állam, tehát támogatások és juttatások képében bőven visszakapják. Minden autópálya ingyenes, az egészségügy elég jó, a könyvtárak pedig országosan böngészhető könyvállományt kínálnak, persze szintén ingyen. Aztán ott van az is, hogy a dánok az adójuk 50%-át helyben adózzák, tehát ott nő ki új játszótér a földből, ahol laknak. Ez is eléggé jól tud esni, amikor az ember látja, hogy valóban haszna van a fizetése felének.
Nem csoda tehát, hogy Koppenhágában mindenki mosolyog. De tényleg! Megyek az utcán, random rámmosolyognak. Bemegyek egy boltba, őszintén köszöntenek. A buszsofőr rácsukja egy utasra az ajtót, és mindketten elnevetik magukat. Ilyet itthon? Soha.
Na, de miért olyan savanyúak a magyarok? És igen, lehet savazni, hogy jaj, nem kell általánosítani. De sajnos ezt látom: most már, hogy tudom, mennyire más is lehet egy társadalmi együttélés, elszomorít, hogy ez a cinikusan vicces, leleményes és okos nép ennyire áldozatául esett saját (bal)sorsának. Most jönne az a rész, amikor Trianonnal meg a törökökkel dobálóznék, de mindannyian tudjuk, hogy ez egy olyan nép, amely imád a múltban élni. Dehát mi mást is tegyen, ha a jelen ennyire megosztott?
Lehetetlen azt mondani, hogy "Jaj, vedd már könnyedén te is az életet, nézd, a dánok milyen jól csinálják", hiszen a két nép anyagi háttere közel sem egyforma! Egy valamiről viszont hiszem, hogy mélyebben gyökerezik a magyar mentalitásban, mint a jelen körülmények miatti szorongás: ez pedig az, hogy imádunk panaszkodni! És igen, többes szám, első személy, mivel ezt még én sem nőttem ki. De most, hogy fél év tartós kintlét után hazajöttem, nagyon szembeszökő, hogy még azok is, akiknek elég jól megy, mindig találnak valamit, amire lehet panaszkodni. És mindig fognak is! Mert valahol biztos jólesik. Mindenki ismeri például azokat a hivatalnokokat, akik egész nap csak méltatlankodnak, de ha otthon kéne ülniük, visszasírnák. És persze, mondják, hogy a feltalálók nemzete vagyunk, meg sok egyebet, de rettentően panaszkodósak is vagyunk! Erre értem azt, hogy savanyú nép.
Bár ahogy nézem, új hullám van születőben: az én generációm az, amely elkezdte más szemmel nézni az életet, és amelynek néhány tagja az itteni valósággal akar kezdeni valamit, ahelyett, hogy menekülne. Megmutatkozik ez zenében, civil kezdeményezésekben, vállalkozásokban. És kemény az aszfalt, amelyen ezeknek a kis hajtásoknak át kell törnie, de tán majd egyre többnek sikerül. És kívánom, hogy sikerüljön, mert egyre inkább arra a véleményre jutok, hogy a magyar néppel nem a múltja bánt el, hanem saját maga!

2015. február 3., kedd

Tour de Kitchen

Van egy hagyomány a dán kollégiumok közt. Nem tudom, mióta tart, és, hogy más országban van-e ilyen, mindenesetre az alapötlet elég jó. Az más dolog, hogy - mint minden, ami az ivásra megy ki - elég sok emberből előhoz olyat, amit nem kéne, de most ne erre koncentráljunk.



Évente rendezik meg ezt a buliversenyt, melynek lényege, hogy a nevező konyhák (mert hogy a dán kollégiumok konyhánként vannak társaságokra osztva, bővebben itt) kitalálnak egy témát, amelynek alapján feldíszítik a konyhát, jelmezt öltenek és megalkotják a konyha italát. Utána minden résztvevő konyha népe összegyűlik, a szervezők ismertetik a játékszabályokat, majd indul a "Tour" rész: a társaság végigjárja az összes konyhát, és mindenhol isznak kicsit (vagy sokat). A végén pedig szavazattal dől el, ki nyeri a pénzdíjat.

Van persze pár tényező, amely miatt nem teljesen tiszta a dolog: például az első konyhánál még mindenki józan, az utolsónál pedig a saját édesanyjuk nevét sem képesek felidézni, ezen állapotok egyike sem hat kedvezően az adott konyha értékelésére. Ebben is szerencsénk volt: a mi konyhánk nagyjából a közepén volt a dolognak, amikor a társaság már jókedvű, de még partiképes. Nem, mintha feltétlen szükségünk lett volna a szerencsére: a konyhát nagyon ötletesen és jól díszítettük fel Christiania mintájára (a Kitchiania nevet kapta a projekt). Utcai padtól kezdve a száraz avarral borított utcarészleten keresztül elhagyatott kerékpárokig és KRESZ-táblákig mindenre volt gondunk.

És ez alapján már sejthető: a mi konyhánk nyerte a 2014-es TDK-t (és ezzel a nem csekély pénzdíjat), amelynek köszönhetően az egész társaság elment étterembe vacsorázni még karácsony előtt.


Hogy miért most írok minderről? Mert pár napja jutottam odáig, hogy leüljek, és (kapott anyagot is használva) megvágjam az eseményt megörökítő videót. 5 perc végtermékért 12 órát dolgoztam, de megérte. Nézzétek meg ti is!


2015. január 19., hétfő

Vonali műveletek - Arriva

Erre már nem merem megkockáztatni, hogy tipikus dán lenne, mivel szerintem sok más helyen csinálják, csak otthon nem. Most, hogy már lassan fél éve itt élek, volt néhányszor alk almam megfigyelni egy szokatlan, de nagyon jó dolgot, amelyet a Movia (itteni tömegközlekedés-szervező) egyik operátora, az Arriva csinál: menet közben végeznek problémakezelést a buszvonalakon.


Boxutca

Az első alkalommal sokáig fel sem tűnt, hogy valami történik, pedig történt: a buszra egy vonalműszaki furgon várt a megállóban. Amikor a busz beállt, a sofőr azonnal kiszállt a volán mögül, a technikus pedig beült a helyére, és nézett valamit. Aztán hátramentek a motorhoz, ott is néztek valamit, aztán már mentünk is tovább. Nyilván csak valami kis baja volt a busznak, ettől függetlenül a szervezés gördülékenysége elismerésre méltó volt. Nem kellett a busznak negyed órát vészindexelnie félig az útpadkán, mire a furgon megérkezett, hogy feladja rá az utolsó kenetet, majd elvontassák, hanem a busz ezután ment is tovább, az utasok többsége nyilván észre sem vette, hogy akció volt.

Sofőrök találkozása

Igaz, ez nem karbantartási, hanem inkább szervezési probléma, de az is nagyon jó, ahogy az Arriva megoldja a sofőrök közlekedését. És itt most nem arra gondolok, hogy ők mindig elérik a buszt (wehehehehe...), hanem, hogy a műszakkezdési helyszínre szolgálati autóval mennek. Korábban már töltöttem fel képet erről a Facebook oldalra, de itt is megér egy említést.
A 350S vonalon pedig minden reggel 9 után kicsivel lehet látni, ahogy a (vélhetően) éjszakai műszakot leváltja a délelőttös: beáll a busz a megállóba, a régi sofőr kiszáll, az új meg be, és minden megy tovább. Lehet, hogy ilyesmire még Budapesten is van példa, ha igen, még sosem láttam.
De olyat is láttam már, hogy a buszomra a megállóban várt egy arrivás szolgálati autó, mivel az egyik sofőr (feltételezem) a kabinban felejtett valamit. Felszállt, körülnézett, majd leszállt és ment tovább.

Buszcsere

De amiért eldöntöttem, hogy írok erről, az a ma reggeli eset volt: amikor érkezett a 200S busz, már feltűnt, hogy valami nincs rendben, mivel nem a megszokott típus volt (nem az S vonalakon közlekedtetett kék orrú, hanem sima sárga), továbbá egy figyelmeztető jelzés is folyamatosan szólt a vezetőfülkében. Bár nem tudom pontosan, de eddigi megfigyeléseim alapján ez a jelzés nyitott ajtókra vagy alacsony levegőnyomásra figyelmeztet. Nem ritka, hogy némelyik buszon ez folyamatosan szól, ettől még szoktak vele közlekedni. Nem úgy ma reggel, mivel a busz a Gladsaxe trafikplads megálló előtt váratlanul befordult egy mellékutcába, ahol az ellenkező irányból már parkolt egy busz. Megállt, ajtót nyitott, majd a sofőr mondott valamit dánul. Mindenki szedelődzködni kezdett, feltételeztem, meg kell várnunk a következőt. De nem, mert utána rájöttem, hogy a szemben álló busz a váltóbusz. Láthatósági kabátos Arriva sofőrnő várta a mi buszunk sofőrét, rövid kis átadás-átvételi beszélgetés után pedig meg is történt a csere, és - mindössze egy perc kieséssel) már ment is tovább a 200S Scania busz, míg a jelöletlen Volvo a garázs felé vette az útját.
Igaz, meg kell jegyeznem, hogy nem tudom, erre csak azért került-e sor, mert ez a mellék utca (most, hogy megnéztem műholdképen) konkrétan a buszgarázs bekötőútja, de a szervezés akkor is lenyűgöző: Budapesten először leszállt volna mindenki az útpadkára, aztán a busz elmegy, aztán ~tíz perc múlva jön a másik. Itt már a cserebusz előre várta a cserélendőt.