Az egyetem egy intézmény, ez tudva való. Nem, nem a szó szerinti értelmére gondolok, mert az elég triviális. Úgy, mint ahogy a házasság is: egy hivatalosan megfogalmazatlanul létező világ, vagy aki akarja, nevezze életérzésnek. Lényeg, hogy elég sajátságos atmoszférája van. Azt is elismerhetjük, hogy az egyetemi oktatás nem pusztán a tananyag elsajátításából áll, sőt. Az a kisebb része a dolognak. Ahogy a sör sem lesz olyan, ha nem megfelelő nyomáson fő, az egyetemi hallgatónak is meg kell tanulnia az addig hallatlan elvárásoknak megfelelni. Idáig mindennel egyetértek.Amit viszont nem vagyok hajlandó letudni egy legyintéssel, és azzal, hogy "hát, ilyen az egyetem", az a mérnökarisztokrácia. Ezt a kifejezést már az elején megalkottam, látva egy bizonyos, nem is ritkán fellelhető hozzáállást. A mérnökarisztokrata a többi tudományt (pl. a humán tanok) nem érti, de le is nézi, sajátját mindennél előrébb valónak tartja. Saját köreibe nehezen enged be újakat, hiszen a hierarchia fontos. Az ilyen hozzáállás egyenes következménye az is, hogy magyarázni neki derogál. Még akkor is, ha az a dolga.
Senki nem úgy születik, hogy mindent tud. Az egyetem definíció szerint arra van, hogy a jövő (esetünkben) mérnökeit ellássa mindazon tanokkal, melyek által igazi, elismert mérnökké válnak. Itt, ebben a fázisban nem lehet úgy kezelni az embert, hogy ezt, meg azt már rég tudnia kéne, ez nonszensz. Az egyetemen egy tanóra (ejtsd: előadás) merőben más koncepciót követ, mint a gimiben, ami érthető is, mert kell a hatékonysághoz. Az anyag sűrítve elhangzik, aki tudja követni, az követi, a többség csak jegyzetel, és később ül neki megérteni, ezzel nincs is baj. Van előadó, aki kérdések feltételére buzdít, de lássuk be: egy többszázas előadóban valószínűtlen, hogy interaktív legyen egy óra. Itt jön a hiba: ekkor fordul a hallgató a tanszéki segédlethez. A modernebb tanszékek PDF formátumú segédletei már egyre inkább (de még nem jellemzően) a hallgatók nyelvét beszélik. Viszont sok tanszék hivatkozik még régi, írógéppel szedett tankönyvekre, amelyek (és itt jön a tragikomikus rész) nem hajlandóak leszállni a magas lóról. Hahó, az órának vége, otthon ülök, várom a magyarázatot, és ugyanolyan fennkölt blablát látok szembe nézni velem a könyv lapjairól. Kérem, azzal, hogy itt olvasok, nem hátráltatok senkit, négyszemközt vagyunk, nyugodtan lehet magyarul is beszélni... De nem, a tankönyvnek is érthetetlen frázisokat kell ismételnie, mert magyarázni derogál. Úgy látszik, oktatni egy oktatási intézményben ciki. Lesüllyedni a hallgató szintjére ciki. Tanulja meg magától, vagy tudja eleve, de mi nem fogunk nekiállni magyarázni. Kérem, ez egy egyetem. Az amerikaiakat, meg a Thomas-féle kalkulust meg szídjuk, mert az kényelmes, és ami kényelmes, az eredően rossz, mi magyarok kemény legények vagyunk, nehezebben is meg tudjuk csinálni.
Régóta bosszant ez a dolog, de ami méginkább arra sarkallt, hogy írjak róla, az egy pozitív élmény erről a térről. Volt nemrég egy vizsgám, amelynek az anyagát kb. fele részben egy olyan téma tette ki, amelyet nem értettem. Mondanom sem kell, órán sem igyekeztek elmagyarázni. Aztán amikor egy tankörtárs belinkelt egy külföldi oktatófilmet 50 évvel ezelőttről, másfél óra alatt megértettem az egészet, és sikeresen levizsgáztam. Mindig mondom: nem vagyunk mi hülyegyerekek, csak az hiányzik, hogy valaki normálisan elmagyarázza. Mert néma gyereknek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése