A véletlen játéka, hogy a téma éppen megint aktuális. Sőt, amikor kitaláltam, nem volt annyira az, mint most. A vétokrácia kifejezést arra a fokú demokráciára találták ki nemrégiben, amely már túl nagy szabadságot ad: amikor bárki megvétózhat bármit, és ezért van egy helyben topogás. Legutóbb talán akkor találkozhattunk vele, amikor az USA kormánya képtelen volt megállapodni az adósságplafonról, és emiatt veszélybe került az egész ország igazgatása (az ország csődöt lett volna kénytelen jelenteni, ha jól emlékszem). Az egyik youtuber mondta találóan, hogy a képviselőház és a szenátus között akkora az ellentét, hogy a szenátus akkor sem tudna keresztülvinni egy "öntsünk vizet a szenátusra" törvénytervezetet, ha lángokban állnának.
De azért mondom, hogy most időszerű, mert ezt a jelenséget én összekötöm az utóbbi években elharapózó forradalom trenddel. A világ legkülönbözőbb pontjain üti fel a fejét tüntetési hullám, és egyre gyakrabban forradalmi / polgárháborús hangolat. Mostanság elég ugye jobbra nézni, hogy lángokban álló fővárost lássunk. Ez pedig azért van, mert az elmúlt pár generáció békében nőtt fel, nem ismer háborút (legalább is, ami az első és második világot illeti), a szabadság és az emberi jogok pedig annyira bele vannak égetve az agyakba, hogy ha bármely csoport akár csak egy kicsit is elégedetlen akármivel, rögtön mennek az utcára. És mivel mindig lesznek, akik elégedetlenek, ez könnyen végeláthatatlan folyamattá nőheti ki magát (ha ugyan ki nem nőtte még). Aztán az is visszatetsző, ahogyan mindenki teli torokból kiabálja a jogait, viszont a kötelezettségeiről vagy megfeledkezik, vagy azokról nem is tud! Mindenki követel, de senki nem ad.
Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, de én mindig vallottam, hogy az embereknek (mint minden kicsit is civilizált közösségnek) szüksége van vezetésre. És nem feltétlenül azért, hogy megmondja, mit csináljanak, hanem, hogy a döntés terhét levegye a vállukról. Az utópia nem az, amikor mindenki a maga ura, és mindenki egyenlő (minden utópia ennél a résznél bukik el), hanem az, amikor bár valaki megmondja, mi legyen, de az a valaki jól, szakszerűen és önzetlenül dönt.
Ezzel az egyre népszerűsödő tüntetési kedvvel pedig csak az a bajom, amit már korábban is megírtam, hogy az emberek csak addig jutnak el, hogy kimenjenek transzparensekkel az utcára. Utána nem nagyon tudják, mi a teendő, csak az előző generácó történeteiből ismert partizánkodás és székházfoglalás él a tudatukban. Ezzel nem azt mondom, hogy egyik megmozdulásnak sincs létjogosultsága: van, amikor a brutális, elnyomó diktatúrákat csak így lehet kirúgni a hatalomból. De azért azt is bevallhatjuk, hogy manapság minden kis apróság tömegeket mozgósít. Meg kéne találni az egyensúlyt. Mert nem csak a hatalom tud hibázni, a nép is tud farkast kiáltani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése