
Furcsa tehát, hogy az élet oly sok területén hagyatkozunk rá majdnem 100%-ban. De hol is? Pl ha besétálunk egy étterembe, leülünk a kültéri teraszra, rendelünk, és fogyasztunk. Annyit kéne csak tennünk, hogy amíg a pincér távol van, felállunk, és távozunk. Valószínűleg nem akadnak ránk. Vagy (amikor ez a post megszületett a fejemben) ahogy vezettem hazafelé a Tescoból, és arra gondoltam, ahhoz, hogy sebességösszegzés után 120-szal frontálisan ütközzem a szembelévővel, csak annyit kéne tennem, hogy öt fokkal elfordítom a kormányt balra. Életeket változtatnék meg, ha nem oltanék ki! És ugyanez vonatkozik a szembejövőre is (a Kresz őseink által sokat emlegetett kölcsönös bizalmi elve is valamiféle ilyesmit tárgyal). Mégis megbízom a többiekben, mégpedig azért, mert az ő érdekük sem szolgálja (ha az autópályára szembe felhajtó öngyilkosjelölt idiótákat most nem nézzük). A pizzarendelés is valami ilyesmi. Ott még csak az sem mondható, hogy súlyos, vagy kb bármilyen következményekkel járna kiküldeni egy pizzát a találomra telefonkönyvből kinézett címre. Mégis működik a rendszer, mert bár voltak, vannak, és mindig is lesznek hülyegyerekek, és a világ lassan kezd erre tendálni, de a többség még lelke mélyén tisztességes, tud bízni. Ezért nem hullott még szét ez a bizalomra épülő világ.
Emily az élet törékenységéről egy épület tetején állva (Skins, 4. évad):
"I could be dead in a second... Everything's... so... fragile. Don't you realize that?"
Emily az élet törékenységéről egy épület tetején állva (Skins, 4. évad):
"I could be dead in a second... Everything's... so... fragile. Don't you realize that?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése