Akkor meg minek borravaló? De egy kicsit részletesebben is kifejtem. Nagyon helytelennek tartom, hogy az idők folyamán így alakult ki, és vésődött kőbe ez a rendszer (tudtommal) szerte a világon. Nem arról van szó, hogy smucig lennék, a repülés is drága, mert a szolgáltatás színvonala eleve magasan kezdődik, ezt az ilyen intézményeknél el kell fogadni, és el is fogadom. Itt a kényszert, ezt az érzést nem szeretem, hogy hozzák a számlát, és ott áll mögöttem szúrós szemmel a pincér, hogy vajon hány százalékot adok neki, és ha kevésnek találja, magában elhord mindennek, de továbbra is mosolyog. Az ilyesfajta kényszertől egyszerűen elmegy a kedvem az egésztől. Az egyetlen jó dolog ebben az egész borravalózgatásban az, hogy a pincérnek automata motivációs rendszere van, hogy jobban dolgozzon, de ez koránt sincs mindenhol így. Van, ahol úgy várnak el magas borravalót, hogy még csak nem is mosolyognak.Annak apropóján ír
ok erről, hogy most, hogy a héten vendégünk van, majd' minden nap étteremben ettünk. És ilyenkor csak hálát tudok adni, hogy nem én fizetek, mert engem ez az egész szokásrendszer a falra kerget. Adjanak a pincéreknek is rendes fizetést, mint bármelyik másik alkalmazottnak! A teljesítmény alapú bérezést is feltalálták már, azt meg állapítsák meg a menedzserek! Vagy, ha nincs más, legyen számukra motiváció, hogy még másnap is meglesz a munkájuk. Nyilván nekik sem jó érzés a vendégek kényének, kedvének kiszolgáltatva lenni, és tulajdonképpen kuncsorogni. Az amúgy is visszatetsző, ha egy pincér csak a pénzem reményében kedves velem. Akkor inkább ne is legyen az egyáltalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése