Méretezés

Hopsz, a hosszúhétvége megzavarta a biológiai órám... Szóval a tegnapi posztot pótolva beszélek most kicsit a méretezésről. A mérnöki gyakorlat elég fontos része a méretezés, amikor megszabjuk, a szerkeszetnek milyen adottságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy bizonyos, előre megállapított hatásokat/eseményeket kiálljon. Ez némely esetben nem nagy cucc, például egy kerékkulcsot méretezzük csavarásra, hajlításra, és kész. Viszont vannak olyan szerkezetek, amelyeknél már nem ilyen egyértelmű a dolog. 

Talán meglepő, de az egyetemi mosdókban gondolkodtam el ezen először, méghozzá a kézszárítók kapcsán. Aki BME-s, gondolom, tudja, hogy két fajta kézszárítót használnak az egyetemen: a turbinás, króm csöves Mediclinics Saniflow-t (1. kép), ami ér is valamit (ezért is örültünk, amikor a földszinti St férfi wc-ben lecserélték a gagyit ilyenre), meg az összes többit, ami nem. És ekkor gondolkodtam el rajta, hogy vajon miért elégedett meg például a B&K által forgalmazott nem tudom, milyen nevű másik készülék (talán Merida, 2. kép) a gépével, amikor annál sokkal jobbat is lehet gyártani. Vajon milyen fajlagos mutatószámot kell teljesítenie a gépnek ahhoz, hogy megfelelőnek minősüljön? Víz elpárolgási sebessége másodpercben / egységnyi szabványos felület? Esetleg valóban nedves kezekkel próbáztatják egész addig, amíg átlagosan 1 perc alatt meg nem szárítja mindenki mancsát?

De ez a gondolatmenet továbbvitt a wc kagylókra. Ez egy igazán tabu téma, ezért elég érdekes / visszataszító elképzelni, hogy ott is modellezni kell a kagyló használatát valamilyen szabványos anyaggal. A dolog érdekessége, hogy miután erre gondoltam, 9GAG-en megjelent egy kép, amely konkrétan ezt a folyamatot mutatja be: onnan kiderült, hogy valamiféle agyag képlékenységű pasztillákkal tesztelik a wc-t, annak kell tudni átmenni rajta. És valakinek ez a munkája. (Itt egy rövidke írás róla, de a toilet test-et google-ozva, és egy kis bátorságot gyűjtve kereshető még több anyag). De korábbi írásomban már a buszokra felszerelt vészjelzők pozíciója kapcsán is taglaltam, vajon milyen "egységsérültnek" kell tudnia még elérni a gombot.

Aztán ott vannak az automatizálás igazi hősei, az olyan gépsorok, amelyeknek rengeteg különféle dologgal kell megküzdeniük. Most megfordítom a gyakran használt hasonlatomat: a krumplimosó gépsor olyan, mint a közúti közlekedés: minden formára és méretre tervezni kell (a közutat is méretezni kell a friss jogsis tinire és a piacra járó nagymamára is). Mekkora mintát vizsgálnak krumpliból, hogy meghatározzák az átlag krumpli paramétereit, majd szórás, hiba alapján alkalmazzák a gépre? De hasonlóan sztochasztikus keretek közt kell működnie például a különböző hulladékválogató gépsoroknak, ott aztán tényleg minden van.

Ééés tulajdonképpen ki is lyukadtunk az ergonómia tudományterületére, hiszen emberből is pont annyi féle van, mint krumpliból (ha nem több). És évfolyamtársaim közül meglepően sokan "áltudománynak", meg "baromságnak" bélyegezve a tárgyat jöttek ki az óráról, én viszont egyenesen élveztem, és ez elszomorít, ugyanis a mérnök alapvetően alkot. Ha pedig alkot, és ráadásul emberek számára, kötelező jelleggel tudnia kell, milyen az ember, hogy lehet a leghasználhatóbb felületeket, szisztémákat kialakítani számára. Szóval igen, nagyon fontos a(z ilyen jellegű) méretezés, mert egy remek ötletből is lehet haszontalan lom, ha nem fordítunk rá kellő figyelmet.