Kedves olvasóim! Amikor az újságíró túl lusta ahhoz, hogy kitaláljon cikkötletet, interjút készít. Amikor pedig a blogger túl lusta, hogy valami érdemleges témát találjon, összegzi a blog statisztikáit. Nézzük tehát, hogyan szerepelt eddig a Végzet Mérnökei!Elsőként egy kis történelem: a blogot 2011 március 31-én hoztam létre, de korántsem áprilisi tréfaként. Nevét egy első félévbeli órán készült margórajzról kapta, az első szülinapon majd felfedem, mi is áll a dolg mögött. Az eredeti elképzelés akkor egy személyes blogról szólt, ahová kötetlenül, bármiféle nyomás nélkül írhatok a kis életemről, legyen az a BME kampuszának kerítésén innen, vagy túl (ahogy az a szlogenben is olvasható, igaz, a kerítést kivettem belőle később, mert bár úgy precíz, jelmondatnak elég körülményeskedő). Szóval ekkor indult a blog, természetesen 0 törzsolvasóval. Csináltam egy egész jelentéktelen mértékű beharangozást Facebook-on, és mivel akkor még nem volt a facebook-kal integrálva a blog, a törzsolvasóimról csak a beépített Google-os feliratkozásról tudhattam. Az első három előjegyző olvasó hamar meg is jelent (mondanom sem kell, mindannyian az ismeretségi körömből). A loggal párhuzamosan egyébként rögtön létre is hoztam a Facebook oldalát (a BKV-figyelő és Sanyi a bagoly mintájára), mert tudtam, hogy így lehet fenntartani az olvasóközönség érdeklődését. Ha ugyanis van simán a blog önmagában, és állandóan nézni kell, mikor van újabb bejegyzés, egy idő után mindenki megunja. Ha azonban a blogon közvetlenül lehet lájkolni azt, csak egy kattintásba kerül, és az olvasó máris látja a saját facebook falán, ha új bejegyzés jelenik meg. Így verejtékes munka árán sikerült kiderítenem, hogy lehet tisztességes RSS feed-et beállítani a Facebook oldalra, kiraktam a blogra a facebook közösségi modult, végül pedig egy okos olvasói javaslatra külön-külön lájkolhatóvá tettem minden postot (ha az olvasó lájkolja, rögtön megy is ki az üzenőfalára, ilyen úton is számtalan olvasóm lett már).
Na, de ne siessünk előre: a Facebook-integráció után megugrott az előjegyzők száma, mindenki előbújt a bokorból, és lájkolt. Az olvasószám sokáig a 20 környékén tengettlengett, aztán jött az október, és elkezdtem a Köki terminál ügyével foglalkozni. Ekkor többször is szerepelt a blog a Köki blogon, ahonnan özönvízszerűen jöttek az új, már ismeretlen olvasók. Ekkor kezdtem látni, hogy az eredeti koncepció már nem működőképes, mert az új olvasókat már egyáltalán nem érdekli az én kis életem, ők a világra kíváncsiak "a közlekedésmérnök" szemével (ahogy azt a Köki blog aranyosan megfogalmazta, mintha én valamiféle etalon, vagy legalábbis szakértő lennék :D) De a koncepció más szempontból is átalakult: bár igaz, a legeslegelső post a közlekedésautomatika laborban tett látogatásról szólt, azóta a "Túl" címkés postok több, mint kétszer annyian vannak, mint az "Innen" címkések (aki nem tudná, ez mit jelent, lesse meg jobb felül az Ars Poeticát). Ekkoriban kezdtem gondolkodni a személyes blogom újraindításán, hogy a személyes vonatkozást máshol folytathassam, ezt a blogot pedig megtarthassam a félig-meddig az olvasók által ráhúzott "A mérnök megszólal" sémában (bár nem győzöm hangsúlyozni, nem vagyok más, mint egy mérnökhallgató egy billentyűzettel :D). Később a blog (egyik cikke, direkt link a blogra nem volt) megjelent a BKV-figyelőn is, a(z akkor még) Ferenc körúti metróállomás balesetveszélyes peronjával kapcsolatban (amelyen fájós lábbal egyszer majdnem hasra estem). A figyelő a bejegyzést és a képet emelte át, és csodával határos módon egy héten belül a BKV kijavította a burkolat hibáját. Igaz, nem a bloggal kapcsolatos, de másik hasonló történet a kispesten gazdátlanul, karbantartás nélkül álló toronydaru témája. Balga módon nem a blogra írtam róla, hanem elküldtem Gál Misinek a Budapest-figyelő blogra témajavaslatként, aki azután forrásmegjelölés nélkül ki is tette a blogra. Ennek hatására pedig az Index és az MTI is foglalkozott az üggyel, bár sajnálatos módon a toronydaru gémjét azóta is vígan fordítgatja a szél a volt Stefánia-gödör fölött.
Szóval így van a blognak most 70 rendszeres olvasója, ebből 40-en ismerőseim. A többi statisztikáról a holnapi bejegyzésből értesülhettek.
Na, de ne siessünk előre: a Facebook-integráció után megugrott az előjegyzők száma, mindenki előbújt a bokorból, és lájkolt. Az olvasószám sokáig a 20 környékén tengettlengett, aztán jött az október, és elkezdtem a Köki terminál ügyével foglalkozni. Ekkor többször is szerepelt a blog a Köki blogon, ahonnan özönvízszerűen jöttek az új, már ismeretlen olvasók. Ekkor kezdtem látni, hogy az eredeti koncepció már nem működőképes, mert az új olvasókat már egyáltalán nem érdekli az én kis életem, ők a világra kíváncsiak "a közlekedésmérnök" szemével (ahogy azt a Köki blog aranyosan megfogalmazta, mintha én valamiféle etalon, vagy legalábbis szakértő lennék :D) De a koncepció más szempontból is átalakult: bár igaz, a legeslegelső post a közlekedésautomatika laborban tett látogatásról szólt, azóta a "Túl" címkés postok több, mint kétszer annyian vannak, mint az "Innen" címkések (aki nem tudná, ez mit jelent, lesse meg jobb felül az Ars Poeticát). Ekkoriban kezdtem gondolkodni a személyes blogom újraindításán, hogy a személyes vonatkozást máshol folytathassam, ezt a blogot pedig megtarthassam a félig-meddig az olvasók által ráhúzott "A mérnök megszólal" sémában (bár nem győzöm hangsúlyozni, nem vagyok más, mint egy mérnökhallgató egy billentyűzettel :D). Később a blog (egyik cikke, direkt link a blogra nem volt) megjelent a BKV-figyelőn is, a(z akkor még) Ferenc körúti metróállomás balesetveszélyes peronjával kapcsolatban (amelyen fájós lábbal egyszer majdnem hasra estem). A figyelő a bejegyzést és a képet emelte át, és csodával határos módon egy héten belül a BKV kijavította a burkolat hibáját. Igaz, nem a bloggal kapcsolatos, de másik hasonló történet a kispesten gazdátlanul, karbantartás nélkül álló toronydaru témája. Balga módon nem a blogra írtam róla, hanem elküldtem Gál Misinek a Budapest-figyelő blogra témajavaslatként, aki azután forrásmegjelölés nélkül ki is tette a blogra. Ennek hatására pedig az Index és az MTI is foglalkozott az üggyel, bár sajnálatos módon a toronydaru gémjét azóta is vígan fordítgatja a szél a volt Stefánia-gödör fölött.
Szóval így van a blognak most 70 rendszeres olvasója, ebből 40-en ismerőseim. A többi statisztikáról a holnapi bejegyzésből értesülhettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése