A siker kulcsa

Akármikor kis vállalkozásokat látok, arra gondolok, vajon túl fogják-e élni az első évet. Számtalan esetben láttam boltokat, éttermeket, bódékat feltűnni, majd eltűnni, és nem mindig egyértelmű, mi volt a kudarc oka. Általában persze már az elejétől látható a kudarc: pancser marketing, inkoherens cégarculat, béna ötlet. De van, amikor minden stimmel, és mégis lehúzzák a rolót. Aztán van, amikor az üzletnek nincs is cégére, set táblája (!), és mégis fél órás sor áll előtte (lásd a Havanna lakótelepi fagyist). Van egy olyan tényező az egyenletben, amelyet nem igen lehet megfogni. Amely elválasztja azt, mikor kap rá e

gy ötletre a fogyasztó, és mikor nem.

Amikor olyan vállalkozókról olvasni, mint Richard Branson (a Virgin cégcsoport alapítója), aki nemes egyszerűséggel eldönötte, hogy ő jobban fog csinálni olyan dolgokat, amit eddig senki más, majd meg is tette, mindig kétkedem. Mert ilyenre egy átlagember nem képes. Ez ezt a fajta embert, a mákzsák vállalkozót követeli. Akinek bár igen, van egy eredeti ötlete, de aztán minden összejön neki, hogy azt meg is tudja valósítani.

A leglutribb vállalkozás talán a kajálda. Bár mindenki eszik, két fajta kajálda van: a tömött és a kongó. És szerintem a válaszvonalat a hely atmoszférája jelenti. Az olyan apróságok, mint az abrosz anyaga, a világítótestek fényárnyalata, hogy szól-e rádió a háttérben. És az emberek általában ehhez nem értenek. Ahogyan az arculattervezéshez sem. Nem fektetik bele pont azt a munkát a vállalkozás sikerébe, amely virtuálisan semmibe nem kerül (hobbiból szoktam teljes cégarculatokat megalkotni órák alatt), és a különbséget jelentheti a siker és a csőd közt. Ha egy kajáldán azt látni, hogy a szórólapon, az étlapon, a cégéren és az egyenruhákon következetesen ott van az embléma, hogy a színvilág összhangban van, esetleg alapítás éve is oda van írva, rögtön azt érzi, hogy ezek profik, tudják, mit csinálnak. Lásd a Jack's burgers-t a Bazilikánál. 2013-as alapítású (még szemtelenül ott is van a logóban, hogy Est. 2013), mégis belépve az ember úgy érzi, egy franchise étteremben jár.

Ettől függetlenül hihetetlenkedve, de örömmel látom, mekkora a vállalkozási kedv jelenleg Magyarországon. Méghozzá egyre több az egyedi ötlet (LEVES., Prezi, Szabadulók, Rukkola), amit fiatalok csinálnak fiataloknak, hogy majd ők megmutatják. Meg egyébként is, ki ne szeretne a saját főnöke lenni. A magyar meg (ugye) feltaláló nemzet, nem csoda, ha magát is feltalálja.

Szóval kettős a dolog: látok ebből is, abból is. Kérdés: nem azért érzem-e dominánsabbnak a sikereseket, mert a kudarcok szép csendben húzzák le a rolót?