BME kertészet

Amikor járok-kelek a kampuszon, és szerencsére (sajnos) ilyen sokszor van, folyton a BME kertészet munkatársaiba és munkagépeibe botlok. És el kell ismerni, az 1-es (történelmi) és 2-es (szocreál) kampusz nagyon szépen karban van tartva. A K épület udvara előtti sétány tavasszal gyönyörű, amikor virágba borul, de a borostyánnal futtatott hegedűfejes rész (a "körforgalom") is nagyon szép. Az Antony Hopkins-féle gyep mondjuk kizárt, hogy túlélje az ODOO-t, viszont a mögötte lévő háromszögben a tulipánok (ugye jól emlékszem, hogy azok vannak ott?) szintén gyönyörködtetik a szemet. Aztán a szocreál kampuszon a napozószékes pázsitot automata öntözőrendszer kényezteti, a reaktorkert rózsái is egészen elbűvölők. És feladataik elvégzéséhez kis, motoros vontatókat használnak, folyton azzal pöfögnek át az egyik helyről a másikra.

Na, de a kertészet nem csak a meleg hónapokban aktív: télen kis hókotró (és sószóró!) traktorokkal járják a kampuszt, és teszik lehetővé, hogy mindenki el tudjon jutni az órájára. Viszont amikor ezt a(z egyébként becsülendő) munkakedvet látom, mindig eszembe jut, vajon mekkora lehet a kertészeti osztály költségvetése. Mert a látszat alapján elég nagy. És ez meg ahhoz a dilemmához vezet, amelyre még mindig nem találom a válszt: legyen szép kampusz, ahol a hallgató jólérzi magát szünetekben, és mosolyogva megy utána órára, vagy legyenek normális projektorvásznak és székek a teremben, működő VGA kábelek, rendesen burkolt padló, és a falban maradó konnektorok? Mert míg a kertészet minden jóval el van látva, a gépészet bizony toldozgat-foldozgat. 

Ha a J épületet nézzük meg (amellyel a kutya sem törődik, bár nemrég kapott a lobbi új kukákat és bútorzatot, a bejárat üvegezése pedig új matrica designt, az pozitívum), elég lehangoló minden nap oda órára járni. Egy korábbi írásban kifejtettem azt a kettősséget, amely a J-hez fűz, és frusztrál, hogy látom magam előtt a fehér falú, bézs padlójú termet, az enyhe körívben elrendezett, rugós visszatérő székes padsorokat, a beszédpódiumot, a világos folyosókat, mindez a nyírfák lágy ölelésében. Ehelyett alapszínek, kékkel foltozott piros kőpadló, hólyagosodás ellen felhasított linóleum, falról lógó régi hangszórók.

Szóval nem tudom eldönteni, hol lenne jobb helye a pénznek. Mert a kampusz nagyon szép, szeretek is ott lenni, lelket ad az egész egyetemnek, viszont órán ülni olykor pont a korábban említettek miatt elég lehangoló. Szerintetek?

Közlekedési kisokos: Útellenőri szolgálat

Aki gyakran jár autópályán, találkozhatott már magas furgonokkal, tetejükön jó nagy villogókkal, amelyeken az állt, hogy "ÚTELLENŐRZÉS". Nos, a név elég beszédes, valóban ezt teszik, de mi is a feladata egy útellenőrnek?

Hé, a kérdezés a mi dolgunk!

Bocsánat. Na mindegy, szóval ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, azt mondanám, hogy az útellenőr az autópálya gondnoka. Feladata egyszerre komplex és egyszerű: megy, és nézelődik, egészen addig, amíg valami rendben nem lévőt talál. Akkor, ha képességei megengedik, ő maga orvosolja, ha nem, akkor segítséget kér a diszpécsertől.

Mi romolhat el egy autópályán?

Ó, elég sok minden. Az autópályára nem szabad pusztán úgy gondolni, mint egy útra. Az egy üzem (ahogy tanáraink szokták mondani), melynek - a használat idejére legalábbis - részét képezik a közlekedők. De nem (csak) ők szoktak elromlani, hanem az autópálya maga is rengeteg potenciális hibapontot tartalmaz. Ha a műtárgyait nézzük, legyen az elektromos, vagy sima forgalomtechnikai eszköz, bármi elmozdulhat, leeshet, feldőlhet. Egy olyan helyen pedig, ahol mindenki csak átutazik, és megállni csak a legvégső esetben szabad, valakinek ezeket helyre kell tenni. Ez az útellenőr. Ha például látja, hogy egy ponton elengedte az oszlop a vadkerítést, megdrótozza. Ha egy elfordult, lecsúszott táblát lát, megigazítja. Ha döglött állatot talál, elföldeli a rézsűben (igen, ez is feladatuk!). Viszont amikor a közlekedő romlik el (baleset történik), akkor is általában ők az elsők, akik a helyszínre érnek.

Akkor minden van náluk?

Majdnem minden, és azon belül is mindegyikből egy kicsi. Van náluk például egy rövid köteg drót, seprű, gereblye, kapa, olajfedő homok, bóják, kis jelzőtáblakészlet, terelőoszlopok, szerszámok, és még sok más. A kocsi pedig fel van szerelve hátul figyelmeztető reflektorsorral, oldalt pedig munkareflektorral (hogy éjszaka is lehessen munkát végezni).

És hogy beszélnek a központtal?

Jellemzően URH rádión keresztül. De elég szigorú flottakövetést is alkalmaznak az autópályakezelők, látják az autó majdnem minden adatát, olyan szintig is, hogy működik-e éppen a villogója.

És segítenek kereket cserélni, ha elakadunk?

Nem. Beállnak az autós mögé figyelmeztető reflektorral, hogy fedezzék, amíg az munkát végez, de műszaki, vagy elsősegélyen túlmutató életmentést tilos végezniük.

A királydinnyék földjén

Most, hogy itt van ez a szemtelenül csodálatos idő, amely minden nap simogatja a budapestiek lelkét, végre elérkezett az idő, hogy péntek-szombat-vasárnap reggelente beiktassak 1 óra bringázást (testmozgás gyanánt). Nyáron már kísérleteztem az ilyen fajta edzéssel, de akkor a kerület belseje felé, a Bókay kertig mentem. Abban viszont az útvonal forgalmassága nem tetszett, szóval most inkább a kerülethatár felé vágytam. Ki is néztem félig fejben, félig műholdon az útvonalat, majd elindultam Gyál felé. Tegnap az első videóban is emlegetett rádiótelepig mentem, amely után már csak egy lovarda volt, ott pedig nem akartam áttekerni (magánterületnek nézett ki). A tegnapi napot a kerekek túlélték. Ma azonban odahajtottam a lovardához, és megkérdeztem a kinn állókat, hogy át lehet-e ott tekerni. Mondták, persze, nyugodtan. Szóval átbringáztam a mezőn, viszont az út laza homokos volt, és elég nehéz volt irányban tartani rajta a bringát. A csapás 90 fokban elkanyarodott egy mesterséges csatornához érve, és keresztezett egy autóutat. Azon áthajtottam, és a túloldalán, a csatorna mellett pihentem meg. Akkor készítettem ezt a videót:

Aztán elindultam visszafelé. Az út nem lett kevésbé járhatatlan, szóval helyenként felhajtottam a csapás melletti füves részre. És olyan fajta ember vagyok, akinek a fejében folyamatosan futnak a risk assessment-ek, tehát ekkor beindult a királydinnyés gondolatfolyamat. De mivel a legtöbb esetben az ilyen gondolatok túlkapásnak bizonyulnak, figyelmen kívül hagytam. Nem voltam bölcs. Ezért:

Aztán jött egy hívásom, és megszakadt a felvétel. Folytatva:

 

Szóval szegény bringámat ennyi hűséggel és méltósággal leszolgált év után bevezettem a defektesek világába. Nyergére és kormányára állítva átvizsgáltam a kerekeit, és telis tele volt kis mocsadék tüskés rögökkel. 

Némelyik tüskét még itthon, csipesszel sem tudtam kihúzni. Végül megérkezett a felmentő gépjármű, és hazaszállított a sebesült bajtársammal együtt.

Szóval a mese tanulsága: rohadék királydinnye. :D

Sávelhúzás

Ezt az írást most főleg a forgalomtechnika iránt érdeklődőknek ajánlom, de annak is, akiben ennek kapcsán felmerült, hogy mi is az a forgalomtechnika. Az ugyanis jellemzően egy olyan szakterület, amelyet túlnyomó többségben felhasználói oldalról ismernek az emberek, és mint ilyen, elsiklanak afelett, mennyire komplex is tud lenni.

Csak, hogy ne legyek ennyire kriptikus: a Közúti pályák című tárgyból az volt a házifeladat, hogy tervezzük meg az M3-as szakaszos, egyoldali pályafelújítását sávelhúzásos forgalomtereléssel. Legnotóriusabb ismerőseim emlékezhetnek rá, mennyire szeretem a sávelhúzást, így érthető módon csillant fel a szemem, amikro elkezdtem foglalkozni a dologgal. Kicsit túl is dolgoztam az ügyet, azt hiszem, de legalább élvezettel csináltam (hozzá kell tenni, hogy forgalomtechnikával tervezek foglalkozni majd mérnöki éveimben).

Megjegyzendő az is, hogy erre még senki hozzáértő nem bólintott rá, tehát csak azt mutatja, mire vittem az eddigi mérnöki szemléletemmel. Szóval lehet benne hibás elgondolás, de akkor többszöri átnézés után sem bukkantam rá.

Szerk: volt benne két hiba: az egyik a teljes aszfaltmennyiség kiszállítási időszükségletét számító képletben, a másik pedig az 5 km-es szakasz burkolatának teljes tömegénél - a mértékegységben.

A dokumentáció letölthető itt.

A színes, szagos, képekkel illusztrált rész kb a harmadánál kezdődik, előtte csak az ütemezés kiszámítása szerepel.

"Nem ittál eleget."

Tegnap kimentem a hajtányversenyre. Mert nem szerettem volna úgy elvégezni a közlekkart, hogy legalább egyszer nem tettem tisztességem ezen az egész egyedi, hagyományos eseményen. De úgy, mint a Kari Napok többi része, mondanom sem kell, ez is az ivásról szól. És akkor meg is érkeztünk ahhoz a témához, amely az egyik legnagyobb szakadékot húzza közém, és kortársaim közé. Történetesen ugyanis a legtöbb alkoholt egyszerűen nem szeretem. Számtalan ismerősöm próbálta már velem megszerettetni például a bort, néhányan hallva, hogy miket iszom meg szívesen, azt is mondták, hogy majd "belenövök a férfias italokba", de én nem igen érzem ezt megtörténni. És már látom, ahogy olvasóim elborzadva zárják be a blogot, és sorra alakulnak a "Tiltakozzunk Shaun ellen" Facebook csoportok, de így van, és kész: nem szeretem az alkoholt. Az ízétől mostanában szabály szerint kiráz a hideg, de abban sem lelem túl nagy örömöm, ha elvesztem a tetteim fölött a kontrollt. Ami alkoholt szeretek, azt a kísérő íze miatt szeretem.

Hogy miért beszélek erről? Nem pusztán azért, mert én személy szerint nem szeretem, hiszen akármennyire kirívó az esetem, én is találkoztam már olyannal, aki meg a pizzát nem szereti. Sőt, olyannal is, aki szereti, csak majonézzel. Azért beszélek most erről, mert amint az emberek erről tudomást szereznek, életük egyetlen és legfontosabb céljává teszik, hogy első körben megszerettessék velem a piát, második körben pedig leitassanak. Tegnap is többen jegyezték meg, hogy nem tűnök elég (vagy egyáltalán) részegnek, és ez így nem helyénvaló. És ezt én elég viccesnek találom. Mert ha egy olyan bolygón élünk, ahol (ahogy látom), az emberek jelentős százaléka osztozik az alkoholfétisben, minden bizonnyal bennem van a hiba, és ezt az anomáliát meg kell szűntetni, az univerzum egyensúlyát vissza kell állítani. Mert az egyén alkoholizálása csak akkor nyer jogerőt, ha mindenki más is csak így boldogul. De valóban ez lenne a normális, a status quo?

Az ember elég régóta tudatmódosít. Nincsenek erről konkrét történelmi ismereteim, de ha jól sejtem, rögtön a durvább dolgokkal kezdték az ősi sámánok (gombák, füvek, ilyesmik), és az alkohol csak később jött be a képbe. Viszont amikor bejött, az emberek rájöttek, hogy milyen jó elutazni időnként egy olyan helyre, ahol nincsenek problémák, ahol mindenki sokkal beszédesebb, közvetlenebb, viccesebb. És ez itt a lényeg: az elutazást kicserélném arra, hogy elmenekülni. Mert (és ne egy öregember "bezzegazénidőmben" hangján olvassátok ezt, de) én ebben az egészben menekvést látok. És ha piciny lelkemben háború dúlna, vagy nem lenne olyan jó életem, mint amilyen van, és mindig is volt, lehet, hogy én is egy lennék a sok közül. De azon szerencsések egyikének mondhatom magam, aki elégedett az életével, a körülményeivel, magával. Akinek nincs mi elől menekülnie.

És már hallom is a "De..." kezdetű mondatokat, mondván, más miatt is lehet inni! Mondjátok hát el: ti miért isztok? Ez talán egy olyan téma, ahol meg tudom ragadni olvasóim önvédelmi mechanizmusát, és így kiprovokálni egy vitafórumot. :D

Videók a múltból

A sajtófotós csodatelefonommal, melynek szlogenje: "A blogra jó lesz", néha videót is felveszek. Még néhább ezek a videók a BME-vel kapcsolatosak. Aztán a feledés sötét szakadékába zuhannak, de nem most! Megosztok hármat.

Az első egy szerkó (Szerkezeti anyagok és megmunkálások) laboron készült, a CNC (Computer Numeric Controlled, számítógépes numerikus vezérlésű) esztergagép munkál meg réz nyersdarabot. A felvétel maga nem a világ legakciódúsabb jelenete, pár másodperc után már eléggé meg lehet jósolni, merre megy a cselekmény. :D A házi feladat az volt, hogy le kellett kódolni azt a CNC programot, amely egy sima réz hengerből előállítja a megadott alkatrészt. Elvileg az én programomat vittük be a gépbe, gyakorlatilag nem, mindenesetre a kis készdarab velem jött haza. :D

A második videó már a múlt héten készült, KIRKOM (Közúti irányító és kommunikációs rendszerek) laboron. A feladat az volt, hogy PC-n lekódoljuk az egyszerű ciklust (piros, piros-sárga, zöld, sárga), majd vezeték nélküli kapcsolattal feltöltsük a jelzőlámpát vezérlő Siemens PLC-re. Itt a lámpa épp az egyik csapat programját futtatja.

Ez pedig tegnap készült: szól a tűzjelző a BME St épületében. Állítólag előző nap is szólt már, de én magam is tudok két korábbi alkalomról. Tipikus esete a farkast kiáltásnak, hasonló témával foglalkozott is már a blog korábban. Egy esetben volt csak valóban tűz (amennyire tudom), akkor is egy gép kezdett el füstölni valamelyik laborban.

Szóval néhány szemelvény a BME-s életből, de ez messze torzítva és eseménydúsan mutatja az egyébként szürke hétköznapokat.