Budapest: No Vacancy

A már korábban említett félbevágott plankton elvén újabb dolgot vettem észre: kezdünk sokan lenni. Nem a Földre gondolok, hanem konkrétan Budapestre. Az egy dolog, hogy a Határ úton reggelente az állomási ügyeletes többször kénytelen bemondani, hogy "kérjük, a peront teljes hosszában vegyék igénybe, haladjanak a lépcsőtől a peron végébe, és a felszálláshoz minden ajtót vegyenek igénybe", mert a Határ út állomás kapacitásának a határán üzemel már pár hónapja. A kb. 20 méter széles, és 120 méter hosszú peron szinte teljesen megtelik két szerelvény közt, és hozzá kell tenni, hogy ezek reggelente egy-két percre követnek.

De mindezt be lehet tudni a Köki terminál építésének, már csak fél hónap (pluszmínusz), és ilyen téren újra rend honol az életünkben *kopkopkop*. De itt nem áll meg. Ahogy leszállok a Ferenc körúton, a tömeg bedugul a mozgólépcsőn, pedig kettő is üzemel hegymenetben. Bölcsen a két szélső, tehát a középsőről budapesti legyen a talpán, aki át tud vágni az embertengeren. És ahogy felértem a lépcsőn, csak egy újabb fejezet kezdődik, az Egyetemre menet c. eszperente nyelven írt könyvnek még mindig nem értünk a végére. A négyeshatos következik. Szoktam mondogatni, hogy a vidékiek számára két nagyszerű beavató szertartást is kínál Budapest legforgalmasabb villamosvonala. Az egyik: túlélni a nagycsuklóban a Fehérvári úti váltót, a másik: csúcsforgalomban menni egy kört a vonalon.
Jobb napokon a peronon álló tömegben van egy akkora rés, ahol a hátrafelé igyekvők le tudnak csordogálni, mint lösz a csöpögő csap alatt, de ha tele van, kénytelen vagyok (gondos felugrálós körültekintés után) a villamossínen hátragyalogolni, majd fellépni a peronra, ha megérkeztem. Ekkor beáll a villamos, amelyről azért szállnak is le (a Ferenc körút mégiscsak egy főbb hub), de nem ritka, hogy el kell engedni egyet. És amint fenn vagyok, a társadalmi szférám az intim szférámon belülre zsugorodik, mert szabad a csók, a tánc viszont nem, mert nincs annyi hely. (Erről is fogok majd írni egy már kb. fél éve a fejemben dédelgetett postban: mennyit számít a "kontextus".) Ehhez képest a kampuszon már szinte szétszív a vákum, olyan kevesen vannak.
És amikor ma reggel (amikor is szokatlanul sokan voltak valamiért, a Népligetnél például volt, aki kénytelen elengedte a metrót, mert nem fért fel) épp a Ferenc körút villamosmegállóban játszottam ember-Mózest, elgondolkodtam, miért nincs szabályozva, hányan élhetnek egy városban. Ahogy mindennek, egy városnak is van kapacitása, és Budapest (ahogy a határ úti megálló is) igencsak a maximumra van járatva már pár éve. Kínában például biztosan vannak ilyen irányú korlátozások is. De később belegondoltam, hogy valószínűleg most sem az őslakosság a baj, hanem az, hogy egyre többen ingáznak be az agglomerációból. Azt pedig szinte lehetetlen szabályozni. Aztán ott van az a kérdés, hogy ki döntené el, ki jöhet, ki nem. Szóval ez egy sakk-matt helyzet, amely egyre kellemetlenebb. Kíváncsi vagyok, mi lesz még két év múlva.

A Határ utas kép minőségéért én vagyok, aki az elnézést kéri: lépcsőn menet, gyenge fényviszonyok mellett ennyire futotta. De minden poszthoz kell kép, és így is jobb, mint a semmi.