A siker kulcsa

Akármikor kis vállalkozásokat látok, arra gondolok, vajon túl fogják-e élni az első évet. Számtalan esetben láttam boltokat, éttermeket, bódékat feltűnni, majd eltűnni, és nem mindig egyértelmű, mi volt a kudarc oka. Általában persze már az elejétől látható a kudarc: pancser marketing, inkoherens cégarculat, béna ötlet. De van, amikor minden stimmel, és mégis lehúzzák a rolót. Aztán van, amikor az üzletnek nincs is cégére, set táblája (!), és mégis fél órás sor áll előtte (lásd a Havanna lakótelepi fagyist). Van egy olyan tényező az egyenletben, amelyet nem igen lehet megfogni. Amely elválasztja azt, mikor kap rá e

gy ötletre a fogyasztó, és mikor nem.

Amikor olyan vállalkozókról olvasni, mint Richard Branson (a Virgin cégcsoport alapítója), aki nemes egyszerűséggel eldönötte, hogy ő jobban fog csinálni olyan dolgokat, amit eddig senki más, majd meg is tette, mindig kétkedem. Mert ilyenre egy átlagember nem képes. Ez ezt a fajta embert, a mákzsák vállalkozót követeli. Akinek bár igen, van egy eredeti ötlete, de aztán minden összejön neki, hogy azt meg is tudja valósítani.

A leglutribb vállalkozás talán a kajálda. Bár mindenki eszik, két fajta kajálda van: a tömött és a kongó. És szerintem a válaszvonalat a hely atmoszférája jelenti. Az olyan apróságok, mint az abrosz anyaga, a világítótestek fényárnyalata, hogy szól-e rádió a háttérben. És az emberek általában ehhez nem értenek. Ahogyan az arculattervezéshez sem. Nem fektetik bele pont azt a munkát a vállalkozás sikerébe, amely virtuálisan semmibe nem kerül (hobbiból szoktam teljes cégarculatokat megalkotni órák alatt), és a különbséget jelentheti a siker és a csőd közt. Ha egy kajáldán azt látni, hogy a szórólapon, az étlapon, a cégéren és az egyenruhákon következetesen ott van az embléma, hogy a színvilág összhangban van, esetleg alapítás éve is oda van írva, rögtön azt érzi, hogy ezek profik, tudják, mit csinálnak. Lásd a Jack's burgers-t a Bazilikánál. 2013-as alapítású (még szemtelenül ott is van a logóban, hogy Est. 2013), mégis belépve az ember úgy érzi, egy franchise étteremben jár.

Ettől függetlenül hihetetlenkedve, de örömmel látom, mekkora a vállalkozási kedv jelenleg Magyarországon. Méghozzá egyre több az egyedi ötlet (LEVES., Prezi, Szabadulók, Rukkola), amit fiatalok csinálnak fiataloknak, hogy majd ők megmutatják. Meg egyébként is, ki ne szeretne a saját főnöke lenni. A magyar meg (ugye) feltaláló nemzet, nem csoda, ha magát is feltalálja.

Szóval kettős a dolog: látok ebből is, abból is. Kérdés: nem azért érzem-e dominánsabbnak a sikereseket, mert a kudarcok szép csendben húzzák le a rolót?

Egyetemi honlapok

Na, ez azért igazán érdekes téma, mert amikor kitaláltam, még nem igen írhattam meg (mégis csak aktuálisan fennálló jogviszonyom volt az egyetemmel, plusz az ember sosem tudja, ki olvas el mit, és ez hogy hat vissza rá), viszont mostanra meg, hogy már semmi dolgom az égvilágon a BME-vel, majdnem az összes régi, gyalázatos, elavult honlap megújult. Fontos tisztázni, hogy itt csak a Közlekkar honlapjaira gondolok. Tanszékiekre is (egyedül a Közlekedésautomatika, Repülőgépek és Hajók, illetve a Járműelemek és Hajtások tanszéknek volt már a sorozatos megújulások előtt is tisztességes honlapja), de legfőképp a Közlekkar hivatalos honlapjára. Amelyet.... bár sokak szerint nagy a szókincsem.... egyszerűen nem tudok a megfelelő szavakkal, hűen jellemezni. Nem tudom visszaadni azt a lusta nemtörődömséget, azt a dilettantizmust, amellyel összeállították annak idején. Szerencsére még él a honlap, meg lehet nézni, és rögtön látszik is, hogy egy ilyen honlapot egy 4-5 napos sóskifli is meg tud alkotni. Az, hogy Magyarország egyik legnagyobb nevű egyetemén az egyik karnak ez legyen a hivatalos honlapja... őszintén nem is találok rá szavakat. De mondom, azóta lett új honlap, amely végre már vállalható.

A béna honlapok közül két fajta volt: igénytelen volt mindegyik, de volt, amelyik legalább a szemet nem bántotta, illetve átlátható volt (pl. a Közlekedésüzemi, vagy a Közlekedésgazdasági tanszék honlapja), de olyan is volt (van "-.-), mint a Logisztika, vagy a Vasúti járművek tanszéké, amelyek láttán bizony törölgetnem kellett a vért a szememből.

Az egyik legfrissebben megújult honlap az összevont Közlekedésüzemi és -gazdasági tanszéké, amely bár még mindig elég puritán, legalább emiatt sem kell szégyenkezni már.

Ha viszont egyetemi szinten széttekintünk, vannak kifejezetten szép, fiatalos honlapok is, mint például a Környgazd tanszéké a Gazdaságtudományi karról. Azért áll különösen közel a szívemhez ez a honlap, mert a hátteret is mindig az adott évszakhoz igazítják, de mégsem úgy, hogy giccses legyen. A Vasutas tanszékkel egyezően itt is van beléptető felület (itt tárgyak infóihoz lehet hozzáférni az órán megadott user-pass kombinációval), viszont a Vasutas tanszékkel ellentétben itt nem lehet hozzáférni személyes adatokhoz pusztán a másik neptun kódjának ismeretében. Beléptetést csinál még az Repgép-Hajó és Jármű-Hajtás tanszék is, de senkinél nem személyes infókhoz vezet a belépés gomb. Csak a vasutasoknál... Nem mintha azok olyan szupertitkos infók lennének, de azért na.

Szóval ez a Budapesti MŰSZAKI Egyetem, itt tobzódik az ország műszaki értelmiségének jelentős hányada, mindezek tükrében különösen el tudott szomorítani, amikor olyan igénytelen, nulla erőbefektetésű honlapokkal kellett dolgoznom ~4 éven keresztül, mint a fent látható példák a múltból. De remélem, a változás szele nem fog elülni.

Kriminális állapotban a fogaskerekű

A 60-as villamos (ugye, hogy senki nem hívja így?) eléggé a perifériámon van. Évente úgy 3-4 alkalommal ha utazom rajta, talán már sokat is mondtam. A mai alkalom előtt akkor volt vele dolgom, amikor felvittem a szakdolgozatom bírálatra a Rendőrtiszti Főiskolára. El voltam képedve, mennyire hevesen ráznak és szitálnak a kocsik. 

Még egyetem első évében tanultunk a járműszekrény nemkívánatos mozgásairól, melyek (x, y, z tengely szerinti sorrendben, a tengely menti, illetve akörüli elfordulás esetében, ha az x tengely mutat a menetirányba, az y oldalra, a z pedig felfelé): rángatás, imbolygás, szitálás, bólintás, rázás, kígyózás. A 3-as metró Határ út - Kőbánya-Kispest szakaszán egyébként remekül megfigyelhető mind a hat mozgás, de ott mégsem olyan zavaró, mert a nemkívánatos elmozdulások legalább nem nagyok. A fogaskerekűn igaz, csak 1 domináns van (rázás), de az olyan mértékű, hogy biztos vagyok benne, minden létező határértéket meghalad. Konkrétan a kezemben lévő, félig töltött fél literes palackból nem tudtam inni anélkül, hogy kifröccsent volna a tea. És itt nem a hegyre felkapaszkodó szerelvény fogaskereke és a fogasléc kontaktusa által előidézett rázásra gondolok, hanem olyan szintű pályahibákra (fekszinthibákra), amelyek mellett az üzemet én már nem is engedélyezném. Az öreg osztrák szerelvények forgóvázait tüzetesebben csak ma néztem meg először, de nem volt az a benyomásom, hogy rugózással bőven el volnának látva. Sőt, ha jól láttam, a primer rugózást V alakú gumilemezrugók adják (bár ez annyira rossz megoldás lett volna a gyártó részéről, hogy remélem, rosszul láttam). Érdekes, hogy a vonatok lejtmenetben sokkal kevésbé ráznak.

Na, de említést kell tenni a vonal környezetének állapotáról is. A megállók egyértelműen a kommunizmusból maradtak ránk, igénytelen vas és betonszerkezetek, rágógumi alakú metrókukák, műanyag gömbbúrás gázlámpák, rozsda, graffiti. Ami pedig a az állomásközöket illeti: összefirkált táblák, szemét, gazos erdő. Ha ezt Budapest turista attrakciónak szánja, akkor az elég ciki. A vonal egyértelműen felújításért kiált már elég régóta, meglepő, hogy a BKK látványos projekteket tartalmazó listájára még nem került fel. 

 A szerelvények bár öregek (~50 évesek), és az enteriőrön is lenne mit csiszolni (dicséretes, hogy a jegykezelőket bézsre festették, hogy passzoljanak, viszont a narancs-fekete bársonykárpit az üléseken durván elüt a krém-barna színvilágtól), alapvetően tiszták és nem igen hallani meghibásodásról. Az indításjelzőként funkcionáló panellakás-ajtócsengő kifejezetten hangulatos.

Egyetlen hibájuk az elégtelen rugózás, mint ahogy azt már korábban megemlítettem.

Na, de ez mind csak külcsíny, itt a valódi probléma, hogy a kultúrált utazás ilyen alacsony minőségű pályával lehetetlen. Az ember nem tud két mondatot beszélgetni a másikkal, mert a tüdejét átszúró bordája következtében kialakuló pneumotoraxtól a vérnyomása leesik, ő pedig elájul. És eszméletlenül nem lehet beszélgetni.

Azon filózom... (5. rész: Távolság)

Egy cikk erejéig elszakadunk a várólistától, és előveszünk valami régit. Emlékeztek még erre a sorozatra? Talán van olyan olvasó, aki még soha nem is találkozott ilyen írással, mióta a közösség tagja.

Szóval mi van a távolsággal? Ma zuhanyzás

közben arra gondoltam, hogy míg az ember leteszi a zuhanyfejet, hogy beszappanozza magát, de nem zárja el a csapot (mert nem akarja, hogy újra meg kelljen várni a meleg vizet, miután ismét megindul az áramlás), a víz csak folyik, kvázi fölöslegesen. Ha ilyenkor lehetne nyitni egy portált mondjuk az egyenlítői Afrikába, és a zuhanyfejet úgy a peremére tenni, hogy abból egy vödröt meg tudnak tölteni a helyiek, míg mi szappanozunk, egy családnak egy napra meg lenne oldva a vize. Ha ezt megszorozzuk az iható csapvizű országok háztartásaival és napi átlagos zuhanyzásainak számával, megkockáztatom, hogy nem lenne többé vízprobléma Afrikában.

Ugyanígy, ha az étkezések végén az emberek az otthagyott ételt nem a szemetesbe kotornák (remélem, Magyarországon ez nem divat, én csak annyit tudok, hogy a mi háztartásunkban biztos nem, cserébe Amerikában sajnos egyáltalán nem szokatlan), hanem azonos módszerrel egy éhező család asztalára kerülhetne különösebb erőbefektetés nélkül a már nem kellő étel, az éhezés problémája is elég könnyen megoldható lenne. Mert a maradék élelmiszert a szükség helyére szállítani jelenleg azért nem igazán kivitelezhető, mert az étel hűtése / tartósítása csak jelentős erőfeszítések árán lenne megoldható, hogy a hosszú úton is ehető maradjon. Plusz az ilyen ételre jellemző, hogy ha bár nem moslék, elég heterogén összetételű.

De biztosan annyival jobb lenne a világ a távolság hiányától? Ha minden földrajzi távolság áthidalható lenne másodpercek alatt? Ha belegondolunk, rájövünk, hogy a távolságok nem csak akadályoznak, hanem védenek is. Hagynak időt reagálni. Képzeljünk el egy háborút a portálok világában. A ország hadat üzen B-nek, és ahogy megtette, egy 100.000 katonából álló regiment áthuppan A-ból B-be, és mindenkit szitává lő. Vagy alszunk az ágyunkban, és a betörő átemeli a portálján keresztül a tévénket. Megszűnne a magántér.

Hogy a távolságok prói vagy kontrái vannak többségben, azt csak becsülni tudom: én úgy érzem, jobb, ha az oldschool módi érvényesül.