Háború

Rögtön hadd kezdjem azzal, hogy nem vagyok szépségkirálynő (remélem, ez azért eddig is sejthető volt), aki a szavak jelentését fel sem fogva áhítozik a világbékéért, sem szentimentális hippi (aki ismer, annak azért ez is elég nyilvánvaló), ettől függetlenül a háború jelensége, vagy inkább cselekménye ellen borzasztó erélyesen tudok fellépni. Mégpedig azért, mert elég racionális ember vagyok, és minél inkább idősödöm, ez annál jobban elmélyül. És sajnos annál több okot találok kinevetni a világot (vagy inkább megkönnyezni azt).

Háború azóta létezik, mióta ember van a földön. Elemi ösztöneink egyike a saját védelme, a más kirekesztése, ezért nem lehet például a rasszizmus gyökerét sem kiirtani egyhamar. Szóval mivel ilyen régóta kísér minket a háborúzás, teljesen elfogadtuk, megszoktuk, igazoltuk létét. És ez a legnagyobb baj. Hogy honnan jött elő belőlem most mindez? Egyik, újonnan kezdett sorozatom második évadának központi eseménye az I. világháború. És amikor az ember képernyőn, ennyire jól eltalált atmoszférával látja, hogy is voltak (lehettek) annak idején a dolgok, milyen volt a francia mezőkön félig beásott lőállásokban, bombatűzben aludni, egymást látni elhullani, és azon gondolkodni, mikor következnek ők... És ez csak egy sorozat, mégis mennyire lesújtó, nyomasztó! Elgondolni, hogy akkoriban a hadsereget, a király büszke seregét hentesek, kovácsok, inasok és sofőrök, átlagemberek tették ki. Akikről jóval a fejük fölött döntöttek. Akik nem önamgukért, de még nem is feltétlenül a hazájukért harcolnak, hanem (ha a végletekig lebontjuk) két ember nézetkülönbsége miatt. Azért kell meghalniuk... Mert nem érdemes szépíteni! A hadsereg (a mai napig, természetesen) úgy küldi harcba a katonáit, hogy ki tudja, hány százalékuk soha nem jön vissza. És ez így tök oké (nekik). És ami aztán tényleg, végképp felháborító: az az ideológia és terminológia, ami a háború köré született. Hogy ki a hős, és ki a gyáva. Hogyha engem besoroznak, rendelkeznek fölöttem, és nem akarom az életemet, A MINDENEMET feladni egy olyan dolog miatt, amivel egyet sem értek, akkor gyáva vagyok, és hazaáruló. Ha pedig kiállok a frontra, és lemészárolok vadidegeneket, valakinek az apját, valakinek a fiát, akit soha nem is ismertem, és akivel semmiféle személyes ellentétem nincs, akkor meg hős vagyok. És ha leviszi a lábam egy bomba, vagy megvakulok a mustárgáztól, akkor mindenki könnyes szemmel emeli meg előttem kalapját, és köszöni meg a szolgálatot. Pedig mi lennék? Ha lelőnek, egy szerencsétlen, aki előre kitervelt gyilkosság áldozatául esett (és itt a kitervezlő a hadsereg, a tradíció). Ha darabokban, jövök vissza, akkor egy nyomorult, akit kihasználtak, tönkretettek, és eldobtak. Ha pedig egy darabban, akkor egyenesen hős, mert éppen piszoknagy szerencsém volt, és egyik golyó, repesz, gránát sem talált el.

Gyakran a veteránok maguk mondják, hogy nem hősök ők, csak szerencséjük volt. Az a gond, hogy rossz fajta háborúban harcolnak a katonák, hiszen a háború (jelen formájában) talán kimondható, hogy senkinek nem hoz jót. Gyötrelmet, szenvedést borít mindenkire, és nem csak addig, amíg vége nem van. Évtizedekig nyögik az érintettek még utána is. Vietnámban a mai napig vannak területek, ahol nem nő erdő, és pont pár hónapja találtak fél tonnás bombát az Árpád hídnál. Pedig már mióta "béke" van... Vagyis, hogy nincs. Ha az ember beleolvas egy újságba, bekapcsolja a tévét, a rádiót, vagy ha felmegy az internetre, biztos, hogy megtudja, éppen hol van háború, hányan haltak meg.  Világbéke pedig akkor volt utoljára, amikor az ősember még nem jött rá, hogy a bunkóját más ellen is fordíthatja. Nem elkeserítő? A fegyverkezés, hadviselés pénzt visz el (de még mennyit, te jó ég), és nyomort hoz cserébe. Tökre megéri, nem? És persze, lehet ellenem érvelni azzal, hogy én sem akarnám, hogy ne legyen például Magyarországnak honvédsége. Persze, a jelen helyzetben nem... De éppen ez a gond: miért áll fenn a jelen helyzet. A név is magában foglalja, melyik fajta háború igazolható csak: a honvédelem. Az önvédelem. De arra sem kéne, hogy szükség legyen, ha mindenki békén hagyná a másikat. Ééééééés innentől kezdődik az utópia.