Azon filózom... (4. rész: Bőség - mohóság)

Röviden: ringlót szedtem.

Hosszan: van hátul a kertben egy ringlófa, amelyre a törzsolvasók emlékezhetnek egy korábbi bejegyzésből. Ez a nem is túl nagy fa minden évben bőséges termést hoz nyár végén, idén egyenesen roskadt a sok ringló alatt. Amikor a mesekönyvekben a gyümölcstől roskadó fáról írnak, erre gondolnak.
Kitelepedtem a kislétrával, és a legnagyobb vájlinggal, és elkezdtem szedni. Eleinte a bőség zavarával küszködte nem tudtam koncepcióhoz tartani magam, mert akármerre néztem, a sok kis sárga bogyó mindenhonnan lógott, mindenhonnan szedni akartam. Aztán elkezdtem áganként végigmenni, ez jó módszernek bizonyult. Gyorsan telt a vájling, szorgosan hordtam be, és öntöttem át a gyümölcsösrekeszekbe. Kettő, négy, hat, nyolc vájling is volt már, a rekeszek pedig teltek. De amikor visszamentem a fához, és felnéztem rá, az alig változott. Még mindig dominánsabb volt a lombjában a sárga, mint a zöld. Volt olyan ág, amelyet a tenyerembe fogva nem láttam a tenyerem a sok gyümölcstől.
És én szedni akartam tovább. Többet, mégtöbbet! Hiába tudtam a racionális felével az agyamnak, hogy már ennyiből is több, mint elég befőtt lesz, le akartam szedni mind! Mindnek nálam kellett lennie, ott a konyhaasztalon, a rekeszekben. És aztán rájöttem, miért gondolom ezt. Mert emberből vagyok.
Ugyanazon ok miatt, ami miatt egyik magántulajdont nélkülöző utopista ideológia sem tudott életképes lenni: mert az ember mohó. Ösztöne, természete, hogy tulajdonoljon, birtokoljon. Amíg van, amíg rendelkezésre áll, addig kell neki (és akkor mégjobban, amikor nem). Ezért nem működhet egymaga semmilyen kommuna elgondolásra épülő társadalom, mert semmi nem lehet igazán közös. Mindig mindenki magának fogja akarni, maximum elvenni lehet a másiktól.
Nem véletlen, hogy a magántulajdon már az őskorban kialakult, és azóta sem szűnt meg. A zsákmányolás alapvető emberi tulajdonság, levetkőzni nem lehet. Vannak, akik le tudják, de a többségben mindig benne lesz.

Helyzetjelentés Kanáriról

E bejegyzés célja csupán az, hogy elüssem azt a 20 percet, amíg a Facebookon ígért videó felmegy a Youtubera.
A szálloda több szempontból is újdonság számomra. Előszöris eddig csak egyszer voltam öt csillagos szállodában (Bellagio), de akkor csak két éjszakára. Másrészt pedig egyébként sem szállodában szoktunk megszállni, szóval nagy különbség pl, hogy nem mi főzünk magunkra, minden nap van takarítás, stb. De meglepően hamar hozzá tud szokni az ember.
A sziget nagyon szép. Tetszik az, hogy látszik Spanyolország tehetőssége, és az is, hogy ebből kifolyólag mennyit költenek a szigetre. Nem tudunk úgy sehová menni, hogy ne lássunk épp valamilyen munkálatot folyamatban, és ez alatt nem rutinszerű karbantartást értek. Mindenhol kinn vannak a mellényes, keménysisakos munkások a sziget címerével, és olyan kaliberű munkákat végeznek, mint utcafronti bolt falának súrolása, öltözők festése a strandon, stb. Az idénymunkások (mert feltételezem, azok) mellett persze az állandó munkások is szorgoskodnak (kertészek, utcaseprők, stb). Ebből adódóan pedig az egész sziget mintha új lenne. Az aszfalt, a korlátok, a táblák, minden. A közparkok rendezettek, a gyep zöldebb, mint néhány golfpályán. És rengeteg a szobor. A spanyolok imádják a művészetet.
Nekem személy szerint az építészet is tetszik. Még az utolsó lakótelepi tömbházban is van valami egyedi, az erkélyek íve, az oszlopok elrendezése, valami, amitől egyértelműen be lehet azonosítani. Az is meglepő, hogy a buszok mindenhová eljutnak. Gran Canaria keményen hegyvidéki sziget (az egész sziget egy hegy), tehát rengeteg a szűk (másfél autós) hegyi szerpentin. És akárhová megyünk, a legképtelenebb helyeken is látunk buszmegállókat, és ezért a legképtelenebb helyeken jönnek is szembe buszok (hangosan dudálva az éles kanyarok előtt, de le nem lassítva).
Az időjárás szinte tökéletes. Nincs hőség, de nincs hűvös, az ég tiszta, vagy bárányfelhős. Ez az időjárás pedig úgy néz ki, a helyiek mentalitására is kiha. Mindenki nyugodt, kedves, egyáltalán nem érződik a latin virtus itt.
Röviden ennyi, de úgyis lesznek videók, úgyis lesz képtár, úgyis meglátjátok. :)

Bringával a 18-ban

Mivel a legutóbbi már meg sem tudom számolni hány bejegyzés elég mélyenszántó volt, legyen szó most valami könnyed, nyári témáról!
A szomszédainkkal (hálisten) jó kapcsolatot ápolunk, így van ez azzal a mellettünk lakó családdal is, amelyből az idősebbik (velem egyidős) lánnyal azóta jó barátságban vagyok, mióta ideköltöztünk. Ma, amikor összefutottunk a kerítésnél, felvetettem, hogy menjünk el bringázni, mostanság úgyis túl ritkán veszem elő a drótlovat. Ebéd után nekivágtunk hát a nagy ismeretlennek. Viszonylag hamar elértünk oda, ahová anyuval eddig csak a kutyát sétáltatva mentünk, ahol is arra fordítottuk a kormányt, amerre még soha nem jártam. Így történt, hogy a szűk földutakon kalandozva kilyukadtunk egy olyan településre, ahol kis formátumú, fehér alapon kék utcatáblák voltak. Feltételeztem, hogy Vecsés, de egy csatornafedél hamarjában tájékoztatott róla, hogy az bizony Gyál. Aztán láttuk azt is, ahol Gyál és Budapest találkozik. Vicces volt, ahogy a Budapest vége, és a Gyál kezdete tábla egyazon oszlopon volt, mellette pedig a kerítésen balra a gyáli kis utcatábla, jobbra pedig a nagy budapesti. Ezen gondolkodom ilyenkor, hogy van egy csapat várostervező építész, akik a városházán meghatározzák az utcákat, elnevezik, kiszabják, hová hány db utcatáblát kell kivinni, aztán ezeket legyártják, berakják egy közteres furgonba, és az elmélet testet ölt: kiviszik a földútra, a városhatárra, és odatűzik egy villanyoszlopra. Vicces.
Aztán egy sor bolyongás után (amely alatt végig nem tudtam, hol vagyunk) kilyukadtunk arra az útra, amelyet felismertem, mert azon szoktunk kocsival menni az Auchanba. Onnan bementünk az alacskai kiserdőbe, ahol üldögéltünk kicsit egy tisztáson. Örömmel állapítottam meg, hogy az is a 18. kerület gondozásába tartozik.
Végül hazafelé lefényképeztem azt a közkutat, amelyre még odafelé figyeltem fel: frissen volt festve. Ha a háztulajdonos volt, akinek a háza előtt áll, akkor vissza az egész, de hogyha a Vízművek, akkor ezek szerint még törődnek a közkutakkal. Meglepődnék, mert (ahogy már korábban írtam) amióta itt lakunk, ezeket inkább felszámolják, mint gondoznák, hiszen ez a rendszer egy régebbi világ maradványa, amikor még nem települtek mellé virágárusok, csak azért, hogy ingyen vizet nyerhessenek belőle.
Mindig, amikor ismeretlen helyeket fedezek fel, elképedek, hogy az ember mennyire azt hiszi, hogy ismeri a környezetét, és mennyire téved. 13 éve lakom itt, és még mindig van utca, amelybe a lábam soha be nem tettem. De ezért nem költöznék vissza semmi pénzért a belvárosba. Itt lehet kalandozni, mert ez a "város vidékje".

Élet a Földön kívül

Tegnap megnéztem az 51-es bolygó című animációs filmet, és (amellett, hogy nagyon tetszett) újra elgondolkodtam a címben is említett témán. Ma pedig, amikor a NatGeo FAQ-s sráca arról magyarázott, hogy egyes tudósok szinte biztosra veszik élet létezését a Földön kívül, nevetnem kellett. Akikkel szóba kerül, mindig elmagyarázom a nézeteimet, és, hogy azok min alapulnak, de akkor most leírom itt is.
A probléma ott kezdődik, amit már a tudományos bejegyzésben is kifejtettem, hogy a földi ember képtelen elvonatkoztatni saját világától. Tehát koránt sem biztos, hogy a létnek csak ez a formája van, amelyet mi ismerünk, amelyet a földi fizika le tud írni, amelyet mi az érzékszerveinkkel tudunk tapasztalni.
De az érvelés kedvéért, ha így is lenne, akkor is csak kinevetni tudnám azokat, akik azt mondják, hogy a földönkívüli élet kizárt. Ha a mi kis játszóterünkön, a Naprendszeren belül gondolják ezt, azt mondom, ok, mert az űrprogram kb. 50 éve alatt már sikerült megismernünk annyira, hogy ilyen feltételezések felé hajolhassunk. De aki arról próbál meggyőzni, hogy a tudomásunk szerint végtelen (de ha nem is, áááááááááááááááááááááállati nagy) univerzumban a billiárdnyi galaxis trilliárdnyi bolygója közt egy olyan sincs, amelyiken a Földéhez hasonló civilizáció fejlődne, valószínűleg meg fogom kérdezni, mit szív. Elég csak a statisztikához érteni ahhoz, hogy belássuk, az lenne a csoda, ha nem létezne a Földön kívül élet.
És ami az egészben meglep, az az, hogy az általános nézőpont (mely szerint akik hisznek a földönkívüli életben, azok őrült hippik, akik kalóz-rádióállomást üzemeltetnek egy lakóautóból valahol a nevadai sivatag közepén) a mai napig áll, holott ez egy olyan jellegű felfedezés (az én szememben), mint annak idején volt, hogy a Föld kerek, tehát már úgy 40 éve meg kellett volna történnie. Ehelyett 10 emberből 7 azt mondja, ez a lehetőség baromság. Értetlenül állok a dolog előtt, bár idővel kénytelen leszek ráébredni, hogy a lakosság fájóan nagy részéből kifelejtették a (magukban történő) logikus érvelés képességét. Innentől sok sikert.
Az meg, hogy a Földön járt-e már idegen élet, egy másik kérdés. Személy szerint azt sem tartom kizártnak.