2013. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!

Idén is videóval kívánnék minden kedves olvasónak boldog karácsonyt!


Akit érdekelnek a videó filmtechnikai részlete, lesse meg a videó leírását Youtube-on!

2013. december 3., kedd

Belegondoltál már fordítva?

Van valami, ami csak kb. egy éve kattant át nekem. Onnan, hogy bele se gondoltam, csak kicsit fura volt, odáig, hogy teljesen összeállt a dolog. Az pedig a levegő. Annyira körülvesz minket, és annyira szó szerint ott van mondenhol, hogy a jelenlétét hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha semmi nem lenne ott. Pedig ott van! És erre emlékezni elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsünk csomó mindent vele kapcsolatban.
Az első furcsa dolog nekem a vákuum volt. És nem csak az, hogy két u-val kell írni, hanem, hogy mitől szív. Mi szív? Hová szív? Hát pont nem szív! Az jelentette nekem a megoldást, hogy a levegőt egy mindenhol ott lévő, mindent kitöltő, mindennek nekifeszülő labdatengernek képzelem. Az atmoszféra határától a Föld felszínéig tart, és nehezedik ránk. Egy atmoszféra nyomással (nem véletlenül ez a neve), vagy 0,1 MPa-lal, vagy 1 bárral. Ha valahol vákuum keletkezik (tehát levegőhiány), a kilométerekre fölétornyosuló levegő azt azonnal be akarja tölteni, oldalról, alulról, mindenhonnan igyekszik oda. Ha beszívom a levegőt, csak annyi történik, hogy kitágítom a tüdőmet, és belétolul a levegő. Nehéz átállni erre, de ha belegondoltok... Amikor bekapcsolom a porszívót, a turbinája elkezdi gyorsan kilökni a levegőt belőle, így a cső végén beáramlik az új.
Aztán ott van a szél. Honnan fúj? Mi hajtja? Ez sem fúj, hanem inkább "gurul". Ha valahol meleg a levegő, az könnyű. Ha könnyű, akkor nem felszáll, hanem bezúdul alá a hideg, és felnyomja a meleget. Ha bezúdul, akkor fúj a szél. Ha a földszinen kinyitják a bejárati ajtót, az emeleten megreccsen a lambéria, mert a házba zárt labdatengert megnyomja lent az ajtó, és a mozgás egészen a tetőlambériáig jön az emeletre.
Áramlástanból volt egy olyan feladat, hogy egy fúvókában áramlik gyorsan a levegő, és a fúvóka aljából nyílik egy üvegcső, amely egy tál folyadékban végződik lejjebb. És hogy lehet megállapítani a fúvókasebességet abból, amilyen magasra a folyadékot felszívja az edényből. Hát én ott elakadtam, hogy mitől szívja fel a sebesség. De most már világos. Azért, mert amikor a levegő irányítva áramlik egy irányba, nincs ideje a falnak ütközni (statikus nyomás), a mozgási energiája nagy része a dinamikus nyomás. Ha pedig nem ütközik a falnak, az edényre nehezedő labdatenger fel tudja nyomni a folyadékot a csövön.
Szóval ez a titok! Fordítva van. A meleg nem felszáll, hanem felnyomják, a vákuum nem szív, hanem a levegő tolul be.
Amit viszont még mindig nem értek, az az, hogy hogyan nem keverednek össze a rádiohullámok. Ugyanis a levegő "megtelt". Annyi Wifi jel és rádiójel és (tv jel most már nem) és bluetooth jel és hang és minden terjed a levegőben, hogy ezek hogy nem interferálnak. Pedig túl vagyok egy félév Telekomon, és még mindig nem tiszta. Hogy tudja egy wifi router úgy megrezgetni a levegőt, hogy az az én laptopomon behozza a Youtube videót. Ilyen gyorsan, ilyen pontosan, minden laptopnak a saját adatforgalmát... Hogy? Mitől működik? Hogyan bízhatott a sikerben az, aki a rádiokommunikációt feltalálta? Őrült egy ötlet...

2013. november 22., péntek

Kérdőív

Nos, mint alkotó, mindig csak adok. Nem úgy, mint most! Most kérek: kérlek titeket arra, hogy mondjátok meg a frankót, áruljátok el, ti hogyan közlekedtek.

Sokan bizonyára tudjátok, hogy a végzős félévemben vagyok, ennek pedig elengedhetetlen hozadéka a diplomamunka megírása. A java már megvan, viszont mivel sok állítást tartalmaz, amelyekről csak úgy érzem, hogy helyesek, de megfelelő alappal még nem rendelkezem hozzájuk, kérdőív összeállítása mellett döntöttem, amely segít felmérni azt, hogyan közlekedik az átlag magyar gépjárművezető.

Diplomámban egyébként a közúti jelzésrendszer átfogó reformjával foglalkozom, mivel nyáron tök jól belejöttem a kötözködésbe a BKK-nál.

Szóval a kérdőív:


A kitöltés kb. 20 perc (komótosan), de ha úgy érzitek, hogy már nem bírjátok tovább, akkor se csukjátok be a kérdőívet, hanem lépegessetek el a végéig, és küldjétek el, ami addig megvan. Így legalább nem vész kárba semmi.

És ha ismertek olyat, aki szeret a közlekedésről társalogni, bátran mutassátok meg neki(k) is! :)

2013. november 17., vasárnap

CET-ből Bálna

Korábban (hú, de rég volt) már foglalkoztam vele, miért is nem nyit meg az elkészült CET. Azóta eltelt két év, és a fővárosi önkormányzat végre kibogozta a ki tudja, ki mindenkivel a PPP szálakat, és végre sikerült valami hasznot is húzni az üresen álló épületből. Megtöltötték kutya futtában az alsó szintet (jóformán tényleg csak azt), és megnyitották, hadd szórakozzon a pesti nép. (A képekre kattintva galéria nyílik!)
Furcsa, hogy letettek a CET névről, amely több jelentéssel is bírt, és nemes egyszerűséggel átkeresztelték bálnának. Lehet, hogy a "Ha nem tudod legyőzni őket, csatlakozz hozzájuk" elvet követve a közhasználatú név mellett döntöttek. Az épület környékét szépen megcsinálták, a Duna felőli oldalon hangulatos sétány és kerékpárút van.
A plázába lépve az igényes padlózat az első dolog, ami szembetűnik. Valódi pácolt burkolatot kaptak a folyosók, a gesztenye barnája pedig a sötétkék álmennyezeti szegéllyel, meg a sok üvegfelülettel végtelenül elegáns hangulatot kölcsönöz az egész helynek. A szinteket elválasztó nyersbeton födémek sem rondítanak bele a képbe.  Nem tudom, miért, de erősen skandináv hangulatúvá teszi mindez a plázát. Az is fontos, hogy a rengeteg üvegfelöletnek köszönhetően nagyon világosak a terek.
https://picasaweb.google.com/100297948164882725146/CETBolBalna?authkey=Gv1sRgCOrL3P7T0oaoaA
Az épületet a Szabadság híd felől megközelítve a bálna farkánál lehet belépni. Kétoldalt a magasföldszintre, középen az alsó szintre (földszint? alagsor?) lehet jutni. Ez utóbbi az egyetlen szint, ahol boltok vannak, ezek is főleg kézműves jellegű boltok (mind ételben, mind termékekben). A pláza maga rövid, de nagyon hangulatos. Már csak meg kéne tölteni tartalommal, ugyanis ottjártunkkor szinte mindegyik helyiség üresen kongott. De nem csak arra gondolok, hogy nem volt bérlőnek kiadva, még a szerkezetkész állapotot sem sikerült továbbfejleszteni. Sok volt a lezárt rész is, például fölöslegesen másztunk föl a kilátóteraszig (igen, másztunk, mivel a három liftből csak a középső működött, az is csigalassúsággal), mivel sehol nem volt kiírva, hogy az zárva van. Előttünk, és utánunk is jöttek a kíváncsiskodók, mindenki csalódottan távozott. A fa Budapest-makett is ki van állítva a pláza déli végében, szintén egy bezárt teremben. A vámraktárak tetejére a legjobb kilátás a két és feledik emeletről nyílik, ahol teljes hosszában látni mindkét régi épületet, és azt is, ahogy rájuk fekszik az üvegbálna.
https://picasaweb.google.com/100297948164882725146/CETBolBalna?authkey=Gv1sRgCOrL3P7T0oaoaA
Az alsó szint kézműves boltjai és a gyermekmegőrző kivételével még a második emeleti kortárs galéria jelent megnéznivalót, amely azonban rendes, fizetős kiállítás. Saktómunkatársként természetesen a vaj-forró kés módszerrel léptünk be, de ekkor tudatosult csak bennünk, hogy "kortárs" alatt "modernművészet" értendő. A művészet egyébként olyan dolog, amely erősen szubjektív, minden alkotó és befogadó számára mást-mást jelent, azonban most bele fog gyöngyözni a homlokom, hogy ne sértsek meg senkit. Mondjuk inkább úgy, hogy egyszerűen képtelen vagyok felfogni a legtöbb modern alkotás esetében, hogy mégis mi vitte rá az alkotót annak létrehozására. Például amikor egy lánctalpas kanalas munkagép "havat tol" egy videofelvételen, alatta pedig ugyanaz a munkagép (játék) a hótolás pillanatában található megfagyva... Vagy amikor a vásznon csak színek vannak valami egészen kifejezéstelen elrendezésben (ennél nagyobb "modernművészet" klísé nincs is), az... nem tudom. Mondom inkább a jót: rögtön a belépéskor odamentem egy teljes falat betöltő alkotáshoz, és kijelentettem, hogy az a kedvencem, nem érdekel a többi. Nem gondoltam volna, hogy ez be is jön. 
https://picasaweb.google.com/100297948164882725146/CETBolBalna?authkey=Gv1sRgCOrL3P7T0oaoaA
Az alkotás sok kis vászonból áll, a címe "Kint és bent". A vásznak kb. fele egy belvárosi bérház gangjának részleteit ábrázolja fekete-fehérben, másik fele pedig valami olyasmit, ami úgy néz ki, mint egy mozaikkal kirakott szökőkút alja, amint a víz mintája eltorzítja a csempéket. És mindez állítva-fektetve, össze-vissza rendezve. A kis festmények (a gangosak) önmagukban is teljesértékűek lennének, de az összhatás mégjobb. Aztán van egy olyan is, hogy egy lavor le van téve a földre, és projektor vetít bele valamit a mennyezetről. Nem lövöm le a poént, valami maradjon a látogatásra is. Illetve meg kell említeni még a tibeti miniszerzetest. Nyilvánvalóan nem tapiztam meg, de feltételezem, viaszból volt, és olyan élethűre sikeredett, mintha egy valódi kis ember ülne törökülésben, és nézne beletörődve a világba sárga tekintetével. Az alkotás többi része.... elhanyagolható volt, de ez a kis emberke nagyon ott volt a szeren.
Mérnökileg érdekes volt még egy interaktív darab (az egyetlen), amelynél ha a hozzátartozó gombot megnyomtam, egy lécbe vert három szögbe áram került, amely áthúzott a mellette csordogáló vízsugárba. Mindezt pedig egy videokamera játszotta át az alkotás fölött lévő tévére. Érdekes, hogy egész sok mozgóképes alkotás volt, ezek nagy része azonban... dehát nem mondok semmi rosszat. :D
Kifele menet még megnéztem a mélygarázst is (amely annyira nem is mély, a pláza déli végében van az alsó emelettel egy szintben), és még az is szép. Igaz, egy mélygarázsba túl sok fantáziát nem lehet vinni, de kicsi, takaros, átlátható, és világos.
Szóval jó, hogy végre megnyílt, rossz, hogy kb. üres, és a művészeti részen bőven van még mit fejleszteni (ha tényleg kulturális központnak szánják), de az irányvonal jó.