Ó, Afrika

Afrika kényes téma, most azonban mégis beszélni fogunk róla. Általában lábujjhegyes óvatoskodással táncolja körül mindenki, hiszen talán ez a legerősebb szimbóluma a gyarmatosítás óta a faji megkülönböztetésnek, én mégis előveszem a témát (gondolná az ember, hogy persze, mert nekem jogom van hozzá. Nem ezért!). Ha mégis szó van róla, általában mindenki első asszociációja az éhezés, polgárháború, korrupció, elmaradottság. Nem mondom, hogy alaptalanul, azonban nem szabad a skatulyaszinten megállni. Tévedés ne essék, nem védeni fogom most a fekete kontinenst, még csak elfogultnak sem mondanám magam. Származásom dacára objektíven személem a helyzetet, nem kozmetikázom ki se magamnak, se másoknak.

Szóval először is Fekete-Afrikáról lesz szó, én Arab- és Fehér-Afrikát nem sorolom ide, teljesen más világ. Háromszor jártam már a kontinensen, mindháromszor Ghánában. Ghánáról tudni érdemes, hogy 1957-ben vívta ki függetlenségét a britektől, azóta a szub-szaharai régió legfejlettebb országa. Területén politikailag, gazdaságilag elég nagy a biztonság (északon azért vannak zavargások, itt sem tökéletes minden). Amikor először jártam ott felnőttebb fejjel, 2007-ben, európaiként szemlélve a dolgokat kényelmesen levonhattam volna a következtetést, amelyet sok turista biztos le is von (már, akik kilépnek a hotel kerítésén kívülre): "Földutak, géppisztolyos rendőrök, utcai árusok. Mégis miért nem tud továbblépni ez a kontinens? Mégis miért szinte reménytelen, rendezhetetlen a politikai helyzet? Miért mélyül egyre a szegénység és a nyomor?"

Mint ahogy minden kontinensen, egy idő után (ez nem tegnap volt) elkezdtek kibontakozni a civilizációk. Először csoportokba, majd törzsekbe szerveződtek, félték a természet elemeit, vadásztak, stb. Aztán Európában jobban nyílt az emberek csipája, és míg Afrikában, Amerikában és Ausztráliában még nyíllal vadászták a vacsorát, a spanyolok, britek, franciák, portugálok már hajókat ácsoltak, mert kíváncsiak voltak, mi van a tengeren túl. Elindultak hát, hogy leigázzanak mindenki mást. Szokták mondani, hogy "jött a fehér ember", irgum burgum, csúnya dolog. Az hát! De azok más idők voltak, ezen megintcsak kár rugózni, a maiankan nem lehet felróni. Az csak hab a tortán, hogy ezesetben faji vonatkozás is volt, hiszen abban az időben mindenki szó nélkül a másik torkának ugrott volna, ha érdeke úgy kívánta.

Jött tehát egy harcedzett, háborúhoz szokott nép, és rátört az addig békésen, maguk dolgával foglalkozó törzsekre. Hát persze, hogy gyarmatosítás lett a vége. A spanyolok, angolok, franciák elkezdték felparcellázni a kontinenst, és itt kezdődött a baj. Elkezdtek országokat, olyan mesterséges egységeket létrehozni, amelyek egyáltalán nem illeszkedtek az addigi törzsi felálláshoz. Körülzártak ceruzájukkal a térképen addig egymással harcoló törzseket, és kikiáltották az új államokat, amelyekből aztán elkezdték kihurcolni az erőforrásokat. A világ közben szépen lassan alakult át, eljött a látszatjogok kora, elkezdtek szúrós szemmel nézni a gyarmattartókra. Szóval ők lassacskán feladták gyarmataikat, kivonultak, mint aki jól végezte dolgát, és (az ő szemükben) hátrahagyták a fejlett infrastruktúrát, és demokratikus irányítási rendszert. Ami azonban valójában történt: kifosztották a földeket, és ráerőszakoltak a (még a mai napig is) törzsi felosztásban gondolkodó népekre egy olyan rendszert, amely tőlük teljesen idegen. Persze, a feketék sem szentek: egy bizonyos réteg, tanulva a példából, úgy döntött, hogy most itt az ideje neki hasznot húzni a hirtelen keletkezett hatalmi vákumból. Azt hiszem, senkinek nem kell elkezdenem diktátorokat, zsarnokokat, népirtókat sorolni. A csöbörből tehát megtörtént a tranzit a vödörbe, csak a helyzet talán rosszabb lett. A gyarmatosítóknak legalább érdekük volt a rend, béke fenntartása a zavartalan kitermelés miatt, most azonban ha van egy hataloméhes idióta, véleménykülönbségek miatt ki is irthatja fél országát (például Darfur, hogy csak a legutóbb olvasott cikket említsem). És ezek az emberek ugyanúgy ott ülhetnének (vagy Isten ments, talán ülnek is, nem tudom) a NATO tanácsában, mint Németország, vagy az USA. Ebből is látszik, hogy valami nincs rendben.

Egy nagyon elgondolkodtató írást olvastam egyszer a Metrpolban (ha megtalálom, majd kiteszem Facebook-ra), melyben az interjú alanya, egy afrika-kutató arra a következtetésre jutott, hogy a nyugat által demokráciának nevezett rendszer egyszerűen nem való Afrikába. És ezzel maximálisan egyetértek! Van, ahol működget (Ghána, például), de érezni, hogy nem az igazi. Hogy miért? Mondaná a felületes szemlélő, hogy "mert elmaradott népek, nem értek meg rá". Igaz is, meg nem is. Nem elmaradottak, egyszerűen más a gondolkodásuk, berendezkedésük, viszonyuk a természettel (sokkal természetközelibbek). Másrészt valóban nem értek meg rá, hiszen nem volt idejük szépen, lassan beleszokni (mint Európának). Egyik pillanatról a másikra szakadt rájuk a fene nagy demokrácia, lényegében a nyílvesszők mellől tértek át a szavazófülkékbe. Hát ne csodálkozzon senki, ha nem megy! Hogy mi működne, mit kéne tenni, hogy Afrikát említve ne a térkép szívében tátongó, korrupciótól, betegségektől, éhezéstől súlytott, a nyugat által szőnyeg alá söpört társadalmi süllyesztő jusson eszünkbe? Ahol mindenféle reform, segélyakció, rendezés egyszerűen reménytelennek tűnik, mert már olyan régóta el van rontva ott minden? Fogalmam sincs. De azt mindenki könnyen beláthatja, hogy ez az állapot szégyen a "modern világra", szégyen a fejlett országoknak, és mindenkinek, aki a múltnak e fájó, és a mai napig is tátongó sebét csak leragtapaszozza, és inkább nem is gondol rá.

Meg kéne tanulni tüntetni

A világ nyugtalan. De még mennyire, hogy nyugtalan. Öt évvel ezelőtt például, 2006-ban még nyugalom volt. A természeti katasztrófák sem voltak mindennaposak, de nem is íródott mindig valahol történelem. Most gondoljunk csak bele: sorra dőlnek meg a diktatúrák, sorra árasztja el víz a városokat, és sorra omlanak össze gazdaságok. A világ nagyon nyugtalan, az események eszkalálódnak, és ettől egyre több ember megijed, ez egyre több embernek nem tetszik. Ha pedig a nép fél, vagy valamivel nem ért egyet, demokratikus berendezkedés esetén az utcára vonul. Sőt, most már diktatúrákban is megteszik, így dőlt meg pont a napokban a líbiai zsarnokság. Visszatérve: az állampolgári jogok, a szakszervezetek, és az információs társadalom (főleg ez) egyre inkább lehetővé teszik, hogy pillanatok alatt lehessen megmozdulást szervezni, legyen ez békés összejövetel, vagy randalírozás. Előbbire remek példa a tavalyi egyiptomi tüntetés, utóbbira pedig a nyári angliai randalírozás.

De a tüntetés módjánál fontosabb, hogy miért, vagy mi ellen tüntetnek. Ha egy épület jogtalan lebontása ellen, akkor lehet békésen, aláírás gyűjtésével, vagy lehet magukat a munkagépekhez láncolva, Green peace módon is, igazából mindegy, a cél jó. Viszont ha úgy tüntet a nép, mint Görögországban, az szinte abszurd. Az ország gazdasága romokban, akkora adósságspirál alján csücsül, hogy onnan már semmi nem rántja ki anélkül, hogy ezt a lakosok megéreznék. Ezért az állam - eléggé el nem ítélhető módon - megszorításokat foganatosított, kellett is neki, hogy megkaphassák a kilábaláshoz szükséges külső segélyeket. De mit tesznek a görögök? Tüntetnek a megszorítások ellen. Mintha nem tudnák (lehet, hogy nem is tudják?), hogy ha az állam nem eszközöl megszorításokat, nincs pénz, cserébe államcsőd van. De ők csak tovább mélyítik a válságot azáltal, hogy ki tudja, hány milliós károkat okoznak a városi közjavakban, és elvonják a rendészeti szervek - és így az állam - erőforrásait.
És ez csak egy példa, ugyanezt látom a mi kis országunkban is. Persze, lehetne rögtön pirosan, meg narancssárgán habzó szájjal ismételni a már agyon csépelt frázisokat, de én csak ugyanazt a folyamatot látom Magyarországon, mint New Yorkban, Londonban, és még a világ számos pontján (pedig ott nincs se Fidesz, se MSZP, se Gyurcsány, se Orbán): az embereknek nem tetszik, ami van, és ilyenkor reflexből mennek az utcára. Ne azért ne tegyék, mert nem tudnak jobbat, hisz ezt a felfogást én is elvetem, hogy "ha nem tudsz jobbat, ne kritizáld". Azért ne tegyék, mert agyatlanul bármi ellen lázadnak, ami más. Mégpedig, ha valóban nem tetszik a népnek a jelen helyzet, ebből csak drasztikus, és azonnali változtatásokkal lehet kilépni, hogy ne olyan célkitűzésekkel dolgozzunk, mint a globális környezetvédelem (2050-re felére csökkentjük a CO kibocsájtást, és hasonló köszasemmiért intézkedések). Ha változást akarunk, hagyjuk, hogy ezek a változások megtörténjenek. Elsőre úgysem lehet tökéleteset alkotni, az ilyen tüntetéseken megfogalmazott követelések pedig általában úgysem átgondoltak, és csak az adott problémára jelenthetnének megoldást, a többi ügy, és így a többi tüntető problémáival már nem kompatibilisek.
Így, hogy minden héten hallunk tüntetésekről a világ valamely táján, talán át kéne gondolni ezt az egészet, és meg kéne tanulni tüntetni.