Tegnap kimentem a hajtányversenyre. Mert nem szerettem volna úgy elvégezni a közlekkart, hogy legalább egyszer nem tettem tisztességem ezen az egész egyedi, hagyományos eseményen. De úgy, mint a Kari Napok többi része, mondanom sem kell, ez is az ivásról szól. És akkor meg is érkeztünk ahhoz a témához, amely az egyik legnagyobb szakadékot húzza közém, és kortársaim közé. Történetesen ugyanis a legtöbb alkoholt egyszerűen nem szeretem. Számtalan ismerősöm próbálta már velem megszerettetni például a bort, néhányan hallva, hogy miket iszom meg szívesen, azt is mondták, hogy majd "belenövök a férfias italokba", de én nem igen érzem ezt megtörténni. És már látom, ahogy olvasóim elborzadva zárják be a blogot, és sorra alakulnak a "Tiltakozzunk Shaun ellen" Facebook csoportok, de így van, és kész: nem szeretem az alkoholt. Az ízétől mostanában szabály szerint kiráz a hideg, de abban sem lelem túl nagy örömöm, ha elvesztem a tetteim fölött a kontrollt. Ami alkoholt szeretek, azt a kísérő íze miatt szeretem.
Hogy miért beszélek erről? Nem pusztán azért, mert én személy szerint nem szeretem, hiszen akármennyire kirívó az esetem, én is találkoztam már olyannal, aki meg a pizzát nem szereti. Sőt, olyannal is, aki szereti, csak majonézzel. Azért beszélek most erről, mert amint az emberek erről tudomást szereznek, életük egyetlen és legfontosabb céljává teszik, hogy első körben megszerettessék velem a piát, második körben pedig leitassanak. Tegnap is többen jegyezték meg, hogy nem tűnök elég (vagy egyáltalán) részegnek, és ez így nem helyénvaló. És ezt én elég viccesnek találom. Mert ha egy olyan bolygón élünk, ahol (ahogy látom), az emberek jelentős százaléka osztozik az alkoholfétisben, minden bizonnyal bennem van a hiba, és ezt az anomáliát meg kell szűntetni, az univerzum egyensúlyát vissza kell állítani. Mert az egyén alkoholizálása csak akkor nyer jogerőt, ha mindenki más is csak így boldogul. De valóban ez lenne a normális, a status quo?
Az ember elég régóta tudatmódosít. Nincsenek erről konkrét történelmi ismereteim, de ha jól sejtem, rögtön a durvább dolgokkal kezdték az ősi sámánok (gombák, füvek, ilyesmik), és az alkohol csak később jött be a képbe. Viszont amikor bejött, az emberek rájöttek, hogy milyen jó elutazni időnként egy olyan helyre, ahol nincsenek problémák, ahol mindenki sokkal beszédesebb, közvetlenebb, viccesebb. És ez itt a lényeg: az elutazást kicserélném arra, hogy elmenekülni. Mert (és ne egy öregember "bezzegazénidőmben" hangján olvassátok ezt, de) én ebben az egészben menekvést látok. És ha piciny lelkemben háború dúlna, vagy nem lenne olyan jó életem, mint amilyen van, és mindig is volt, lehet, hogy én is egy lennék a sok közül. De azon szerencsések egyikének mondhatom magam, aki elégedett az életével, a körülményeivel, magával. Akinek nincs mi elől menekülnie.
És már hallom is a "De..." kezdetű mondatokat, mondván, más miatt is lehet inni! Mondjátok hát el: ti miért isztok? Ez talán egy olyan téma, ahol meg tudom ragadni olvasóim önvédelmi mechanizmusát, és így kiprovokálni egy vitafórumot. :D
