Paradigmák

 Amikor egy Közhír cikket a blogon is el tudok képzelni, nem teszem fel ide, amíg az újság meg nem jelenik, hogy ezzel megmaradjon a lap versenyelőnye. De most már szabad a csók és a tánc is, úgyhogy akkor itt van pár gondolat a paradigmákról.

"Hogy micsodák?" - kérdezett vissza a főszerkesztő, amikor előálltam az ehavi témával. Igen, a paradigmák mibenléte kevéssé ismert a mérnöktársadalom számára, pedig ha nem veszünk tudomást róluk, örök életre lekorlátozhatnak minket.

 A mérnök alkot - szoktuk talán többen is pár szóban megfogalmazni a mérnöki lét lényegét, amikor szakmánk iránt érdeklődő családtagoknak, barátoknak válaszolunk. Aki pedig alkot, annak elengedhetetlenül fontos, hogy ne legyenek megkötései, hogy fantáziája szabadabban szárnyalhasson, mint a sirályok a Duna partján. Ezért elismerően tekintünk azokra, akik a "dobozon kívül" tudnak gondolkodni, akik olyan ötletekkel állnak elő, amelyekre mi egymillió év alatt sem jutottunk volna. Az átlagember fantáziájának korlátai valószínűleg az állandóságra és biztonságra törekvéssel magyarázható. Mindig keresünk valamit, amelyben megkapaszkodhatunk, ami viszonyítási alapot jelenthet, amiből ki tudunk indulni, és amihez meg tudunk érkezni. És gondolkodásunk, világunk alapjának felépítésekor joggal használunk paradigmákat, paradigmarendszert, ugyanis kényelmetlen lenne újra és újra rájönni, hogy ha elengedjük a telefont, az a földre esik. Ehelyett tudjuk, hogy a víz iható, a nap meleg, a madár repül, az RTL II, elfogadjuk, és eszerint élünk. Mert így van, mióta a világ világ; minek napról napra újra kétségbe vonni, majd bebizonyítani?

Ezzel nincs is semmi gond. A probléma ott kezdődik, amikor továbbvisz minket a lendület, és már olyan dolgokat is dogmaként fogadunk el, amelyekről senki nem mondta, hogy azoknak úgy kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian paradigmák áldozatául esünk nap mint nap. Mondok egy példát: a fürdőszobafiókunkban van két kis tárolóedény, téglatest alakúak, az egyiknek van fedele, a másiknak nincs. A fedelest soha nem lehetett rendesen kinyitni, mert a másik pereme a fedél fölé lógott. 14 év kellett ahhoz, hogy arcul csapjon a felismerés: ha a fedél nélküli a rövidebb oldala helyett a hosszabbal van a fiók falához tolva, mindketten szépen elférnek, és a fedelet rendesen fel lehet nyitni. Számomra evidencia volt, hogy annak úgy kell lennie, hiszen úgy van, mióta itt élünk, viszont egy vendég valószínűleg azonnal kiszúrta volna a problémát - a megoldással együtt. (Megjegyzendő, hogy másnapra megint úgy találtam az edényeket, ahogy már 14 éve vannak)

A Bevezetés a Lean szemléletbe óra előadója, Kosztolányi János Lean tanácsadó lévén fontosnak tartotta megismertetni a hallgatókat a paradigmák témakörével. Ő vetítette le nekünk Joel Barker, jövőkutató filmjét a témában. A munkahelyi oktatófilm 1989-ből, a nagyvállalatok felvirágzásának időszakából származik, de a mai napig aktuális. Megdöbbentő történeteket mesél arról, hogyan estek több száz éves múltra visszatekintő világcégek a paradigmák áldozatául - példaként idézi a svájci óraipart, amely ódzkodva fogadta a digitális technika megjelenését, ezért nem is vett részt benne, és le is maradt, míg Ázsia észrevétlenül fölébe emelkedett. De két, egészen közlek-közeli példát is említ. Az első egy olyan közúti jármű 1976-ból, amely 907 kg, 0-tól 100 km/h-ra kevesebb mint 10 másodperc alatt gyorsul, 3 litert eszik 100 km-en, a motorja pedig mindössze 16 lóerős. Azt mondja, egy autógépész erre rögtön rávágja, hogy lehetetlen. De ez az autót megalkotó minnesotai hallgatókat cseppet sem zavarta, ugyanis ők nem járműgépészek, hanem a folyadékerő-technológia szeminárium hallgatói. A jármű működési elve egyszerű: a kis motor egy hidraulikus szivattyút hajt meg, amely egy hengerbe olajat juttatva növeli ott a nyomást. Ez a tárolt energia indítja el az autót, amely ezután, ha fékez, a tárolóhengerbe megintcsak olajat pumpál. Tartós haladás esetén pedig a sebesség megtartásáról a motor a korábban említett fogyasztás mellett gondoskodik. A másik példa a kerékpárok világából való. Barker felmutat egy tárgyat: két fekete gumipárna egy T alakú rúdra rögzítve. Aztán megmutatja a tárgyat rendeltetési helyén: egy kerékpár nyergeként. Meggyőződése szerint az ok, amiért a kerékpárok nyerge majdnem mindenki szerint úgy kell kinézzen, ahogy már évszázadok óta ismerjük, magában a szóban keresendő: "nyereg". Az eszköz nem más, mint a lónyereg biciklire adaptálása. De például Rubik Ernő bűvös kockájával sem foglalkoztak a magyar játékgyártók, mondván, senki nem kíváncsi egy ilyen bonyolult játékra. Ma pedig logikai játékok ezreiben fedezhetünk fel elemeket az eredeti Rubik-ötletekből.

Az igazán nagy sikertörténetek (gyorséttermek, közösségi média, E-tinta, stb.) többsége mind egy korszakalkotó ötlettel, egy paradigmaváltással kezdődik, tehát könnyű belátni, hogy a paradigma-jelenség korunk nagy, leküzdendő démonjainak egyike. Régen Galileót akarták megégetni, amiért állította, hogy a Föld kering a Nap körül, ma pedig a mesterségesen növesztett párizsitól irtózunk. De ezek a paradigmák hosszú távon csak visszavetnek minket ahhoz képest, amit elérhetnénk, ha tudnánk igazán szabadon gondolkodni.

Kép forrása: http://www.bike24.com/p230077.html