Tanulmány-fibrilláció

Az orvosi terminológiában azt, amikor a szív nagyon nagy frekvencián húzódik össze sokszor, fibrillációnak nevezik. Valami ilyesmit élek át most én is. Nem, nem az egészségemmel van a baj, inkább a tanulmányaimmal. Azt sem tudom, hová kapom épp a fejem, de eredménye nincs. Ez a negyedik félév (szerintem sokan egyetértenek velem, reprezentatív közvéleménykutatásom alapján állíthatom) a mélypont. Akiket megkérdeztem, jellemzően nem ugyanazt a tárgyakat tanulják (ki-ki mennyire, és mivel van csúszásban), egy valami azonban mégis közös lehet: elfáradtunk.
Sokan óvtak az egyetemtől, mondván, a gimnáziumban nem voltam hozzászokva a kudarcokhoz. Ez a féltés alaptalan volt, 2009 szeptemberében már úgy ültem be az első órára, hogy a kettes meglegyen. Más világ ez, tudtam akkor, tudom most is. Arra viszont csak most jöttem rá, hogy más. Anno az egyetem(et szimbolizáló K épület) isteni fényárban úszva lebegett előttem, felette glóriával. Most azonban már ismerem az igazi arcát, és ez elkeserít. Ezt a vonalat egy későbbi postban kifejtem, most viszont nézzünk egy objektív áttekintést a mostani, és a következő hetemről. Ma írtam egy mechanika zh-t (ezen múlik a tárgy megléte), hazaértem fél kilencre, holnap elektro zh, melyre legfeljebb holnap reggel tanulok (kb. a nulláról). Szombaton elekto és JDHT házit kell csinálnom, meg persze a hétfői hőtan és JDHT zh-ra tanulni (JDHT szintén tárgydöntő). Kedden pénzügyek zh, szerdán elektro labor, és hf leadás, utána tőzsdei spekuláció zh, csütörtökön közlektech zh, pénteken műszaki angol.
Mindig vallottam, hogy attól, hogy hirtelen nem jut eszembe jobb alternatíva, még láthatom egy megoldásról, hogy nem jó. Ez a rendszer, amibe most bele lettünk rúgva, ez nem, hogy nem jó, egyenesen diszfunkcionális! A terhelés egyenlőtlen, mindent a 6. és 13. héten írunk, ez pedig azt eredményezi, hogy aki nem akar tárgyak közül választani, mindenre egy kis idő jut, mindenbe bele-bele kap, de csak homokvárakat talál, amelyek mind kiperegnek az ujjai közül. Nehéz utópiák nélkül beszélni erről, de biztos lehet ezt jobban is csinálni. Mert ez a jelenlegi rendszer egyszerűen barbarikus - holott az egyetem(ek)nek pont, hogy a virágzó intellektusról kéne szólnia. De amikor az ember már ott van (ahol én), hogy a dolgok értelmetlensége/ésszerűtlensége olyan szürreális méreteket ölt, hogy már érdemben hozzászólni sem tud, akkor csak elfásul, elkeseredik, beletörődik. A hangja úgyis csak egy (lenne) az ezer közül.